A Legfőbb Ügyészség ismét kinyitotta a kiskaput a korruptaknak

Új fordulat a román elévülési szappanoperában, és mindent elárul a rendszerről, amelyet leváltani akarunk. A Cristina Chiriac vezette Legfőbb Ügyészség egy G4Mediának adott hivatalos válaszban azt állítja: az EU Bíróságának július 16-i LIN II-döntése csak az uniós pénzeket érintő csalásokra és az 50 ezer eurónál nagyobb adócsalásokra vonatkozik – a korrupciós ügyekre nem. Két jogász azonban – egy volt bíró és egy volt DNA-ügyész – alaposan indokolt érveléssel szedi szét ezt az értelmezést. A tét óriási: az, hogy a korrupt politikusok és üzletemberek végleg megússzák-e „elévüléssel", vagy mégis felelniük kell.

Röviden idézzük fel, mert enélkül nem érthető a mostani fordulat: 2022 októberében a Lia Savonea vezette legfelsőbb bíróság (ÎCCJ) visszamenőleg, egészen 2014-ig kiterjesztette a büntetőjogi elévülést – aminek nyomán bizonyítottan bűnös, elítélt korruptak és adócsalók sétáltak ki a börtönből, illetve a börtön közelébe se kerültek, mert a tetteik „elévültek". Az EU Bírósága ezt kétszer is elutasította, legutóbb július 16-án a LIN II-ítéletben, szokatlanul kemény hangon kimondta, hogy az ÎCCJ megsértette az uniós jogot, és megoldást is adott – az ügyészségeknek felülvizsgálati kérelmeket kell benyújtaniuk, a bíróságoknak pedig félre kell tenniük a kiterjesztett elévülést. Néhány napja pedig már arról írtunk, hogy a krajovai és a kolozsvári bíróság már el is kezdte alkalmazni ezt. Most viszont jön az ellenmozdulat – és nem is akárhonnan, hanem magától a Legfőbb Ügyészségtől.

A Chiriac vezette Legfőbb Ügyészség hivatalos álláspontja szerint a LIN II hatálya rendkívül szűk, és csak azokra a bűncselekményekre terjed ki, amelyek „az Unió pénzügyi érdekeit súlyosan sértő csalásnak" minősíthetők – vagyis az uniós pénzekkel elkövetett csalásra és az 50 ezer eurónál nagyobb kárt okozó adócsalásra. Az ügyészség érvelése szerint a döntés „nem terjedhet túl a saját funkcionális előfeltevésein", tehát a korrupciós ügyekre (megvesztegetés, hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés) egyszerűen nem alkalmazható. És van egy második, technikai szűkítés is, amely a gyakorlatban még ennél is fontosabb. Az ügyészség szerint a jogerős, elévülés miatt lezárt ítéletek ellen csak akkor lehet felülvizsgálati kérelmet (recurs în casație) benyújtani, ha korábban még nem nyújtottak be ilyet, ÉS ha még tart a jogerős döntéstől számított 30 napos határidő. Namármost a súlyos vádlottak legtöbb ügyében az elévülési döntés vagy már egy benyújtott felülvizsgálat után született, vagy a 30 nap rég letelt - vagyis ez a feltételrendszer a gyakorlatban a legfontosabb eseteket épp kizárja. Ha összerakjuk a két szűkítést, a végeredmény lesújtó: a korrupciós ügyekre nem vonatkozik, a többinél meg a legtöbb nagy hal már kicsúszott a határidőn - a rendszer megtalálta a módját, hogyan tegye ártalmatlanná Luxemburgot.

Hogy értsük, kikről van szó, íme néhány nagy hal, akik megúszták az ÎCCJ kiterjesztett elévülésének köszönhetően úszták meg a börtönt, vagy szabadultak idő előtt: Ionuț Costea (Mircea Geoană sógora), Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter, Lucian Duță volt egészségbiztosítási főnök, Nelu Iordache üzletember, Bogdan Olteanu volt házelnök, Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter, Ioana Băsescu, Elena Udrea, Marian Vanghelie, a Prahova megyei Cosma-klán. Ha a Legfőbb Ügyészség szűkítő értelmezése marad érvényben, ezek az ügyek végleg lezárulnak.

A cáfolat: „nem lehet kétféle bűnöző"

Daniela Panioglu volt bíró – aki annak idején épp Sorin Oprescu volt főpolgármestert, Lucian Duțăt és Nelu Iordachét ítélte el – merőben más olvasatot ad. Szerinte az EU Bíróságának döntése minden büntetőügyre vonatkozik, a korrupciósakra is, nem csak az uniós pénzt érintőkre. Az érve elegáns és nehezen cáfolható: a luxembourgi bíróság a „tömeges büntetlenség" jelenségéről beszél, ez pedig fogalmilag nem korlátozódhat egyetlen bűncselekmény-típusra. Ahogy Panioglu fogalmaz: „nem létezhet kétféle bűnöző" – olyan, akire az uniós érdeksértés miatt szigorúbb, kétszeres elévülési idő vonatkozik, és olyan, aki más bűncselekményt követett el, és ezért kiváltságos, enyhébb elévülési rendszert élvez. A román alkotmány 16. cikke szerint ugyanis a polgárok egyenlők a törvény előtt, kiváltságok és megkülönböztetés nélkül – vagyis az elévülés intézményét egységesen kell alkalmazni minden bűncselekményre, azok természetétől függetlenül. A „tömeges büntetlenség", amelyről az európai bíróság beszél, nem csak az uniós pénzt érintő ügyekre vonatkozik, hanem mindegyikre, ahol az elévülés akadálya felmerült.

Panioglu egyetért abban, hogy a felülvizsgálati kérelemre (recurs în casație) nyitva álló 30 napos határidő a legtöbb esetben lejárt – de ő egy másik jogi eszközt kínál helyette: a revíziót (revizuire). Szerinte a jogerősen elítéltek esetében, akik a börtönbüntetésüket töltötték, az ügyészségnek nem lehetősége, hanem kötelessége élni a revízió rendkívüli jogorvoslatával, a büntetőeljárási törvény 465. cikke alapján, mint az egyetlen olyan eszközzel, amely orvosolhatja az uniós jogot sértő, törvénytelen bírósági döntéseket. Panioglu egy fontos jogtechnikai finomságra is rámutat. A revíziónak ez az oka szó szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntéseire hivatkozik – de szerinte ezt nem szabad szűken értelmezni, mert a jogalkotó annak idején el sem tudta képzelni, hogy egyszer a nemzeti bíróságok egyszerűen figyelmen kívül hagyják majd a legmagasabb európai bíróság ítéletét. Vagyis nem tiltott analógiáról van szó, hanem a jogszabály céljának megfelelő, teleologikus értelmezésről: a jogalkotó szándéka egy külföldi, kötelező erejű bírósági döntés nyomán elkövetett ítélkezési hiba orvoslása volt. Az EU Bírósága pedig épp ilyen – a legmagasabb európai fórum, amelynek ítélete kötelező és mindenkivel szemben (erga omnes) érvényes.

A lényeg, amit Panioglu kimond: a revízió a 2026. július 16-i döntés indoklásának közzétételétől számított három hónapon belül nyújtható be, és ezt bármely, az ügyben jogosan érdekelt fél megteheti. Ez az utolsó eljárási lehetőség és a megfelelő orvoslási eszköz azoknak a súlyos ítélkezési hibáknak a kijavítására, amelyek egy nemzeti léptékű társadalmi igazságtalanságot hoztak létre. Vagyis: az ügyészség nem bújhat ki azzal, hogy „nekem más az értelmezésem" – köteles a bírósághoz fordulni, a bíróság pedig majd mérlegel.

A második szakértő: „az uniós pénzt érintő korrupció már nem évül el a régi szabály szerint"

Hasonló állásponton van Elena Hach volt DNA-ügyész, ma ügyvéd, aki még részletesebb, pontról pontra felépített jogi érveléssel támasztja alá, miért téves az ügyészség szűkítése. Ő kétféle korrupciós ügyet különböztet meg, és mindkettőre kimutatja, hogy a luxembourgi döntés hatással van rá.

Az első típus a korrupció, amely uniós pénzt érint – megvesztegetés vagy hivatali visszaélés uniós alapok kapcsán, uniós pénzből fizetett szerződésekhez, áfacsaláshoz, vámbevételekhez kötődően. Hach érvelése szerint ezek az ügyek már nem évülhetnek el az ÎCCJ 2022-es kedvező döntése alapján – méghozzá az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 325. cikke miatt, amely a tagállamokat nemcsak a csalás, hanem „minden más jogellenes tevékenység" elleni fellépésre kötelezi, amely az Unió pénzügyi érdekeit sérti. A korrupció, amely az európai pénzt éri, épp ilyen „más jogellenes tevékenység" – nem a bűncselekmény címkéje számít, hanem az uniós költségvetésre gyakorolt hatása. És ez nem elmélet: Hach emlékeztet rá, hogy az EU Bírósága a Kolev- és az Euro Box-ügyben már alkalmazta ezt a logikát konkrét korrupciós esetekre – vámtisztviselők megvesztegetésére, illetve uniós pénzből finanszírozott közbeszerzési korrupcióra. A LIN I és LIN II pedig kifejezetten ennek a joggyakorlatnak (Taricco–Kolev–Euro Box) az egyenes folytatásaként határozza meg magát.

A második típus a korrupció, amely nem érint uniós pénzt – tisztán román pénzen elkövetett megvesztegetés vagy befolyással üzérkedés. Hach szerint még erre is van jogalap, amelyet maga az EU Bírósága épített fel. A LIN I-ből viszont az következik, hogy a korrupciós ügyekben az együttműködési és ellenőrzési mechanizmusról (MCV) szóló 2006/928-as határozat a releváns eszköz, és bár az MCV-t 2023 októberében hivatalosan megszüntették, Hach szerint ez csak a jövőre nézve hatályos, visszamenőleg nem – márpedig ezekben az ügyekben minden lényeges dolog (a tettek, az eljárási cselekmények, sőt maga a vitatott 2022-es ÎCCJ-döntés) még az MCV hatálya alatt történt.

Ha egy mondatban kellene összefoglalni Hach álláspontját: az uniós pénzt érintő korrupció ponttal nem évül el a régi ÎCCJ-szabály szerint; a tisztán román pénzen elkövetett korrupciónál pedig a jogalap szintén létezik, csak a végleges megszilárdításához egy újabb, előzetes döntéshozatali kérdést kellene feltenni Luxemburgnak – ugyanazzal az eszközzel, amellyel a DNA-ügyészek a LIN I-et és a LIN II-t is kiharcolták.

A G4Media megkérdezte a DNA-t és a DIICOT-ot is az álláspontjukról. A DNA egyelőre nem válaszolt. A DIICOT viszont egy különösen árulkodó indoklással tért ki a válasz elől: szerinte a feltett kérdések „nem létező információk közlésére, hanem egy uniós bírósági döntéssel kapcsolatos intézményi álláspont kifejtésére és egy jövőbeli eljárási magatartás előrejelzésére irányulnak" – ami szerintük nem minősül közérdekű információnak. Fordítsuk le: nem akarnak állást foglalni, egy olyan kérdésben, amely arról szól, felelnek-e a korruptak vagy sem - a bűnüldözés két kulcsintézménye vagy hallgat, vagy kibújik. Ez önmagában is látlelet.

A LIN II egy egyértelmű, kemény döntés volt – de egy döntés csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle, és most azt látjuk, hogy a végrehajtás első számú felelőse, a Legfőbb Ügyészség, egy olyan szűkítő értelmezéssel áll elő, amely a gyakorlatban kihúzná a döntés méregfogát: a korrupció maradna büntetlen, a nagy halak pedig a határidőkön csúsznának ki.Két tekintélyes jogász – egy volt bíró és egy volt DNA-ügyész – világosan, indokoltan megmutatta, hogy van jogi út a korrupciós ügyek újranyitására is: a revízió, illetve az uniós jog közvetlen alkalmazása. Vagyis nem az a kérdés, hogy lehet-e, hanem hogy akarják-e - és épp ez a legrosszabb hír, mert ha egyszer szakmailag bizonyítottan van eszköz, akkor a szűkítő értelmezés már nem jogi kényszer, hanem választás – annak a választása, hogy a korruptak mégse feleljenek.

Egyelőre annyi biztos, hogy a labda a Legfőbb Ügyészségnél van. Vagy benyújtja a felülvizsgálatokat és a revíziókat ott, ahol lehet – és akkor a LIN II tényleg fordít a román büntetlenség évtizedes gépezetén, vagy megmarad a szűkítő értelmezésnél, és akkor Luxemburg legkeményebb döntése is elporlad a hazai jogértelmezés homokjában. Ahogy Panioglu figyelmeztet: az ügyészség nem hagyhatja ki a bírósághoz fordulást pusztán azért, mert „más az értelmezése" – mert az alkotmányosan védendő közérdek épp azt kívánja, hogy minden jogorvoslati lehetőséget kimerítsenek. A kérdés csak az, hogy ezt az ügyészség is így gondolja-e. Eddig úgy tűnik, hogy nem.

Felhasznált forrás: G4Media