Biztos, hogy olyan rosszul állnak az ukránok a fronton?
A finnországi NAFO-tag Kenneth Gregg tájékoztatója az ukrán frontról:
Tehát a frontról szóló frissítéssel kezdjük, és először a dróntámadásainkról. Minden éjjel és nappal támadjuk az orosz katonai célpontokat, valamint az olaj- és gázinfrastruktúrát. Az orosz légvédelem lyukas, mint egy szita, ami azt mutatja, hogy Putyinnak gondjai vannak elegendő légvédelmi rendszer előállításával. Furcsa módon a nyugati média nem akar erről írni, pedig ennek nagyobb jelentősége van a háború szempontjából, mint valami kis falu, amit az oroszok elfoglaltak.
Szumit biztosítottuk, és az orosz támadások már régóta nem jártak sikerrel. Úgy tűnik, az oroszok átcsoportosították erőiket Szumiból Pokrovszk/Mirnohrad irányába. Ez azt mutatja, hogy amikor az orosz tervek kudarcot vallanak, új helyszíneket keresnek az előrenyomulásra. Ez a stratégia erősen kimeríti az orosz csapatokat.
Csasziv Jar, Kupjanszk, Herszon és Zaporizzsja (környékén az orosz támadás) helyben topog, nincs előrelépés. Dobropilljánál több különböző irányból kezdtünk támadni. Először alaposan megtisztítjuk a területet drónokkal, mielőtt gyalogsággal mennénk be. Még egyszer hangsúlyozom, hogy NEM volt fő védelmi vonalunk ezen a területen, ahogy sok blogger állítja. A fő védelmi vonal Dobropillja és a Kramatorszk régió határa között van. Emellett nagyon meglep, hogy ennyi youtuber makacsul azt állítja, hogy ki kellene vonnunk erőinket Pokrovszkból és Mirnohradból. Azt próbálják bizonygatni, hogy igazuk van, arra hivatkozva, hogy a Kramatorszk-Dobropillja ellátási út el van vágva. Ismétlem, ezt az utat május óta nem is használtuk ellátási útvonalként.
Mit támadtak tehát az oroszok? Könnyű gyalogságot vetettek be motorokon, semmilyen nehéz fegyvert, és még drón egységeket sem. Az ő drónjaik kapcsán azt látom, hogy számuk csökken, vagy hiány van drónkezelőikből. Különösen a legutóbbi, Mirnohradba tett utunk során láttuk, hogy drónjaikat az utakra koncentrálják, míg magát a várost és a város valamint a legkülső pozícióink közötti területet békén hagyják.
Tegnap beszéltem a századparancsnokkal, és az ő bázisukat még nem érte támadás. Tegnap ez a bázis körülbelül 8 km-re volt attól a területtől, amit Putyinék ideiglenesen tartanak, szemben a korábbi 30 km-rel, és ma reggel már 12 km-re. Kijevet egy ideje nem érte masszív dróntámadás, de körülbelül egy hét múlva számíthatunk rá, amikor az oroszok feltöltik készleteiket. Ebből elég világosan látszik, mekkora a termelési kapacitásuk az alapján, hogy hány drónt vetnek be a támadásban. Az az érzésem, hogy ez jelentősen csökken. A mai alaszkai találkozóval kapcsolatban nincsenek nagy reményeim. Putyin egyetlen célja időt nyerni, de ez az idő nem kedvez neki katonailag, csak meghosszabbítja a hatalmon töltött idejét.
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…