Márki-Zay: minden választáson el fogunk indulni

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz bukásával a kormányváltás megtörtént Magyarországon, a rendszerváltás azonban korántsem ért véget, mert ahhoz nem elég Orbán Viktort eltávolítani a hatalomból: azokat a politikai módszereket, intézményi reflexeket és populista technikákat is fel kell számolni, amelyek tizenhat év alatt az Orbán-rendszer működésének természetes részévé váltak. A hódmezővásárhelyi polgármester és a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke a Gulyás Balázs által készített interjújában egyszerre beszélt arról, miért támogatta feltétel nélkül a Tiszát a választások előtt, miért bírálja most egyre gyakrabban Magyar Péter kormányát, és miért döntött úgy pártja, hogy a következő választásokon már nem lép félre a Tisza útjából. Márki-Zay hangsúlyozta: továbbra is a jelenlegi kormány támogatójának tekinti magát, éppen ezért tartja szükségesnek a kritikát. Szerinte a Tiszának nem a Fidesz kommunikációs és hatalomgyakorlási technikáit kell ügyesebben alkalmaznia, hanem demokratikus politikai kultúrát kell teremtenie helyettük.

Márki-Zay felidézte, hogy már két évvel korábban Magyar Pétert tartotta az egyetlen olyan politikusnak, akinek reális esélye lehet Orbán rendszerének leváltására, majd 2025 februárjában az MMN kongresszusa is úgy döntött, hogy a párt nem indul a választáson. Bár ez belső konfliktusokat okozott és néhány tag távozott is, a többség elfogadta az önmérséklet szükségességét: egy kis párt néhány százaléknyi szavazata sem veszélyeztethette a kormányváltást. Márki-Zay szerint ennek eredményeként végül létrejött az a politikai helyzet, amelyben minden rendszerellenes választó számára egyértelmű volt, hová kell szavaznia. A kormányváltást ezért történelmi sikernek tekinti, április 12-ét pedig lényegében népünnepélynek nevezte, amikor szerinte sikerült leváltani „a magyar történelem legkorruptabb pártját és kormányát”.

Attól azonban, hogy ő, Puzsér Róbert, Róna Péter vagy más, korábban a Fidesszel szembenálló közszereplő most a Tiszát kritizálja, szerinte senki nem akarja vissza Orbánt: a „döglött sárkányt” már leszúrták, a kérdés most az, sikerül-e a sárkány által hátrahagyott rendszert is lebontani. Külpolitikai értelemben Márki-Zay szerint a rendszerváltás lényegében azonnal megtörtént, mert Magyarország visszatért az Európai Unió és a NATO politikai közösségéhez, és megszűnt az általa orosz és kínai érdekeket kiszolgálónak nevezett korábbi külpolitikai irány. Más területeken viszont tovább élnek a Fidesz reflexei. Az egyik legfontosabb problémának a Tisza rendkívül centralizált működését tartja: szerinte a képviselők nem beszélhetnek szabadon, nem vesznek részt nyilvános vitákban, és maga a párt is túlságosan egyetlen személy köré szerveződik. Példaként hozta fel, hogy egy hódmezővásárhelyi vitára sem sikerült tiszás politikust meghívnia, és a balatonalmádi Dehogynem fesztiválon sem jelent meg a párt vagy a kormány képviselője, noha több tiszás politikust, köztük Tar Zoltánt és Magyar Pétert is invitálták. Márki-Zay ezt azért tartja különösen rossz jelnek, mert szerinte egy demokratikus országot irányító pártnak önmagán belül is demokratikusnak kell lennie.

Ukrajna ügyében szintén úgy látja, hogy a kormány még mindig túlságosan figyel arra, mit hagyott maga után a fideszes propaganda. Elismerően beszélt ugyan az orosz titkosszolgálati ügynökök kiutasításáról, Magyar Pétert viszont túl óvatosnak tartja az Ukrajna felé tett gesztusokban, amit azzal magyaráz, hogy a kormány tart a hosszú éveken át épített ukránellenes közhangulattól. Márki-Zay szerint azonban éppen ezen a ponton kellene kultúrát váltani: egy új kormány feladata nem az, hogy alkalmazkodjon a Fidesz által kialakított előítéletekhez, hanem hogy megpróbálja elmagyarázni a választóknak, miért van szükség más politikára.

Ugyanezt a fideszes örökséget látja a közbeszerzések egy részénél is. Márki-Zay szerint önmagában természetesen nem botrány, ha egy korábban Fidesz-közeli vállalkozás nyer egy állami tendert, amennyiben valódi, nyílt versenyben adja a legjobb ajánlatot. Ha azonban meghívásos pályázatot írnak ki, leszűkítik a versenyt, vagy gyakorlatilag egyetlen szereplőre szabják a feltételeket, az már ugyanaz a módszer, amelyet a Fidesz alatt meg kellett volna haladni. Azt mondta, a versenyt nem azzal kell védeni, hogy magyar vagy „nemzeti” cégeket mesterséges előnyhöz juttatnak, hanem azzal, hogy mindenki azonos feltételekkel indul.

Hódmezővásárhely példáját hozta, ahol egyszer egy román vállalkozás kevesebb mint feleannyiért szállított buszmegállókat, mint amennyit a hazai pályázók kértek. Szerinte a lengyel gazdaság éppen azért tudott nemzetközileg versenyképes vállalatokat létrehozni, mert a cégeket valódi versenyre kényszerítette, miközben a magyar rendszer Mészáros Lőrinc típusú vállalkozókat nevelt ki, akik belföldön állami megrendelések sorát kapták, külföldön viszont nem bizonyították versenyképességüket.

Különösen keményen bírálta az új Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének kiválasztását.

Márki-Zay szerint az emberek joggal érezhették úgy, hogy nem a legalkalmasabb jelöltet választották, amikor Unger Anna került a hivatal élére Ligeti Miklóssal szemben. Nem Unger alkalmasságát támadta közvetlenül, hanem azt mondta: Ligeti korrupcióellenes tapasztalata annyira nyilvánvaló volt, hogy az eredmény nehezen magyarázható. A Kontroll kutatására hivatkozva azt mondta, a válaszadók 83 százaléka Ligetit tartotta alkalmasabbnak. A parlamenti szavazásban pedig ugyanazt a problémát látta, mint korábban a Fidesznél: a tiszás képviselők szinte teljesen egységesen szavaztak, és szerinte csak Melléthei-Barna Márton merte felvállalni az eltérő véleményét. Márki-Zay úgy fogalmazott, hogy ha minden képviselő mindig ugyanúgy szavaz, ha a párt vezetője mondja meg, ki nyilatkozhat és ki nem, akkor a kormányváltás ellenére sem jött létre az a demokratikus politikai kultúra, amelyért a rendszer leváltását akarták.

Az elszámoltatás tempóját ugyancsak elégtelennek tartja. Márki-Zay szerint négy hónappal a kormányváltás után már nem elegendő arra hivatkozni, hogy a nagy korrupciós ügyek bonyolultak és hosszú nyomozást igényelnek. Példaként Mészáros Lőrincet hozta fel, akinek vagyonát szerinte már régen zár alá kellett volna venni, majd az eljárások során lehetne eldönteni, mely részek származnak törvényes forrásból. Élesen kifogásolta azt is, hogy miközben kisebb ügyek gyanúsítottjait előzetes letartóztatásba helyezik és vagyonukat zárolják, az előző rendszer nagy korrupciós ügyeiben szereplő politikusok és üzletemberek esetében nem lát hasonló gyorsaságot. A menekülés, a vagyon kimentése, a bizonyítékok eltüntetése vagy a tanúk befolyásolása szerinte éppen ezekben az ügyekben jelenthet komoly veszélyt. Márki-Zay azt is visszautasította, hogy az elszámoltatás lassúságára ne lenne magyarországi történelmi példa. A Bajnai-kormány időszakára hivatkozott, amikor kevesebb mint egy év alatt több korrupciós ügyben elindultak az eljárások, vagyonokat foglaltak le és gyanúsítottakat helyeztek előzetesbe, még ha a jogerős ítéletekre később éveket is kellett várni. Szerinte tehát nem az a kérdés, hogy egy teljes büntetőeljárás befejezhető-e néhány hónap alatt, hanem az, hogy az állam láthatóan megkezdi-e a munkát. Ezen a ponton Lázár Jánost is elővette, akinek szerinte már a vagyonnyilatkozata körüli kérdések miatt is lépnie kellett volna az illetékes szerveknek.

Lázár parlamenti távozását Márki-Zay részben azzal magyarázta, hogy a volt miniszternek nem állt érdekében „pofozózsákként” bent maradni a parlamentben, és azt is feltételezte, hogy a lemondását nem egyeztette Orbán Viktorral. Orbán búcsúüzenetének „bajtársiasságra” vonatkozó részét pedig azzal kommentálta, hogy a volt miniszterelnök valójában inkább Lázár hallgatására számíthat, mert szerinte Lázár számos, Orbánra nézve kellemetlen információ birtokában lehet.

A gazdaságpolitikában Márki-Zay ugyancsak szakítást sürget a Fidesz populizmusával. Különösen a rezsicsökkentést, az ársapkákat és az ezek helyébe lépő kompenzációs támogatásokat támadta. A rezsicsökkentés szerinte úgy adott olcsó energiát a lakosságnak, hogy annak költségét részben az államra, részben pedig az ipari fogyasztókra, vállalatokra, intézményekre és önkormányzatokra terhelte, ezzel pedig versenyhátrányba taszította a magyar ipart. Azt állította, hogy miközben Németországban körülbelül 120 euró egy megawattóra gáz ára, Magyarországon 180 euró, és ezt a különbséget a magyar ipar egyre kevésbé tudja kigazdálkodni. Az orosházi üveggyár bezárását ennek egyik példájaként említette, és arra figyelmeztetett, hogy további üzembezárások és növekvő munkanélküliség következhet, ha a kormány nem számolja fel ezt a rendszert. Hasonlóan károsnak tartja a benzinárstophoz, kötelező akciókhoz és hatósági árakhoz hasonló intézkedéseket. Márki-Zay szerint a Tisza helyesen törölte el a benzinárstopot, és hibát követ el, amikor ezért mentegetőzik vagy újabb populista kompenzációval próbálja csillapítani a választókat. Érvelése szerint éppen azt kellene világosan elmagyarázni, hogy az ilyen árkorlátozások hosszabb távon hiányt, torzulást és magasabb árakat okozhatnak. A csirkefarhát hatósági árát a Fidesz „néphülyítő, népbutító” politikájának példájaként említette, és azt mondta: a Tisza feladata nem az, hogy abból induljon ki, a választók nem értik meg a gazdasági összefüggéseket, hanem hogy megpróbálja ezeket elmagyarázni nekik.

Miközben ilyen kemény kritikákat fogalmaz meg, Márki-Zay továbbra is egyértelműen a Tisza-kormány támogatójának nevezi magát. Azt mondta, éppen azért beszél a hibákról, mert azt szeretné, hogy a kormány sikeres legyen: ha nem érdekelné a teljesítménye, egyszerűen hallgatna. Ugyanígy korábban a Fidesz egyes intézkedéseit – például a közmunkát, a határon túli magyarok támogatását vagy a családi adórendszert – is helyeselte, miközben a rendszer egészét elutasította. Szerinte egy kormányt nem identitásként kell támogatni vagy gyűlölni, hanem intézkedésenként kell megítélni: ami jó, azt meg kell dicsérni, ami rossz, azt bírálni kell, és különösen fontos kiállni olyan szükséges, de népszerűtlen döntések mellett, amelyek nélkül Magyarország nem válhat gazdagabb, egészségesebb és sikeresebb országgá.

Ez a támogatás ugyanakkor már nem jelenti azt, hogy az MMN a következő választáson is félreáll.

Márki-Zay bejelentette, hogy pártja a jövőben minden választáson indulni akar. A májusi kongresszuson az MMN mintegy nyolcvan tagdíjfizető tagjából több mint negyvenen vettek részt, és egyhangúlag arra jutottak, hogy megszűnt az a helyzet, amelyben a demokratikus erőknek a Fidesz leváltása érdekében nem volt más választásuk, mint az összefogás vagy a visszalépés. Ennek megfelelően már a 2029-es önkormányzati és európai parlamenti választáson meg akarnak jelenni, az EP-be pedig legalább egy képviselőt szeretnének küldeni. Az MMN az Európai Demokrata Párt magyar tagpártja, amelyet Márki-Zay centrista, korrupció- és orosz befolyás ellen különösen határozottan fellépő politikai családként jellemzett. 2030-ban pedig az országgyűlési választáson is elindulnak: céljuk az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépése, hosszabb távon pedig egy öt-tíz százalékos középpárt felépítése.

Márki-Zay nem tart attól sem, hogy ezzel visszasegítenék a Fideszt a hatalomba. Orbán pártját politikailag „döglött sárkánynak” tekinti, amely szerinte már nem képes visszatérni korábbi erejével, részben azért, mert választótábora erősen az idősebb korosztályokra épült. Sokkal nagyobb veszélynek látja azt, hogy a Tisza megtartja a Fidesz számára kialakított egypárti választási és hatalmi rendszert. Márki-Zay ezért kétfordulós, preferenciális vagy arányosabb választási rendszert szeretne, amelyben ismét valódi többpárti verseny és koalíciós kormányzás alakulhat ki. Szerinte az egyszemélyes, egypárti kormányzás szükségszerűen növeli a korrupció veszélyét, míg a koalíciós partnerek, az ellenzék és a parlamenti vita valódi fékeket és ellensúlyokat teremtenek. Az MMN egy későbbi koalíciós kormányban is részt venne. A Tiszát ebből a szempontból jelenlegi formájában kifejezetten problémásnak tartja. Márki-Zay „népfrontként” írta le azt a széles választói koalíciót, amely a pártot hatalomra segítette, miközben maga a szervezet szerinte szűk, központilag irányított, erősen egyszemélyes párt maradt. Egy ponton egyenesen „katonás, bolsevik típusú pártnak” nevezte, és azt mondta, még nem látni azt a belső mechanizmust, amelyben a képviselők valóban képesek lennének akár Magyar Péterrel szemben is önálló politikai akaratot képviselni. A megoldást a Tisza demokratizálásában, koalíciós partnerek megjelenésében és egy valódi demokratikus ellenzék kialakulásában látja: szerinte ugyanis nemcsak kormány nélkül nincs demokrácia, ellenzék nélkül sincs.

A beszélgetés társadalompolitikai kérdésekre is kitért. Márki-Zay katolikus, konzervatív politikusként azt mondta, személyesen ellenzi az abortuszt, és saját egyháza azonos nemű párok házasságával kapcsolatos álláspontját is elfogadja, de ezt nem tartja állami szabályozási alapnak. Szerinte Magyarország szekuláris állam, amelynek a polgárok jogegyenlőségére kell épülnie, ezért vallási meggyőződését nem erőltetné rá másokra – ahogy saját abortusz- vagy válásellenes álláspontjából sem következhet ezek állami betiltása.

Az azonos nemű párok jogairól és örökbefogadásáról azt mondta, a döntést szakmai szempontokra kell alapozni, miközben személyesen a hagyományos családmodellt tartja ideálisnak. Ugyanakkor egyértelművé tette: szerinte egy szerető családi környezet – akár azonos nemű párnál – jobb lehet egy gyermeknek, mint az intézeti nevelés. Az önkormányzatok ügyében Márki-Zay attól tart, hogy a Tisza ugyanabba a centralizációs csapdába kerülhet, mint a Fidesz. Kifogásolta, hogy a kormány egyelőre nem alakított ki valódi partneri párbeszédet az önkormányzatokkal, miközben olyan alapvető változtatások lehetőségéről is szó esik, mint a megyék vagy megyei önkormányzatok átalakítása. Szerinte ezekről nem kommentekből kellene értesülniük a települések vezetőinek, hanem előzetes konzultációt, nyilvános vitát és érdemi egyeztetést kellene folytatni velük. Különösen veszélyesnek tartaná, ha mandátumkorláttal akadályoznák meg a hosszabb ideje hivatalban lévő polgármesterek újraindulását, mert ez szerinte nem valódi politikai verseny lenne, hanem az ellenfelek adminisztratív eltávolítása a pályáról. Hódmezővásárhelyen 2029-ben maga is újraindulhat, és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ehhez a Tisza támogatását kapja, bár hangsúlyozta, hogy erről jelenleg nincsenek tárgyalások.

A szolidaritási adót sem egyszerűen eltörölné, hanem teljesen újragondolná. Hódmezővásárhely korábban egyáltalán nem fizetett ilyen adót, majd az összeg Márki-Zay elmondása szerint 124 millióról 248, 488, 596, végül 695 millió forintra nőtt, és a következő évben 770 millió lenne. Szerinte ennek jelentős része abból fakad, hogy a Fidesz nem igazította az inflációhoz azokat a küszöbértékeket, amelyek alapján az elvonás mértékét meghatározzák. Magát a szolidaritás elvét helyesnek tartja – a gazdagabb települések segítsék a szegényebbeket –, a jelenlegi rendszerben azonban már szegény önkormányzatok is fizetnek, miközben nem követhető, hogy az elvont pénz valóban a rászoruló településekhez kerül-e. Minimumként azt várja, hogy a teher jövőre már ne emelkedjen tovább, hosszabb távon pedig az egész rendszert újra kell szabni.

A beszélgetés végén Márki-Zay egyetlen gondolat köré rendezte össze a kritikáit: „nyugati kultúra nélkül nincs nyugati életszínvonal”. Nála ez a kultúra nem valamiféle elvont civilizációs jelszót jelent, hanem nagyon konkrét intézményi működést: valódi önkormányzatiságot, nyilvános vitákat, belső pártdemokráciát, tisztességes közbeszerzési versenyt, ellenzéket, koalíciós kormányzást, független intézményeket, fékeket és ellensúlyokat, valamint azt, hogy a kormány ne ellenségként kezelje azokat, akik korrupcióra vagy hibás döntésekre figyelmeztetik. Még egy független közmédia felügyeleti testületében is elfogadhatatlannak tartaná, ha kizárólag a kormányoldal és a szakmai szereplők kapnának helyet, az ellenzék jelöltjei pedig nem: szerinte egy demokráciában még azt is el kell fogadni, ha az ellenfél olyan embert delegál, akit a kormányoldal elfogadhatatlannak tart, mert nem a hatalom feladata kiválasztani saját ellenzékét.

Márki-Zay ugyanakkor azt mondta, egy rendszerváltás után szükség lett volna lusztrációra is. Azokat a korábbi fideszes országgyűlési képviselőket, akik szerinte megszavazták a rendszer legsúlyosabb visszaéléseit és közpénzek kiszervezését, eltiltotta volna a közélettől. Ezzel párhuzamosan viszont bírálta a Tisza által bevezetett tizenkét éves mandátumkorlátozást is, mert szerinte az nem általános elszámoltatási szabály, hanem olyan választójogi korlátozás, amely konkrét politikai ellenfeleket – köztük Hadházy Ákost – kizárhat a versenyből, miközben magát a Tiszát gyakorlatilag nem érinti. Márki-Zay szerint egy demokratikus rendszerben nem lehet úgy alakítani a választási szabályokat, hogy azok a hatalmon lévő párt ellenfeleit eltávolítsák a pályáról.

És végül innen jutott vissza ahhoz a kérdéshez, amely az egész interjút végigkísérte: kell-e még félni Orbán Viktor visszatérésétől. Márki-Zay szerint nem. Úgy látja, a Tisza hibát követne el, ha politikai stratégiáját arra építené, hogy Orbán visszatérésével riogatva tartsa egyben saját táborát, mert ez ugyanannak a technikának a fordított változata lenne, amellyel a Fidesz éveken át Gyurcsány Ferenccel mobilizálta a saját választóit. Orbán szerinte nem fog visszatérni, különösen akkor nem, ha az új hatalom valóban végigviszi az elszámoltatást és a demokratikus kultúraváltást. A feladat tehát már nem egyszerűen a Fidesz legyőzése, hanem annak megakadályozása, hogy az új rendszer a régi módszerekkel működjön tovább.

Márki-Zay végső követelése ennek megfelelően jóval messzebb megy egy egyszerű kormányváltásnál: Magyar Péternek és a Tiszának szerinte demokratikus politikai kultúrát kell felépítenie, el kell számoltatnia a Fidesz alatt elkövetett korrupció felelőseit, és le kell bontania azt a hatalomgyakorlási modellt is, amelyet Orbán tizenhat év alatt létrehozott. Ahogy az interjú végén összefoglalta: nemcsak Orbán Viktort kell leváltani, hanem az orbánizmust is meg kell szüntetni.