PSD-AUR-RMDSZ közös front az átláthatóság ellen

Csütörtökön a Szenátus plénumában megbukott az integritási törvény, amelyet amúgy is a felismerhetetlenségig csonkítottak, köszönhetően annak, hogy a „ottkelllennünkBukarestben", közismertebb nevén RMDSZ olyan módosító javaslatot zsarolt ki már korábban, amely gyakorlatilag eldugta volna a közvélemény orra elől a politikusok vagyonbevallását és pénzügyi érdekeltségeit. A csonkítást aztán a PSD és az AUR kéz a kézben folytatta tovább a bizottságban, az RMDSZ cinkos asszisztálása mellett, hogy végül a törvény ne kapja meg a szükséges szavazatszámot — így hála Istennek nem ment át, az USR és a PNL pedig jelezte, hogy pénteken újra benyújtják. Ja, és az integritási törvény elfogadása a PNRR-s pénzekhez szükséges mérföldkő — de képviselőinknek ezek szerint eurómilliárdok bukását is megéri az, hogy mi ne tudhassunk arról: mennyi pénzt loptak össze.

A száraz tények: a törvény azért bukott meg, mert nem kapta meg a szükséges szavazatszámot. A 112 jelen lévő szenátorból 55 szavazott mellette, 28 tartózkodott, 29 pedig egyáltalán nem szavazott. A tervezet szerdán már átment a Képviselőházon, de a Szenátus a döntéshozó kamara — így itt dőlt el a sorsa. És nézzük meg a szavazás anatómiáját, mert ez mindent elárul: mellette a PSD és az RMDSZ szenátorai szavaztak, az AUR taktikusan tartózkodott, a PNL és az USR szenátorai pedig jelen voltak, de szándékosan nem szavaztak, ugyanis a Szenátus Jogi Bizottsága csütörtökön két olyan módosítót fogadott el, amely kibelezte a törvényt.

Jelen cikkünk jobb megértésének érdekében, arra kérjük olvasóinkat, olvassák el a cikk végén található "Kapcsolódók:" alcím alatt ajánlott anyagokat is! Köszönjük!

Az első a készpénz-mentesség. Egy módosító — amelyet a „szuverenista" Cosmina Cerva szenátor nyújtott be, és a PSD meg az AUR szavazott meg — kihúzta a törvényből azt a kötelezettséget, hogy a tisztségviselőknek be kelljen vallaniuk a birtokukban lévő készpénzvagyont. Tehát épp az a törvény, amelynek a köztisztaságot, az átláthatóságot kellene szolgálnia, most úgy módosult, hogy a politikusok a cipősdobozban tartott milliókat nem kötelesek bevallani. Nem véletlen, hogy Ionel Bogdan PNL-es úgy fogalmazott: „a PSD legalizálja a cipősdobozokat".

A második az „anti-Fritz" módosító. Egy PSD által benyújtott, az AUR, a SOS és a Bolojan-ellenes tábor néhány liberálisa által megszavazott módosító azt írná elő, hogy aki jogerősen összeférhetetlenség vagy érdekütközés állapotában találtatott — méghozzá visszamenőleges hatállyal, még a törvény hatályba lépése előtti helyzetekre is vonatkozóan —, az elveszíti a tisztségét. Ez látszólag általános szabály, de a gyakorlatban egyetlen fő célpontja van: Dominic Fritz, temesvári polgármester, az USR elnöke, akit az ANI 2023-ban adminisztratív érdekütközésben marasztalt el, és akinek ügyében idén júniusban a legfelsőbb bíróság jogerősen is helybenhagyta ezt. Az RMDSZ szenátora, Tasnádi István Szilárd, ennél a módosítónál a bizottságban tartózkodott — cinkosok közt, ugye... - , ellentétben a PNL-USR szenátorokkal, akik nyíltan elutasították.

A törvényt végül, ezekkel a mérgező módosítókkal együtt, valakiknek meg kellett szavazniuk a plénumban — és a névsor kínos: a PSD mellett az RMDSZ szenátorai szavaztak a megcsonkított tervezetre, miközben a PNL és az USR szándékosan megtagadta a szavazást, épp azért, mert nem volt hajlandó asszisztálni egy olyan törvényhez, amelyből kivették a készpénzbevallást, és amelybe betettek egy egy konkrét emberre szabott, alkotmányellenes módosítót. A bizottsági szakaszban Tasnádi még tartózkodott — de a döntő pillanatban, a plénumbeli végszavazáson az RMDSZ már nem: a PSD-vel együtt a megcsonkított törvény mellé állt.

Az RMDSZ magát rendre a jogállamiság, az európai értékek védelmezőjeként, a szélsőségek elleni bástyaként pozicionálja. Itt viszont, egy olyan törvénynél, amelyből épp a politikusi vagyon átláthatóságát vették ki, és amelyet a PSD-AUR-SOS tengely fertőzött meg, nem a koalíciós társai PNL-USR oldalára állt, hanem a PSD mellé. Nem szavazott ugyan közvetlenül az AUR-ral — de azt a törvényt támogatta, amelyet az AUR és a PSD közösen szabott át. A különbség árnyalatnyi, de a végeredmény ugyanaz: az RMDSZ szavazata a megcsonkított, köztisztaság-ellenes verziót erősítette, és egy platformra kerültek az AUR-al.

Az integritási törvény ráadásul egy PNRR-mérföldkő — a helyreállítási alap egyik feltétele. Ha Románia nem fogadja el a törvényt egy, az Európai Bizottság számára elfogadható formában, akkor vissza kell fizetnie mintegy 770 millió eurót, amit már elköltött. És figyeljük meg a PSD retorikai bűvészmutatványát. Daniel Zamfir, a PSD frakcióvezetője a plénumban azzal vádolta a kormányt, hogy „feláldozza a 770 millió eurót azért, hogy megmentse Dominic Fritzet". A logika fejre állítva: nem az a bűnös, aki megfertőzte a törvényt, hanem az, aki emiatt nem hajlandó megszavazni -a gyújtogató vádolja a tűzoltót.

Amikor korábban írtunk erről, a helyzet még részleges győzelemnek tűnt a demokratikus oldal számára: akkor egy PNL-USR módosító épp visszatette a törvénybe a pénzügyi érdekeltségi nyilatkozat nyilvánosságát, amit az RMDSZ zsarolására korábban kivettek. Most viszont fordult a kocka, és sokkal durvábban: a PSD nem egyedül, hanem az AUR-ral és a SOS-szal karöltve, nyílt szövetségben mészárolta le a tervezetet — a döntő szavazáson pedig a magyar úgynevezett érdekképviselet is a PSD-AUR oldalára állt.

Mircea Abrudean, a Szenátus PNL-es elnöke bejelentette, hogy az USR-rel közösen péntek reggel újra benyújtják a törvényt a helyes formában — a mérgező módosítók nélkül, rendkívüli ülésszakot hívtak össze a jövő hétre, hogy augusztus végéig, a mérföldkő határidejére elfogadják. Az új tervezet előbb a Képviselőházba megy, a Szenátus lesz a döntéshozó kamara. Az RMDSZ-re mindenesetre nem számíthat...

Ugar

Kapcsolódók:

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Csaták a csőben

Szele Tamás: Csaták a csőben

Nos, úgy tűnik, Kupjanszk sorsának alakulásában komoly szerepe lesz a gázvezetéknek – és ki tudja, hány ukrán városban vagy másféle csatatéren lesz még alkalmazható ez a harcmodor. Mindenesetre elmondható, hogy Ukrajna technikai fölényével most csőbe húzta az orosz hadsereget.

zona•
Zelenszkij már többször kérte Trumpot, hogy engedje használni a Starshieldet az orosz rakétaindítók ellen

Zelenszkij már többször kérte Trumpot, hogy engedje használni a Starshieldet az orosz rakétaindítók ellen

Volodimir Zelenszkij három-négy alkalommal is kérte Donald Trumpot, hogy oldja fel a Starshield katonai műholdas rendszer használatának földrajzi korlátozásait, és tegye lehetővé az oroszországi ballisztikus rakétaindítóinak felderítését, illetve megsemmisítését. Az ukrán elnök a PBS NewsHour hétfői interjújában arról beszélt, hogy nem lehet kizárólag légvédelmi rakétákkal megvédeni az ukrán…

ugar•
Trump veresége, Európa boldogsága és az óvatoskodó örömködés

Trump veresége, Európa boldogsága és az óvatoskodó örömködés

Ha a demokraták hozzák a tőlük várt eredményt a keddi amerikai félidős választáson, Európában sok helyen előkerülhet a pezsgő, csakhogy a megkönnyebbülést nem feltétlenül követi majd nyugodtabb együttélés Washingtonnal. A Mediafax által ismertetett POLITICO-elemzésnek megszólalói arra figyelmeztetnek, hogy a belpolitikában sarokba szorított Donald Trump még több figyelmet fordíthat a…

ugar•
Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Niculescu megtalálta a bajt, csak épp a megoldás maradt homályban

Luca Niculescu miniszterelnök kedden Bukarestben kimondta, amit a romániai cégvezetők egy ideje már a saját bőrükön éreznek: több vállalkozás készül elbocsátásra, mint új emberek felvételére, amikor a vállalkozói barométer bemutatóján arról is beszélt, hogy vissza kell adni a cégek beruházási kedvét, és jól fizető munkahelyeket kell teremteni, különösen a fiataloknak. Dicséretes, hogy nevén…

ugar•
A Feledy-kérdés nagyon egyszerű:

A Feledy-kérdés nagyon egyszerű:

mi volt a beadott önéletrajzban?

ugar•