Eizenkot vagy a káosz: hol tart a kormányalakítás Izraelben?

Izraelben tíz nappal a választás után még mindig nem tudni, ki alakít kormányt, pedig a számok első ránézésre egyértelműek. Benjamin Netanjahu jobboldali-vallásos szövetsége, amely 2009 óta egy rövid megszakítással kormányozta az országot, elvesztette a többségét, a 120 tagú parlament 67 képviselője a riválisát, Gadi Eizenkot volt vezérkari főnököt szeretné miniszterelnöknek. Jichák Hercog államfő mégsem sietett, csak vasárnap, november 8-án jelenti be, kit bíz meg, mert szerinte a többség papíron megvan, de a pártok jó része viszont egymással sem hajlandó egy asztalhoz ülni.

Péntek délután, a szombati pihenőnap előtt a helyzet így fest. Netanjahu ügyvezető kormányfőként a helyén maradt, és azt hangoztatja, hogy ellopták tőle a választást. Eizenkot oldalán közben olyasmi történt, amire kevesen számítottak: Avigdor Liberman, aki évtizedek óta az ultraortodoxok besorozását követeli, bejelentette, hogy hajlandó engedni ebből, csak azért, hogy az arab pártok nélkül is összejöjjön a kormány. Hogy ebből lesz-e valami, vagy Izrael 2027 tavaszán újra szavaz, az a következő hetekben dől el. A választók október 27-én három részre osztották a parlamentet, és egyik sem jutott el a kormányzáshoz szükséges 61 mandátumig. Netanjahu szövetsége 53 helyet szerzett, ami nagy zuhanás, hiszen az előző ciklusban a tábora egy időben 68 képviselőt is számlált. Eizenkot négy pártból álló ellenzéki szövetsége 48 helyet kapott, a két arab vezetésű párt pedig együtt 19-et - ilyen erősek még soha nem voltak.

Két dolog teszi bonyolulttá a helyzetet. Az egyik, hogy továbbra is a Likud a legnagyobb párt 27 mandátummal, Eizenkot pártja, a Jasar pedig 21-gyel csak a második lett, így mindkét tábor mondhatja, hogy ő nyert. A másik, hogy a 67 fős Netanjahu-ellenes többség csak akkor jön ki, ha az arab pártokat is beszámítjuk, márpedig az ellenzék nagyobbik része eddig hallani sem akart arról, hogy velük kormányozzon. Érdemes azt is tudni, hogy a 12 mandátumos B’Jahad maga is szövetség: Naftali Bennett és Jair Lapid pártja áprilisban egyesült, Lapid a lista második helyén indult.

De miért alakult így?

A legfontosabb magyarázat a részvétel: ilyen sokan 1999 óta nem mentek el szavazni Izraelben, a jogosultak 77,9 százaléka adta le a voksát. A növekedés nagy része az arab választóktól jött. Amíg 2022-ben közülük alig több mint minden második szavazott, most közel nyolcvan százalékuk, az arab pártok akkor tíz mandátumot szereztek, most tizenkilencet, vagyis nagyjából annyival többet, amennyi most Netanjahunak hiányzik a többséghez. Hogy miért mozdultak meg ennyien, arra több magyarázat is van. Az arab településeken soha nem látott méreteket öltött a bűnözés, sokan úgy érzik, hogy az állam nem törődik velük, és négy évig olyan kormány alatt éltek, amelyben Itámár Ben-Gvir és Becalel Szmotrics szélsőjobboldali pártja is ott ült. A Közös Lista ezúttal egyben indult, nem úgy, mint 2022-ben, amikor a szétválás miatt szavazatok vesztek el, és Netanjahu ellenkampánya sem ártott nekik. A Közös Lista vezetője szerint a Likud választás napi bejegyzéseinek több mint fele az arab választók ellen szólt, amivel a jobboldali szavazókat akarta urnához vinni, de az arabokat is mozgósította, miközben a jobboldal is szétaprózódott. Több kisebb jobboldali párt, köztük Ofer Winter tábornok augusztusban alapított Amcha Jiszráél nevű pártja, nem érte el a 3,25 százalékos küszöböt, a Likudhoz közel álló becslések szerint így a jobboldali szavazatok mintegy négy százaléka veszett el, és ez nagyrészt megmagyarázza a két tábor közti különbséget.

A legmélyebb ok azonban a sorkatonaság, ugyanis a vallási iskolákban tanuló ultraortodox fiatalokat évtizedek óta nem hívják be a hadseregbe. Amíg béke volt, ezzel viszonylag kevesen foglalkoztak, 2023 októbere óta viszont, amikor a tartalékosokat hónapokra elvitték otthonról, egyre többen nem hajlandók elfogadni ezt a kivételt. Netanjahu szövetségét ez a kérdés két részre szakítja: az ultraortodox pártok törvényben akarják rögzíteni a mentességet, a jobboldali szavazók nagy része viszont hallani sem akar róla. 2025 júliusában a feszültség odáig jutott, hogy az UTJ (Egyesült Tóra-zsidóság) és a Sasz kilépett a kormányból, most viszont az ultraortodox szavazók éppen a mentesség védelmében mentek el tömegesen szavazni, a pártjaik pedig már nem feltétlenül Netanjahu mellett állnak. A háttérben pedig ott vannak a régi viták is: a bíróságok függetlensége, Ciszjordánia jövője, az október 7-i kudarc felelőseinek kérdése és az, hogy Izraelt egyre több helyen nézik ellenségnek a világban. Egyik sem új, de a háborús évek után mindegyik többet nyomott a latban.

Netanjahu nem ismerte el a vereségét, a Likud már a választás másnapján, október 28-án azt közölte, hogy az arab pártok vesztegetéssel és csalással „ellopták a választást”, a rendőrség szerint ezt viszont semmi nem támasztja alá. A párt néhány konkrét esetet hoz fel: a szavazás reggelén három aktivistát vettek őrizetbe borítéknyi készpénzzel, két nappal később még négy embert, és a rendőrség szerint mind a Ra’am párthoz kötődnek. A Ra’am tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz, egy bíró pedig november 1-jén már azt is megkérdőjelezte, hogy indokolt-e a gyanúsítottak további fogva tartása. A Likud igazi fegyvere azonban egy titkosszolgálati vizsgálat lett. A Központi Választási Bizottság elnöke, Noam Sohlberg legfelsőbb bírósági bíró kérésére a Sin Bet, vagyis a belbiztonsági szolgálat azt vizsgálja, nem pumpáltak-e katari, esetleg török pénzt az arab településekre, hogy többen menjenek el szavazni. A szolgálat vezetője, David Zini, akit Netanjahu nevezett ki, és akit a szélsőjobbhoz sorolnak, mintegy 100 millió sékelről beszélt. Három vezető arab politikust ki is akart hallgatni, de a főügyész nem engedte, mert kevésnek tartotta a bizonyítékot. Az ügy időzítése is kínos: értesülések szerint a hírszerzési információ már hetekkel a választás előtt megvolt, Zini mégis tisztának és biztonságosnak nevezte a szavazást a választás napján, utána pedig Netanjahut tájékoztatta elsőként, Eizenkotot csak akkor, amikor a vizsgálatról szóló levél kiszivárgott.

Az állami intézmények feltűnően egységesen léptek fel. A választási bizottság elnöke a főügyész és a Sin Bet vezetője között ülve jelentette ki, hogy ha a gyanú be is igazolódik, a választás egészének tisztaságán az sem változtat. A bizottság november 4-én hitelesítette az eredményt, Hercog pedig elfogadta azt, Katar tagadja, hogy bármilyen befolyásolási kampányt pénzelt volna. Az ügy pikantériája, hogy Netanjahu irodájának több munkatársa ellen éppen katari pénzek miatt folyik vizsgálat. A lopott választásról szóló történetnek világos célja van: ha az arab szavazatokra vetül agyanú, akkor gyanús lesz az a kormány is, amely rájuk támaszkodik, és Eizenkotnak egyre nehezebb lesz összefognia velük. Netanjahu odáig ment, hogy árulásnak nevezte, ha a riválisa arab pártokkal szövetkezne, Eizenkot erre azzal vágott vissza, hogy Netanjahu szervezett kampányt folytat a választás eredményének lejáratására. A feszültség az utcán is látszik: Eizenkot herzliyai háza előtt néhány tucat ember tüntetett a zsidó–arab kormány ellen, az elnöki rezidenciánál viszont nagyobb tömeg éppen ilyen kormányt követelt.

Gadi Eizenkot pártja csak második lett, mégis ő a választás legnagyobb nyertese. A 66 éves tábornok 2015 és 2019 között volt vezérkari főnök, biztonsági kérdésekben konzervatívnak tartják, a fiát a gázai háborúban vesztette el. Ha miniszterelnök lesz, ő lesz Izrael első szefárd kormányfője, vagyis az első, akinek a családja nem Európából, hanem a Közel-Keletről vagy Észak-Afrikából érkezett - a szülei ugyanis Marokkóból vándoroltak be. Ez a réteg hagyományosan inkább a Likudra szavaz, ezért a dolognak jelképes súlya van. A Jasart 2025 szeptemberében alapította, és minden lehetséges partnerétől három dolgot vár el. Ismerjék el Izraelt zsidó államnak, fogadják el, hogy mindenkinek katonai vagy polgári szolgálatot kell teljesítenie, és támogassák a Hamász felszámolását. Netanjahuval közösen semmilyen formában nem hajlandó kormányozni.

Benjamin Netanjahu ügyvezető miniszterelnökként a helyén marad, amíg nincs új kormány, és ennek a jelentősége eléggé nagy. A Likud azzal érvel, hogy továbbra is ő a legnagyobb párt, Miri Regev közlekedési miniszter az elnöknél ki is mondta, hogy szerinte a megbízás a legnagyobb párt vezetőjét illeti. A Likud zsidó vezetésű cionista pártokból álló „széles nemzeti kormányt” sürget, de amikor Hercog megkérdezte, mit adnának cserébe, Joav Kis oktatási miniszter nem tudott válaszolni. A párt frakcióvezetője, Ofir Kac azt is kizárta, hogy Netanjahu felváltva, rotációban ossza meg a miniszterelnökséget bárkivel.

Naftali Bennett és Jair Lapid közös pártja, a B’Jahad 12 mandátummal az ellenzék második ereje. Eizenkotot ajánlották, de Bennett szerint a választóktól nem kaptak felhatalmazást arra, hogy arab pártokkal kormányozzanak, viszont Netanjahuval sem akarnak egységkormányt. Merav Cohen képviselő úgy fogalmazott, hogy a korábbi tapasztalatokból megtanulta, skorpiókkal nem köt üzletet. Avigdor Liberman okozta a hét legnagyobb meglepetését. A Jiszráél Beténu világi, jobboldali vezetője évek óta arról volt híres, hogy sem az arab, sem az ultraortodox pártokkal nem hajlandó közös kormányba ülni. Pénteken azonban bejelentette, hogy kész engedni az ultraortodoxok besorozásáról szóló törvényben. Azzal indokolta, hogy egy olyan 61 fős kormányt kell összerakni, amely nem szorul rá a Közös Listára és a Ra’amra. Egy pletykát viszont gyorsan lezárt: nem akar felváltva miniszterelnök lenni Eizenkottal, mert szerinte az ilyen rotáció árt az ország irányításának. Jair Golan baloldali Demokratái nyitottabbak az arab pártok felé, mint bárki más az ellenzékben. Golan szerint a Netanjahu-ellenes pártoknak együtt kell kormányozniuk, és a Közös Listával már a parlamenti együttműködésről is tárgyalt. Egyik új képviselőjük az elnöknél úgy fogalmazott, hogy aki elhiszi, hogy Netanjahuval egységkormányt lehet csinálni, annak ő egy használt autót is el tud adni.

Az ultraortodox pártok közül az UTJ produkálta a legnagyobb fordulatot. A rabbijai utasítására senkit nem ajánlott miniszterelnöknek, és 2009 óta először fordult elő, hogy egy ultraortodox párt nem Netanjahu mellé állt. Liberman pénteki bejelentését az UTJ elnöke, Jakov Aser azonnal üdvözölte, és örömmel nyugtázta, hogy a sorozás ügyében mindenki rugalmasabb lett. A Sasz óvatosabb: Netanjahut ajánlotta, a vezetője, Arje Deri pedig értesülések szerint nem hajlandó a Likud nélkül kormányba lépni. Az arab pártok közül mindkettő Eizenkotot ajánlotta, de egészen más hangon. Manszúr Abbász pártja, a Ra’am a gyakorlatias szárnyat képviseli. Elfogadta, hogy Izrael zsidó állam, elítélte az október 7-i támadást, támogatja a Hamász lefegyverzését, és megígérte, hogy védelmi ügyekbe nem szólna bele, azt viszont nem mondta ki, hogy a Hamász terrorszervezet, pedig Eizenkot ezt is feltételül szabta. A Közös Lista vezetője, Juszef Dzsabarin szerint a választás a rossz és a még rosszabb között zajlott. A párt nem lép be olyan kormányba, amely fenntartja Ciszjordánia megszállását, de Ahmad Tibi szerint kívülről támogatnának egy kisebbségi kormányt, ha az nem esik szét rögtön.

Jichák Hercog államfőnek ezúttal sokkal nagyobb a szerepe, mint általában. A törvény nem írja elő, hogy a legtöbb ajánlást kapott jelöltet kell megbíznia. Azt kell választania, akinek a legjobb esélye van kormányt alakítani. Hercog nem titkolja, hogy a Likud és a Jasar közös nemzeti egységkormányát látná a legszívesebben, és a konzultációkon szinte minden párttól megkérdezte, el tudnák-e ezt képzelni. A szélsőjobboldali Ocma Jehudit képviselőinek pedig nyíltan szóvá tette, hogy az arab választókról tett kijelentéseik rasszistának hatnak. Csütörtök este, a konzultációk végén aztán az elnök kihirdette az eredményt. Eizenkotot 67 képviselő pártja ajánlotta, Netanjahut 46, a hét mandátumos UTJ pedig senkit sem. A Jasar szerint 2015 óta egyetlen jelölt sem kapott ennyi támogatást, Hercog mégis kivárt: zt mondta, a számok világosnak tűnhetnek, de neki azt kell eldöntenie, ki tud ténylegesen kormányt alakítani, és mivel a pártok kölcsönösen kizárják egymást, ez korántsem egyértelmű. A hétvégén, amely a szombati pihenőnap miatt amúgy is csendes, személyesen tárgyal majd a pártvezetőkkel.

Vasárnap háromféle döntés születhet, de az esélyek nagyon különböznek:

• Eizenkot kapja a megbízást.
  Ez a legvalószínűbb, és az izraeli sajtó szinte egyöntetűen erre számít. Ezután 28 napja lesz arra, hogy 61 képviselőt állítson egy kormány mögé. Az elnök ezt még 14 nappal meghosszabbíthatja, így legkésőbb december közepéig kell megállapodnia.

• Eizenkot kapja, de Hercog nyilvánosan az egységkormány felé tereli.
  Az elnök minden pártot megkérdezett erről, ezért valószínű, hogy a megbízás átadásakor is szóba hozza. Ez jogilag semmire nem kötelez, politikailag viszont nyomást jelent. A Jasar már előre jelezte, hogy először a saját „nemzeti vészhelyzeti kormányát” próbálja összerakni.

• Netanjahu kapja az első megbízást.
  Erre kevés az esély. A Likud arra hivatkozik, hogy ő a legnagyobb párt, de Netanjahu 46 ajánlással messzebb van a 61-től, mint Eizenkot, és még a régi szövetséges UTJ sem őt támogatta. Ha Hercog mégis így döntene, az nagy meglepetés lenne.

Vasárnap után rögtön jön az első próba. Kedden, november 10-én leteszik az esküt az új képviselők, és a parlamentnek házelnököt kell választania a likudos Amir Ohana helyére. Az ellenzék az arab pártok szavazataival akarja megszerezni a posztot, és leggyakrabban Jair Lapid nevét emlegetik, ebből pedig kiderül, hogy a 67 fős Netanjahu-ellenes többség valóban együtt szavaz-e.

A 67 ajánlás Eizenkotnak csak a belépőjegy. Kormányt ebből nem lehet egyszerűen összerakni, mert az ajánlás még nem jelent csatlakozást, a Közös Lista például biztosan nem akar kormányba lépni. Eizenkotnak tehát vagy új partnereket kell találnia, vagy rá kell vennie a régieket, hogy adják fel valamelyik korábbi ígéretüket.

Az egyes változatokban így jönnek ki a számok:

• Hatpárti kormány az ultraortodoxokkal (Jasar, B’Jahad, Demokraták, Jiszráél Beténu, UTJ, Sasz): 61 mandátum.
  Ami az útjában áll: a Sasz Netanjahut ajánlotta, és Deri a Likud nélkül nem lépne be, a Jasar és a B’Jahad még nem mondta ki, hogy engedne a sorozásból.

• Kisebbségi kormány az UTJ-vel (Jasar, B’Jahad, Demokraták, Jiszráél Beténu, UTJ): 55 mandátum.
  Csak addig marad életben, amíg a Közös Lista és a Ra’am a bizalmi szavazásokon kimarad vagy támogatja.

• Kormány a Ra’ammal (a négy ellenzéki párt és a Ra’am): 56 mandátum.
  Öt mandátum hiányzik, és Liberman meg Bennett nem akar arab pártra támaszkodni.

• Zsidó–arab „változás-kormány” (mind a hat párt, amely Eizenkotot ajánlotta): 67 mandátum, Liberman nélkül 60.
  Liberman kizárja, a Közös Lista nem lépne be, és Eizenkot feltételeit sem fogadja el. Nemzeti egységkormány a Likuddal (Likud, Jasar és további pártok): a két nagy párt együtt 48, további partnerekkel bőven 61 fölé mehet. Eizenkot, Bennett és Golan nem kormányozna Netanjahuval, a Likud a rotációt is kizárta.

A pénteki fordulat az első változatot érinti. Liberman engedménye nélkül a hatpárti kormány csak elméleti lehetőség lett volna, hiszen évtizedek óta ő követelte a leghangosabban az ultraortodoxok besorozását. Most, hogy éppen ő kész alkudni, az ultraortodox pártokon múlik a dolog, ezért fontos, hogy az UTJ elnöke azonnal üdvözölte a bejelentést, és ezért nagy kérdés, mit tesz a Sasz, amely eddig kitartott Netanjahu mellett. A nehézség persze nem csak az ultraortodoxoknál van. Eizenkot a kampányban megígérte, hogy nem enged a sorkatonaság ügyében, és a Jasar meg a B’Jahad szavazói közül sokan éppen ezért voksoltak rájuk. Ha egy felpuhított sorozási törvény árán jutnak kormányra, sokan árulásnak érezhetik. A másik út a kisebbségi kormány vagy valamilyen arab támogatás, ezt viszont az ellopott választásról szóló kampány miatt most még nehezebben vállalható - ha a választást nem is lehet megsemmisíteni, az arab szavazatokat gyanúba lehet keverni. Érdekes, hogy a Héber Egyetem felmérése szerint az ellenzéki szavazók 61 százaléka elfogadna egy olyan kormányt is, amelyben a Ra’am benne van, új választást csak 20 százalékuk szeretne, Netanjahuval közös rotációs kormányt pedig mindössze 12 százalékuk. Ha végül kisebbségi kormány alakul, annak is van előzménye. Jichák Rabin kormánya 1992-ben, a Sasz kilépése után az arab pártok kívülről adott támogatásával maradt hatalmon, és ez a kormány kötötte meg az oslói megállapodásokat - az izraeli politika tehát tud ilyen kormánnyal élni.

Mi van, ha mindenki bukik?

Az izraeli alaptörvény három próbát enged a kormányalakításra, új választás pedig csak akkor jön, ha mindhárom kísérlet kudarcba fullad.

Az első megbízott, várhatóan Eizenkot, 28 napot kap, amit az elnök 14 nappal meghosszabbíthat. Ha neki nem sikerül, Hercog mást is megbízhat. Ez a gyakorlatban Netanjahu lenne, aki közben végig ügyvezető miniszterelnök marad, és szintén 28 napot kapna. Ha ez is kudarc, a parlament maga jelölhet valakit, akit legalább 61 képviselő támogat. Neki 21 napja lenne. Ha ő is elbukik, a Knesszet automatikusan feloszlik, és új választást írnak ki, am valószínűleg 2027 tavaszára esne, és addig Netanjahu kormányozna, ha nem is teljes felhatalmazással. Ez a történet legnyugtalanítóbb része: 2019 és 2022 között Izrael négy év alatt ötször választott, és ezekben az években az is kiderült, hogy a patthelyzet inkább a hivatalban lévő kormányfőnek kedvez. Netanjahunak egy új választás akkor is lehetőség, ha a mostanit elvesztette, mert egy egységesebb jobboldal, kevesebb elveszett szavazattal, akár vissza is hozhatja neki a többséget. A rotációs kormányokkal sincsenek jó tapasztalatok. Simon Peresz és Jichák Samir 1984-ben még betartotta a megállapodást, a 2020-as Netanjahu–Gantz-alku viszont gyorsan szétesett, és Benny Gantzból soha nem lett miniszterelnök. Ezért utasítja el Eizenkot tábora ilyen hevesen a Netanjahuval kötendő egységet, akármennyire szeretné is Hercog.

Ezen a választáson többről van szó, mint egy kormány bukásáról. 2009 óta Netanjahu kormányai a nacionalista jobboldal és az ultraortodox pártok szövetségére épültek, és ez a modell most megtört. A szövetség 53 mandátumra zsugorodott, a két fele pedig nem ért egyet a sorkatonaság ügyében. Akárki alakít is kormányt, ugyanazt a kérdést kell megoldania, amelybe az előző belebukott: hogyan ossza el az ország a katonai szolgálat terheit egy olyan társadalomban, amely három éve a háború árnyékában él. Kívülről is nő a nyomás. Ezen a héten jelent meg a hír, hogy Donald Trump szerint az Egyesült Államok év végével megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros segélyt, Hercog erre azt mondta, hogy derült égből villámcsapásként érte a hír. Ilyen helyzetben különösen sokba kerül, ha az ország hetekig vagy hónapokig ideiglenes kormánnyal működik. Az elemzők szerint egy Eizenkot vezette kormány sem változtatna gyökeresen Izrael kül- és biztonságpolitikáján, inkább a belpolitikában hozna változást: a bíróságok függetlenségében, az október 7-i kudarc kivizsgálásában, és abban, hogy az arab állampolgárok szavazata ugyanannyit ér-e, mint bárki másé.

A következő napok menetrendje adott. Vasárnap Hercog megnevezi, kit bíz meg, kedden a házelnök-választáson kiderül, mennyire tart össze a Netanjahu-ellenes többség, utána pedig kezdődhet az alku az ultraortodoxokkal. Netanjahu most nem nyert, Eizenkot viszont még nem győzött, a következő hetekben az dől el, melyiküknek kell feladnia valamit, amiről eddig azt mondta, hogy nem enged belőle.

Karczag Anna