Trump a hitleri úton: ajándék szankcióenyhítés Putyinnak

Donald Trump október 9-én, pénteken este jelentette be, hogy az Egyesült Államok orosz dízelt vásárol, és az orosz üzemanyag előtt a világpiac is megnyílik. Az elnök, aki Isten sajátos humorérzékének köszönhetően ismét a világ legerősebb hadseregének főparancsnoka, a Vlagyimir Putyinnal folytatott másfél órás telefonbeszélgetést a szokásos szerénységgel rendkívül sikeresnek nevezte. Jurij Usakov, a Kreml külpolitikai főtanácsadója azt is elárulta, hogy Trump a hívás során szívélyesen felköszöntötte az orosz elnököt a születésnapja alkalmából. Ez annyiban figyelemre méltó gesztus, hogy Putyin 74. születésnapján, október 7-én az orosz hadsereg 48 robotrepülőgéppel, ballisztikus rakétákkal és 130 drónnal támadta Ukrajnát, a Kyiv Independent szerint legalább harminc embert, köztük öt gyereket ölve meg. Kibontakozóban tehát az őszi szerelem, amely a két nagyhatalmat egymás karjába löki, és amelynek, mint az ilyen románcoknak általában, a világ többi része látja a kárát.

Trump annyiszor mondott már valótlant, hogy az ukránpárti nyugati közvélemény előbb a Kreml megerősítésére várt, és amíg a TASZSZ le nem írta, nem igazán hitte el a hírt. Aztán megszólalt az orosz fél is: a Kreml közleménye szerint Moszkva kész olajat és kőolajtermékeket szállítani az amerikai és a világpiacra, Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes pedig a TASZSZ-nak azt mondta, hogy azonnal hozzálátnak a júliusban elrendelt orosz dízelkiviteli tilalom feloldásához. Washington sem tétovázott: a pénzügyminisztérium kiadta a 135-ös számú általános engedélyt, amely 2027. április 7-ig megengedi az orosz eredetű dízel eladását, szállítását, kirakodását és az Egyesült Államokba történő behozatalát. A tárca szerint az engedély a világpiacra is kiterjed, vagyis az orosz üzemanyag előtt a nyugati kikötők is megnyílhatnak. Az uniós és a brit szankciók egyelőre érvényben maradnak, legalábbis addig, amíg az európai putyinisták – akiknek kognitív képességei nem éppen a legerősebb pontjuk – hangosabban nem kezdik követelni ugyanezt.

Csepp az olajtengerben, aranybánya a Kremlnek

Trump szerint Oroszország azonnal több mint 300 ezer tonna dízelt szállít, novemberben újabb 500 ezret, ezután egymillió tonnát, majd a finomítók állapotától függően még hárommilliót. Az első három tétel összesen 1,8 millió tonna, nagyjából 13,5 millió hordó, a négy együtt pedig 4,8 millió tonna, körülbelül 36 millió hordó. Az amerikai gazdaság az Energiaügyi Információs Hivatal adatai szerint naponta nagyjából 3,8–4 millió hordó desztillátumot, vagyis dízelt és fűtőolajat használ el, így az első három tétel három és fél napra, a teljes csomag pedig nagyjából kilencre volna elég. Ez is csak akkor igaz, ha az egészet az Egyesült Államok vásárolná fel, ami a világpiacra szóló engedély miatt aligha történik így, ráadásul ugyanez az amerikai gazdaság augusztusban napi 1,9 millió hordós rekordot döntött a dízelkivitelben. A világpiachoz mérve az arány még nevetségesebb: a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a globális olajkínálat idén nagyjából napi 102 millió hordó, ehhez képest a 36 millió hordó körülbelül nyolc és fél órányi termelés. A G7-országok múlt héten, éppen Trump nyomására, 100 millió hordó dízelt és más terméket bocsátottak piacra a Nemzetközi Energiaügynökségen keresztül, vagyis közel háromszor annyit, amennyit Trump az egész orosz csomagtól remél.

A piac ennek megfelelően értékelte a bejelentést. Az elnök ugyan azzal érvelt, hogy a dízel ára rekordgyorsasággal megy majd lefelé, és mindenkinek jó lesz, de a kereskedők láthatóan ezt a szokásos trumpi nagyotmondásként könyvelték el. A dízel határidős jegyzése pénteken nagyjából négy százalékot esett, de még így is több mint 110 százalékkal áll az év eleji szint fölött, a Brent típusú nyersolaj ára pedig 104 dollár körül gyakorlatilag meg sem mozdult.

Az igazi tétel nem az amerikai vásárlás, hanem az, hogy Moszkva feloldja a júliusi kiviteli tilalmat, amely a CNN szerint napi nagyjából 800 ezer hordót vont ki a piacról, ezt a tilalmat azonban nem a nyugati szankciók kényszerítették ki, hanem az ukrán drónok, amelyek kiürítették az orosz belső piacot. Az RFE/RL szerint Oroszország évek óta nem látott üzemanyaghiánnyal küzd, és az elemzők kételkednek abban, hogy Moszkva egyáltalán teljesíteni tudja az ígéreteit. Putyin október 1-jén a Valdaj-klubban még azt bizonygatta, hogy bőven van dízelük, csak a szankciók miatt nem tudják a világpiacra vinni. A Reuters értesülése szerint Kirill Dmitrijev, az orosz elnök megbízottja szeptemberben Washingtonban járt, és engedélyt kért az összes nagy orosz olajcégnek a dízel amerikai értékesítésére. Pénteken megkapta, amit kért, és az X-en azonnal az egész világ számára hasznosnak nevezte az orosz–amerikai energetikai együttműködést.

Ennél is fontosabb, mi jöhet ezután. Az orosz finomítók szinte kivétel nélkül nyugati technológiára épültek: az amerikai UOP és a svájci ABB a Reuters orosz iparági forrásai szerint a negyven legnagyobb üzemnek szállított berendezéseket és szoftvert, a mélyfinomítást végző egységeket pedig nyugati licenc alapján gyártják. Ezek a cégek a 2022-es invázió óta nem teljesítenek új orosz megrendeléseket, ezért az ukrán drónok által szétlőtt egységek javítása hetek helyett hónapokig tart, vagy épp egyáltalán nem sikerül. Sergej Vakulenko, a Gazprom Nyeft egykori stratégiai vezetője szerint a drónok tízszer, ha nem százszor olcsóbbak a javításnál, és egy felőrlő háborúban ez döntő különbség, és bár mostani amerikai engedély szövege a dízel kereskedelmére szól, és ugyan a finomítói berendezések exporttilalmát nem oldja fel, de a Kreml most megtanulta, hogy Washingtonban elég megfelelően kérni, és ha a következő kérés már a speciális alkatrészekre vonatkozik, Ukrajna drónhadjárata, a háború egyik legsikeresebb ukrán fegyvere, pár hónap alatt elveszítheti hatását. Oroszország ugyanis, bármit mondjanak a putyinisták a mesésen gazdag orosz földről, amelyben ott lapul a teljes Mengyelejev-táblázat, egy korszerű finomítót sem tudott a saját erejéből felépíteni, nem véletlenül.

Molotov–Ribbentrop, csak Trump semmit sem kap érte

Az Axios értesülése szerint Trump azután egyezett meg Putyinnal, hogy Volodimir Zelenszkij nagyjából hatszor hagyta figyelmen kívül az amerikai kérést, hogy hagyja abba az orosz finomítók támadását. Egy névtelen amerikai tisztviselő szerint az elnök azt akarta, hogy Ukrajna egyoldalúan szüntesse be ezeket a csapásokat, mert szerinte ezek hajtják fel az amerikai üzemanyagárakat. A tisztviselő azt is kifejtette, hogy az orosz finomítók elleni ukrán támadásokat nem lehet egy lapon említeni az ukrán energiahálózatot pusztító orosz csapásokkal, mintha egy erőmű, amely télen kórházakat és lakásokat fűt, kevésbé számítana, mint egy finomító, amely a frontra szállított gázolajat állítja elő. Zelenszkij azt felelte, hogy Kijev kész leállítani a finomítók támadását, ha Oroszország abbahagyja az ukrán erőművek lövését, a dízelmegállapodást pedig tisztességtelennek és becstelennek nevezte, hozzátéve, hogy előre senki sem szólt neki.

A dízeldrágulásért Trump már szeptember óta az ukránokat hibáztatja, a számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. A Nemzetközi Energiaügynökség augusztusi jelentése szerint a finomítói kapacitás csökkenéséhez egyszerre járult hozzá az orosz finomítók elleni támadás és a közel-keleti termékexport fennakadása. Az NBC szerint a dízel ára az Irán elleni háború februári kezdete óta nagyjából 70 százalékkal emelkedett, vagyis azóta a háború óta, amelyet Trump maga indított. Egy ilyen válságot persze könnyebb ukrán drónokra kenni, mint megmagyarázni a választóknak.

Zelenszkij kemény válasza után a nyomásgyakorlás keményebb fokozatra kapcsolt. Az Axios és a Financial Times egy ukrán tisztviselőre hivatkozva arról írt, hogy a pénteki miami tárgyalásokon Steve Witkoff és Jared Kushner megfenyegette az ukrán delegációt: Trump megvonhatja az amerikai hírszerzési adatokhoz való hozzáférést, ha Kijev továbbra is figyelmen kívül hagyja a kéréseit. Egy amerikai tisztviselő az Axiosnak azt mondta, ilyen fenyegetés nem hangzott el, a küldöttek csak arra kérték Ukrajnát, hogy kerülje az amerikai fogyasztókat sújtó lépéseket - ami gyakorlatilag annak a beismerése, hogy tényleg megpróbálták megzsarolni az ukrán delegációt. Kijevet viszont az előzmények sem nyugtatják meg, hiszen Washington 2025 márciusában egyszer már felfüggesztette a hírszerzési adatok megosztását. Egy ilyen lépés most különösen súlyos csapás volna egy olyan országnak, amelyet az oroszok immár ötödik éve bombáznak, és amely a Patriot-rakéták hiánya miatt szinte védtelenül áll a ballisztikus rakéták előtt. Egy magas rangú ukrán tisztviselő mindenesetre az FT-nek azt mondta, hogy Kijev a dízelbejelentés után is folytatja a finomítók támadását.

A Molotov–Ribbentrop-paktummal vont párhuzam az eset minden oldalán kimutatható: egy nagyhatalom megegyezik az agresszorral a megtámadott fél feje fölött, és a megtámadottól éppen azt a fegyvert veszi el, amely valóban fájdalmat okoz a támadónak. Egy lényeges különbség azonban van: 1939. augusztus 23-án a titkos záradék értelmében Berlin megkapta Lengyelország nyugati felét, Moszkva a keletit, Trump viszont a nyilvános közlések szerint semmit sem kapott. A Kreml közleménye csak az olaj- és kőolajtermék-szállítás készségét erősíti meg, ígéretet a kritikus infrastruktúra elleni támadások vagy a ballisztikus rakétázás beszüntetésére nem tartalmaz, és Putyin az Axios szerint a béketárgyalások folytatásáról is csak annyit mondott, hogy majd mérlegeli, mikor. Az üzlet ráadásul Moszkvának jóval inkább érdeke, mint Washingtonnak, hiszen pénzt hoz, piacot nyit, és megtöri a szankciós egységet, amelyet három és fél éve próbál szétverni. Hogy egy esetleges orosz ígéret mennyit érne, arra az elmúlt napok megadták a választ: szombat hajnalban, 4 óra 48 perc körül az orosz hadsereg irányított légibombákkal támadta Zaporizzsját. A Kyiv Post szerint legalább tizenkét civil, köztük három gyerek halt meg, huszonhat lakóépület rongálódott meg, és egy ötemeletes ház közvetlen találatot kapott. Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy Oroszország öt légibombával „köszönte meg” a dízelszankciók feloldását.

A Kongresszus közben egészen mást gondolt arról, mi a teendő Oroszországgal. A júliusban elhunyt Lindsey Graham szenátorról elnevezett, Oroszország és Irán elleni szankciós törvényt augusztus 7-én 86–11 arányban fogadta el a szenátus, szeptember 16-án 262–159 arányban a képviselőház, és Trump szeptember 18-án aláírta. A törvény egyebek mellett akár száz százalékos vámot tesz lehetővé az orosz olajat és gázt vásárló országokkal szemben, huszonegy nappal később pedig ugyanez az elnök engedélyezi az orosz dízel behozatalát - ugyanaz a Trump, aki tavaly még azzal ostorozta az európai NATO-tagokat, hogy orosz olajat és gázt vesznek. Egy jogi elemzés szerint az általános engedély nem azonos a törvényi mentesítéssel, és az orosz dízelt nem mentesíti a törvény szerinti vámok alól, vagyis elméletileg Trump megvámolhatná azokat, akik az általa engedélyezett árut megveszik. Richard Blumenthal demokrata szenátor, a törvény társszerzője szerint a döntés ellentétes a Kongresszus akaratával, Chuck Schumer, Jeanne Shaheen és Elizabeth Warren pedig közös közleményben „teljes árulásnak” nevezte Ukrajnával, az európai szövetségesekkel és az amerikai nemzetbiztonsággal szemben. A republikánus Don Bacon képviselő szerint most szigorítani kellene a nyomáson, nem lazítani. Daniel Fried volt diplomata, szankciós szakértő pedig úgy látja, Trump az iráni konfliktust előbbre helyezi az Oroszországra gyakorolt nyomásnál, és valószínűleg a törvény eszközeinek nagy részével élni sem fog.

Lőpor az európai Putyin-hívőknek

Európa hivatalos válasza egyelőre kemény- de csak szavak szintjén. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő az X-en azt írta, hogy az orosz dízelre vonatkozó szankciók felfüggesztése több bevételt juttat Moszkvának, nincs itt az ideje a nyomás enyhítésének, és Európa nem is enyhít. A TASZSZ szerint a külügyminiszterek hétfőn az eddigi legnagyobb szankciós lista jóváhagyására készülnek, Stefan Kornelius német kormányszóvivő pedig szombaton közölte, hogy Berlin ragaszkodik a meghozott döntésekhez. Ugyanezek az európai döntéshozók azonban néhány napja még teljesítették Trump kérését, és a téli tartalékaikból engedtek a piacra, hogy letörjék az árakat, most kiderült, hogy az amerikai elnök közben a Kremllel alkudozott, és erről az európai elit vagy tudott, vagy nem, de bármelyik is legyen, minkét verzió kétségbeejtő.

A szankciós politika sorsa azonban nem a külügyminiszteri üléseken, hanem a benzinkutaknál dől el. Franciaországban a franceinfo szerint a gázolaj literje 2,40 euróval történelmi csúcson áll, Marine Le Pen az üzemanyag-áfa 5,5 százalékra csökkentését követeli, a 2027-es elnökválasztás pedig vészesen közeledik. Németországban az AfD szeptember 20-án Mecklenburg–Elő-Pomeránia legerősebb pártja lett azzal a kampánnyal, hogy a drágulásért a berlini és brüsszeli döntések felelősek. Alice Weidel a Bundestagban az olcsó orosz gáz visszatérését sürgette, a Reuters szerint pedig ő és Tino Chrupalla ugyanazzal a Dmitrijevvel készít elő találkozót, aki pénteken megkapta a washingtoni engedélyeket. Romániában az AUR ugyanezt a nótát fújja, amikor az Ukrajnának nyújtott támogatás visszafogását és a Moszkvával való kiegyezést sürgeti, a magyarországi Fideszről és a magyar történelem legnagyobb árulójáról, Viktor Orbánról már szót sem kell ejtenünk. Ezek a pártok most azt mondhatják, hogy ha Washington megteheti, miért ne tehetné meg Berlin, Párizs vagy Bukarest - az ellenérv tehát megvan. Persze számokkal is alátámasztható, hogy az üzlet árhatása a piacon alig mérhető, az olcsó orosz energia ígérete tehát éppen a legkézenfekvőbb próbán bukott el, ezt azonban nehéz elmagyarázni annak, aki 2,40 eurót fizet egy liter gázolajért, és az ukránpártiak mostantól azzal sem érvelhetnek, hogy az amerikaiak is kitartanak.

Nobel helyett dízel

A történetet szépen keretbe foglalja, hogy pénteken a Norvég Nobel-bizottság idén sem Trumpnak ítélte a Nobel-békedíjat. Az elnök már szerdán megjegyezte, hogy a bizottság hírneve szerint az ilyen emberek, mint ő, nem szoktak díjat kapni, és ismét elmondta, hogy nyolc háborút zárt le. Januárban pedig odáig jutott, hogy a norvég miniszterelnöknek azt írta: mivel országa nem adta meg neki a díjat, többé nem érzi kötelességének, hogy kizárólag a békére gondoljon. Hogy melyik az a nyolc lezárt háború, azt senki sem tudja pontosan, azt viszont igen, hogy egyet Trump maga indított Irán ellen, egy másikat pedig most dízelért cserébe nagyvonalúan átengedett a tömeggyilkos Putyinnak, hogy az ukrán színtéren azt csináljon, amit akar. A Nobel-bizottság tehát ezúttal sem tévedett, Trump pedig vigasztalódhat azzal, hogy Moszkvában legalább egy születésnapi köszöntésre méltónak találták.

Karczag Anna