Nicușor Dan nem döntene a magyarokról a magyarok nélkül (Interjú)

Némiképp meglepetésnek számít a felülről szigorúan kontrollált erdélyi sajtóban, hogy az RMDSZ nevű egypártunk által támogatott Antonescu Crin magyarellenes politikus legfőbb ellenfelével készített interjút a Krónika portál.

Az interjúban Nicușor Dan hitet tesz amellett, hogy az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kérdésekről csakis közösségünk bevonásával lehet dönteni, a területi-adminisztratív reform kapcsán pedig a mi érdekeinket is figyelembe kell venni. Nicușor Dan kiemelt figyelmet fordítana a helyi autonómia megerősítésére, a decentralizációra.

Részlet az interjúból:

„Nem tudjuk többé elfogadni, hogy Székelykeresztúr vagy Románia bármely más szeglete lakóinak életminőségéről olyan bürokrata döntsön a Victoria-palota irodájában, aki nem mozdult ki Bukarestből.”

„Az átszervezés – amit el kell kezdenünk – csak a polgárokkal és a magyar közösség képviselőivel való egyeztetéssel történhet meg. Nem a központból döntünk mindenben, hanem olyan közigazgatást építünk ki, aminek a helyi közösségek számára is van értelme.”

A teljes interjú elolvasható ITT.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar