Tévedésnek látszó operácijá az Alkotmányvédelmi Hivatal jelentésében

Meglehetősen izgalmas, már-már Netflixre illő thrillert vázolt fel az Alkotmányvédelmi Hivatal abban a jelentésében, amit ma a nyilvánosság elé is kilöktek. Számomra ebből az a legnehezebben érthető, hogy mindez mi végre? Mire gondolt, és főleg mit akart a költő?

A sztoriban ugyanis vannak monogramok, akik ide-oda utazgatnak a nagyvilágban, különböző neves hackerbrigádokhoz csapódnak, de azon túl, hogy kapcsolatba lépnek velük, más izgalmas nem történik. Ezek a különböző kapcsolatfelvételek nem igazán fejlődnek sehova, nem lesz belőlük semmi, és nem is végződnek sehogy – valószínűleg azért, mert el sem kezdődtek. És egyezzünk meg: abban az országban, ahol az oroszok évekig sztorizhatnak a külügyminisztérium szerverein, ott alig van értelmes okunk arra, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalban bízzunk, ráadásul épp kibervédelmi ügyekben. Aztán két dolgon is megakadt a szemem. Az egyik még akár hihető is lehetne, csak fölöttébb valószínűtlen, a másik pedig tényleg abszolút logikátlannak tűnik – ha más nem, megfogalmazás szempontjából.

Az első:

„HD saját elmondása szerint is együttműködött az Anonymous hackercsoport NB65-ösként ismert ágával.”

Nos, saját elmondása szerint lehet, hogy így történt, de ezt egy közepes értelmi képességű alkoholista a sarki kocsmában már nem veszi be, nemhogy egy kibervédelemre szakosodott operatív hírszerző. Az NB65 ugyanis az a hackercsoport, amely az orosz űrpolitika csúcsszervét, a Roszkoszmoszt hackelte meg, és aligha hiszem, hogy erős lelkiismeret-furdalás tört volna ki rajtuk, ha meg kellett volna hackelniük egy oroszbarát magyar hírszerzőt, aki épp a társukat cseszegeti. De ez maradjon a konteós-thriller része a cikknek, lássuk a komolyabbnak tűnő bakit.

„2023 nyarán HD családjával Tallinnba utazott, ahol egy hetet tartózkodott, azonban megállapításra került, hogy a helyi NATO-központban nem járt, a képzést pedig nem is végezhette el (mert az nem is Tallinnban, hanem Vilniusban működik), illetve a képzés elvégzéséről kiállított bizonyítvány sem eredeti.”

Eleve nehezen megfejthető, hogy a hírszerzői közlés pontosan mit akar mondani:

  • a tallinni NATO-központban nem járt,

  • vagy a NATO-képzésen nem vett részt?

A helyes megfejtők között kisorsoljuk Demeter Szilárd Hazaszótárát!

A helyzet az, hogy Tallinnban igenis van NATO-központ, ráadásul pont a kiberügyekkel foglalkozó: a NATO Kooperatív Kibervédelmi Kiválósági Központ (CCDCOE).

Screenshot (8).png

És igen, képzéseket is tartanak. Ahogy a „Training” menüpont alatt található képzésekre rákerestem, hát, nemcsak hogy pont Tallinnban vannak ezek, hanem többnyire máshol nincsenek is – egy-két brüsszeli képzést leszámítva. Igaz, 2023-ig nem tudtam visszakeresni mindent, és ki tudja, talán valamikor, valahogyan lehetett Vilniusban is valami, de erős a gyanúm, hogy itt egyszerűen összekevertek dolgokat, és Vilnius kapcsán a NATO Energiaellátás-biztonsági Kiválósági Központjára gondoltak. Ami tényleg ott van, viszont nem kapcsolódik az Alkotmányvédelmi Hivatal sztorijához.

Legalábbis nem most – mert előbb-utóbb ezzel is összefüggésbe kerül majd a nagy népvezér ellen áskálódó ukrán „merénylő” magyarországi kapcsolata, azt akárki megláthatja. De visszatérve a kocsmai alkoholistára: mindannyiunknak jobb lenne, ha az AH vezérőrnagy főigazgatója rá bízná a következő operatív jelentés megírását. Mert ugyan az sem lenne igaz, de legalább élvezetesebb, és akkor a munkahelyteremtés kormányzati ígérete is kipipálva.

Karczag Anna

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

 Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

ugar•
A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

ugar•
Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.

ugar•
Görögország kitiltja a 15 éven aluliakat a közösségi médiából

Görögország kitiltja a 15 éven aluliakat a közösségi médiából

Görögország 2027. január 1-jétől megtiltja a 15 éven aluli fiatalok számára a közösségi médiaplatformok használatát, ezzel az Európai Unió egyik első tagállamává válik, amely ilyen szigorú korhatárt vezet be. Az intézkedést Akisz Szkercosz államminiszter jelentette be hétfőn Athénban, több kormánytagja társaságában tartott sajtótájékoztatón.

ugar•
Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka

Elveszíti-e Románia a vétójogát? Egy levél, egy hazugság és Orbán Viktor hosszú árnyéka

Oana Țoiu román külügyminiszter hétfőn tételesen cáfolta azt a főként az AUR által terjesztett állítást, hogy Románia lemond a vétójogáról, vagy elveszíti azt az Európai Unióban. A miniszter úgy fogalmazott, hogy ez „elejétől a végéig hazugság”, a vita középpontjában álló dokumentum pedig nem veszi el egyetlen tagállamtól sem a döntések megakadályozásának lehetőségét, csak azt írja elő, hogy aki…

ugar•