Nem vicc! Bekapcsolva maradt mikrofon rögzítette: Putyin és Hszi a halhatatlanságról és a szervátültetésekről beszélgettek a pekingi felvonuláson

A Bloomberg jelentése szerint szerdán, a pekingi katonai parádén egy bekapcsolva maradt mikrofon rögzíthette Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélgetését, amelyben az emberi élet modern technológia segítségével történő meghosszabbításának lehetőségeiről tárgyaltak.

A párbeszédre akkor került sor, amikor Hszi, Putyin és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a lelátó felé vonult a felvonulás kezdete előtt, amely Japán második világháborús vereségének 80. évfordulóját ünnepelte.

A felvétel elején Hszi láthatóan nehezen találja a szavakat, amikor kínaiul azt próbálja kimondani, hogy „manapság” és „70 éves”. Ezután Putyin tolmácsa oroszul megszólal:

„Korábban az emberek ritkán éltek 70 évig, de manapság 70 évesen még gyerek vagy.”

Hszi tolmácsa ezt követően tolmácsolja Putyin szavait:

„A biotechnológia fejlődésével az emberi szervek folyamatosan átültethetők, az emberek egyre fiatalabbnak érezhetik magukat, sőt, akár a halhatatlanságot is elérhetik.”

„Az előrejelzések szerint ebben az évszázadban reális esély lehet akár a 150 éves élettartam elérésére is”

– válaszolta Hszi, mielőtt a közvetítés megszakadt.

InfóTér: A hír megértéséhez elengedhetetlen tudni, hogy az orosz propaganda egyik kedvenc, újra és újra előrángatott toposza a „gyermekek szerveivel kereskedő gonosz Nyugat” képe. Az orosz teljes körű katonai invázió megindítása óta nagyjából havonta-kéthavonta söpör végig a közösségi médián egy-egy szenzációsnak szánt, jellemzően orosz – vagy nyugatinak álcázott orosz – forrásból származó álhír olyan bunkerekről, amelyeket állítólag orosz katonák szabadítottak fel, és ahol gyerekeket tartottak fogva szerveikért.

Ide tartozik az a, a háború első szakaszában széles körben terjesztett álhír is, miszerint az amerikaiak „biolaborokat” működtettek Ukrajnában, ahol olyan vírusokat fejlesztettek ki, amelyek csak az oroszokat támadják, de az ukránokra nem hatnak. Ezt a teljes képtelenséget is sokan elhitték.

A valóság viszont az, hogy Moszkva, Peking és úgy általában a diktátorok rendszerint pontosan azzal vádolják ellenfeleiket, amit ők maguk követnek el. A tény az, hogy Oroszország eddig több mint 19 ezer gyermeket rabolt el Ukrajnából; sokan közülük azóta betöltötték a 18. életévüket, és besorozták őket, hogy saját népük ellen harcoljanak.

A valóság az is, hogy Putyin és köre – élükön Sojguval – olyan sámánisztikus marhaságokban hisz, mint például a „rénszarvasvérrel biztosított örök fiatalság”. Hány rénszarvas adhatott életet az örök élet illúziójának, arról ugyan nincs krónika.

A fenti, véletlenül elcsípett beszélgetés mindenesetre ékes bizonyítéka annak, hogy a diktátorokat – mint a diktátorokat általában – élesen foglalkoztatja az örök élet, a természet rendje feletti uralom megszerzése, az isteni törvények saját világképükre való átírása.

Külön pikantériája az ügynek, hogy Putyint a putyinista körök a kereszténység védőbástyájaként próbálják beállítani. Részletesebb hülyeségekért és hazugságokért tessék fellapozni bármelyik kormánypárti lapot, minden másra ott az UGAR infó.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar