Megakadt a fekete-tengeri gabonakereskedelem, világszerte emelkedik a búza ára

Az orosz–ukrán háború tengeri kiterjedése gyakorlatilag megbénította a világ egyik legfontosabb gabonaexport-útvonalát. Az elmúlt hónapokban az orosz hadsereg fokozta az ukrán kikötők, gabonaterminálok és közlekedési csomópontok elleni támadásokat, Ukrajna pedig válaszul orosz kikötőket, teherhajókat és logisztikai létesítményeket vett célba. Az eredmény: az orosz és ukrán tengeri gabonaexport több mint 97 százaléka átmenetileg kiesett, miközben a búza világpiaci ára egyetlen hónap alatt mintegy 6,5 százalékkal emelkedett, és már hozzávetőleg harminc százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Oroszország és Ukrajna együttesen a világ búzakereskedelmének nagyjából 27–31 százalékát biztosítja. A két ország terményeinek jelentős része hagyományosan a Fekete-tengeren keresztül jut el a Közel-Keletre, Észak-Afrikába és Ázsiába, ha pedig ez az útvonal tartósan kiesik, a leginkább importra szoruló országoknak drágább ausztrál, amerikai, argentin vagy európai gabonával kell helyettesíteniük a fekete-tengeri szállítmányokat. Az ukrán export összeomlásának elsődleges oka az orosz kikötőrombolás: Moszkva Odessza, Csornomorszk, Pivdennij és a dunai kikötők ellen is sorozatos rakéta- és dróntámadásokat hajtott végre, miközben hajókat, vasúti összeköttetéseket és raktárakat is célba vett. A növekvő katonai veszély miatt a hajótársaságok egy része nem vállalja a belépést az ukrán kikötőkbe, a biztosítók pedig jelentősen megemelték a háborús kockázati díjakat, a londoni tengeri biztosítók már a Fekete-tenger teljes területét fokozott kockázatú övezetté nyilvánították.

Ukrajna közúton, vasúton és a Dunán keresztül próbálja kijuttatni terményeit, ezek az útvonalak azonban nem képesek teljesen kiváltani a tengeri szállítást. A helyzetet tovább súlyosítja a Duna alacsony vízállása, a korlátozott vasúti kapacitás, valamint az, hogy Oroszország az ukrán–moldovai és ukrán–román határhoz közeli logisztikai infrastruktúrát is rendszeresen támadja. Kijev Romániától és Lengyelországtól további tehervonatok biztosítását kérte, de a szárazföldi útvonalakon elérhető mennyiség így is töredéke a fekete-tengeri kikötők korábbi kapacitásának. Az orosz gabonaexport szintén jelentősen visszaesett az ukrán dróntámadások következtében - Moszkva korábban tengeri gabonaszállításainak csaknem kilencven százalékát a Fekete-tengeren bonyolította le, most azonban sietve alakít át műtrágya- és szénterminálokat a Balti-tengeren és az Északi-sarkvidéken. Az orosz gabonaexport júliusban és augusztusban 31 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, szeptemberben pedig akár ötvenszázalékos visszaesés is bekövetkezhet.

A legnagyobb veszély a Közel-Kelet és Észak-Afrika erősen importfüggő államait fenyegeti. Egyiptom, Törökország, Libanon és több afrikai ország élelmiszer-ellátása nagymértékben függ az olcsó fekete-tengeri gabonától. A magasabb beszerzési árak nemcsak a kenyér drágulásához vezethetnek, hanem az állami támogatási rendszereket és a politikai stabilitást is veszélyeztethetik. A 2010-es orosz exporttilalom idején bekövetkezett élelmiszerár-emelkedés is hozzájárult az arab tavaszt megelőző társadalmi feszültségekhez. A mostani válság ráadásul nem önmagában érkezik. A Hormuzi-szoros körüli háborús helyzet megemelte az üzemanyagok és a műtrágyák árát, az erősödő El Niño pedig több mezőgazdasági térségben veszélyezteti a következő termést, mindezek miatt a piac nem számíthat arra, hogy a fekete-tengeri kiesést rövid időn belül máshol megtermelt gabonával teljes egészében pótolni lehet.

A fekete-tengeri blokád így már nemcsak Ukrajna gazdasági megfojtásának orosz eszköze, hanem globális élelmiszer-biztonsági válsággal fenyeget: minél tovább maradnak részben vagy teljesen zárva a kikötők, annál magasabbra emelkedhetnek az árak, miközben a legsúlyosabb következményeket ismét azok az országok viselik majd, amelyeknek a legkevesebb pénzük van a drágább alternatív beszerzésekre.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Mesterséges intelligenciával keresik a föld alatti csőtöréseket Buzăuban

Mesterséges intelligenciával keresik a föld alatti csőtöréseket Buzăuban

A Buzău megyei regionális vízszolgáltató mesterséges intelligenciával támogatott zajérzékelőkkel csökkentette a hálózat vízveszteségét. A rendszer a nyomás alatt álló vezetékekből kiszökő víz által keltett hangokat és rezgéseket figyeli, majd az adatok alapján kijelöli azokat a területeket, ahol valószínűleg rejtett csőtörés vagy szivárgás található.

ugar•
Szele Tamás: A Crocus-paradoxon

Szele Tamás: A Crocus-paradoxon

Míg az orosz hatóságok szerint Kijev a bűnös – hiszen ehhez ragaszkodnak, körömszakadtáig is – remény sincs a valódi gyilkosok, felelősök és szervezők megbüntetésére.

zona•
Hiába becézgetjük más néven, valójában háborúban állunk!

Hiába becézgetjük más néven, valójában háborúban állunk!

Információs háború, kiberháború, hibrid háború, árnyékháború, küszöb alatti művelet: Európa egyre több nyelvi leleménnyel írja körül azt, amit Oroszország egyszerűen háborúként folytat ellene. Sylvie Kauffmann, a Le Monde külpolitikai rovatvezetője szerint ennek a szómágiának véget kell vetni, mert amíg a támadásokat „incidenseknek”, „provokációknak” és „hibrid fenyegetéseknek” nevezzük, addig a…

ugar•
Hónapokon belül jöhet a ruszki próbatámadás a NATO ellen

Hónapokon belül jöhet a ruszki próbatámadás a NATO ellen

Egyre több európai hírszerző szolgálat és politikai vezető figyelmeztet arra, hogy Oroszország a következő hónapokban kiterjesztheti Ukrajnán túlra katonai és szabotázsakcióit. A legvalószínűbb forgatókönyv egyelőre nem egy NATO-tagállam teljes körű lerohanása, hanem olyan korlátozott támadás, amely próbára teszi a szövetség egységét és azt, hogy a tagállamok valóban hajlandók-e alkalmazni a…

ugar•
Finnország Musktól kér segítséget: a Starlinkkel vadásznák le az Ukrajnát támadó orosz rakétaindítókat

Finnország Musktól kér segítséget: a Starlinkkel vadásznák le az Ukrajnát támadó orosz rakétaindítókat

Alexander Stubb finn elnök arra kérte Elon Muskot, hogy terjessze ki a Starlink műholdas internetszolgáltatásának ukrán felhasználását az orosz területekre is. Ez lehetővé tenné, hogy az ukrán hadsereg műholdas kapcsolattal irányított drónokkal támadja meg azokat a mozgatható orosz rakétaindítókat, amelyekről ballisztikus rakétákat lőnek ki Ukrajna városaira és energetikai infrastruktúrájára.

ugar•