Orosz befolyás Cotroceni falain belül? Két román újságíró szerint az elnöki hivatalban kell keresni az állam bénultságának okait

Miért maradt érdemi válasz nélkül az orosz hibrid támadás veszélye, ha a román hírszerzés munkatársai már a 2024-es választások előtt figyelmeztették az elnöki hivatalt, és hogyan várható a történtek feltárása egy olyan intézménytől, amelyben az elnökváltás után is tovább élnek a korábbi személyi és befolyási kapcsolatok? Ezt a kérdést járja körül Matei Udrea és Emilian Isailă, a SpotMedia két újságírója a Controverse című podcast tizedik adásában, amelynek központi állítása szerint Románia biztonsági kiszolgáltatottságának egyik legfontosabb forrását magában a Cotroceni-palotában kell keresni. A beszélgetésben nyilvános szereplésekből, korábbi újságírói feltárásokból és saját, meg nem nevezett állami forrásaik közléseiből rajzolnak képet az elnöki hivatal működéséről, illetve azokról a kapcsolatokról, amelyek szerintük legalábbis oroszbarát, egyes esetekben közvetlenül orosz befolyásra utalnak.

Az adáshoz mellékelt felvezető ezt azzal az állítással foglalja össze, hogy az elnöki adminisztrációt befolyási hálózatok „fertőzhették meg”, ami magyarázatot adhat az államnak az orosz hibrid műveletekkel szemben tanúsított bénultságára. A szerző szerint a két újságíróhoz egymástól függetlenül eljutó, egybehangzó értesülések alapján készültek figyelmeztető jelentések, amelyek megérkeztek az elnöki hivatalhoz, azt azonban máig nem tisztázták, hogy Klaus Iohannis is megkapta-e őket, vagy valamelyik tanácsadói szinten elakadtak. A bevezető külön jelzi, hogy az adást Nicușor Dan előző heti sajtótájékoztatói előtt vették fel, ezért az ott elhangzottakra nem térnek ki, bár a szerző megítélése szerint azok is a beszélgetés következtetéseit erősítették meg.

A műsor elején Udrea és Isailă felidézi, milyen reakciókat váltott ki korábbi interjújuk Ilie Bolojannal: a kedvező visszajelzések mellett támadásokat és olyan üzeneteket is kaptak, amelyek azt kifogásolták, hogy az orosz befolyási hálózatról, valamint egy liberális európai parlamenti képviselő feltételezett kapcsolatairól kérdezték a politikust. A személyes visszatekintés azt a benyomásukat vezeti fel, hogy bizonyos kérdések puszta felvetésével is olyan határokat lépnek át, amelyekről a politikai és médiakörnyezet egy része azt szeretné, ha érintetlenül maradnának.

A beszélgetés érdemi kiindulópontja az elnöki hatalom természetének tisztázása, mert Udrea szerint a román államfő mozgásterét félrevezető kizárólag a formális hatáskörei alapján megítélni. Elismeri, hogy a kormányzati szakpolitikákat a parlamenti többségre támaszkodó kormány alakítja, ezért az elnöktől közvetlenül árcsökkentést vagy adóváltoztatást várni szereptévesztés, ugyanakkor az államfő a titkosszolgálatokhoz, az ügyészségi vezetőkhöz és a biztonsági intézményekhez fűződő kapcsolatain keresztül jóval nagyobb befolyást gyakorolhat, mint amennyit egy puszta hatásköri felsorolásból látni lehet. A Ceaușescu-rendszer után kialakított intézményi egyensúly elvileg egy újabb kizárólagos hatalmi központ létrejöttét kívánta megelőzni, a gyakorlatban azonban szerinte Cotroceni körül rendkívül erős informális hatalom összpontosult. A szolgálati vezetők kiválasztásánál az elnöki jelölés jelentőségét hangsúlyozzák, miközben Isailă hozzáteszi, hogy a kinevezéshez parlamenti szavazás is szükséges; emellett az államfő vezeti a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot, a CSAT-ot, és a fegyveres erők főparancsnokaként is meghatározó szerepet tölt be. Udrea értelmezésében mindez olyan függőségi viszonyokat alakít ki, amelyek miatt a szolgálatok vezetői sokkal inkább Cotrocenihez igazodnak, mint a parlamenthez. Nicușor Dan esetében ezért különösen problémásnak tartja a civil szolgálati vezetők kinevezésének halogatását, és felveti azt a lehetőséget is, hogy az elnöknek kényelmesebb lehet a katonai vezetőkkel fenntartott közvetlen kapcsolat, mint egy valódi civil vezetési szint megerősítése.

Udrea szerint a román szolgálatok tevékenysége a gyakorlatban messze túlterjed a törvényben meghatározott feladatokon, és a pártok, az állami intézmények, valamint a nyilvánosság befolyásolására is kiterjed. Ennek szemléltetésére olyan helyzetet ír le, amelyben szolgálati emberek az elnök kritikusai ellen bevethető közösségimédia-hálózatokat, tömeges jelentéseket és összehangolt támadásokat ajánlanak fel, majd Cristian Ghinea beszámolójára hivatkozik, aki állítása szerint 2021-ben azzal szembesült, hogy a fejlesztési minisztériumban az uniós forrásokkal és a helyreállítási tervvel foglalkozó vezető a SRI ezredese volt. Az ügyészségi kinevezéseket is ebbe az összefüggésbe helyezik, és azt állítják, hogy a politikai engedetlenségre bizonyos esetekben büntetőeljárásokkal vagy eltávolításokkal válaszoló intézményi működés az elnököt fokozatosan függetlenítheti saját választói támogatásától.

A két újságíró szerint Iohannis idején az elnöki hivatal egyre inkább szolgálati és más befolyási hálózatok fogságába került, Nicușor Dan pedig nem törte meg ezt a folyamatot. Udrea a 2021-es kormányváltást emeli ki, amikor az USR kikerült a hatalomból, és létrejött a PSD–PNL-koalíció: Dan Vâlceanu korábbi nyilvános beszámolójára hivatkozva azt mondja, hogy Iohannis a két párt vezetőit Eduard Hellvighez, az SRI akkori igazgatójához irányította, a kormányalakításról pedig a szolgálat egyik villájában egyeztettek. Számára ez annak példája, miként válhatnak a demokratikus politikai verseny szabályaitól elvileg távol tartandó intézmények a hatalmi megállapodások szervezőivé. Ebből vezetik le a 2024-es választási év értékelését is, amelyet szerintük már jóval az elnökválasztás megsemmisítése előtt a hatalmon lévők érdekeihez igazított beavatkozások jellemeztek. Felidézik a választási időpontok körüli változtatásokat, a helyhatósági és az európai parlamenti választás összevonását, majd azt a menetrendet, amely az elnökválasztás két fordulója közé helyezte a parlamenti választást. Isailă szerint még egy pusztán választási értelemben működő demokráciában is alapkövetelmény volna, hogy az állampolgárok kiszámítható szabályok között szavazhassanak, ne pedig a kormányzó csoportok pillanatnyi számításaihoz alakítsák a versenyt. Ugyanezen okból bírálják Diana Șoșoacă kizárását, miközben George Simion és Călin Georgescu indulhatott: álláspontjuk szerint az elbírált magatartásformák között olyan hasonlóságok voltak, amelyek következetes, valamennyi jelöltre kiterjedő vizsgálatot indokoltak volna. Udrea felidézi Nicolae Ciucă 2024 tavaszán, üzletemberek előtt tett kijelentését is arról, hogy a hatalmi konstrukció akár 2036-ig fennmaradhat, és ezt annak jelének tekinti, hogy a vezetők a választást lényegében egy előre kialakított rendszer utólagos jóváhagyásának képzelték el.

A választás megsemmisítésének politikai indítékáról Udrea azt a saját következtetését fogalmazza meg, hogy a döntő fordulatot Ciucă és Marcel Ciolacu második fordulóból való kiesése jelenthette. Szerinte előbb kivárták, hogy az újraszámlálás változtat-e Ciolacu és Elena Lasconi sorrendjén, a döntés parlamenti választás utáni időzítésével pedig a PSD aktivistáinak mozgósítását is fenn akarták tartani. Isailă ehhez hozzáteszi, hogy

Udrea ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy a román szolgálatok egyes politikai kezdeményezéseket eredetileg a rendszerellenes szavazatok ellenőrzésére hoztak létre vagy támogattak, később azonban elvesztették felettük az irányítást. Az AUR-t és Georgescu felemelkedését is ebbe a mintázatba illeszti, amelyben a hazai hatalmi központok által felépített szereplőket orosz hálózatok veszik át, majd eredeti támogatóik ellen fordítják. Megítélése szerint a szolgálatok annyira a román társadalom és a belpolitikai verseny ellenőrzésére összpontosítottak, hogy közben háttérbe szorult a külső fenyegetések elhárítása.

A műsor fő gondolatmenete szerint az elnöki hivatalban összpontosuló informális hatalom éppen ezért súlyos biztonsági kockázatot is teremt, hiszen ha egy ellenséges szereplő befolyást szerez az elnök információellátása vagy döntési napirendje fölött, azzal az egész állami védekezést megbéníthatja. Udrea ezt A függetlenség napja című film anyahajójának megfertőzéséhez hasonlítja: nem szükséges minden intézményt külön legyőzni, ha sikerül működésképtelenné tenni azt a központot, amelyhez valamennyi igazodik. Isailă közben elismeri, hogy Iohannis és Nicușor Dan nyilvános külpolitikai állásfoglalásai többnyire megfeleltek az ország nyugati orientációjának, és Dan Ukrajna támogatásáról, valamint az orosz fenyegetésről is helyesen beszél, szerinte azonban ezek a kijelentések nem válaszolják meg az intézmény belső működésével kapcsolatos kérdéseket.

Az első részletesen tárgyalt személy George Scarlat, aki az újságírók elmondása szerint Iohannis teljes elnöksége alatt Cotroceniben dolgozott, a Dudu Ionescu vezette nemzetbiztonsági területen, olyan beosztásban, amely hozzáférést biztosított a legfontosabb hírszerzési értesülésekhez. A szerepkör jelentőségét abban látják, hogy az ilyen munkatársak nem egyszerűen továbbítják a jelentéseket, hanem összegzik és szűrik is őket, vagyis részben rajtuk múlik, milyen információ kerül az államfő elé, és mi marad az apparátuson belül. Isailă Bruno Ștefan egy nyilvános megszólalására hivatkozva ismerteti azt az állítást, hogy Scarlatot orosz szolgálatok szervezhették be, amikor a román nagykövetségen dolgozott a Moldovai Köztársaságban.

Scarlat pályájának további részleteit azért tartják különösen figyelemre méltónak, mert elmondásuk szerint közvetlenül a 2024-es választás megsemmisítése után távozott az elnöki hivatalból, majd az AUR és Georgescu nyilvános támogatójaként jelent meg. Isailă azt is felidézi, hogy 2025-ben egy kisinyovi, európai szélsőjobboldali szereplőket összefogó rendezvényre utazott volna, a moldovai hatóságok azonban megtagadták a belépését, amit a két újságíró a körülötte felmerült biztonsági gyanúk szempontjából fontos körülménynek tekint. Isailă közli, hogy Scarlat ügyében közérdekű adatigénylés keretében kérdéseket küldött az elnöki hivatalnak, választ azonban az adminisztrációváltás után sem kapott; a beszélgetésben azt is megemlítik, hogy Scarlat időközben meghalt.

Dudu Ionescu kapcsán azt emelik ki, hogy az ő értelmezésük szerint szokatlan módon kimaradt Iohannis munkatársainak kitüntetéséből, amit az elnök és tanácsadója közötti feszültség lehetséges jelének tartanak. Isailă ugyanakkor ismerteti Ionescu nyilvános magyarázatát is, miszerint ő maga utasította vissza a kitüntetést, mert a munkáját kötelességének tekintette, és nem tartott igényt külön elismerésre. Udrea ebben az összefüggésben Hellvig SRI-vezetői távozását is olyan, máig nem kellően megmagyarázott fejleményként említi, amely szerinte az Iohannis-korszak utolsó szakaszának belső viszonyairól vet fel kérdéseket.

A beszélgetés legsúlyosabb közlése akkor hangzik el, amikor Udrea több, egymással egybehangzó szolgálati forrására hivatkozva kijelenti, hogy 2024 folyamán figyelmeztették az elnöki adminisztrációt egy Románia ellen készülő nagyszabású hibrid támadásra és a kampányban észlelhető rendellenességekre. Forrásai azzal magyarázták a további fellépés elmaradását, hogy katonaként jelentettek a politikai döntéshozónak, majd utasításra vártak, ilyen utasítás azonban nem érkezett. Isailă megerősíti, hogy hozzá is eljutottak hasonló értesülések, és pontosítja, hogy egyes szolgálati munkatársak figyelmeztetéseiről beszélnek, nem valamennyi érintett intézmény egységes magatartásáról. Isailă az akkori nyilvános fejlemények között említi a parlament elé kerülő szolgálati beszámolókat, Ioan Chirteș liberális szenátor Simion orosz kapcsolataira vonatkozó kijelentését, valamint a Chișinăuból és Kijevből érkező információk körüli politikai vitát. Megítélése szerint ezek arra utaltak, hogy az intézményrendszeren belül voltak szereplők, akik próbálták napirenden tartani a veszélyt, miközben Iohannis hallgatása és Ciolacu elbagatellizáló reakciói éppen a figyelmeztetések súlyát csökkentették. Udrea először azzal magyarázta a tétlenséget, hogy a vezetők saját utódlási és választási terveikkel voltak elfoglalva, később azonban az a lehetőség is felmerült benne, hogy a jelentések egy része el sem jutott az elnökhöz.

Innen jutnak el ahhoz a kérdéshez, hogy ki és milyen tájékoztatás alapján mondhatta Iohannisnak az első forduló után, hogy nincs külföldi beavatkozásra utaló információ. Isailă itt kifejezetten jelzi, hogy következtetést fogalmaz meg, amikor azt mondja: az elnök feltehetően a tanácsadói tájékoztatására támaszkodott. A két újságíró szerint éppen ezt az információs útvonalat kellene feltárni, hiszen egészen más felelősséget jelent, ha az államfő megkapta és figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést, mint ha valaki már előtte megakadályozta annak továbbítását. Nicușor Dan felelősségét elsősorban abban látják, hogy az általuk hiányolt feltárás az ő elnöksége alatt sem történt meg, holott a kampányban a 2024-es események tisztázását és a vonatkozó információk nyilvánosságra hozatalát ígérte. A felvezető Schrödinger macskájához hasonlítja a beígért jelentést, amelyről újra és újra hallani, de a nyilvánosság számára továbbra sem válik hozzáférhetővé. A beszélgetésben azt kifogásolják, hogy nem kaptak érdemi választ az elnöki hivatal esetleges mulasztásaira, a jelentések útjára és a személyi felelősségre vonatkozó kérdésekre, miközben az intézményen belüli folytonosság szerintük magának a vizsgálatnak is akadálya lehet.

A következő rész Florin-Lazăr Vlădică kinevezésével foglalkozik, aki Ilie Bolojan ideiglenes elnöksége idején került az elnöki hivatalba, és az integrált hírszerzési információkkal foglalkozó iroda vezetőjeként Nicușor Dan mellett is kulcsfontosságú szerepet tölt be. A két újságíró felidézi Bolojannal készített interjúját, amelyben a politikus azt mondta, hogy Vlădică nem szerepelt az általa összeállított jelöltlistán; ebből azt a kérdést vezetik le, hogy ki ajánlotta őt, és milyen ellenőrzés előzte meg a kinevezését. Isailă erről külön cikkben is beszámolt, hangsúlyozva Vlădică szerepének érzékenységét az elnökhöz kerülő biztonsági információk kezelésében.

Udrea szerint Vlădică pályája pártokon átívelő támogatottságra utal, hiszen 2017-ben Sorin Grindeanu kormányában került a védelmi minisztérium fegyverzeti-beszerzési területének élére, később pedig Bolojan nevezte ki Cotrocenibe. Külön kiemeli állatorvosi végzettségét, mert szerinte ebből nem következik magától értetődően sem a hadiipari beszerzések, sem az elnöki hírszerzési koordináció vezetésére való alkalmasság. Isailă a Captura oknyomozását ajánlja a pálya megértéséhez, amely Vlădică Ovidiu Tenderhez és Frank Timișhez kötődő üzleti tevékenységét tárja fel; a hivatkozott írás szerzője Roxana Garaiman, címe pedig Omul nostru din Sahel. A két újságíró az afrikai nyersanyagüzleteket azért tartja biztonsági szempontból fontosnak, mert olyan térségekben zajlottak, ahol az orosz befolyás, korábban a Wagner-csoport, majd az annak műveleteit átvevő orosz állami struktúrák is jelen voltak. Udrea ebből azt a következtetést vonja le, hogy Vlădică kapcsolatrendszerét különösen alaposan kellett volna megvizsgálni, mielőtt az elnöki információellátás egyik legérzékenyebb posztjára került. A beszélgetésben az is elhangzik, hogy kinevezésekor olyan emberként ajánlhatták Bolojannak, aki a Trump körüli politikai világhoz is rendelkezik összeköttetésekkel, vagyis éppen nemzetközi kapcsolatai tették vonzóvá a döntéshozók számára.

Ezen a ponton kerül elő a március 31-i bukaresti találkozó, amelyen Vlădică Sorin Grindeanu és Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok akkori görögországi nagykövete társaságában jelent meg. Isailă a találkozót a Bolojan-kormány későbbi megbuktatásával kapcsolja össze, és a Wall Street Journal, majd a Financial Times beszámolóira hivatkozva arról beszél, hogy Guilfoyle utóbb a romániai kormányváltásban játszott szerepével dicsekedett. A két újságíró ebből arra következtet, hogy a találkozó politikai jelentősége túlmutathatott egy hétköznapi egyeztetésen, ezért szerintük az elnöki hivatalnak magyarázatot kellene adnia arra, milyen minőségben és milyen felhatalmazással vett részt rajta az egyik legfontosabb biztonsági tanácsadó. Udrea Bolojan felelősségét is felveti, mert szerinte egy ilyen súlyú kinevezésnél nem elegendő arra hivatkozni, hogy az illető előéletéről nem tájékoztatták, amikor annak legalább egy része nyilvánosan is megismerhető volt. Isailă ugyanakkor fontosnak tartja a kinevezés körülményeit, ezért visszatér a 2025 eleji helyzethez, amikor a választás megsemmisítése után J. D. Vance müncheni beszéde és Elon Musk támadásai tovább fokozták a Romániára nehezedő nyomást. Értelmezése szerint az ország vezetése akkor Trump és Putyin közé szorítva, súlyos bizalmi és biztonsági válságban keresett olyan embereket, akik elérhették az új amerikai hatalom környezetét. Ebben az összefüggésben említi Ciolacu Dragoș Sprânceanăhoz fűzött reményeit is, és azt mondja, hogy a kétségbeesett kapcsolatkeresés több olyan kompromisszumhoz vezethetett, amely rövid távon megoldást ígért, később azonban új függőséget teremtett; Vlădică szerepét is ennek példájaként értelmezi.

A harmadik nagy személyi szál Marius Lazurcăhoz vezet, akinek cotroceni szerepét a korábbi kisinyovi nagyköveti szolgálatával összefüggésben vizsgálják. A két újságíró arra hívja fel a figyelmet, hogy Lazurcă és Scarlat ugyanabban a diplomáciai közegben dolgozott, egy olyan időszakban, amikor szerintük a román nagykövetség munkatársai komoly titkosszolgálati célpontnak számítottak. Ezt nem önmagában a közös munkahely miatt tartják jelentősnek, hanem azért, mert állításuk szerint a moldovai kapcsolatrendszeren keresztül számos, ma Romániában működő orosz befolyási szereplőt szerveztek be. Udrea meg nem nevezett forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy a Romániában, különböző pártokban és más nyilvános pozíciókban tevékenykedő orosz befolyási emberek jelentős része életének valamely szakaszában Kisinyovban vagy más moldovai helyszínen került az orosz szolgálatok látókörébe. A beszélgetésben Vlad Plahotniuc szerepét is ebből az irányból értelmezik, és két lehetőséget vetnek fel: az egyik szerint a román szolgálatok által támogatott szereplő később kicsúszott eredeti pártfogói ellenőrzése alól, a másik szerint eleve valamiféle román–orosz befolyásmegosztás részese volt. Mindketten érzékeltetik, hogy ennek pontos természetét nem tudják megállapítani, de szerintük egyik változat sem kerülhető meg a térségbeli hálózatok vizsgálatakor.

A moldovai szál központi alakjaként Alexandru Bălant, a moldovai Információs és Biztonsági Szolgálat, a SIS volt vezetőhelyettesét említik, akit a belarusz KGB számára dolgozó szereplőként írnak le. Értelmezésük szerint a belarusz kapcsolat az orosz műveleti jelenlét egyik közvetett formája, amely kevésbé kelthetett gyanút, mint a közvetlen orosz kötődés. A román diplomáciai képviselet munkatársainak kompromittálását és beszervezését olyan környezetbe helyezik, amelyben a moldovai Európa-párti mozgalmakat és a fiatalok tiltakozásait az oroszbarát erők román beavatkozásként értelmezték, ezért a román kapcsolatok feltérképezése és befolyásolása kiemelt cél lehetett. Ebben az összefüggésben George Simion moldovai jelenlétét és unionista tevékenységét, valamint Dan Dungaciu kapcsolatait is felidézik; utóbbiról Udrea egy olyan anekdotát mond el, amely szerint moldovai kormányzati körökben „ezredes úrként” emlegették. Bălan későbbi romániai tevékenységét azért tartják különösen fontosnak, mert elmondásuk szerint a román–moldovai kapcsolatok előmozdítójaként járt konferenciákra, miközben operatív tevékenységet folytatott, és végül Temesváron vették őrizetbe. A két újságíró szerint ezért azt is vizsgálni kellene, milyen kapcsolatokkal rendelkezett Romániában 2024-ben és 2025-ben. Az AUR felé vezető kapcsolatként a Munteanu testvéreket nevezik meg, azt állítva, hogy egyikük Bălannal együtt dolgozott a SIS-ben, míg Valeriu Munteanu az AUR színeiben került a román parlamentbe. A beszélgetés érvelésében a testvérek közötti kapcsolat a moldovai szolgálati közeg és a román pártpolitika közötti átjárás példájaként jelenik meg.

Lazurcă kapcsán végül azt a kérdést teszik fel, hogyan várható a korábbi elnöki adminisztráció biztonsági problémáinak maradéktalan feltárása olyan vezetőktől, akiknek saját pályája is érintkezett az általuk vizsgálandónak tartott kapcsolati körökkel. Isailă szerint a személyi folytonosság azt a veszélyt hordozza, hogy a 2024-es események tisztázása éppen azokon múlik, akiknek a korábbi szerepéről szintén kérdéseket kellene feltenni. Udrea ebből jut el az adás egyik meghatározó következtetéséhez: benyomása szerint jelenleg inkább az elnöki apparátus irányítja Nicușor Dant, mint az elnök a saját apparátusát.

A kiszolgáltatottság egyik okát abban látják, hogy sem Iohannis, sem Dan nem érkezett kellően összeszokott, önálló politikai és szakmai csapattal a Cotrocenibe. Udrea Iohannis gyors országos felemelkedését és Crin Antonescu kiszorulását idézi fel, majd Dan kampányígéretére tér át, amely szerint már készen állt a tanácsadói csapata, csak a neveket nem akarta nyilvánosságra hozni, nehogy a jelölteket a kampányban támadják. A kinevezések késlekedéséből azonban az újságíró arra következtet, hogy az ígért csapat valójában nem állt rendelkezésre, így az elnök kénytelen volt a hivatalon belül felkínált személyi megoldásokra támaszkodni. Udrea szerint egy reformokat ígérő államfőnek már a kampányban meg kellene neveznie a legfontosabb munkatársait, hogy a nyilvánosság ellenőrizhesse a múltjukat, a szakmai alkalmasságukat és az összeférhetetlenségeiket. Lehetséges civil szereplőként Theodor Paleologut, Teodor Baconschit, Adrian Papahagit és Daniel Funeriut említi, a lényegnek azonban nem ezeket a konkrét neveket, hanem a szolgálati ajánlásoktól független, közös elképzeléssel rendelkező csapatot tartja. Ha az elnök egyedül, tájékozódási pontok nélkül érkezik meg, akkor szerinte könnyen azok fogják kijelölni számára a használható embereket és a követendő irányt, akik már eleve uralják az intézmény belső viszonyait; ebben az összefüggésben Lucian Pahonțut és az állami védelmi szolgálat, az SPP környezetét is megemlíti.

Traian Băsescut a két újságíró több szempontból is ellenpéldának tekinti, miközben hangsúlyozza, hogy politikai működését és különösen második mandátumát számos okból bírálhatónak tartja. Udrea szerint Băsescu pártháttérrel, saját munkatársakkal és olyan élettapasztalattal érkezett az elnökségbe, amely miatt nehezebb volt félrevezetni, és ehhez kapcsolja azt a történetet, amely szerint Călin Georgescut egy alkalommal miniszterelnök-jelöltként vitték elé, ő azonban rövid beszélgetés után szélhámosnak minősítette és elutasította. Udrea saját forrásaira hivatkozva Dinu Patriciut nevezi meg a közvetítőként, míg a történet tanulságát abban látja, hogy az elnöknek képesnek kell lennie önállóan felmérni az elé kerülő embereket. Dan esetében Udrea azt feltételezi, hogy a környezetében működő intézményi szereplők felmérhették személyes gyengeségeit, és azokra építve alakíthattak ki körülötte olyan kényelmes, zárt világot, amelyben egyszerre érezheti magát kivételesen jól tájékozottnak és a rendszer tényleges irányítójának. Ezt saját értelmezéseként fejti ki, utalva egy korábbi, Dumitru Borțun kommunikációs szakemberrel készített interjújára is. Forrásaira hivatkozva azt is állítja, hogy az elnöki tanácsadók között feszültségek vannak, a társaság nem alkot összetartó csapatot, ezért Dan még akkor is nehezen tudna következetes irányt szabni, ha világos szándéka lenne rá.

A politikai elszigetelődést ugyancsak fontos tényezőnek tartják, mert szerintük Dan eltávolodott az őt támogató választóktól, valamint az USR-től és a PNL-től, miközben egyre inkább a szolgálati és igazságügyi hatalmi körökre támaszkodik. Udrea Lia Savonea nevét is ebben az összefüggésben említi, Isailă pedig a MAGA-környezet felé tett közeledést kifogásolja. Felidézik Oana Gheorghiu korábbi megszólalását is arról, hogy nem érti az elnök átalakulását, és azt a kérdést teszik fel, milyen politikai elképzelést követ valójában Dan, ha elszakad azoktól, akik éppen a demokratikus és Európa-párti fordulat reményében támogatták.Udrea rendkívül borúlátóan ítéli meg a helyzet javíthatóságát, és előrehozott választásban, illetve új elnök megválasztásában lát kiutat. A beszélgetésben tíz százalék körülire vagy az alá becsüli Dan támogatottságát, és azt mondja, szerinte egy esetleges leváltására irányuló szavazáson akár nyolcvan százalék is ellene fordulhatna; ezeket azonban személyes becslésként fogalmazza meg, nem megnevezett közvélemény-kutatás eredményeként. Érvelése szerint az államfő egyszerre veszítette el a társadalmi bizalmat és a biztonsági struktúrák tiszteletét, ami egy ötéves mandátum ilyen korai szakaszában az egész állam működése szempontjából súlyos probléma.

A műsor végén a közvélemény-kutatások szerepét is bírálják, mert szerintük a politikai erőviszonyokról kialakított kép maga is befolyásolási eszközzé válhat. Udrea felidéz egy Barbu Mateescu szociológussal készített korábbi interjút, amelyben a szakember óvatosságra intett az AUR harminchárom százalék körüli támogatottságát jelző mérésekkel kapcsolatban, majd ezt a párt későbbi, nagyjából tizennyolc százalékos választási eredményével állítja szembe. A jelenlegi, negyven százalék körüli AUR-adatokat is ebből a bizalmatlanságból kiindulva szemlélik, és azt követelik, hogy a választók pártok mesterséges felépítése, szétszedése, szelektív kizárások és manipulált erőviszonyok nélkül dönthessenek. A beszélgetés végső állítása szerint Románia biztonsága elválaszthatatlan a demokráciája minőségétől, mert egy szűk kör által ellenőrzött, kívülről választásosnak látszó rendszer sokkal könnyebben sebezhető meg, mint egy valóban elszámoltatható intézményrendszer. Isailă a háborús környezetet, a drónfenyegetést és az állampolgárok bizonytalanságát is ehhez kapcsolja, Udrea pedig arra figyelmeztet, hogy a nyugati szövetségesek feltehetően pontosan érzékelik a román állam belső gyengeségeit, ami az ország hitelességét és érdekérvényesítő képességét is rontja. A következmények szerintük gazdaságiak is, miközben az újságírók legfeljebb feltárhatják és nyilvánosság elé vihetik a problémákat, az intézményi felelősség megállapítását és a működés megváltoztatását azonban nem végezhetik el az állam helyett.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Trump azeri pénzecskéje

Szele Tamás: Trump azeri pénzecskéje

Igaz lehet, hogy ez a kedves, földbuta, aranyos ember (hiszen még a mozgólépcsőjét is learanyoztatta) ennyire kicsinyes volna? Ez sem zárható ki.

zona•
Európa le akarja váltani a Palantirt, Musk Ukrajnában megmutatta, miért

Európa le akarja váltani a Palantirt, Musk Ukrajnában megmutatta, miért

Az európai védelmi minisztériumok a kulcsfontosságú katonai feladatokban csökkenteni akarják függésüket az amerikai Palantir Technologies-tól és más amerikai technológiai cégektől, és egyre több európai vállalkozás verseng a megüresedő piacért. Németország, Franciaország és Hollandia is saját, európai rendszert épít arra, amire eddig a Palantir szoftvereit használták vagy használták volna: a…

ugar•
Már születésünk előtt megkapjuk a hormonrendszerünket megzavaró vegyi anyagokat

Már születésünk előtt megkapjuk a hormonrendszerünket megzavaró vegyi anyagokat

Az emberi hormonrendszert megzavaró vegyi anyagok ma már szinte mindenütt jelen vannak a környezetünkben: a műanyagokban, a kozmetikumokban, a játékokban, a növényvédő szerekben, és a kutatók az emberi vérben, az anyatejben és a köldökzsinórvérben is kimutatták őket. Ez azt jelenti, hogy a kitettség már a születés előtt elkezdődik. Ez derül ki az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) és az…

ugar•
Hupsz: leállt az NSA titkos hálózata

Hupsz: leállt az NSA titkos hálózata

Néhány nappal a Microsoft világszerte érzékelt üzemzavara és az amerikai repülőtereket megbénító felszállási tilalom után az Egyesült Államok egyik legérzékenyebb informatikai rendszerében is megszakadt a szolgáltatás: leállt az a szigorúan titkos belső hálózat, amelyen a Nemzetbiztonsági Ügynökség, az NSA munkatársai minősített információkat osztanak meg egymással. A meghibásodások között…

ugar•
Lasconi támogatná a PNL és az USR szövetségét, de attól tart, hogy megint mindenki túl sokat akar majd

Lasconi támogatná a PNL és az USR szövetségét, de attól tart, hogy megint mindenki túl sokat akar majd

Elena Lasconi szerint jót tenne a román jobboldalnak, ha a PNL és az USR összefogna, és egy új név alatt próbálná visszaszerezni a pártokból kiábrándult választók bizalmát, abban azonban már kevésbé hisz, hogy a megállapodás valóban megszülethet. Az USR korábbi elnöke saját elnökjelölti kampányának tapasztalatával magyarázta kételyeit, amikor felidézte, hogy a lehetséges szövetségesekkel…

ugar•