Elkezdődött az önkéntes település-egyesülés, a magyar elit még mindig hallgat!

A Szucsáva megyei Pojorâta képviselői csütörtökön megszavazták, hogy tárgyalni kezdenek Sadovával és Fundu Moldovei-jel egy több mint kilencezer lakosú község létrehozásáról. Ha a két szomszéd is rááll, mindhárom községben ugyanazon a vasárnapon kérdezik meg a lakókat, akarnak-e egyesülni. Bukarestben közben már azt is mérlegelik, mi legyen azokkal, akik maguktól egyáltalán nem akarnak.

Bogdan Codreanu, Pojorâta polgármestere attól tart, hogy ha most nem egyeznek meg a szomszédokkal, később Câmpulung Moldovenesc peremén találják magukat, és még a városi adókat is fizethetik. A közös község szerinte kevésbé szorulna rá arra, hogy Bukaresttől vagy a megyei tanácstól kérjen pénzt, és már a képviselői székeken is lehetne spórolni. A három testületben ma összesen 35-en ülnek, a közös tanácsban 23 hely lenne, Codreanu szerint pedig ennyi székért igazán kár volna külön maradni, de egyelőre csak Pojorâta testülete szavazott, az is a tárgyalások megkezdéséről.

A Niculescu-kormány első körben 429 településsel számol, jobbára másfél ezernél kisebb községekkel, de Alexandru Stoica fejlesztési miniszter szerint a két-háromezer lakosúak is jelentkezhetnek. A kormány menetrendje szerint 2027. március 1-jéig kellene jelezniük, hogy belevágnak és népszavazást szerveznek, az új községek pedig a 2028-as helyhatósági választástól működnének. Stoica évi 250 millió lej megtakarítást vár, és azt ígéri, hogy ahol megszűnik a polgármesteri hivatal, ott maradna egy ügyintéző, hogy egy igazolásért se kelljen átjárni a szomszédba. Az önként jelentkezőknek beruházási programot is ígér, emellett három–öt évre szóló adókedvezményeket mérlegelnek, akár az épületadóra is. Hogy ebből pontosan mi járna és kinek, arról még egyeztetnek.

Március elseje tehát egyelőre a jelentkezés tervezett határideje. Sorin Grindeanu, a PSD elnöke addigra már a parlamenti felelősségvállalással is túlesne az ügyön, és a községek összevonását a kormányzati ügynökségek, valamint az állami cégek átszervezésével együtt vinné át. Stoica úgy számol, hogy március után kerülhet elő a kötelező összevonás, ha az önkéntes kör kevés eredményt hoz, de ahhoz még azt is ki kell találni, mely községeket és milyen alapon vonnák össze - a bejelentett menetrend mögött egyelőre nincs nyilvános törvénytervezet.

Az RMDSZ teszi, amit ilyen helyzetben tenni tud és szokott: Torockói Nyilatkozat címmel kiadott egy közhelypapírt arról, mit vár el a kormánytól, csakhogy abban semmi olyasmi nincs, amit Stoica már meg ne ígért volna, vagy ami ne szerepelne a Niculescu által jegyzett kormányprogramban. Magát Niculescut egyébként Hunorék egy azóta is a nyilvánosság elől elzárt nyilatkozatban biztosították a támogatásukról. Arról viszont, hogy az erdélyi magyar községek melyik szomszédjukkal járnának jól, és melyik összevonással veszítenének többet, mint amennyit nyernének, már most nyilvánosan kellene beszélni. Normális helyen erről vitázna az egész erdélyi magyar szellemi elit, nálunk egyelőre még azt is találgatni kell, kinek volna dolga megszólalni.

A helyszínválasztásnál keresve sem találhattak volna jobb példát arra, miről hallgatnak. Ahogy azt korábban az Ugar modellezésében megmutattuk, a ma még közel kilencvenszázalékos magyar többségű Torockón egy összevonás után könnyen ötven százalék alá kerülhet a magyarok aránya az új községben, attól függően, melyik szomszédjával vonják össze. A falu ugyanott marad, csak éppen az a kérdés, hogy az új községi tanácsban mekkora súllyal szólhat bele abba, ami vele történik, és hogy a hivatalban, amelyhez ezentúl tartozik, intézheti-e magyarul az ügyeit.

Korai még megmondani, mennyire lesz ragadós a szucsávai példa, de annyit már megmutatott, hogy a községek maguk is megkereshetik a szomszédaikat. Amíg van idő, és működik az önkéntes út, addig kéne végignézzük, hol van értelme annak, hogy a szomszédos magyar falvak közös önkormányzathoz kerüljenek, hol lenne az új központ, mennyit kellene odáig utazni, és hogyan lehetne biztosítani a magyar ügyintézést. Ahol van jó megoldás, ott össze kellene ültetni az érintett önkormányzatokat, hogy a lakók már konkrét javaslatról vitázhassanak, ahol pedig a távolságok vagy a települések fekvése miatt minden változat rosszabb a jelenleginél, ott még most kellene megmondani Bukarestnek, melyik községnek és miért kell önállónak maradnia. A torockói nyilatkozat akkor érne valamit, ha lenne mögötte egy ilyen térkép, és az asztalnál ott ülnének azok is, akiknek majd az új községben kell élniük, de semmi ilyesmi sem történik. Köszönjük, elit!

Közben a pénzt is érdemes volna kétfelől megszámolni. Bukarest kiszámolhatja, mennyit takarít meg, ha kevesebb polgármesteri hivatalt kell fenntartani, a helyieket viszont joggal érdekli, hogy ebből mennyi marad a közös kasszában, mire költhetik, és mihez kell majd átjárniuk a szomszédba. Ezekben a cudar időkben komoly fegyvertény volna, ha a közös hivatal mellett több jutna útra, iskolára vagy bármi másra, amire a falvaknak tényleg szükségük van, ezt viszont községenként kell kiszámolni, mielőtt bárki a megtakarításra hivatkozva igent kér az összevonásra, és addig kéne megtenni, amíg van még rá idő. Tudom, Pató Pál népe vagyunk, a halogatás, majd utána sírás-rívás és mások hibáztatásának népe, de most, hogy nyakunkon a kés, talán megpróbálhatnánk valami ténylegesen hasznosat is csinálni az utánunk jövő generációk kedvéért, ugyanis, ha most nem lépünk, akkor nem lesz utánunk jövő magyar generáció, ezt már most leszögezhetjük.

Ha az RMDSZ és az erdélyi magyar elit akkor is beéri a nyilatkozatokkal, amikor még volna idő saját javaslatokat letenni az asztalra, könnyen magyar közösségek egész sora veszítheti el az önálló önkormányzatát úgy, hogy akár érdemben is beleszólhatott volna abba, mi kerül a helyére. És még hátravan a megyehatárok átrajzolása...

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Amikor nem fúj a szél, akkor rekordáron importálunk áramot

Amikor nem fúj a szél, akkor rekordáron importálunk áramot

Csütörtök este, amikor a legtöbb áram fogyott Romániában, minden tíz megawattból több mint négy külföldről érkezett. A széltermelés két nap alatt a tizedére esett, Csernavodán pedig még mindkét reaktor állt, így az import megközelítette a határkeresztező vezetékek kapacitását. Közben az összevetésben szereplő európai árampiacok közül a román volt a legdrágább.

ugar•
 (Frissítve!) Merénylet a krakkói Fő téren, öt ember meghalt, legalább egy tucat megsebesült

(Frissítve!) Merénylet a krakkói Fő téren, öt ember meghalt, legalább egy tucat megsebesült

Helyzetjelentés november 7-én, szombaton, romániai idő szerint este fél hétkor. Az események még zajlanak, az adatok változhatnak.

ugar•
Szele Tamás: Az angarszki tevemészárlás

Szele Tamás: Az angarszki tevemészárlás

Hát, Cybikov elvtárs, teveáldozat helyett ez az orális bálványimádás is egyfajta megoldás lenne. Csak a fadarab végére faragjon egy kis Putyint is, aztán vígan csókolgathatja, míg a világ világ.

zona•
„Egyetlen hatalmas tömegsír” – orosz katonák második Sztálingrádról beszélnek Tyotkinónál

„Egyetlen hatalmas tömegsír” – orosz katonák második Sztálingrádról beszélnek Tyotkinónál

A sebesültek hetekig vártak, hogy valaki kihozza őket, az utánpótlás akadozik, a halottak egy részéért pedig tavaly tavasz óta senki sem ment vissza – így írják le orosz katonák, mi történik a Kurszk megyei Tyotkino környékén. A beszámolókat egy háborúpárti orosz Telegram-csatorna, a Szevernij Kanal közölte, az angol fordítást ChrisO_wiki brit nyílt forrású kutató tette közzé november 5-én.

ugar•
Munkát kérnek a román fiatalok, nem hiánycsökkentést

Munkát kérnek a román fiatalok, nem hiánycsökkentést

Ha egyetlen feladatot bízhatnának a Niculescu-kormányra a következő fél évben, a legtöbben azt kérnék, hogy legyen több munkahely a fiataloknak. Az INSCOP felmérésében ezt a drágulás fékezése és a jövedelmek emelése követi, ám arra már csak minden negyedik válaszadó számít, hogy fél éven belül javul is az ország gazdasági helyzete.

ugar•