A hősök nem születnek

Trautmann Balázs korábban katonai újságíróként dolgozott a Honvédelmi Minisztérium kötelékében, így belülről ismerte a honvédelmi rendszer működését, a katonai logikát és a háborús konfliktusok emberi oldalát. Az orosz–ukrán háború kitörése után felismerte, hogy a fronton szolgáló magyar származású katonák jelentős része ellátási hiányokkal küzd.

Civil kezdeményezésként négyen hozták létre a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány, amelyből rövid idő alatt országos segítőhálózat épült ki. Az alapítvány adománygyűjtéseket, logisztikai szervezéssel és eszközbeszerzésekkel segíti a magyar származású, ukrán katonákat, egészégügyi ellátáshoz szükséges eszközöket vásárol, és szállít a háborús térségben szolgáló katonák számára.

Intézményi háttérből érkező emberként saját emberi felelősségvállalásból kezdett működni ott, ahol hiányt érzett. Személyes ügye lett a háború emberi oldala és azoknak az embereknek a támogatása, akik a háború árnyékában maradtak, a háborúban tartós fogyatékosságot szerzett katonák rehabilitációs lehetősége.

A hősök nem születnek című podcast-sorozatunk középpontjában a személyes felelősségvállalás áll. Arra keressük a választ, hogyan válik egy emberből közösségépítő, mi ad erőt ahhoz, hogy valaki éveken át másokért dolgozzon. Milyen emberi ára van a szolgálatnak, és mi történik azokkal, akik túl sokáig maradnak mások fájdalma mellett.

YouTube video: https://www.youtube.com/watch?v=hNOA2QOilA0

Betöltés...

Ajánló