Uniós csúcs Brüsszelben: vita a költségvetésről, NATO-ülés a Fekete-tengerről, közben az uniós bíróság elmarasztalta Magyarországot
Csütörtökön Brüsszelben megkezdődött az Európai Tanács kétnapos ülése, amelynek napirendjén a versenyképesség, Ukrajna, a következő hosszú távú uniós költségvetés, a Közel-Kelet, az európai védelem és biztonság, a migráció, valamint a bővítés és az intézményi reformok szerepelnek. A csúcs hivatalosan helyi idő szerint délelőtt tíz órakor kezdődött, és António Costa, az Európai Tanács elnöke pénteken egy munkaebéddel zárja.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a tagállamok vezetőihez szólva arra figyelmeztetett, hogy az ír elnökség módosított javaslata a 2028–2034-es többéves pénzügyi keretről veszélyezteti azt az egyensúlyt, amelyet a parlament a hagyományos szakpolitikák és az új prioritások között kialakított. Metsola szerint nem lehet úgy megállapodni ambiciózus célokban, hogy közben megvágják az eléréséhez szükséges forrásokat. Az ír elnökség szombaton 140 milliárd eurós vágást javasolt az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest, főként a versenyképességi és a fejlesztési támogatásokat érintve. Az Európai Parlament áprilisban elfogadott álláspontjában ezzel szemben mintegy tíz százalékos emelést kért, és új saját forrásokat javasolt, köztük digitális szolgáltatási adót, online szerencsejáték-adót és a kriptoeszközök árfolyamnyereségének megadóztatását. A parlament elnöke megerősítette Ukrajna támogatását az újabb nehéz tél előtt, és üdvözölte, hogy két új tárgyalási klasztert nyitottak meg Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal.
A csúcsot beárnyékolják a fekete-tengeri támadások. Nicușor Dan román elnök Brüsszelben bejelentette, hogy az Észak-atlanti Tanács, a NATO legfőbb döntéshozó testülete külön ülést tart a fekete-tengeri helyzetről. Az államfő Rumen Radev bolgár miniszterelnökkel és Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett, és az X-en közölte, hogy a szövetségesekkel együtt vállalták területük minden centiméterének – a vizeknek és a légtérnek is – a megvédését. Szerinte a helyzet súlyos, kereskedelmi hajókat támadnak meg és süllyesztenek el, tengerészek halnak meg, sebesülnek meg és tűnnek el Románia és Bulgária partjainak közvetlen közelében, és ennek véget kell vetni. Dan Brüsszelben azt is kijelentette, hogy Oroszország nyilvánvalóan az európai társadalmak destabilizálására és az Ukrajnának nyújtott támogatás gyengítésére törekszik, a válasz pedig az, hogy tovább kell támogatni Ukrajnát.
Ugyanaznap az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy Magyarország megsértette az uniós jogot, amikor az embercsempészek letöltendő börtönbüntetését automatikusan „reintegrációs különleges őrizetre” változtatta, ami a gyakorlatban a szabadon bocsátásukat és kitoloncolásukat jelentette. Az Orbán-kormány 2023-ban fogadta el a rendeletet, amely szerint az embercsempészésért vagy annak kísérletéért elítélteket szabadon engedik, de 72 órán belül el kell hagyniuk az országot, és büntetésük idejére nem térhetnek vissza. A rendeletet 2025. augusztus 19-én hatályon kívül helyezték, addigra azonban 2525 elítélt szabadult ki. Az Európai Bizottság szerint a szabályozás rendszerszintű kockázatot teremtett az illegális bevándorlás büntetlenségének elősegítésével, és veszélyeztette az uniós migrációs és határellenőrzési politikák hatékonyságát. A luxembourgi bíróság szerint a rendelkezés nem tekinthető hatékony büntetésnek, mert a börtönbüntetést nem hajtják végre, csak kitoloncolás és ideiglenes beutazási tilalom követi, elrettentő ereje sincs, hiszen az embercsempészek tudják, hogy legrosszabb esetben is csak kiutasítják őket. A testület aránytalannak is tartotta, mert a szabadon bocsátás automatikusan, a bűncselekmény körülményeinek és az elkövető személyének egyedi mérlegelése nélkül történt, még olyan súlyos esetekben is, amelyekre az uniós jog legalább nyolcéves börtönbüntetést ír elő. Az Magyar Péter kormánya még Viktor Orbán rezsimjétől örökölte.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Trump már a „bombák anyját” is bevetné Irán ellen
Az amerikai hadsereg új támadási terveket dolgozott ki Irán ellen, amelyekben a GBU–43/B MOAB, a „bombák anyjaként” ismert legerősebb nem nukleáris amerikai bomba bevetése is szerepel.

Nesztek kormány: jogerősen elítélt belügyminiszterrel és a bankok ellenségével izzít a PSD
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek kormánya névsorát és programját, ezzel lezárult az alkotmányos tíznapos határidő, amely október 6-án, a kijelölő rendelet Hivatalos Közlönyben való megjelenésével kezdődött. A kabinetben tizenegy PSD-s és hat szakértő miniszter ülne. A szakbizottsági meghallgatások hétfőn kezdődnek, a parlament két házának együttes…

Szele Tamás: A kremlinológia és a Zen
„A Mester húsz évig meditál egy barlangban, majd megvilágosodva kilép a napfényre. A barlang előtt tanítványok várják. - Mester, taníts minket! - Gyermekeim, az élet olyan, mint a tenger. - Miért? - Jó, hát akkor nem olyan.”

Putyin takarít: házkutatás után bevitték kihallgatásra a Novaja Gazeta főszerkesztőjét
Csütörtökön moszkvai otthonában házkutatást tartottak Szergej Szokolovnál, a független orosz Novaja Gazeta főszerkesztőjénél, majd az orosz Nyomozó Bizottsághoz vitték kihallgatásra. Ezt maga a lap közölte a Telegramon. A szerkesztőség szerint csütörtökön nem sokkal dél után szakadt meg a kapcsolat a főszerkesztővel, amikor kikapcsolták a telefonját, közvetlenül egy általa vezetett szerkesztőségi…

Megugrottak Moszkva olaj- és gázbevételei
Oroszország olaj- és gázipari adóbevételei októberben éves összevetésben 10 százalékkal, 1000 milliárd rubelre, azaz 11,97 milliárd dollárra nőhetnek – derül ki a Reuters hírügynökség számításaiból. Ezek a bevételek az orosz szövetségi költségvetés bevételeinek nagyjából ötödét adják, és kulcsszerepet játszanak az Ukrajna elleni háború finanszírozásában, hiszen Oroszország az Egyesült Államok és…