Ukrán fiatalok, akiket Oroszország elhallgattatott: börtön, kínzás és névtelen sírok
Ukrán tinédzserek és fiatalok az orosz megszállás alá kerülő területeken azért jutottak börtönbe, vagy azért gyilkolták meg őket, mert nyíltan kiálltak Ukrajna mellett. Az ukrán fiatalokat "terrorizmussal" vádolják, és a börtönökben is egyre több gyereket tartanak fogva.
Egy névtelen sír Berdianszkban – Tigran Ohaneszian története
Tigran Ohaneszian nagymamája, Raisza minden héten elhagyja otthonát, hogy meglátogasson egy magányos sírt Berdianszk egyik temetőjében. A síron csupán egy fekete tábla van, név és fénykép nélkül – csak egy szám. Raisza abban reménykedik, hogy itt nyugszik 16 éves unokája, akit az orosz biztonsági erők öltek meg, mert ellenezte az orosz megszállást. Oroszországban az ilyen fekete táblák a "terroristának" nyilvánított emberek sírját jelölik – mára az elfoglalt területeken is egyre több ilyen sír jelenik meg.
Tigran és barátja, Mikita Hanganov nyíltan ellenezték a megszállást. Nem jártak az orosz iskolába, nem ismerték el az új hatalmat, és elkerülték a megszálló adminisztrációval való kapcsolatot. Hamarosan az orosz hatóságok vasúti szabotázzsal vádolták meg őket. Házkutatások, fenyegetések, kihallgatások következtek. A fiatalokat arra kényszerítették, hogy a kamera előtt vallják be a szabotázsban való részvételt.
2023. június 24-én Mikitát fejbe, Tigrant szíven lőtték. Az orosz sajtóban ezután az jelent meg: „két terroristát likvidáltak”. A testeket nem adták ki a családnak, a fiúk névtelen sírokban nyugszanak. Nincs halotti anyakönyvi kivonat, nincs hivatalos vizsgálat.
A herszoni fiúk, akik az FSZB kezébe kerültek
Evhenyij Hess és Danilo Miroshnyicsenko gyerekkori barátok voltak, Herszon régióból származnak. Ők az orosz megszállás alá kerülő területen maradtak, ki félelemből, ki a gyors felszabadulásban reménykedve. Evhenyij informatikát tanult, nyíltan kiállt Ukrajna mellett – ez elég volt ahhoz, hogy az FSZB célkeresztjébe kerüljön.
2023 elején a két fiút elrabolták. Evhenyij tíznapos fogság után házi őrizetbe került, ahol minden mozdulatát figyelték. Később "kémkedéssel", "robbantószer birtoklásával" vádolták meg őket. A tárgyalás Rosztovban zajlott, sablonos váédak alapján, az ügyvédeket az FSZB jelölte ki. Evhenyij 8 év 6 hónap, Danilo 5 év börtönbüntetést kapott. Jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen.
11 év börtön egy viccért: Kiril Rozumej esete
2023 májusában az oroszok Kahovkából elhurcolták a 18 éves Kiril Rozumejt, mert a magánlevelezésében gúnyt űzött a megszállókból. Kínzások és nyomásgyakorlás után „bevallotta”, hogy kém. 11 év börtönt kapott.
Egy poszt az Instagramon – 10 év börtön
Anna Elcova, egy egyetemista lány a Herszon régióból 10 év börtönt kapott, mert az Instagramon örömét fejezte ki a város felszabadulása kapcsán. Ivan Szemikozt 8,6 évre ítélték, mert 50 hrivnyát (kb. 500 Ft) utalt az Azov katonai alapítványnak. Mindannyian kínzásokon estek át.
12 év a könyörületért – Danilo Jefimov története
A 18 éves ukrán Danilo Jefimovot árulással vádolták meg, miután 120 dollárt utalt egy ukrán civil alapítványnak. A Volgográdi reptéren tartóztatták le. Egyetemista volt, nyíltan elutasította a háborút, ezért többen jelentették a viselkedését, a tárgyaláson saját szobatársa vallott ellene. A börtönben ütötték-verték, vallomásra kényszerítették, a cellában Putyin portréja előtt kellett kiáltania: „Dicsőség az Orosz Föderációnak!” 2024 júliusában 12 év börtönbüntetést kapott. Jelenleg a szaratovi 10-es számú büntetőtelepen raboskodik.
Vladiszlav Vidlackij – a kitalált "terrorista"
A 17 éves Vladiszlav Vidlackijt Melitopolban tartóztatták le, állítólag egy „terrorcselekmény” előkészítéséért. Egy rövid videóüzenetben annyit mondott: „Otthon vagyok, minden rendben.” Valójában a csonhari vizsgálati fogdában tartották fogva, később Mariupolba szállították.
Rendszerszintű üldöztetés
Nem tudni pontosan, hány kiskorú túsz van orosz börtönökben vagy a megszállt területeken, de az ukrán ombudsman szerint több mint 16 ezren. Az elmúlt három évben csupán 168 embert engedtek szabadon.
A fiatalok elleni üldöztetés nem 2022-ben kezdődött. Már 2014-ben, a Donyecki Népköztársaság által elítélt 15–17 éves fiúk esete is előrevetítette a tendenciát. Az ukrán identitás vállalása most is súlyos bűnnek számít.
Ezek a történetek nem kivételek!
A cél világos: megtörni a fiatal ukránokat, akik nem hajlandók elhallgatni, engedelmeskedni vagy elárulni a hazájukat. Börtönbe kerülnek nem létező bűnökért, „terroristának” bélyegzik őket – és a világ még mindig nem ismeri a nevüket.
Inna Kubai és Viktoria Novikova ukrán újságírók több ilyen, a fentiekhez hasonló esetet dokumentáltak. Jelen írás a *Veridica* anyagának szerkesztett, rövidített és magyar nyelvű változata.
Borítókép: illusztráció
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…