Túl sok véletlen egy magángépen: Antal Lóci, az AKTOR és a PSD mykonosi kirándulása
Amint arról az Ugaron már beszámoltunk, a Wall Street Journal terjedelmes cikkben mutatta be Kimberly Guilfoyle amerikai nagykövet görögországi ténykedését. Donald Trump fiának egykori menyasszonya egy márciusi athéni vacsorán, a román Bolojan-kormány várható bukására utalva állítólag azzal kérkedett a görög energiaügyi miniszternek, hogy az Egyesült Államok „ezt bármelyik országgal megteheti”, sőt Görögországban is képes lenne ugyanerre. A nagykövet ügyvédje vitatja a beszélgetés WSJ által közölt változatát, a román kormány azonban alig több mint egy hónappal később valóban megbukott: a PSD kivonult a kabinetből, majd az AUR-ral és más parlamenti csoportokkal közösen megszavazta a bizalmatlansági indítványt. A Wall Street Journal cikkének azonban nemcsak ez volt az érdekes része. Az amerikai lap valójában Guilfoyle energetikai lobbitevékenységét, amerikai LNG-hez kapcsolódó balkáni nyomulását és egy bizonyos görög vállalatcsoporthoz fűződő meglehetősen különös kapcsolatát járta körül. Ez a vállalat az AKTOR.
A történetet szemléző erdélyi magyar sajtótermékek beszámoltak Guilfoyle kijelentéséről, Trump emberéről, Bolojanról és a román kormány bukásáról, az AKTOR nevét azonban valamilyen rejtélyes okból rendre kifelejtették. Linkelték ugyan az eredeti amerikai cikket, de vagy nem olvasták végig, vagy nem tűnt fel nekik, hogy a görög vállalat nem díszletként szerepel benne, ráadásul a WSJ írásának fő témája éppen arról szól, miként segítette Guilfoyle az AKTOR érdekeinek érvényesülését szerte a Balkánon. Az amerikai nagykövet például Bulgáriában azt tanácsolta a helyi tisztségviselőknek, hogy működjenek együtt az AKTOR-ral és Guilfoyle tárgyalásain rendszeresen megjelent Christos Marafatsos energetikai lobbista is, méghozzá olyan gyakran, hogy egyes külföldi hivatalosságok a nagykövet kabinetfőnökének hitték. Marafatsos azonban nem az amerikai külügyminisztérium alkalmazottja, hanem az AKTOR egyik fontos lobbistája.
Mi itt kezdtünk el gyanakodni!
Gyanakvásunk pedig onnan adódott, hogy alig néhány hete foglalkoztunk Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor mykonosi útjával. Antal a Szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként magánrepülőgéppel utazott a görög szigetre, hogy – saját és útitársai magyarázata szerint – amerikai befektetőkkel tárgyaljon a romániai energetikai és vasúti lehetőségekről, de a befektetők nevét azóta sem árulták el, ráadásul ezzel egyidőben, pont azon a napon,a mikor Lóci Mykonoson váltotta meg a világot tartották Athénban a kontinens egyik legfontosabb energetikai konferenciáját, amelyen sem Antal, sem más romániai politikus nem volt jelen. MIvel agyunkat kellően zsurnalisztikai módon huzalozta be a Jóisten, így rákerestünk, milyen érdekeltségei vannak az AKTOR-nak Romániában és Mykonoson. Bingó!
Az AKTOR Romániában is nagy játékos,
Mykonoson pedig konkrétan jelen van
Az AKTOR nem csupán egy Görögországban ismert építőipari vállalat, hanem Romániában több mint húsz éve van jelen, és az országot Görögország után az egyik legfontosabb piacának tekinti: utakat, autópályákat és vasútvonalakat épít, jelenleg pedig több jelentős közlekedési beruházásban érdekelt. Egyik legfontosabb romániai munkája a Brassó–Segesvár vasútvonal korszerűsítése, azon belül az Apáca és Kaca közötti, műszakilag különösen bonyolult szakasz, amelyhez két hosszú ikeralagút is tartozik. A cég ugyanakkor már régen nem akar megmaradni hagyományos építőipari vállalatnak: energetikai, megújulóenergia-, energiatárolási, ingatlanfejlesztési és koncessziós üzletek felé terjeszkedik.
Az AKTOR a görög állami hátterű DEPA Commercial vállalattal közösen hozta létre az Atlantic-SEE LNG Trade nevű céget. A vállalkozás amerikai cseppfolyósított földgázt akar Görögországba importálni, majd a Vertikális Gázfolyosón keresztül Bulgárián és Románián át Közép-Európa, Moldova és Ukrajna felé továbbítani. Az Atlantic-SEE 2026 júniusában megduplázta a Venture Global amerikai LNG-termelővel kötött hosszú távú szerződésében szereplő mennyiséget, a tervek szerint pedig 2030-tól húsz éven keresztül évente legalább egymillió tonna amerikai LNG érkezne Görögországba, majd onnan a térség országaiba. Románia ebben a rendszerben nem mellékes megálló, hanem a gáz észak felé vezető útjának egyik kulcsállama.
Ja, és van egy 12 millió eurós ingatlan- beruházása is.
Tiszta véletlen, hogy pont Mykonoson...
A vállalat saját tájékoztatása szerint négy saját tulajdonú telken épít 95 szobás lakókomplexumot Ano Merában, elsősorban a szigeten dolgozó szezonális alkalmazottak elhelyezésére. Az AKTOR tehát nemcsak elméletben kapcsolható Mykonoshoz: saját telkei és folyamatban lévő beruházása van azon a szigeten, ahová Antal Lóránték a névtelenséghez ragaszkodó amerikai befektetők után repültek. Ez természetesen még nem bizonyítja, hogy Antal Lóránt az AKTOR képviselőivel találkozott, és mi sem állítjuk ezt, de ettől a ponttól kezdve már érdemes volt újra elővenni a magángép utaslistáját, és megvizsgálni, kik repültek Mykonosra, milyen ágazatokhoz kötődnek, és miféle politikai kapcsolatrendszer rajzolódik ki mögöttük. Az eredmény még érdekesebb lett - mintha az AKTOR üzleti profiljához válogatták volna össze az utasokat.
A július 8-i magánrepülőgép Bukarestből indult, és még aznap este visszatért. Az utat a Mihai Daraban által vezetett Román Kereskedelmi és Iparkamara szervezte és fizette. A repülési dokumentumokban tizenhárom név szerepelt, bár Nicolae Bănicioiu később azt mondta, hogy végül nem szállt fel. A gépen ott volt:
Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor, a Szenátus energiaügyi bizottságának elnöke; Victor Ponta volt miniszterelnök; Florin Manole volt munkaügyi miniszter; Ovidiu Silaghi volt közlekedési miniszter; Cristian Deliorga alkotmánybíró; Marius Cătălin Croitoru, a Konstancai Törvényszék elnöke; Bogdan Mîndrescu, a bukaresti repülőtereket működtető állami vállalat vezérigazgatója; Gruia Stoica vasúti nagyvállalkozó; Mihai Daraban kamarai elnök; Gabriel Daraban, az állami Oil Terminal kereskedelmi igazgatója; valamint Florin Cârstocea és Virgil Lixandru konstancai üzletemberek. Ha az AKTOR üzleti érdekei felől nézzük a társaságot, a névsor szinte zavarba ejtően pontosan van összeállítva.
A vasúti ágazatot képviselte Gruia Stoica, a Grampet és a Grup Feroviar Român tulajdonosa, Ovidiu Silaghi volt közlekedési miniszter és Bogdan Mîndrescu, aki hosszú ideje a közlekedési államigazgatásban mozog, az energetikai vonalat hozta Antal Lóránt és Gabriel Daraban, az Oil Terminal vezetője, Florin Cârstocea cégei tengeri fúrótornyokkal, offshore szolgáltatásokkal, hajókarbantartással, szélerőművekkel, ingatlanfejlesztéssel és turizmussal foglalkoznak. A munkajogi kérdésekhez ott volt Florin Manole volt munkaügyi miniszter, az általános politikai súlyt Victor Ponta korábbi kormányfő adhatta, az egész társaság mellett pedig két magas rangú bíró is utazott.
A társaság nem csupán szakmai szempontok alapján mérve állt össze meglepően egységesen: az utasok döntő többsége közvetlenül vagy közvetve a PSD politikai, állami és üzleti kapcsolatrendszeréhez is kötődött.
Florin Manole PSD-s politikus és volt miniszter
Victor Ponta a párt egykori elnöke és PSD-s ex-miniszterelnök
Nicolae Bănicioiu ugyancsak PSD-s miniszterként kezdte országos politikai karrierjét.
Ovidiu Silaghi Victor Ponta kormányában volt közlekedési miniszter
Cristian Deliorga 2019-ben a PSD javaslatára és parlamenti támogatásával került az Alkotmánybíróságba
Gruia Stoica nemcsak az állami vasúti üzletek egyik régi szereplője, hanem Florin Manole gyermekének keresztapja is.
Mihai Daraban maga válogatta össze a társaságot. Amikor megkérdezték tőle, miért éppen PSD-s és RMDSZ-es politikusokat vitt magával, azt válaszolta, hogy a liberálisok éppen kormányon voltak, ezek az emberek viszont „ráértek”. Antal Lóránt természetesen talán még nem PSD-s, hanem RMDSZ-es politikus, csakhogy az RMDSZ az elmúlt években hosszú időn át együtt kormányzott a PSD-vel, a Bolojan-kormány bukása óta pedig több fontos parlamenti szavazáson segítette a PSD–AUR–SOS-többség kialakulását vagy működését. A mykonosi magángépen tehát nem tizenhárom egymástól független utas ült, hanem egy nagyrészt a PSD politikai, üzleti és intézményi környezetéhez kötődő hálózat tagjai: egyesek közvetlenül párttagként vagy volt miniszterként, mások politikai kinevezéseken, állami vállalatokon, üzleti kapcsolatokon, barátságokon vagy családi kötelékeken keresztül illeszkedtek ugyanabba a társaságba.
Az ismeretlen amerikaiak,
akikről semmit sem szabad tudnunk
Mihai Daraban szerint a küldöttség Mykonoson amerikai partnerekkel találkozott, akik a romániai vasúti ágazat, a mezőgazdasági gépek piaca és az energetika iránt érdeklődtek, és azért repültek utánuk a szigetre, mert így egyszerűbb és olcsóbb volt találkozni velük, mint az Egyesült Államokba utazni, a nevüket azonban nem közölte, mert állítólag még csak fontolgatják a romániai befektetést. Antal Lóránt azzal magyarázta részvételét, hogy a Szenátus energiaügyi bizottságának elnökeként tájékoztatta a befektetőket a román energetikai szabályozásról és a szektor lehetőségeiről. A találkozó az étkezéssel együtt másfél-két óráig tartott. Amikor a részletekről kérdezték, az újságírókat a Kereskedelmi és Iparkamarához irányította. Így aztán máig nem tudjuk, kik ültek az asztal másik oldalán, milyen vállalatokat képviseltek, milyen romániai beruházás érdekelte őket, mit kértek a román politikusoktól, milyen ígéreteket kaptak, és mi lett a tárgyalás eredménye. Antal arról sem számolt be nyilvánosan, hogy a találkozó után tájékoztatta volna a Szenátus energiaügyi bizottságát vagy a román kormányt. Ehhez képest olyan fontosnak tartotta az utat, hogy miatta kihagyta a július 8-án Athénban rendezett két valódi energetikai konferenciát.
A nagykövet, a PSD
és a román kormány bukása
Most térjünk vissza a Wall Street Journal cikkéhez. Kimberly Guilfoyle nemcsak az AKTOR-ral való együttműködésre biztatta a balkáni kormányokat, hanem nyíltan támogatta az amerikai LNG térségi terjeszkedését is, a PSD-s román energiaügyi vezetés szintén erősen szorgalmazta az amerikai gáz behozatalát és a Vertikális Gázfolyosó fejlesztését. Guilfoyle március végén Bukarestben többek között Sorin Grindeanuval és Bogdan Ivan PSD-s energiaügyi miniszterrel is találkozott, néhány héttel később pedig a PSD kivonult a Bolojan-kormányból, majd az AUR-ral és más parlamenti csoportokkal együtt megbuktatta a kabinetet. Nem állíthatjuk száz százalékos biztonsággal, hogy az Egyesült Államok, Guilfoyle vagy az AKTOR rendelte meg a Bolojan-kormány megbuktatását, azt viszont nehéz lenne tagadni, hogy
A történetnek van egy jelen idejű politikai szála is: az RMDSZ hivatalosan a PNL-lel és az USR-vel együtt Siegfried Mureșan kormányát támogatja, Kelemen Hunor azonban nem különösebben viselkedik úgy, mint aki minden erejével az általa is jelölt miniszterelnök sikeréért dolgozik. Már napokkal a parlamenti szavazás előtt arról beszélt, hogy ha nincs meg a többség, Mureșan inkább adja vissza a megbízatását, mintsem 160–170 szavazattal „beleomoljon a parlamenti pokoli zajba”, ugyanebben a nyilatkozatában azt is megjegyezte, hogy Nicușor Dan asztalán ott van Sorin Grindeanu neve, és ha Mureșan elbukik, logikus lenne következőként a PSD elnökét felkérni. Az RMDSZ tehát egyik kezével aláírta Mureșan jelölését, a másikkal már a megbízatás visszaadását mutogatja neki, miközben Kelemen Hunor gondosan felrajzolja a Grindeanu-kormányhoz vezető útvonalat. Az elmúlt időszakban több olyan döntés és parlamenti szavazás is volt, amelyben a Szövetség a PSD-vel együtt mozgott, most pedig mintha az lenne az elsődleges szempontja, hogy Mureșan ne jusson el sikeresen a kormányalakításig. Eközben Antal Lóránt, az RMDSZ energiaügyi bizottsági elnöke egy szinte teljes egészében a PSD politikai és üzleti környezetéhez kapcsolódó társasággal utazott Mykonosra, hogy névtelen amerikai befektetőkkel tárgyaljon energetikai és vasúti ügyekről.
Nem következtetünk,
csak számoljuk a véletleneket
Tegyük tehát egymás mellé még egyszer, amink van.
Adott az AKTOR érdekeit segítő amerikai nagykövet, aki márciusban a román kormány várható bukásával kérkedik.
Adott a PSD, amely néhány héttel később valóban megbuktatja a Bolojan-kormányt.
Adott egy magánrepülőgép, amelynek utasai szinte kivétel nélkül közvetlenül vagy közvetve a PSD politikai, üzleti és intézményi környezetéhez kötődnek.
Adott egy utaslista, amelyen vasúti, energetikai, offshore, olajipari, közlekedési, ingatlanfejlesztési és állami döntéshozói szereplők ülnek együtt – vagyis pontosan azokból az ágazatokból érkeznek, amelyekben az AKTOR érdekelt.
Adott Mykonos, ahol az AKTOR-nak saját beruházása van.
Adott Antal Lóránt, aki névtelen amerikai befektetőkkel tárgyal ott a román energetikai szabályozásról, miközben kihagyja az athéni konferenciát, amelyen ugyanazon a napon az AKTOR vezetője és az amerikai nagykövet beszél a Románián keresztülvezető gázfolyosóról.
Adott végül az RMDSZ, amely hivatalosan Mureșant támogatja, de vezetője már a jelölt visszalépéséről és a PSD-s Grindeanu következő jelöléséről beszél.
Nem állítjuk, hogy mindez egyetlen terv része, csak hát ennyi véletlen után az emberben óhatatlanul felmerül néhány kérdés:
Kik voltak a mykonosi amerikai befektetők?
Milyen vállalatokat képviseltek?
Részt vett-e a találkozón az AKTOR, az Atlantic-SEE LNG Trade, a DEPA, a Venture Global vagy valamelyikük lobbistája?
Ott volt-e Christos Marafatsos?
Szóba került-e a Vertikális Gázfolyosó, az amerikai LNG romániai szállítása, valamelyik romániai vasúti beruházás, az Oil Terminal vagy az energetikai szabályozás módosítása?
Mit kértek a befektetők, és mit ígértek nekik?
Készült-e hivatalos feljegyzés?
Antal Lóránt beszámolt-e a tárgyalásról a Szenátus energiaügyi bizottságának vagy a román kormánynak?
A találgatásokat nagyon egyszerűen le lehetne zárni: nyilvánosságra kell hozni a neveket, a tárgyalás témáját és az elért eredményeket. Addig azonban marad a névtelen amerikai befektető, az AKTOR üzleti profiljához szinte tökéletesen illő utaslista, a PSD kapcsolati hálója, a néma RMDSZ-es szenátor és a rengeteg egymásba kapaszkodó véletlen.
De micsoda véletlen!?
Karczag Anna
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Szerdán szavaz a Parlament a Mureșan-kormány beiktatásáról
Szeptember 30-án, szerdán 13 órától tartja a román Parlament két házának együttes ülése a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatásáról szóló szavazást – döntött szombaton a Képviselőház és a Szenátus együttes állandó bizottsága.

„Ezt bármelyik országgal megtehetjük”: Trump nagykövete a román kormány megbuktatásával kérkedett
Az amerikaiak drága LNG-t akartak eladni Romániának, a PSD-s energiaügyi miniszter egy közvetítő bevonásával sürgette az üzletet, Ilie Bolojan viszont nem mutatott kellő lelkesedést. Ezután Donald Trump egyik legközelebbi politikai bizalmasa egy athéni vacsorán már a román kormány közelgő bukásával kérkedett. Bolojan kabinetje két hónappal később valóban megbukott, a PSD és az AUR közös…

Szele Tamás: Trump és Zelenszkij
Minden jel arra mutat tehát, hogy a siker és a békekötés záloga Ukrajna kitartása és bátorsága. Reméljük, ha idén nem is, de legalább jövőre eljön a győzelem órája is.

Levél a magyar szurkolónak: a kurva anyátokat! Ultra, not a bitch!
Szerkesztőségünkhöz közel állnak egykor pörgős szurkolói életet élő magyar fociultrák. Az alábbi írás egyiküké, amelyet változtatás nélkül teszünk közzé. Most semmilyen kommentárt nem fűzünk hozzá, azt leszámítva, hogy: Slava Ukraini!

Muresan próbálkozik, közben előrehozott választással lövi a PSD-t
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a Parlamentnek kormányprogramját és minisztereinek névsorát, ezzel hivatalosan is megkezdődött a kabinet beiktatásának parlamenti eljárása. A miniszterjelölteket várhatóan hétfőn hallgatják meg a szakbizottságok, a bizalmi szavazást pedig kedden tarthatják meg. A miniszterek tehát megvannak, a program elkészült, a tárcákat…