Sikorski szerint pénzutalások és hangfelvételek bizonyítják Moszkva és az Orbán-kormány együttműködését

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Varsónak bizonyítékai vannak arra, hogy Oroszország támogatta Orbán Viktor kormányát, és szorosan együttműködött vele. A lengyel diplomácia vezetője a Gazeta Wyborczának adott hosszú interjújában arra a kérdésre válaszolva beszélt erről, hogy a Moszkva támogatását élvező európai populisták a Kreml ötödik hadoszlopának tekinthetők-e. Úgy fogalmazott, hogy a bizonyítékok pénzutalások és hangfelvételek formájában állnak rendelkezésre, és utóbbiakon volt magyar kollégája, Szijjártó Péter úgy beszél Szergej Lavrovval, mint egy iskolás fiú, vagy legalábbis mint az orosz külügyminiszter alvállalkozója. Sikorski nem részletezte, mely felvételekre és utalásokra gondol, és a HVG meg az Index szerint az utalásokról szóló állítás új elem, amelyről eddig semmi sem volt ismert. Nyitott kérdés az is, hogy a lengyel miniszter a már nyilvános felvételekre hivatkozott-e, vagy Varsó további, eddig nem közölt anyagokkal is rendelkezik.

A felvételekről szóló részt viszont aligha kell magyarázni a magyar olvasónak, hiszen az áprilisi választás előtti hetekben a kampány egyik fő témájává váltak. A sorozat március 21-én indult, amikor a Washington Post egy belső jelentésre és nyugati hírszerzési tisztviselőkre hivatkozva azt írta, hogy Szijjártó az uniós ülések szüneteiben rendszeresen felhívja Lavrovot, és beszámol neki a zárt ajtók mögötti tárgyalásokról. A lap egy még súlyosabb állítást is közölt: az orosz külföldi hírszerzés, az SZVR egyik egysége Orbán csökkenő népszerűségére figyelmeztetett, és egy megrendezett merényletkísérletet javasolt a kampány megfordítására. Szijjártó mindezt abszurd összeesküvés-elméletnek nevezte, Donald Tusk lengyel kormányfő viszont azt mondta, senkit sem lephet meg, hogy Orbán emberei információkat adnak át Oroszországnak, a Politico pedig öt uniós tisztviselőre hivatkozva arról írt, hogy Magyarországot kezdik kihagyni az érzékeny egyeztetésekből.

Két nappal később a kormánypárti Mandiner közzétette Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró egy titokban rögzített beszélgetését, és azzal vádolta, hogy egy külföldi titkosszolgálatnak segített Szijjártó lehallgatásában. Panyi tagadta, hogy bármi köze lett volna a lehallgatáshoz, és még aznap nyilvánosságra hozta Szijjártó és Lavrov 2020 februári beszélgetésének leiratát, amelyet szerinte egy uniós tagállam nemzetbiztonsági szolgálata rögzített. A beszélgetésben a magyar külügyminiszter a szlovák választás előtt azt mondta, kulcsfontosságú Budapestnek, hogy az ottani koalíció folytatódjon, és a szociáldemokratákban, vagyis Robert Fico pártjában bíznak, mert szerinte ez az egyetlen racionális erő a szlovák politikában. Arra is megkérte Lavrovot, hogy szervezzen találkozót a szlovák és az orosz miniszterelnök között, mire Lavrov azt felelte: „Elég nagy kérés, de továbbítom a miniszterelnöknek.” Orbán Viktor és az akkori kormánypárt hazaárulónak nevezte Panyit, Magyar Péter pedig azt mondta, ha Szijjártó összejátszott Lavrovval, az hazaárulási vád alapja lehet - ezt azóta is várjuk.

Március 31-én jött a következő felvétel, amelyet az orosz ellenzéki The Insider hozott nyilvánosságra. Ebben a 2024. augusztus 30-i, 94 másodperces beszélgetésben Lavrov azzal kezdte, hogy „Aliser kérésére telefonál”. Alisher Uszmanov orosz oligarcháról van szó, aki azt üzente, hogy a magyar külügyminiszter tegyen valamit a húga, Gulbahor Iszmailova ügyében, akit az uniós szankciós lista a Dilbar szuperjacht tulajdonlása miatt sújtott. Szijjártó megígérte, hogy a szlovákokkal közösen a következő héten javaslatot nyújtanak be a nő szankciós listáról való törlésére, és mindent megtesznek, hogy sikerüljön - Iszmailovát 2025 márciusában valóban levették a listáról. Az EUobserver szerint a beszélgetés egyik legárulkodóbb pillanata az volt, amikor Lavrov megemlítette, hogy az orosz sajtó sokat foglalkozik Szijjártóval, aki erre aggódva visszakérdezett: „Valami rosszat mondtam?” A hívást azzal zárta, hogy „mindig a rendelkezésére állok”. Szijjártó a felvételre reagálva csak annyit írt, hogy ugyanazt mondja telefonon, mint a nyilvánosság előtt, és gúnyosan hozzátette: „Szép munka!”

A legsúlyosabb anyag április 8-án, négy nappal a választás előtt jelent meg. Ezt az oknyomozó portálok konzorciuma közölte: a VSquare, a lengyel Frontstory, az észt Delfi, a The Insider és a szlovák Ján Kuciak Oknyomozó Központ. A leiratok szerint 2023. december 14-én, azon az uniós csúcson, ahol az Ukrajnával való csatlakozási tárgyalások megnyitásáról döntöttek, Szijjártó kiment a teremből, hogy beszámoljon Lavrovnak a tárgyalások állásáról, Lavrov erre azt felelte, hogy „néha a jó szándékú, közvetlen zsarolás a legjobb megoldás”. A hívás után Orbán Viktor feladta vétóját, és kávészünetre ment, a többi 26 vezető pedig megszavazta a tárgyalások megnyitását, miközben Szijjártó a teremben maradva követte a fejleményeket. Egy 2024 júliusi beszélgetésben, a magyar uniós elnökség idején Szijjártó - miközben Orbán és Putyin moszkvai találkozóját szervezte -, arról beszélt, hogy a látogatás súlyát növeli, hogy Orbán az Európai Unió soros elnöke. Ugyanebben a beszélgetésben felajánlotta, hogy elküldi Lavrovnak az ukrajnai nemzeti kisebbségek nyelvi jogairól szóló uniós kompromisszum szövegét, mégpedig a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül: „Elküldöm önnek, nem probléma.” Szijjártó a közlést szokatlanul durva és nyílt titkosszolgálati beavatkozásnak nevezte a magyar választásba. Magyar Péter a magyar és az európai érdekek nyílt elárulásáról beszélt, Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szerint pedig a felvételek gyalázatosak, valódi beszélgetés helyett megalázkodó jelentéstételt mutatnak az orosz patrónusoknak, és ki kell vizsgálni őket. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő ezzel szemben üdvözölte a nyilvánosságra hozatalt, mert szerinte a felvételek a nyugati beavatkozást bizonyítják, nem az oroszt. A felvételekből azóta Észtországban színházi előadás is készült.

A választást a Tisza nyerte meg, Szijjártó pedig júliusban bejelentette, hogy lemond parlamenti mandátumáról, és a kínai BYD autógyárnál vállal munkát. A rendőrség elutasította az ezzel kapcsolatos vesztegetési feljelentést, mert nem talált gyanút megalapozó körülményt, a volt külügyminisztert pedig október elején a parlament nemzetbiztonsági bizottsága zárt ülésen hallgatta meg, Szijjártó ott annyit mondott, hogy komoly félreértések történtek. Sikorski interjúja most új fejezetet nyithat az ügyben, ugyanis, ha Varsó valóban rendelkezik az orosz pénzutalások bizonyítékaival, akkor az eddig ismert anyagok, amelyek egy külügyminiszter feltűnő szolgalelkűségét mutatják, egy sokkal súlyosabb kérdéssel egészülnek ki: fizetett-e Moszkva azért, amit a magyar kormánytól kapott. Ezt egyelőre csak a lengyel külügyminiszter állítja, és a részletek nyilvánosságra hozataláig nyitott kérdés marad. A szolgálatkész hangnemet viszont nem kell bizonyítani, hiszen azt bárki meghallgathatja.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Szele Tamás: A teheráni kísértetek

Szele Tamás: A teheráni kísértetek

Így jártak hát a teheráni szellemírók, kísértetzsurnaliszták. Ebből annyi a tanulság, hogy manapság ne csak olvassunk: próbáljuk meg értelmezni is a szöveget, bárhol találkozunk vele, mielőtt elhisszük.

zona•
A Trump-deal első haszonélvezője: Törökország

A Trump-deal első haszonélvezője: Törökország

Törökország is részesül abból az orosz dízelből, amelyet Moszkva a Donald Trumppal kötött megállapodás alapján dob piacra, ezt Alparslan Bayraktar török energiaügyi miniszter jelentette be vasárnap a Kanal 7 televízióban. „Tárgyalásaink eredményeként ebből a dízelből mi is hozunk Törökországba” – idézte a Reuters a minisztert, aki szerint Oroszország az elmúlt hónapokban a saját gondjai miatt…

ugar•
Álarcos telepesek támadtak európai diplomatákra Ciszjordániában, Izrael vezetése elítélte a támadást

Álarcos telepesek támadtak európai diplomatákra Ciszjordániában, Izrael vezetése elítélte a támadást

Álarcos izraeli telepesek támadtak meg szombaton egy európai diplomáciai küldöttséget Ciszjordániában, a túlnyomórészt keresztények lakta Tajbeh faluban, Jeruzsálemtől néhány kilométerre északkeletre. A küldöttségben a belga főkonzul, francia és lengyel diplomaták, valamint a katolikus egyház képviselői utaztak, akik azért érkeztek a faluba, hogy felmérjék az olajbetakarítás idején a telepesek és…

ugar•
Musk, Rubio és egy litván gyújtogatás: Ukrajna műholdas kapcsolata lett a háború új frontja

Musk, Rubio és egy litván gyújtogatás: Ukrajna műholdas kapcsolata lett a háború új frontja

Ukrajna egy hét alatt megtapasztalta, milyen törékeny az a műholdas háló, amelyre a drónjai, a csapatai közötti kommunikáció és a légvédelme jó része épül. Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap kategorikusan hamisnak nevezte azokat az értesüléseket, amelyek szerint a Fehér Ház rendelte el a Starlink ukrajnai korlátozását. Azt mondta, a Fehér Házban senki nem utasított senkit arra, hogy…

ugar•
Lángol a szentpétervári olajterminál, Putyin városa még sosem kapott ekkora csapást

Lángol a szentpétervári olajterminál, Putyin városa még sosem kapott ekkora csapást

Szombatról vasárnapra virradó éjjel Ukrajna a háború eddigi legnagyobb dróntámadását indította Szentpétervár és a Leningrádi terület ellen, és ezúttal Moszkva sem tudta letagadni a kárt. Alekszandr Beglov szentpétervári kormányzó maga ismerte el, hogy tűz ütött ki a város olajterminálján, a Rucsji olajtárolóban és a déli Kolpinói kerület ipari raktáraiban.

ugar•