Trumpiádák: „szégyen”, hogy Ukrajna orosz finomítókat lő + Zelenszkijjel nehezebb tárgyalni, mint Putyinnal
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön „szégyennek” nevezte, hogy Ukrajna újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat, és kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkijjel nehezebb tárgyalni, mint Vlagyimir Putyinnal. A Newsmax álkonzervatív televízió Finnerty című műsorának adott, a Fehér Házban rögzített exkluzív interjúban Trump azt mondta, hogy Zelenszkij „nem jó partner” az Egyesült Államok számára, és ő maga „nem nagy rajongója” az ukrán elnöknek.
Az amerikai nem enyhén bolond elnök Zelenszkij azt mondja, hogy megállapodást akar, de valójában nem akar. A finomítók elleni csapásokról úgy fogalmazott, hogy Zelenszkij ezzel csak a világpiaci olajárakat hajtja fel, és úgy véli, rengeteg más célpontot is támadhatna, de amikor dízelfinomítókat lő, amelyekre az Egyesült Államoknak és a világnak szüksége van, akkor „nem tesz jó szolgálatot a világnak”. Arra a kérdésre, hogy véget ér-e a háború még a hivatali ideje alatt, Trump optimistán felelt: szerinte hamarosan véget kell érnie, és mindkét fél ezt szeretné, de Zelenszkijjel nehezebb dolga van, mint Putyinnal.
Az amerikai elnök a megállapodás akadályát részben a két vezető közötti személyes ellenségeskedésben látja. Szerinte Putyin gyűlöli Zelenszkijt, Zelenszkij gyűlöli Putyint, és ekkora gyűlölet mellett nagyon nehéz bármit is elrendezni. Trump ismét felvetette az ukrajnai választások szükségességét, mondván, senki sem állíhatja neki, hogy az ukránok elégedettek lennének azzal, hogy rakéták csapódnak a lakóházaikba, a mondatból éppen az maradt ki, hogy ezeket a rakétákat Oroszország lövi ki, és a riporter sem törte magát, hogy Trump fejében levő homályt oszlásnak indítsa, igaz, lehetetlenre miért is vállalkozna, de vélhetően nem ez volt a fő oka a trumpista tévé alákérdezésben jártas riporterének, mellesleg Ukrajnában a 2022 februári orosz invázió óta hadiállapot van érvényben, és az ukrán törvények ilyenkor nem teszik lehetővé országos választások tartását. Trump az interjúban bírálta elődjét, Joe Bident is az Ukrajnának nyújtott sokmilliárdos katonai segítség miatt, valamint közölte, hogy kormánya "rekordütemben" gyártja a Patriot rakétákat és a Tomahawk robotrepülőgépeket, és csak akkor engedi meg a szövetségeseknek, hogy vásároljanak belőlük, ha az amerikai készletek már feltöltődtek. Hozzátette, hogy Oroszországgal és Kínával a nukleáris leszerelésről is tárgyalnak, ütemtervet vagy megállapodást azonban nem jelentett be.
A kirohanás közvetlen előzménye, hogy Zelenszkij csütörtökön a Financial Timesnak bejelentette: Ukrajna véget vet a finomítók elleni csapások szüneteltetésének. „Végeztünk” – mondta. Trump október 11-én a Truth Social platformon jelentette be, hogy Ukrajna és Oroszország azonnali energetikai tűzszünetben állapodott meg, Zelenszkij azonban közölte, hogy nem tud ilyen megállapodásról, és hogy a bejelentés után orosz csapás érte a harkivi 5-ös hőerőművet és egy kijevi erőművet. Kijev ennek ellenére három napig nem támadott orosz energetikai célpontokat, Zelenszkij pedig kedden közölte, hogy ez idő alatt Oroszország 19 ukrán régióban támadta az energetikai és a kritikus infrastruktúrát. Csütörtökön ukrán drónok csaptak le a Moszkvától mintegy 290 kilométerre délkeletre fekvő rjazanyi finomítóra, ahol az orosz hatóságok szerint tűz ütött ki, a csapást egy magas rangú ukrán tisztviselő is megerősítette.
A Washington és Kijev közötti viszony egy hét alatt mélypontra jutott. Trump október 9-én jelentette be, hogy Putyinnal megállapodott az orosz dízel amerikai és világpiaci szállításainak újraindításáról, Moszkva pedig több mint 300 ezer tonnát szállít azonnal, novemberben további 500 ezret, majd egymillió tonnát, és a finomítók állapotától függően újabb hárommilliót. Az amerikai pénzügyminisztérium ideiglenes engedélyt adott ki, amely 2027. április 7-ig lehetővé teszi, hogy az orosz dízel a szankciók megkerülésével a világpiacra kerüljön. Az Axios szerint Trump azután döntött az üzletről, hogy Zelenszkij hat amerikai kérést figyelmen kívül hagyott a finomítók elleni csapások leállításáról. Kijev viszont már akkor kölcsönös leállást ajánlott: Zelenszkij Trumpnak, Steve Witkoffnak és Jared Kushnernek is azt mondta, hogy Ukrajna leállítja a csapásokat, ha Moszkva nem bombázza tovább az ukrán erőműveket.
Egy nappal a dízelmegállapodás után Trump már arról beszélt, hogy Ukrajnának új elnök kell, Zelenszkij pedig „a fenébe is, jobban teszi, ha abbahagyja” a finomítók támadását. Kirill Dmitrijev, a Kreml amerikai gazdasági kapcsolatokért felelős megbízottja az X-en üdvözölte a kijelentést, és azt írta, hogy a „dízeldiplomácia” leleplezte Zelenszkijt. Andy Burnham brit miniszterelnök teljes szolidaritásáról biztosította az ukrán elnököt, Johann Wadephul német külügyminiszter pedig nagyobb nyomást sürgetett Oroszországra.
Zelenszkij szerint a dízelmegállapodás Oroszország háborúját finanszírozza, és kifogásolta, hogy az amerikai hírszerzési adatok átadásának és a Starlink műholdas kommunikációnak a korlátozása gyengíti Ukrajna védelmét. Piers Morgan brit műsorvezetőnek azt mondta, hogy elárulva érzi magát. „Fájdalmas, amikor Trump elnök az egyik oldalt választja, és nem a miénket. De elfogadjuk, hogy középen áll” – fogalmazott.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Szele Tamás: Az értelmetlen dízelügylet
Összefoglalva: nesze semmi, fogd meg jól. A dízel-ügyletben egyetlen dolog megfejthetetlen: az, hogy ez mire jó a benne résztvevő két vezető politikusnak. Mert csak az ő számukra lehet haszna: a fentiekben áll fehéren-feketén, hogy mindenki más számára tökéletesen haszontalan és értelmetlen az egész tranzakció.

A PSD-kormány illata: feloldották a zárlatot a Nordis mamaiai lakásain
A Bukaresti Ítélőtábla jogerős döntésével feloldotta a Nordis-ügyben elrendelt zárlatot a cégcsoport mamaiai lakásain, amelyek értéke meghaladja a 100 millió eurót. A bíróság október 14-i ülésén helyt adott a Nordis Management és a Nordis Mamaia kifogásának, amelyet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) július 21-i határozata ellen nyújtottak be. Ebben a határozatban az…

Autonómiát ígér a magyaroknak Luca Niculescu kormányprogramja!
Lehet, hogy csak annyi kell az autonómiához, hogy az RMDSZ ne legyen kormányon?

Trump már a „bombák anyját” is bevetné Irán ellen
Az amerikai hadsereg új támadási terveket dolgozott ki Irán ellen, amelyekben a GBU–43/B MOAB, a „bombák anyjaként” ismert legerősebb nem nukleáris amerikai bomba bevetése is szerepel.

Nesztek kormány: jogerősen elítélt belügyminiszterrel és a bankok ellenségével izzít a PSD
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek kormánya névsorát és programját, ezzel lezárult az alkotmányos tíznapos határidő, amely október 6-án, a kijelölő rendelet Hivatalos Közlönyben való megjelenésével kezdődött. A kabinetben tizenegy PSD-s és hat szakértő miniszter ülne. A szakbizottsági meghallgatások hétfőn kezdődnek, a parlament két házának együttes…