„Tökéletes vihar": globális élelmiszerválságra figyelmeztet az ENSZ

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) globális élelmiszerválságra figyelmeztet: a háborúk, a szélsőséges időjárás és a növekvő termelési költségek együttesen olyan „tökéletes vihart" teremtenek, amely az év végére az élelmiszerárak újabb megugrásához vezethet. A gyorsan erősödő El Niño – amely várhatóan 76 év legerőteljesebb ilyen jelensége lesz – tovább súlyosbítja a helyzetet.

Máximo Torero, az FAO vezető közgazdásza a Reutersnek elmondta: az Iránt és Ukrajnát érintő konfliktusok, az erősödő El Niño, a magasabb olajárak és a mezőgazdasági alapanyagok szűkülő kínálata együtt hajtják felfelé az árakat.

„Arra számítok, hogy az árupiaci árak mostantól erőteljesebben emelkedni kezdenek... az élelmiszerárak az év végére növekedésnek indulnak, jövőre pedig biztosan még jobban"

– mondta. És mivel az árupiaci mozgások jellemzően három-hat hónap késéssel gyűrűznek be a boltokba, a mostani zavarok teljes hatása akár 2027 elejéig sem jelenik meg a bevásárláskor – de akkor annál keményebben.

Érdemes megérteni, miért „tökéletes vihar" ez, mert több, egymást erősítő szál fut össze. A magasabb nyersolajárak növelik a szivattyúzás, a csomagolás és a szállítás költségeit. A földgázárak emelkedése közvetlenül drágítja a műtrágyagyártást (a nitrogénműtrágya alapanyaga a földgáz). Az iráni háború és az Öböl-térség lezárása elvágta a műtrágya- és energiaellátás egy részét. Eközben a szélsőséges időjárás rontja a terméshozamokat: Ausztrália a téli terményhozam 21%-os csökkenésével számol, egyes amerikai gazdák pedig a kukorica- és búzatermesztésről szójababra váltanak, mert az kevesebb műtrágyát igényel. Ahogy Nicolas Jaquier, egy feltörekvő piaci portfóliómenedzser fogalmazott:

„A nagyobb aggodalomra az ad okot, amikor a sokkok egymásra torlódnak. Ha a magasabb energiaárak egybeesnek a műtrágyahiánnyal és az időjárás okozta élelmiszer-inflációval, a hatás szélesebb körű és tartósabb lesz, mint bármely önálló sokk esetén."

Ez a polikrízis lényege: nem egy csapás, hanem több, egyszerre, egymást erősítve.

Az El Niño-esemény 2026 végén éri el a csúcsát, és főként a déli féltekén okoz szárazságot: Délkelet-Ázsiában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, Latin-Amerika egyes részein. India monszunesőzése augusztus elejéig 12%-kal elmaradt a szokásostól, ami veszélyezteti az esővíztől függő terményeket és a vízerőműveket. Peru szardellahal-ipara – amely a globális hallisztellátás mintegy 20%-át adja – az óceán felmelegedése miatt zárva tart. Fülöp-szigeteken és Indonéziában az élelmiszer a háztartási kiadások 35-40%-át teszi ki – ott egy 2 százalékpontos áremelkedés nem kellemetlenség, hanem éhezés. A Xiameni Egyetem professzora, Wenju Cai szerint a 2030-ig felhalmozódó globális veszteségek meghaladják a 4 billió dollárt.

Idáig tart a hivatalos FAO-jelentés. De van a válságnak egy rétege, amelyet az FAO óvatosan csak „az Ukrajnát érintő konfliktusnak" nevez – pedig nevén kellene nevezni, mert a búza ára nem magától emelkedett: januárhoz képest csaknem 25%-kal drágult, kétéves csúcsra – és ennek konkrét, megnevezhető oka van. Oroszország az elmúlt hetekben módszeresen bombázza Odessza kikötőit, elvágva Ukrajna gabonaexportját, és gyakorlatilag újra blokád alá vonva a fekete-tengeri gabonafolyosót. Ez az a szál, amit ki kell mondani. Nem valamiféle arctalan „konfliktus" drágítja a kenyeret Kairóban és Lagosban, hanem egy konkrét döntés: az orosz haditengerészet és az orosz rakéták szándékosan zárják el azt az útvonalat, amelyen az ukrán búza eljutna Afrikába és a Közel-Keletre. Oroszország egyszer már felmondta a fekete-tengeri gabonamegállapodást, és azóta is fegyverként használja az élelmiszert: minél éhesebb a globális dél, annál nagyobb a nyomás a Nyugaton, hogy engedjen Moszkvának. Ez nem járulékos kár – ez politika. Az éheztetés politikája.

Miközben orosz rakéták égetik fel az ukrajnai gabonaraktárakat és bombázzák a dunai meg a fekete-tengeri kikötőket, a Nyugat tespedve, ölbe tett kézzel nézi. Ugyanaz a tehetetlenség ez, amit a Patriot-rakéták megtagadásánál, a lipcsei bombás drónnál, minden egyes orosz provokációnál látunk: a Nyugat mindig egy lépéssel le van maradva, mindig reagál, sosem cselekszik, mindig a „mély aggodalom" és a „határozott elítélés" szintjén ragad le. Nincs az a probléma, amelyhez úgy merne hozzányúlni, ahogy kellene. Meg lehetne védeni a gabonafolyosót – kísérőhajókkal, légvédelemmel, elszántsággal. Meg lehetne mondani Moszkvának, hogy egy kikötő elleni támadás következményekkel jár. De nem: inkább nézik, ahogy a búza ott rohad a lebombázott raktárakban, és közben Afrikában emelkedik az éhezők száma – hogy aztán ugyanez az éhezés hajtsa majd a következő migrációs hullámot Európa felé, amit szintén tehetetlenül fognak nézni.

Mert ez a lánc kérlelhetetlen: az orosz blokád drágítja a gabonát. A dráguló gabona éhínséget hoz a globális délen, ahol az emberek a jövedelmük felét ételre költik. Az éhínség destabilizációt, konfliktust és menekülthullámot szül. A menekülthullám pedig – ahogy 2015-ben láttuk – Európába érkezik, felerősíti a szélsőségeket, és épp azokat a Kreml-barát erőket hizlalja, amelyek Moszkva malmára hajtják a vizet. Vagyis az orosz gabonablokád nem egy távoli afrikai probléma: egy olyan folyamat első láncszeme, amely végül Európát is eléri. És a Nyugat, amely most tétlenül nézi a blokádot, néhány év múlva ugyanolyan tehetetlenül fogja nézni annak következményeit is.

Az FAO józan tanácsa a „felkészülés" – a kormányok készítsenek tartalékokat, a gazdák váltsanak terményt. Ez mind helyes. De van egy határ, ahol a felkészülés már nem elég, mert a probléma gyökere nem az időjárás, hanem egy politikai döntés, amelyet meg lehetne állítani. Az El Niño ellen tényleg csak alkalmazkodni lehet – az ember nem parancsol a Csendes-óceánnak, de az orosz blokád ellen lehetne cselekedni. Az egyik természeti csapás, a másik emberi döntés, amelyet a Nyugat tétlensége enged érvényesülni, és amíg ezt a kettőt összemossuk, amíg a blokádot is úgy kezeljük, mint az időjárást – valami elkerülhetetlen csapást, amihez csak alkalmazkodni lehet –, addig Moszkva pontosan azt kapja, amit akar: egy éhező, destabilizált, megosztott világot, és egy Nyugatot, amely a „mély aggodalmán" kívül semmit nem tesz ellene.

Ugar