Trumpiádák: „Oroszország rendesen viselkedik Ukrajnával” - így árulja el Európát és Ukrajnát

Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház előtt azt mondta az újságíróknak, hogy Oroszország „őszintén szólva rendesen viselkedik Ukrajnával”, és „nem csinál túl sokat”. Ugyanazon a napon egy orosz drón fényes nappal egy Harkiv megyei parkba csapódott, és a Kyiv Independent beszámolója szerint hat embert ölt meg, köztük két gyereket. Előző éjjel Oroszország több mint egy tucat ballisztikus rakétával támadta Kijivet, és országszerte csaknem harminc létfontosságú energetikai létesítményt vett célba, szombaton pedig az ország különböző részein végrehajtott orosz támadásokban tízen haltak meg és 73-an sebesültek meg. Az amerikai elnöknek minderről egy szava sem volt, viszont megdicsérte Vlagyimir Putyint, amiért szerinte mértéket tart Ukrajnában és Iránban is.

Trump arra a kérdésre válaszolt, nyitott-e egy háromoldalú találkozóra Putyinnal és Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A Wall Street Journal értesülése szerint Putyin éppen arra használná ezt a Zelenszkij nélküli csúcsot, hogy Moszkvának kedvező békemegállapodást csikarjon ki, bár szerinte a találkozó elsősorban nukleáris leszerelésről szólna, nem Ukrajnáról, hiszen Oroszország ott amúgy is „rendesen viselkedik”. Hszi Csin-pingről azt mondta, hogy „nagyon tisztességes volt Ukrajnával”, mert nem nagyon avatkozott be, „és ugyanez igaz Oroszországra”, majd hozzátette:

„Messze nem voltak olyanok, amilyenek lehettek volna, és ezt értékelem.”

Hogy Kína Moszkvának nyújtott támogatására vagy Oroszország ukrajnai hadviselésére gondolt, azt nem lehetett eldönteni. Mindezt egy olyan háborúról mondta, amelyben Oroszország az ukrán vezérkar szerint több mint másfél millió katonát veszített, és amelyben csak a múlt héten csaknem 2700 csapásmérő drónt, 1700 irányított légibombát és 66 ballisztikus rakétát vetett be Ukrajna ellen.

De Trump szerint Putyin „békén hagyja Iránt”, és ez „nagyon pozitív”, mert az Egyesült Államok „gazdaságilag és katonailag is keményen üti Iránt, Oroszország pedig semmit sem tett ott, amit látnánk”. A tények persze mást mutatnak: Oroszország Irán szoros szövetségese, megígérte, hogy segíti Teheránt az Egyesült Államok elleni háborúban, és több lap is beszámolt orosz fegyverszállításokról, a rakétafejlesztéshez nyújtott segítségről, valamint olyan hírszerzési adatokról, amelyekkel Irán közel-keleti amerikai bázisokat támadhatott. Április 30-án maga Dan Caine tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített testületének elnöke is megerősítette, hogy Oroszország támogatja Iránt, Putyin pedig megígérte Maszúd Peszeskján iráni elnöknek, hogy minden „szükséges árut” megad neki - közben Ukrajna szakértőket küldött az Öböl-menti államokba, hogy segítsenek lelőni az iráni drónokat.

Trump a hétfői nyilatkozata alapján mégis Putyint tartja igazi szövetségesének, nem Zelenszkijt. Az ukrán elnököt ezúttal sem kímélte: azt mondta, Ukrajnának meg kellene fontolnia, hogy valaki mást küldjön tárgyalni, és hozzátette: „Sokat adtunk Ukrajnának, ők semmit sem adtak nekünk.” A Putyinnal kötött dízelüzletet és az Oroszországot sújtó szankciók felfüggesztését azzal védte, hogy Washington egy nagy horderejű túsz szabadon engedéséről tárgyal a Kremllel. Az Egyesült Államok október 9-én jelentette be, hogy a szankciók ellenére orosz dízelt vásárol, Trump pedig felszólította Ukrajnát, hogy hagyja abba az orosz olajfinomítók támadását. A két párt törvényhozói és bírálói szerint azonban a világpiaci olajárakat elsősorban az Irán elleni háború hajtja fel, a megállapodás pedig éppen akkor jutalmazza Moszkvát, amikor folyamatosan bombázza az ukrán városokat és energiarendszert.

A magyarázat a november 3-i félidős választás. Trump olcsóbb üzemanyagot akar a választóinak, ehhez a Kremlre van szüksége, ezért egyre kevésbé zavarja, mit tesz a Kreml Ukrajnában. A „rendes viselkedés” mérlegén egy harkivi park áll, ahol két gyerek halt meg, egy fővárost ért ballisztikus rakétatámadás és a tél előtt lebombázott harminc energetikai létesítmény. Trump minderről nem tud, vagy nem akar tudni, ha pedig ezt nevezi „nem sok”-nak, akkor nem érdemes megkérdezni tőle, mit tartana soknak, mert a választ Ukrajnában minden éjjel megkapják.

Trump tulajdonképpen csak folytatja a napokban megkezdett ukránellenes rohamát. Vasárnap a Truth Socialön közzétett bejegyzésében gyakorlatilag a Kreml propagandáját mondta fel, és azzal vádolta Ukrajnát, hogy nem akar békét. Igen, Ukrajna akár kapitulálhatna is, sőt az ukránok milliói tömeges öngyilkosságot is elkövethetnének, csak hogy az öreg narancshajú démonnak kedveskedjenek. Ugyanebben a bejegyzésben földrajzi magabiztosságáról is tanúbizonyságot tett, amikor kijelentette, hogy Ukrajna már így is elvesztette óceánjait, így, többes számban, és tengereit, szintén többes számban. Volodimir Zelenszkij és az ukrán elnöki hivatal helyében én ezt most szerződésbe foglalnám, vagyis az amerikai elnök adja írásba, hogy így történt, mert egy győztes háború után Kijiv az amerikai elnökre hivatkozva visszakövetelhetné magának a Csendes- és az Atlanti-óceánt, meg még néhány tengert. Sajnos ezt csak humorral lehet kezelni, különben belebolondulunk.

Amikor Trump arról beszél, hogy Amerika adott, Ukrajna pedig cserébe semmit sem adott vissza, jó, ha leszögezzük: Ukrajna még az előre kifizetett Patriot-rakétáit sem kapja meg, mert azokat Pete Hegseth hadügyminiszter nem hajlandó leszállítani Kijivnek. A NATO-csúcson Trump még azt ígérte Ukrajnának, hogy megkapja a Patriot terveit, hadd gyártsa le maga, aztán ebből is visszakozott. A legarcpirítóbb az egészben az, ami az amerikai fegyvergyártóktól érkezett: azért kezdtek aggódni, mert Ukrajna gyorsabban és olcsóbban gyártana, sőt a világ által már jól ismert innovációs dühében akár tovább is fejlesztené a Patriotot, és akkor Amerika kerülne hátrányba. Íme, az ukrán égbolton most szabadon repülhetnek át az orosz ballisztikus rakéták, amelyek minden egyes nap civileket gyilkolnak. Hab a tortán a Musk-féle szabotázs a Starlinkkel, amely a drónok elleni védelemben játszik kulcsszerepet, és a hírszerzési információcsere megszakítása, amely a ballisztikus rakéták indítására figyelmeztet. Az ukránoktól még azt a három-öt percet is elvették, ami éppen elég ahhoz, hogy az ember elbújjon az érkező rakéta elől, ha az óvóhelyre már nem jut le.

Trump és a kormánya közben csak rombol és rombol. Irán ellen úgy indítottak háborút, hogy a szövetségeseiket nem is tájékoztatták róla, aztán amikor beragadtak, azon siránkoztak, hogy miért nem segítünk. A Patriotjaikat elpazarolták az iráni drónokra, pedig Zelenszkij megmondta, hogy vannak kártyái: Ukrajna jó a drónelhárításban, és főleg olcsó. Trumpnak ez nem kellett. A szaúdiak viszont az eszüknél voltak, hallgattak Zelenszkijre, és meg is kötötték vele az üzletet. Teherán lezárta a Hormuzi-szorost, ezzel a világ energiaellátásának jelentős része apadt el egy olyan időszakban, amikor ez a szokottnál is kényesebb, és a szokottnál is élesebben hat. Trump egy ideig próbálkozott azzal, hogy meghosszabbítja Bicskéig, kilátásba helyezte Irán totális lebombázását is, és nagyjából tizenkétszer meg is egyezett Iránnal. Kár, hogy erről Teherán nem tud, a Hormuzi-szoros pedig már jó párszor megnyílt, legalábbis Trump fejében.

Trump legfőbb belpolitikai fegyvere korábban az volt, hogy első elnöki ciklusában viszonylag jól kezelte a gazdaságot, a második viszont egyenesen katasztrofálisra sikerült. Hiába mondták szakértők ezrei, hogy a vámok nem mentik meg Amerikát, a narancshajú idióta nem hallgatott rájuk. A kereskedelem akadozni kezdett, a beszállítók pedig szépen a fogyasztókra terhelték a vámok költségét. Mindezt fontos felidéznünk, hogy értsük: az amerikai infláció jóval korábban elkezdődött, mint ahogy az a mai elemzésekből kiolvasható, az iráni háború csak rárakódott. Az ide-oda táncikálás, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és lépések a második ciklus első hónapjaiban talán még elérték a kívánt hatást, már ha volt egyáltalán kívánt hatás: kiszámíthatatlanná tenni az amerikai elnököt, hogy mindenki igyekezzen minél hamarabb megegyezni vele. Ez a hatás, nevezzük inkább varázsnak, elmúlt, mert Trump nem rendelkezik azokkal a szellemi képességekkel, amelyek ehhez a színjátékhoz minimálisan szükségesek.

Az ígéretei sem tűnnek többnek szélbe kiabált szavaknál. Támadta már Európát azért, mert orosz kőolajat vásárol, ami annyiban igaz volt, hogy Magyarország ezt tette és teszi ma is, Európa egésze azonban már Trump érkezése előtt búcsút intett az orosz fosszilis energiahordozóknak. Ennek ellenére az amerikai elnök most maga vásárolna dízelt Moszkvától, és feloldja a szankciókat. Trump tehát idióta, de ez a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy immár háborús bűnös is, és a Nyugat ellen fordult, pontosabban Európa ellen. Ezt ma már tényként kell kezelnünk.

Nem véletlen, hogy ekkora jelentőséget tulajdonít a félidős választásnak. Ha a republikánusok vereséget szenvednek, ahogy most nagyon kinéz nekik, akkor a kongresszusi többség elvesztése csak a kisebbik problémája lesz. A nagyobb az, hogy a Grand Old Party is ellene fordulhat, hiszen 2028 már nincs olyan nagyon messze, és azok a republikánus szenátorok és képviselők, akiknek két év múlva meg kell küzdeniük a helyükért, rádöbbenhetnek, hogy Trumppal nem lehet nyerni - itt pedig kinéz neki egy akár börtön is, és nem, nem Ukrajna miatt, hanem a belföldi korrupciója miatt, elég csak a kriptókkal való gyanús üzleteire, vagy a tőzsdei manipulációs gyanúira gondolni.

A kilátások nem túl jók

A félidős választáson republikánus bukta várható, de nem tudjuk, mekkora lesz. Ha a demokratáknak sikerül elvinniük a képviselőházat és a szenátust is, akkor talán van esély arra, hogy Amerika ne vesszen el végleg, arra viszont kevésbé, hogy Trump másként viselkedjen. Hosszú, nagyjából 2028-ig tartó harc kezdődik majd a Fehér Ház és a Capitolium között, az elnöknek pedig éppen a külpolitikában marad a legnagyobb mozgástere. Ott Trump csak azért is elszabadul: meghosszabbítja Moszkváig, ha kell, Magadanig is, ezt a két évet nekünk viszont úgy kell kibírnunk, hogy közben fenntartsuk Ukrajna támogatását. Európának ez nehéz feladat lesz. Párizsban jön Le Pen, aki nem túl nagy barátja Kijivnek, és akkor még finoman fogalmaztam. Németországban az AfD már készülődik, és tárgyalásokat folytat az orosz energiaipar kulcsszereplőivel. Az európai nép sem tudott felnőni a helyzethez: neki az olcsóság a fontos, legyen pénz, pina, kaja, buli, fanta, és ha a hétvégi buli után marad valami, azt elküldjük Ukrajnának, de az nem az első. Évek óta írom, hogy az európai putyinisták elleni fellépés hiánya mindannyiunkat a szakadékba fog tolni, és íme, itt állunk most: az Unió két legerősebb állama, Franciaország és Németország minden eddigi jel szerint elesik. Franciaország külön extra, hiszen Macron távozásával véget érhet az az európai francia nukleáris elrettentés, amely az amerikai védőernyőt pótolná. Le Pen már 2024-ben kijelentette, hogy ezt nem osztaná meg Európával.

Persze reménykedhetünk abban, hogy Trump agyműködése egyszer helyreáll, de a remény elveszi az időt attól, hogy felkészüljünk az Amerika nélküli életre, ezt pedig nem halaszthatjuk tovább. A kognitív háborúnak éppen ez a lényege: elhiteti veled, hogy nincs is nagy baj, hogy minden helyrehozható és megoldható, hogy van még idő. Ezt a „van még idő”-t játsszuk 2022 óta, és nem akarjuk megtanulni, hogy amit ma nem teszünk meg, arra holnap már nem lesz idő, és soha nem is lesz elvégezve.

Karczag Anna