Megugrottak Moszkva olaj- és gázbevételei
Oroszország olaj- és gázipari adóbevételei októberben éves összevetésben 10 százalékkal, 1000 milliárd rubelre, azaz 11,97 milliárd dollárra nőhetnek – derül ki a Reuters hírügynökség számításaiból. Ezek a bevételek az orosz szövetségi költségvetés bevételeinek nagyjából ötödét adják, és kulcsszerepet játszanak az Ukrajna elleni háború finanszírozásában, hiszen Oroszország az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia után a világ harmadik legnagyobb olajtermelője és -exportőre.
A havi bevétel a szeptemberinek több mint kétszerese lehet, elsősorban azért, mert októberben esedékes a kőolaj-kitermelés után fizetendő negyedéves kiegészítő adó. Ezt nem számítva a bevétel mintegy 164 milliárd rubellel, azaz 36 százalékkal haladhatja meg a szeptemberit. A Reuters szerint a növekedés fő oka a világpiaci olajárak emelkedése, amelyet a közel-keleti konfliktus miatti ellátási zavarok okoztak, ugyanakkor ennek hatását részben ellensúlyozza, hogy az orosz kitermelés 2026 harmadik negyedévében várhatóan öt százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Éves szinten a kép kevésbé kedvező a Kreml számára: 2026-os orosz költségvetés 40 283 milliárd rubeles összbevétellel számol, ebből 8918 milliárd rubelt várnak az olaj- és gázágazattól. A Reuters szerint január és október között az olaj- és gázbevételek 6450 milliárd rubelt tesznek ki, ami 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Tavaly ezek a bevételek 24 százalékkal, 8480 milliárd rubelre estek, ami 2020 óta a legalacsonyabb szint.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Trump már a „bombák anyját” is bevetné Irán ellen
Az amerikai hadsereg új támadási terveket dolgozott ki Irán ellen, amelyekben a GBU–43/B MOAB, a „bombák anyjaként” ismert legerősebb nem nukleáris amerikai bomba bevetése is szerepel.

Nesztek kormány: jogerősen elítélt belügyminiszterrel és a bankok ellenségével izzít a PSD
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek kormánya névsorát és programját, ezzel lezárult az alkotmányos tíznapos határidő, amely október 6-án, a kijelölő rendelet Hivatalos Közlönyben való megjelenésével kezdődött. A kabinetben tizenegy PSD-s és hat szakértő miniszter ülne. A szakbizottsági meghallgatások hétfőn kezdődnek, a parlament két házának együttes…

Szele Tamás: A kremlinológia és a Zen
„A Mester húsz évig meditál egy barlangban, majd megvilágosodva kilép a napfényre. A barlang előtt tanítványok várják. - Mester, taníts minket! - Gyermekeim, az élet olyan, mint a tenger. - Miért? - Jó, hát akkor nem olyan.”

Uniós csúcs Brüsszelben: vita a költségvetésről, NATO-ülés a Fekete-tengerről, közben az uniós bíróság elmarasztalta Magyarországot
Csütörtökön Brüsszelben megkezdődött az Európai Tanács kétnapos ülése, amelynek napirendjén a versenyképesség, Ukrajna, a következő hosszú távú uniós költségvetés, a Közel-Kelet, az európai védelem és biztonság, a migráció, valamint a bővítés és az intézményi reformok szerepelnek. A csúcs hivatalosan helyi idő szerint délelőtt tíz órakor kezdődött, és António Costa, az Európai Tanács elnöke…

Putyin takarít: házkutatás után bevitték kihallgatásra a Novaja Gazeta főszerkesztőjét
Csütörtökön moszkvai otthonában házkutatást tartottak Szergej Szokolovnál, a független orosz Novaja Gazeta főszerkesztőjénél, majd az orosz Nyomozó Bizottsághoz vitték kihallgatásra. Ezt maga a lap közölte a Telegramon. A szerkesztőség szerint csütörtökön nem sokkal dél után szakadt meg a kapcsolat a főszerkesztővel, amikor kikapcsolták a telefonját, közvetlenül egy általa vezetett szerkesztőségi…