Lex Rásszijá: jogászok, papok, muftik mentik meg Oroszországot a liberalizmustól

A minap számoltunk be a szentpétervári jogi konferenciáról, és az ott elhangzott remekebbnél remekebb ötletekről, amelyekkel a putyini Oroszország szédíti azt a számos hasznos idiótát, akikből Nyugatra is jutott bőven. Hogy szó ne érje a ház elejét, illetve saját magunk szórakoztatására és elrettentésére most néhány idézetet mutatunk be az ott elhangzott magvas és felemelő, szuverenista és őskereszténynél is mélyebb keresztény, ortodox és hagyományos értékek világából.

A 14. Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórum (SPILF) június 24. és 26. között kerül megrendezésre Szentpéterváron. A fórumot 2011-ben alapították az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére, Dmitrij Medvegyev (jogász végzettségű, akkori orosz elnök) támogatásával. Hogy ez mit jelent pontosan, azt az alábbiak nagyon jól lefestik számunkra.

Vadim Balanyin igazságügyi miniszterhelyettes

megtalálta a szarva között a tőgyét, amikor az oroszokra leselkedő legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyről beszélt. Ez nem más, mint a házasságkötések alacsony száma, amelyek még válásokkal is végződnek, ez pedig demográfiai és nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Hogy a háborúk indítása minden bizonnyal nem tartozik ezek közé a veszélyek közé – nos, az nyilván szent kötelessége az orosz anyácskának, vér nélkül nem élet, az köztudott. Az persze egy aprócska logikai malőr, hogy miközben a férfilakosságot évek óta tartósan tizedelik a kelet-ukrajnai lövészárkokban, valahogy mégis a házasságkötési statisztikák szerepelnek a demográfiai apokalipszis főbűnöseként – de hát ki is várna következetes okfejtést egy igazságügyi miniszterhelyettestől, amikor annyi fontosabb dolga van, mint például megmagyarázni, miért fogynak az emberek.

"Jelenleg a házasságkötés nélküli együttélés jelenségével nézünk szembe. Eközben a már bejegyzett házasságok között továbbra is jelentős a válások száma. Véleményünk szerint ezek a tendenciák közvetlen fenyegetést jelentenek országunk nemzetbiztonságára és demográfiai egészségére nézve."

Konsztantyin Csujcsenko igazságügyi miniszter

a (túl) liberális jogfelfogásról értekezett, szerinte túl sok szabadság van, nem jó ez így, meglássák, baj lesz még ebből. Valóban figyelemre méltó intellektuális bravúr kell ahhoz, hogy valaki egy jogi fórumon, teljes komolysággal, nyakkendőben kiálljon és azt mondja: az a baj az alkotmányunkkal, hogy kicsit sok benne a jog. Csujcsenko úr nyilván arra a magasabb rendű igazságra ébredt rá, amelyet a nyugati jogfilozófia valahogy mindig elfelejtett lefektetni, mégpedig arra, hogy az állampolgári szabadságjogok voltaképpen csak addig érvényesek, amíg az állam úgy látja jónak – utána meg már inkább az államiság erősítése a fontosabb, ugye, mert az egyik lehetetlen a másik nélkül, és ez a mondat pontosan annyit jelent, amennyit egy gumiparagrafus szokott.

"Ma is azt mondjuk, hogy az Igazságügyi Minisztérium küldetése hármasságból áll: a polgárok jogainak és jogos érdekeinek védelme, a jogállamiság biztosítása, harmadszor pedig az államiság megerősítése. Voltak erre megközelítéseink – sőt, ezek a megközelítések részben már az 1990-es évek elején, az Alkotmányunk írásakor megjelentek, és kimondták, hogy a polgárok jogai és szabadságai prioritást élveznek. De nem hiszem, hogy ez teljesen helyes megközelítés, mert az egyik lehetetlen a másik nélkül."

Konstantin Malofeev üzletember

ugyancsak a liberális ideológiai fertőzés bajait taglalta, most épp a szibériai hölgyek és a dekabristák közötti szellemi kapcsolat miatt panaszkodott egy sort – persze neki könnyű, hiszen felesége már korábban szült több mint egy fél tucat gyereket egy ortodox pópa számára, akitől aztán elvált, hogy Malofejevhez menjen feleségül. Az asszony egyébként az első számú gyanúsítottja az Oroszországba deportált ukrán gyerekek ügyének, és a Nemzetközi Büntetőbíróság is szívesen látná egy letartóztatással egybekötött kihallgatáson – de hát Malofejev szerint ilyen egy jó asszony: szereti a gyerekeket. Az a baj, hogy a másokéit is. Malofejev úr tehát morális magaslatokról hirdeti, hogy az orosz alkotmány második fejezete tele van azzal az ocsmány liberális méreggel, amit úgy hívnak, hogy emberi jogok – és igaza is van abban az értelemben, hogy egy olyan rendszerben, ahol az állam dönti el, ki az ellenség és ki az alattvaló, valóban zavaró lehet, ha az alkotmány közben azt suttogja, hogy azért az embernek is vannak jogai.

"Újra kell gondolnunk a második fejezetet [az Alkotmányban] ebből a szempontból... Igen, tartalmazza az emberi és polgári jogokat és szabadságokat, de ez egy alaposan liberális ideológia. Az „Állami Alkotmányos Rendszer Alapjai" 13. cikkelye kimondja, hogy nincs állami ideológiánk; azért van, mert a második fejezet elsőbbséget élvez minden más fejezettel szemben... És hol vannak a felelősségek? Két cikk az adókról és a katonai kötelességről."

Ugyanő a dekabristákról és a banderistákról, mintegy mélytörténelmi összefüggéseket feltárva, amelyekre eddig csak azért nem jött rá senki, mert nem volt elég ortodox hozzá:

"Ezeket a dekambristákat szétszórták Szibériában, ahogyan később a banderistákat is szétszórták Ukrajnában. Talán, ha kevesebben lettek volna, kevesebb előkelő szibériai fiatal hölgy és iskolásfiú táplálkozott volna később ezekből a dekambrista eszmékből."

Tehát a 19. századi cári száműzetési politika egyetlen hibája az volt, hogy nem deportáltak eleget. Ezt valóban senki más nem merte volna kimondani ilyen bátran, nyilvános jogi fórumon, az Igazságügyi Minisztérium berkein belül – de hát Malofejev úrnak van bátorsága a történelem legkézenfekvőbb tanulságait is levonni, ha azok egybeesnek azzal, amit amúgy is szeretne hallani.

Vlagyimir Medinszkij, az elnök segédtisztje

a hatalmon lévő bloggerekről értekezett, s közben akaratlanul is a legszórakoztatóbb önleleplezést nyújtotta be az egész konferencián. Az (bolsevik - szerk. megjegyz.) Ideiglenes Kormányt "bloggereknek" nevezni azért is különleges teljesítmény, mert Medinszkij maga is az irodalmi fantasztikum egyik legnagyobb orosz mestere – ha valaki, hát ő tudja, hogyan kell tényeket elfelejteni és helyettük valami sokkal szebb, nemzetibb és hasznosabb narratívát felrakni a polcra. Az az állítás pedig, hogy a bolsevikok is csak "bloggerek" voltak, olyan mértékű történelmi relativizmus, amely akár le is söpörné az asztalt, ha nem lenne az a gyanúnk, hogy Medinszkij maga sem egészen komolyan gondolja – inkább csak kipróbálja, meddig lehet elmenni, mielőtt valaki a teremben felneveti magát.

"Történelmünk legtehetetlenebb és legképtelenebb kormánya az Ideiglenes Kormány volt, amely semmi mást nem tehetett, csak beszélt. Bloggerek kerültek hatalomra, hogy úgy mondjam. […] A bolsevikok, nézzük meg az első döntéseiket – ők is bloggerek voltak hatalmon."

Andrej Loginov, az RSUH rektora

olyan fogást dobott be, mint amilyen az orbáni "konnektivitás" volt anno – azzal a különbséggel, hogy ő legalább egy egyháztörténeti műszóval is megfejelte az egészet, nehogy valaki véletlenül megértse. A "konciliarizmus" – amely eredetileg azt mondta ki, hogy az egyházi zsinat hatalma Krisztustól ered és a pápa fölött áll – itt most hirtelen úgy jelenik meg, mintha az egész az orosz kollektív lélek mélyéről fakadna, és nem egy 15. századi teológiai vita maradványai lennének. Innen persze már csak egy lépés annak kimondása, hogy Vlagyimir Putyin hatalma is Krisztustól ered, csak ezt egyelőre illik nem teljesen szó szerint megfogalmazni, legalábbis nem egy jogi fórumon, ahol azért még vannak külföldi megfigyelők.

"Ezt megbeszéltük Vlagyimir Vlagyimiroviccsal és ő azt mondta: „A kollektivizmust a konciliaristáknak kell felváltaniuk." Tehát igen, ez egy megbeszélésre váró téma."

Vaszilij Losev pap az abortuszról:

ellentét van a nők saját testük feletti rendelkezési joga és az alkotmány között. Ezt figyelembe kell venni! Losev atya azzal az egyszerű és megragadó logikával érvel, amellyel egy kicsit több teológiai magabiztossággal rendelkező jogász általában szokott: mivel az alkotmány védi az életet, és ő úgy értelmezi az alkotmányt, ahogyan szereti, ezért a nők döntési joga szimplán alkotmányellenes. Az, hogy ez az értelmezés semmilyen alkotmánybírósági gyakorlatban nem szerepel, csak annyit jelent, hogy az alkotmánybíróság is tele van liberális fertőzéssel, amit majd ki kell irtani – de erről már más előadók gondoskodnak.

"Napjainkban rendszerszintű ellentmondás van a rendeletek és az Alkotmány között. A nő kérésére történő abortuszhoz való joga ellentétes az Alkotmánnyal. Ezt az Alkotmány és ezen normák értelmezésének kontextusában kell figyelembe venni."

Ravil Pancsejev mufti egy lehetséges jogforrásról Oroszország számára

– és ez üt, mint az uránnal dúsított vodka. A Korán és a szunna irányt mutathatnak a szegény válságban lévő Oroszországnak, hogy miként legyen keresztény állam és persze birodalom is egyben. Az azért nem kicsit meredek, hogy a saríát ajánlja a bűnüldözési gyakorlat fejlesztéséhez – és eszünkbe is jut hirtelen a leghíresebb oroszországi muszlim, bizonyos Kadirov csecsen elnök, aki a járvány idején ellátási nehézségekre panaszkodó ápolónőt simán kidobta az ablakon. Bűnüldözési gyakorlat, ugye. Az persze különösen szép pillanat, amikor egy ortodox keresztény civilizáció örökletes felsőbbrendűségét hirdető konferencián a mufti elmondja, hogy azért az iszlám jogból is lehetne tanulni egyet-mást – és senki nem látja az iróniát, mert ahhoz el kellene olvasni azt az alkotmányt, amelyet előző előadók már rég a kukában szeretnének látni.

"Az iszlám jogi hagyomány, amely a Koránon és a szunnán alapul, gazdag eszköztárat kínál az értékek, a nemzetek egységének és a spirituálisnak az anyagiakkal szembeni elsőbbségének megértéséhez […]. Ezek az elvek zökkenőmentesen rezonálnak Oroszország népeinek hagyományos értékeivel, és fontos útmutatóként szolgálhatnak országunk bűnüldözési gyakorlatának fejlesztéséhez."

Szergej Kravcov oktatási miniszter

az új - objektív! - donbászi történelemtankönyvről. Objektív, még egyszer mondom, és most nagyon komolyan mondom, nehogy valaki nevessen. Kravcov miniszter úr nyilván abból az episztemológiai iskolából érkezett, amely szerint az objektivitás legfőbb ismérve, hogy mennyire egyezik azzal, amit a minisztérium előzetesen jóváhagyott. A módszer egyébként bevált: ha az ukrán tankönyvek hazudnak, az oroszok pedig az igazságot írják, akkor az igazság definíciója egyszerűen az, amit az orosz állam kinyomtat és kioszt a gyerekeknek – ez ellen nehéz vitatkozni, főleg egy olyan jogi fórumon, ahol az előző felszólalók már az alkotmányból is kiszednék az emberi jogokat.

"Minden objektív információ itt szerepel, nem pedig az ukrán tankönyvekben szereplő hazugságok."

Oleg Szviridenko igazságügyminiszter-helyettes

utasításokat adott a szeparatizmusról, és az internet szuverenitása felett is aggódott egy sort. Aki kíváncsi, hogy mi az orosz szuverén internet, a Cseburnet, az elolvashatja az erről szóló korábbi írásunkat, de annyit elöljáróban jó tudni, hogy az oroszok mindenféle kommunikációs csatornát betiltottak, ideértve a Telegramot is (amelyet az orosz Pavel Durov alkotott, és minden ellenkező PR-akció ellenére alapos a gyanú, hogy Durov befeküdt az FSZB-nek, márha nem volt élből az, az erről szóló alapos oknyomozó anyagot itt olvashatjátok el), majd egy saját állami, amolyan ügyfélkapuhoz hasonlító alkalmazás telepítésére kötelezték a jónépet, amellyel persze csetelhet is az ember, de minden adata ott van és az FSZB bármikor, bármihez hozzáfér. Szviridenko úr ráadásul azzal a nem mindennapi logikai bravúrral rukkolt elő, hogy az internet veszélyes, mert az angolszászok ellenőrzik, a megoldás pedig az, hogy azt Oroszország ellenőrizze – ami nyilvánvalóan teljesen más, hiszen az orosz állam a polgárai iránt érzett mérhetetlen szeretetből teszi, nem pedig hatalmi érdekből, ugye.

"Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak ebben a teremben, akik látták a „Besogon" programot, azokat az utasításokat a szélsőségességről és a szeparatizmusról. Mindez könnyen hozzáférhető, mivel az egész internetes környezet felett egyetlen államnak sincs szuverenitása, senkinek, kivéve az angolszászokat és az amerikaiakat.

A mesterséges intelligencia hulláma közeledik felénk. Képzeljük el, hogy a mesterséges intelligencia felváltja a 'külföldi ügynökök' munkáját. A szeparatizmusra vonatkozó összes utasítás könnyen elérhető az interneten, amelyet az angolszászok ellenőriznek. Ez hatalmas csapást jelenthet a szuverenitásra."

Dmitrij Medvegyev,

az ember, aki minden idők legtöbb nukleáris fenyegetését intézte a Nyugat ellen, és akit a mi hazánk képviselője, Toroczkai László ölelget, újabb ászt húzott elő: ez a kárpótlás mindenért, minden időkben, ami kétségkívül hozzájárulna az orosz költségvetés bevételeinek növeléséhez, amiből újabb gyönyörű háborúkat lehetne indítani. Medvegyev úr különleges szellemi teljesítménye abban áll, hogy egyszerre kívánja a gyarmati múlt miatti kárpótlást – miközben Oroszország jelenleg aktív háborút folytat egy szomszédos ország területének annexiójáért –, és mindezt a "globális többség" nevében teszi, amelynek tagjai valószínűleg nem tudnak arról, hogy Medvegyev lett a szóvivőjük. Ez nagyjából olyan, mint amikor a tolvaj kártérítést követel az áldozattól, amiért az nem volt elég figyelmes.

"A globális többség érdekeinek védelmében fontos lépés, hogy jóvátételt követeljünk a nyugati országoktól – ez egy lehetőség – a gyarmati és neokoloniális gyakorlatok által a nagy földrajzi felfedezések óta okozott hatalmas károkért."

Ha végigolvastuk ezt a káprázatos szellemi termést, amelyet Oroszország legjobbnak kikiáltott jogászai, papjai, muftii, oktatási miniszterei és nukleáris fenyegetésspecialistái együttesen alkottak meg a 14. Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon, akkor egy pillanatra érdemes megállni és értékelni azt a történelmi teljesítményt, amelyet ez a konferencia nyújt.

Mert ez nem hanyatlás. A hanyatláshoz előbb valamiféle magaslatot kell elérni, ahonnan le lehet esni. Ez valami más: ez annak a rendszernek a természetes állapota, amelyben a hatalom egyetlen funkciója saját maga fenntartása, az értelmiség egyetlen feladata a hatalom igazolása, a jog egyetlen célja az állam védelme az állampolgárokkal szemben, és ahol a gondolat szabadsága pontosan addig terjed, ameddig az ablak magassága engedi. Egy ilyen rendszer nem produkál jogászokat – propagandistákat produkál, akik jogászi terminológiával dolgoznak. Nem produkál teológusokat – hanem állami lelkészeket, akik Isten nevében mondják be a kormány üzenetét. Nem produkál történészeket – hanem tankönyvírókat, akik az objektivitást azzal mérik, hogy a minisztérium aláírta-e az anyagot. A Viktor Orbán által lezüllesztet Magyarországgal való párhuzamok sorát csak egy pillanatra is végiggondolva, igazán hátborzongató, mitől szabadultunk meg április 12-én - ha egyáltalán megszabadultunk.

Oroszország nem azért veszélyes, mert erős - soha nem volt az, mert mindig is birodalmi álmai voltak, ez pedig mindig is gyengévé és kegyetlenné tette. Azért veszélyes, mert egy nukleáris arzenált olyan emberek kezelnek, akik egy jogi konferencián komolyan vitatkoznak arról, hogy a dekabristákat kellett volna-e jobban szétszórni Szibériában, vagy a bolsevikok bloggerek voltak-e. Ez nem politika, és ez nem is ideológia. Ez egy óriási, atomfegyverekkel felszerelt, olajjal finanszírozott elmegyógyintézet – amelynek lakói meg vannak győződve arról, hogy ők kezelik a kulcsokat.

Mi meg közben tárgyalunk velük.

Felhasznált forrás: Meduza

Did you like this article?

Support our work with a small donation

Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR

Gesta recommendations:

Az öreg hajóskapitány mindent lát - Băsescu diagnózisa a román válságról

Az öreg hajóskapitány mindent lát - Băsescu diagnózisa a román válságról

Traian Băsescu leült a Recorder „Outsider Politic" című műsorába, és bő egyórás interjúban vette végig a román válságot: miért esett neki a PSD Bolojannak, miért béna Nicușor Dan, miért nem meri megteremteni az előrehozott választás eszközét, miért „tehetséges sarlatán" Georgescu, és mit rontott el a NATO-csúcson Trump. A volt elnök szava súlyos — még akkor is, ha érdemes emlékezni rá, hogy ő…

ugar
Patkányok és a süllyedő hajó - Pankotai Lili végigveszi a Fidesz szétesését

Patkányok és a süllyedő hajó - Pankotai Lili végigveszi a Fidesz szétesését

Van valami mélységesen igazságszolgáltató abban a képben, ahogy egy rezsim nem drámai összeomlással, hanem lassú, cseppfolyós szétmállással ér véget. Pankotai Lili friss videója pontosan ezt a pillanatot kapja el: azt a nem túl heroikus, sokkal inkább szánalmas fázist, amikor a hatalom emberei már nem harcolnak a hajóért, hanem sorban ugranak róla — ki-ki a maga mentőcsónakjába, lehetőleg minél…

ugar
Szele Tamás: Az antiszemiták napja

Szele Tamás: Az antiszemiták napja

Ronda, mocskos folt az antiszemitizmus a magyar közéleten, közbeszéden. Mossuk le, míg nem késő, és tegyünk róla, hogy utóbb se jelenhessen meg újból.

zona
Az AUR hall téged! kampányba kezdtek az oroszbarátok

Az AUR hall téged! kampányba kezdtek az oroszbarátok

Miközben a PSD a liberális proxyjain keresztül próbálja megtörni a PNL ellenállását, miközben Kelemen Hunor álságos „fegyverszüneti" kormányról beszél, hogy nehogy megerősödjön az AUR — az AUR közben csinál valamit, amit a többiek elfelejtettek: dolgozik. Nyár van, kánikula, parlamenti szünet — és az AUR képviselői mégis a településeket járják.

ugar
Puccs készül a PNL-ben, vért izzadnak egy újabb PSD-koalícióért

Puccs készül a PNL-ben, vért izzadnak egy újabb PSD-koalícióért

A PNL-en belüli, PSD-barát frakció hétfőn kiáltványt tett közzé, amely egyetlen gondolatra épül: „kompromisszum" a nemzet érdekében, azaz kormány a PSD-vel. A retorika ismerős — kísértetiesen egybecseng Kelemen Hunor nemrégiben tett „béküljünk meg" javaslatával. És mindkettőnek ugyanaz a valódi tétje: nehogy előrehozott választás legyen. Kezdjük a szöveggel, mert a puccsisták legalább vették a…

ugar