Nem lehet milliókból lelőni minden filléres drónt – Amerika új légvédelmi válasza

Az amerikai Anduril hadiipari cég október 12-én mutatta be Steelfin nevű, moduláris elfogórakéta-családját, néhány nappal azután, hogy a Lockheed Martin a Patriot rendszer következő generációs rakétáját, a PAC-3 Edge-et is bemutatta.  Cătălin Costea nyugalmazott román radartisztne a Defense Romania oldalán megjelent elemzése szerint a két bejelentés ugyanarra a problémára keres választ, amelyet Ukrajna és a Közel-Kelet háborúi tettek megkerülhetetlenné. Ma már nem elég, hogy egy elfogórakéta korszerű legyen, elég olcsónak is kell lennie ahhoz, hogy nagy számban be lehessen vetni, és elég könnyen gyárthatónak, hogy a készletek ne akkor ürüljenek ki, amikor az ellenfél sorozatokban támad.

A két fejlesztés ugyanahhoz az amerikai hadsereg által megfogalmazott igényhez kapcsolódik, a kettő azonban nem azonos súlycsoport. A PAC-3 Edge hivatalosan is a Lockheed Martin pályázata a Future Interceptor programban, amellyel az amerikai szárazföldi haderő a jelenlegi PAC-3 MSE utódját keresi. Az új rakétának a légi célok mellett a ballisztikus és hiperszonikus fenyegetésekkel szemben is nagyobb sebességet, magasságot és manőverezőképességet kell nyújtania, a cég közlése szerint a PAC-3 Edge tesztelése 2027-ben kezdődik, a hadrendbe állítást pedig 2031-től tervezik. A rakéta a bevált PAC-3 MSE technológiai alapjaira épül, de új, a Lockheed által fejlesztett célkeresőt, a Northrop Grumman által szállított többimpulzusos szilárd hajtóanyagú rakétamotort és továbbfejlesztett irányítórendszert kap. Beilleszthető marad a meglévő architektúrába, a Patriot-rendszerbe, az IBCS integrált harcvezetési rendszerbe – amelyben az egyik légvédelmi rendszer radarja egy másik indítóból kilőtt rakétát is irányíthat – és az M903-as indítóba is.

A Steelfin egészen más filozófiából indul. Az Anduril moduláris családot tervezett, amelyben a gyorsítófokozat és a végfázisú egység különböző motorokkal és szenzorokkal kombinálható. A rakéta a cég szerint Patriot-indítóról, a CAML többfunkciós autonóm indítóról, a Typhon rendszerről vagy akár konténerekből is kilőhető, és a Shahed-típusú kamikaze drónoktól a ballisztikus, robot- és hiperszonikus rakétákig sokféle célpont ellen konfigurálható. Az ár a cég célkitűzése szerint a PAC-3 MSE nagyjából harmada lenne, a gyártás pedig a kereslettől függően évi több ezer darabig futhat fel. A repülési tesztek a ballisztikus próbák után 2027-ben kezdődnek.

Az elemzés szerint ebből a két bejelentésből egy háromszintű amerikai légvédelmi architektúra rajzolódik ki, amelyben a szintek ára és teljesítménye eltér egymástól. A csúcson a PAC-3 Edge-hez hasonló, drága, de kivételesen fejlett elfogórakéták állnak, amelyek a legnehezebb ballisztikus és hiperszonikus célpontok ellen indokoltak. Ezek alatt a hagyományos fenyegetések elleni, olcsóbb rakéták következnek, például a Lockheed júliusban bemutatott PAC-3 ACE-je, amely a cég becslése szerint a PAC-3 MSE árának kevesebb mint felébe kerül, és szintén a meglévő Patriot-infrastruktúrával működik. A harmadik szint a legforradalmibb: a tömegesen gyártott, olcsó elfogórakéta, amelyet a Steelfin képvisel. Ennek lényege, hogy egyetlen gyártósoron különféle változatok készülhetnek. A logika egyszerű, de kegyetlen: ha az ellenfél egy kifinomult ballisztikus rakétát indít, érdemes egy drága elfogót használni ellene, ha viszont olcsó drónok és rakéták tömegével árasztja el a légvédelmet, akkor az a fél, amely minden célpontra milliós rakétával válaszol, minden egyes találat megnyerése mellett is elveszítheti a háború gazdasági oldalát.

Washington ezért egyszerre két, látszólag ellentmondásos dolgot tesz. Az amerikai hadsereg 2026 áprilisában 4,7 milliárd dolláros szerződést kötött a PAC-3 MSE gyártásának felgyorsítására, júliusban pedig egy legfeljebb 58,62 milliárd dolláros többéves megállapodást jelentettek be a PAC-3 termelésének jelentős bővítésére, miközben párhuzamosan olcsóbb megoldásokat keresnek a drága készletek kímélésére. Az Anduril a Boeinggel közösen a robotrepülőgépek és felfegyverzett drónok elleni IFPC Increment 2 program második elfogórakétájának versenyében is továbbjutott, a hadsereg emellett xTech-pályázatokat is indított, amelyeken akár 20 millió dolláros díjalap jut a megfizethető elfogótechnológiákra.

Románia számára mindez nem elvont mérnöki vita. Az ország Patriot-rendszereket üzemeltet, egy többnemzeti NATO-program keretében 200 PAC-2 GEM-T rakétát vásárolt, és több szinten bővíti a légvédelmét, a rövid és nagyon rövid hatótávolságú (SHORAD-VSHORAD) rendszerektől a drónelhárításig. A román védelmi minisztérium maga is hangsúlyozza, hogy az új architektúrának a pilóta nélküli eszközök jelentette fenyegetésre is választ kell adnia. Az elemzés szerint a fő kérdés már nem az, hány Patriot-üteg van, hanem hogy egy elhúzódó konfliktusban hány elfogórakéta áll rendelkezésre, és milyen célpontok ellen indokolt ezeket elhasználni. Hogy erre a kérdésre mennyire nehéz jó választ adni, azt Ukrajna tanítja a legkegyetlenebbül: a Patriot-rakéták hiánya miatt hónapok óta szinte védtelenül áll az orosz ballisztikus támadások előtt. A Steelfin pedig a maga évi több ezer darabos ígéretével legkorábban az évtized végére lehet ott, ahol már ma is szükség volna rá.

Forrás: Defense Romania