Ember legyen a talpán, aki kihámozza, hogy Kálomista László Petőfi TV-s vezéralak mit is akart mondani a KözTér nevű szabad hangnak álcázott fideszes podcastben. Azért olvasóinkat arra biztatjuk, hogy mégiscsak próbálják meg, különösképp Demeter Szilárddal kapcsolatos kijelentései kavarnának nagy port, ha azok értelmezhetőek lennének.
Ami külön is pikánssá teszi a műsort az, hogy immár konkrétan kivehető a bűnbánó, titkokat kifecsegő fideszes közpénzégető gyónás-mintázata: neveket nem mond, mert azok nem lényegesek – szerinte – inkább arról beszél, hogyan működött a rendszer. A rendszert azonban emberek működtetik, de ezeknek a nevei nem hangzanak el, maximum olyan szereplőké, akikről amúgy is tudtuk, hogy a rendszer elit működtetői közé tartoznak. Mint például Demeter Szilárd, akit most Kálomista László támad be. Vagyis, az is lehet, hogy épp megvéd – ebben a magyar médiában is szokatlanul csapongó interjúban mindenki elveszti a fonalat, hogy aztán a végén annyival maradjunk: nem tudtunk meg semmit, de azt legalább jó sokáig. Úgyhogy ez most egy nemajánló, azaz, kerüld az ilyen tartalmakat, ha teheted, de akikben erősen buzog a megérteni vágyás és rengeteg az idejük, azoknak akár sakkfeladvány helyett is ajánlom.
Hogy jobban megértsük: Demeter Szilárd korábban interjút adott a KözTér podcastjének, ami vihart nagyon ugyan nem kavart, de Kálomista László erre reagált most, ő pedig valamikor, valamelyik kulturális alrendszerben épp a Demeter beosztottja volt, de sosem találkozott vele és nem is beszéltek, viszont hatására és irányításával csináltak Petőfi TV-t, amit az MTVA cenzúrázott és nem Demeter, aki pedig... – nos, Isten tudja csak, hogy mire akart kilyukadni a sok köztük, de először nézzétek meg a Demeter Szilárddal készült podcastet, majd a Kálomista Lászlóval készült interjút. Akinek sikerül valami konkrétumot, mondom még egyszer: KONKRÉTUMOT kihámoznia ezekből, az írja meg tapasztalatait az ugar KUKAC gesta PONT ro e-mail címre. Ja, a történethez még hozzátartozik, hogy Kálomista László annak a Kálomista Gábor rendezőnek a fia, aki nemrég jelentette be nagy duzzogva, hogy visszavonul a filmezéstől, mert őt most üldözik, az erről szóló Telex-es hírben pedig Demeter Szilárdot azzal vádolta meg, hogy mindent is elkúrt.
A Demeter Szilárddal készült interjú:
A Kálomista Lászlóval készült interjú:
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Hunor kormányformulája: minden, csak magyar érdek nem
Az erdélyiek főnöke ma a Facebook-oldalán tájékoztatta az őt megválasztó erdélyi magyarokat arról, hogy Siegfried Mureșan ismertette a Szövetséggel a kormányprogramját, amelyről Kelemen Hunor úgy ítélte meg, hogy „támogatható”. Hogy miért? Nos, ez nem igazán derül ki, mert a nagy általánosságokon túl semmiféle magyar érdek nem szerepelt a tárgyalási pontok között.

Szele Tamás: Irán mesterterve
Sose feledjük Helmuth von Moltke híres tételét, mely szerint nincs haditerv, amely túlélné az ellenséggel való első harcérintkezést.

Washington kimondta: Európa csak a negyedik az Egyesült Államok stratégiai fontossági sorrendjében
Az Egyesült Államok saját területének védelmét, a nyugati féltekét és a csendes-óceáni térséget is fontosabbnak tartja Európánál – jelentette ki Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet. A diplomata szerint ez nem jelenti Európa elhagyását, Washington azonban azt várja az európai szövetségesektől, hogy nagyobb részt vállaljanak saját kontinensük védelméből.

Az OpenAI MI-vel védi Ukrajna kórházait és erőműveit az orosz kibertámadásoktól
Ingyenesen hozzáférhetővé teszi Ukrajna kormánya számára a Daybreak nevű, mesterséges intelligenciára épülő kibervédelmi rendszerét az OpenAI. A technológiát elsősorban a polgári kritikus infrastruktúra, köztük a kórházak, erőművek, energiahálózatok és állami informatikai rendszerek védelmére használják majd.

Elon Musk megtalálta a szabadság új bajnokát: Hszi Csin-pinget
Elon Musk, a nyugati szólásszabadság önjelölt főpapja interjút adott a kínai állami televíziónak, és ha már ott járt, alaposan körbenyalta Hszi Csin-pinget. A Tesla vezérigazgatója „nagyszerű vezetőnek” nevezte a kínai elnököt, majd közölte: irányítása alatt Kína „hatalmas jólétet” ért el.