Puccs készül a PNL-ben, vért izzadnak egy újabb PSD-koalícióért
A PNL-en belüli, PSD-barát frakció hétfőn kiáltványt tett közzé, amely egyetlen gondolatra épül: „kompromisszum" a nemzet érdekében, azaz kormány a PSD-vel. A retorika ismerős — kísértetiesen egybecseng Kelemen Hunor nemrégiben tett „béküljünk meg" javaslatával. És mindkettőnek ugyanaz a valódi tétje: nehogy előrehozott választás legyen. Kezdjük a szöveggel, mert a puccsisták legalább vették a fáradságot, hogy leírják, mit akarnak.
A Hubert Thuma és Adrian Veștea vezette PNL-frakció hétfőn közzétette a „Konzervatív Platform Kiáltványát", amelynek központi tézise, hogy a PNL-nek vállalnia kell „az ország érdekében hozott kompromisszumokat" és „egy stabil kormány megalakítását". A dokumentum szerint „válságos pillanatokban a politikai felelősség kompromisszumokat követel", és a „stabil kormány, az euroatlanti irányultság védelme, a gazdasági helyreállítás" előbbre való a „pártpolitikai számításoknál és a személyes ambícióknál". Magyarul: alakítsunk kormányt a PSD-vel.
Van ebben egy nem kis pikantéria. A jelenlegi PNL-vezetés, Ilie Bolojannal az élen, eddig négyszer szavazta meg, hogy nem hajlandó újabb koalícióra a PSD-vel. Sőt: Bolojan pontosan egy hasonló indítvánnyal nyerte meg a párt 2025-ös belső választását. Vagyis a puccsisták most azt a szöveget írják újra „konzervatív kiáltvány" gyanánt, amelynek ellenkezőjével a saját pártelnökük legitim mandátumot szerzett. A kiáltvány egyébként aláírók nélkül jelent meg, így azt sem tudni, hányan állnak mögötte — ami önmagában is sokatmondó: a bátorság odáig terjed, hogy kiáltványt írnak, de a nevüket már nem adják hozzá.
Ez a „nemzeti érdek" és a „felelős kompromisszum" nyelvezet gyanúsan ismerős — ez ugyanaz a hangnem, amellyel Kelemen Hunor nemrég a „tegyük zárójelbe a sértődéseket" felkiáltással "fegyverszüneti" javaslatát tálalta. A szavak mások, a szerkezet azonos: van egy kényelmetlen politikai helyzet, és van egy vezető, aki azt sugallja, hogy a felnőtt, felelős, hazafias döntés az, ha mindenki lenyeli a békát és összeáll a régi partnerekkel. Mindkettőnek ugyanaz a valódi célja: elkerülni az előrehozott választást. Mert kormányt jelenleg csak kétféleképpen lehet alakítani Romániában — vagy a PSD-vel, vagy az AUR-ral. Az AUR-t az úgynevezett nyugatbarát erők — jó okkal — érinthetetlennek nyilvánítják. Marad a PSD. És így egyre több székhez ragadt politikus, pártvezető és befolyásos képviselő kezdi tolni a régi nagykoalíció valamilyen formájú újjáépítését — most éppen a PNL-ből kiszakított darabokkal kiegészítve. Hogy ez elég lesz-e a parlamenti többséghez, több mint kétséges. De a próbálkozás iránya világos: bármi áron, csak szavazás ne legyen.
És most tegyük fel a kérdést egyenesen. Hónapok óta nem tudnak kormányt alakítani. Pártokat vernek szét a kormányalakítás kedvéért — és mégsem sikerül. Két jelöltből egy jut el a parlamenti szavazásig, de az is nagyot bukik. A „nyugatbarát" erők azzal érvelnek, hogy az AUR-ral tilos közösködni — miközben a saját sunyi, aljas húzásaikkal pontosan azt a társadalmi elégedetlenséget hizlalják, amelyet aztán az AUR csatornáz be. Alig egy hónapunk maradt a PNRR-pénzek lehívására. A hitelminősítőknél a junk kategória küszöbén állunk.
Nos: amikor idáig eljutottunk, Nicușor Dan államfő miért ódzkodik ennyire az előrehozott választástól? És miért teszünk úgy, mintha ennek a válságnak lenne ezen kívül bármiféle más megoldása?
Költői kérdés volt — de attól még lehet rá válaszolni. A válasz pedig egyszerű: azért, mert az előrehozott választás jelen állás szerint nemcsak az AUR, hanem egy maradék PNL-ből és az USR-ből kialakuló reformista ellenpólus erősödését hozná magával, ahol a PSD akár a nagy bukóvári is lehet, így hát mindenki, aki ma a „nemzeti érdek" nevében a PSD-t próbálja visszatolni a hatalomba, valójában nem az országot félti, hanem a saját székét. Ilyenkor „stabil kormány" nem stabilitást jelent, hanem azt, hogy a jelenlegi felállásból senki ne essen ki. A „felelős kompromisszum" pedig azt, hogy a nép véleményét inkább ne kérdezzük meg még egyszer — mert félünk a választól.
Az AUR-t nem a PSD-vel kötött újabb szövetség fogja megállítani. Éppen ellenkezőleg: minden egyes ilyen manőver, minden aláírás nélküli kiáltvány, minden „zárójelbe tett sértődés" újabb löket annak, aki a rendszer elutasításából él. De ezt a székhez ragadtak vagy nem látják, vagy látják, és nem érdekli őket. Melyik a rosszabb, döntse el mindenki maga.
Kapcsolódó:
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Péntek, háború előtt
Itt tartunk tehát, ilyen hetünk volt, és – még csak péntek van. Péntek, háború előtt.

Szele Tamás: A befogadó populizmusról
Ha és amennyiben létezik befogadó populizmus, az megoldást jelenthetne a Demokrata Párt számára, de kérdés, hogy mennyire működne ellenségkép nélkül. Biztató, hogy Acemoglu nem ígér földi Paradicsomot, tejjel-mézzel folyó Kánaánt, csak egy elvi kérdés megoldását – de talán így elkerülhetővé válna az Egyesült Államok egyre radikalizálódó belpolitikai válsága.

RMDSZ: egy székért az AUR mellé
Amint arról az Ugar olvasói értesülhettek, a minap az RMDSZ együtt szavazott az AUR-ral és a Șoșoacă-féle SOS România párttal. Ez egy dolog, és van még mellette sok másik, mert vannak dolgok, s dolgok, ahogy mondotta volt drága nagyapám, és nem is kellett hozzátennie semmit, mindenki értette, hogy melyik dolog melyik, s azok bizony úgy vannak, ahogy vannak.

Kedves Drulă úr, mi nem kérdezzük meg az RMDSZ-t. Tudjuk, hogy nem válaszol.
Cătălin Drulă magyarul fordult az erdélyi magyar választókhoz, és azt kérte tőlük, tegyék fel parlamenti képviselőiknek a kérdést: miért segített az RMDSZ abban, hogy az AUR és az SOS még nagyobb hatalomhoz jusson a román parlamentben? A kérdés jogos, pontos, politikailag telibe talál, csak van vele egy apró erdélyi probléma: az egyszeri magyar választó nem fogja megkérdezni RMDSZ-t, mert az…

Stimate domnule Drulă, noi nu vom întreba UDMR-ul. Știm că nu va răspunde.
Cătălin Drulă s-a adresat în limba maghiară alegătorilor maghiari din Transilvania și le-a cerut să le pună parlamentarilor maghiari întrebarea: de ce a ajutat UDMR ca AUR și SOS să obțină și mai multă putere în Parlamentul României? Întrebarea este legitimă, precisă, lovește politic exact unde trebuie, doar că are o mică problemă ardeleană: alegătorul maghiar obișnuit nu va întreba UDMR-ul,…