Újabb bizonyíték arra, hogy az RMDSZ csak egy kommunikációs ügynökség

Ahogy egy új projekt némi népszerűségre tesz szert a közösségi médiában, az RMDSZ egyből lecsap.

A becserkészett préda és trófea sokféle lehet: MrOriginality/Csabikától kezdve, kizárólag az RMDSZ által szervezett fesztiválok egész során át, Haurențiun keresztül egészen Sziama-Matyiig: a lényeg, hogy a fiatalok hátán fel lehessen kapaszkodni a népszerűség uborkafájára.

Az se baj, ha közben hülyét csinálnak a fiatalokból, akik elhiszik az RMDSZ-nek, hogy "Sepsiszentgyörgy zászlajáért" való "küzdelem", az nem kutyakomédiázás igen, jól tetszik látni, ez itt egy halott link - ez a kampány már lejárt, ezt is fizette a román és magyar kormány, pénz rendben elköltve, nép apraja-nagyja átverveelejétől a végéig. Így meg lehet nyugodni, mert így a következő nemzedék sem küldi el őket zászlóügyben is oda, ahová valók: a halál faszára. Az RMDSZ egy zászlót sem tud kibulizni, miközben szüntelenül kormányon ül, és együtt bulizik Konfettipezsgokoccintás a többségi politikummal immár 30 éve, és biztosítja a román politika stabilitását. És hasznot is húz a saját semmittevéséből, mert kampányt épít a saját készakarva kicsikart sikertelenségére. Chilében is röhögnének, ha ismernék a történetet.

Lecsapott

Ezúttal pedig a Pataki Richárd - Raluca Mureșan párosra sikerült lecsapni, miután már augusztus óta kóstolgatja őket az RMDSZ. És természetesen tovább nyomulnak az ő hátukon is, be ismét az osztályterembe, ahol egy jó kis projektet ütnek nyélbe, névleg a Sapientia Egyetemet is bevonva, az RMDSZ szokásos oszutás, Montague és Capuletes fantáziája szerint: a román iskolások magyar személyiségekről hallanak - a magyar iskolások pedig román személyiségekről!

Hát milyen gyönyörű ez a világ, és színész benne minden férfi és nő!

Ahogy azt az RMDSZ, és ezen belül Szilágyi N. Sándor és más elméleti társadalomfizikusok elképzelték: egyet ide - egyet oda!

Ha az RMDSZ nem mutatja be a román személyiségeket a magyar iskolásoknak, akkor hülyén halnak meg, hiszen az nem része a nemzeti tantervnek?

Billenés

Aztán azon már nincs is mit csodálkozni, hogy ez a sajátos erdélyi magyar értelmiségi kirakat-patikamérleg mégiscsak megbillen - ahogy az lenni szokott, ha az elmélet hibás.

Nos, ez az elmélet több ponton is hibás, emiatt a patikamérleg több ponton is billen, és itt a legfontosabb pontot nem írjuk le, azt majd a vizsgán kapja a romániai magyar értelmiségi vízfej!

Első pont. Már mindjárt a programban résztvevő intézmények, mert egyetlen iskola van bevonva, az is magyar tannyelvű: a kolozsvári János Zsigmond kollégium. És egyetlen egyetem - az is magyar tannyelvű -, az RMDSZ újabb szégyenfoltja és egyúttal az RMDSZ nagy prédája és trófeája is: ez a Sapientia Egyetem, amit Orbán Viktor kellett létrehozzon magyar állami pénzből, mivel az RMDSZ nem volt képes Sapientia létrehozása előtti 10 év demokráciában a romániai magyaroktól elvett román állami egyetemeket visszaállítani az akkor még több mint másfélmilliós romániai magyarságnak, ahol anyanyelvükön tanulhattak volna. És azóta eltelt még 26 év, miközben számbelileg megfeleződtünk, és az átlagéletkorunk is magasabb. Ez viszont nem akadályozta meg az RMDSZ-t abban, hogy teljesen ők fújják a passzátszelet a Sapientián is - hiszen megérdemlik, nem igaz? Így lett a Sapinetiából is préda meg trófea, ahol Kós Anna tarthat előadást erdélyi magyar politikai marketingről.

Második pont: az RMDSZ szavazóbázisa magyar anyanyelvű, tehát teljes erőforrás-pocsékolás lenne a román iskolákban is pártpolitikát tolni - és, mivel az RMDSZ a gyakorlatban egy parlamenti párt, még annak a veszélye is fennáll, hogy úgy kivetik őket valamelyik kolozsvári román tannyelvű iskolából, mint macskát szarni.

Harmadik pont: a közzétett videók is a mérlegnek ugyanabba a serpenyőjébe tehetők.

Negyedik pont: Raluca nem románul, hanem magyarul tanul, teljesen értelmetlen volna, hogy a román anyanyelvű Ralucát holmi román anyanyelvű diákok román nyelvre tanítsák, hiszen már tud románul.

Nem pontozok tovább.

De, még egyet, négy plusz egy: meg lehet nézni, hogy a romániai magyarok számarányához képest hányszorosan túlreprezentáltak a magyar lájkolók például ez a videó alatt. Balansz, mi?

A kolozsvári progresszió megnyugodhat, a "vitájuknak" ezúttal volt impaktja: az RMDSZ, akiről úgy látták, hogy aggasztóan "elfelejtette" az ifjúságot, íme, elindított egy kommunikációs projektet az ifjúságnak! Ráadásul úgy tűnik, hogy a vitájuk egyik résztvevője magára vállalta a cselekményt. Sikeeer!Konfettipezsgokoccintás

Esetleg elemezhetnék, hogy milyen az új RMDSZ-projekt nőábrázolása. Igyekezzenek mindezt úgy megfogalmazni ezúttal is, hogy mindenki inkább a falra másszon tőle, és még ahhoz is megjöjjön a kedve, hogy inkább az RMDSZ-re szavazzon, és hogy abból se Richárd, se senki ne értsen meg semmi egyebet. A dolog sikeréhez az sem árt, ha közben megint meghívnak egy ismert nőverőt az új podcastjukba!

~Vértessy Boglárka

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szociális ellátások terén is a sereghajtók között Románia

Szociális ellátások terén is a sereghajtók között Románia

Románia 2025-ben a GDP-je 17,06 százalékát költötte szociális ellátásokra, ennél kisebb arányt csak Írországban, Máltán és Magyarországon mértek, ráadásul euróban számolva a román kiadások mindössze 0,7 százalékkal nőttek, amivel már csak Görögországot sikerült megelőzni.

ugar•
Fekete-tengeri körútra indul von der Leyen, Bukarestben kezdi

Fekete-tengeri körútra indul von der Leyen, Bukarestben kezdi

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Bukarestbe látogat, ahol Nicușor Dan államfővel és Luca Niculescu miniszterelnökkel is tárgyal. Az elnöki hivatal közlése alapján Nicușor Dan délután fél négykor fogadja a Cotroceni-palotában, a látogatást pedig a Bizottság szóvivője jelentette be pénteki tájékoztatóján, egy fekete-tengeri körút első állomásaként. Von der…

ugar•
Nyúlüregbe húzza a felhasználókat a TikTok, Brüsszel büntetne

Nyúlüregbe húzza a felhasználókat a TikTok, Brüsszel büntetne

Az Európai Bizottság november 6-án, pénteken előzetes megállapításában kimondta, hogy a TikTok megsérti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendeletet (DSA), mert ajánlóalgoritmusai úgynevezett nyúlüregekbe húzzák a felhasználókat, vagyis egyre több hasonló tartalmat mutatnak nekik, köztük olyanokat is, amelyek árthatnak a mentális egészségüknek.

ugar•
Nincs pénz lovéra, üzeni az elnök tanácsadója

Nincs pénz lovéra, üzeni az elnök tanácsadója

Romániának a jövőben nem az uniós forrásokból, hanem a hazai tőkéből és egy fejlett tőkepiacból kell finanszíroznia a gazdasági növekedést, mert az uniós transzferek nem érik el többé azt a nagyságrendet, ami az elmúlt húsz évben megszokott volt. Ezt Radu Burnete, Nicușor Dan államfő gazdasági és szociális tanácsadója mondta november 6-án, pénteken a Concordia munkaadói szövetség…

ugar•
 Uniós élmezőny: nálunk drágult a legjobban a villany

Uniós élmezőny: nálunk drágult a legjobban a villany

Románia lett 2026 első felében az Európai Unió áremelési bajnoka a lakossági villamos energia piacán. Az Eurostat október 30-án közzétett adatai szerint a háztartási áram ára egy év alatt 51,9 százalékkal nőtt, ami messze a legnagyobb emelkedés a tagállamok között, és megelőzi Írországot, ahol 19,8 százalékkal, valamint Finnországot, ahol 18,4 százalékkal drágult a villany.

ugar•