Vidéki prókátor: Magyar Péter és Vlagyimir Putyin között választunk

Akinek a bizalmát és szavazatát egy négy éve borzalmas emberi tragédiákat és hatalmas veszteségeket okozó honvédő háborúban álló ország, egy négy éve nap mint nap iszonyatos szenvedéseket és nélkülözéseket átélő nép és annak folyamatos életveszélyben élő és dolgozó vezetője elleni gyűlöletkeltéssel lehet elnyerni, az morális és/vagy szellemi nyomorult. Ezt sajnos nem lehet ennél finomabban és pontosabban megfogalmazni. Amit ugyanis az Orbán-párt választási kampány címén művel, pontosan olyan, mintha 1956-ban, miközben a magyar forradalmárok a ruszkikkal harcoltak és életüket adták a hazájukért, egy osztrák politikus a magyarellenességre és a Nagy Imre-ellenességre építette volna a kampányát. Éppen ezért az, aki nem tartja magát sem morális, sem pedig szellemi értelemben nyomorultnak, egy ilyen kampány után nem szavazhat Orbánra.

Az pedig kifejezetten komikus, hogy ez a szerencsétlen csörgősipkás Don Corleone egy szintre próbálja magát helyezni Zelenszkijjel, aki – túl azon, hogy az ukránok Kossuth Lajosa és Winston Churchille – jelenleg a világpolitika egyik legfontosabb szereplője.

Ha csak az elmúlt hetet nézzük, Zelenszkij elnök múlt csütörtökön átfogó ukrán-román stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Bukarestben Nicusor Dan elnökkel, másnap Párizsban találkozott Reza Pahlavi iráni trónörökössel, akivel az iráni helyzetről, valamint Ukrajna és Irán jövőbeli kapcsolatairól folytatott megbeszélést, s az ukrán kormány tárgyalásban áll több ország – köztük az Egyesült Államok, Izrael és az öbölmenti arab államok -, kormányával, melyek az iráni drónok ellen drónelhárító eszközök tekintetében Ukrajnától kérnek segítséget.

Mindeközben Európa nem zsarolható erős embere nyilvánosan felhívta Flórácskát, Rózácskát és Sárikát telefonon és kiküldött egy küldöttséget Kijevbe, melyet aztán néhány napos semmittevést követően taktikai visszavonulásra utasított, miután kiderült, hogy a kutya sem áll velük szóba. Még a jelenleg a béketeremtés helyett éppen orbitális méretű katonai és politikai kudarc felé masírozó Trumpnak sem ér annyit az ideológiai barátsága, hogy egy napot rászánjon az idejéből, az EU tagállamainak vezetői pedig már rég megtanulták, hogy hogyan húzzák ki az általa bedugdosott botokat a küllők közül. Politikai jelentőségeként így maradt az, hogy Putyin ügynöke és hasznos hülyéje. Vagyis, hogy áruló, ahogy Magyar Péter tegnap mondta.

Ha tehát tömören akarjuk megfogalmazni a lényeget: nem Zelenszkij vagy Orbán, hanem Magyar Péter, vagy Putyin.

FORRÁS:

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Moszkva az ENSZ-ben is közölte: nyémá kukuruzá, nyéma tűzszünet

Moszkva az ENSZ-ben is közölte: nyémá kukuruzá, nyéma tűzszünet

Ha valaki azt gondolta volna, hogy az ENSZ-ben majd sikerül meggyőzni Putyint legalább egy átmeneti tűzszünetről, az kurvára tévedett. Bár az is igaz: ha van még ember a Földön, aki hisz az orosz elnöknek, diplomáciának vagy sajtónak, az valóban megérdemli a csalódást.

ugar
Ruszkik, haza – kivéve, ha oligarchák! Magyar Péter a viktori úton?

Ruszkik, haza – kivéve, ha oligarchák! Magyar Péter a viktori úton?

Az Európai Unió szeptember 22-én újabb három évvel meghosszabbította a közel háromezer orosz személyt és szervezetet érintő szankciókat, két igencsak ismert milliárdos azonban közben eltűnt a listáról: Aliser Uszmanov és Mihail Fridman. Vitalie Cojocari arra hívja fel a figyelmet, hogy mindkét törlés mögött különös diplomáciai alku húzódik.

ugar
Hunor kormányformulája: minden, csak magyar érdek nem

Hunor kormányformulája: minden, csak magyar érdek nem

Az erdélyiek főnöke ma a Facebook-oldalán tájékoztatta az őt megválasztó erdélyi magyarokat arról, hogy Siegfried Mureșan ismertette a Szövetséggel a kormányprogramját, amelyről Kelemen Hunor úgy ítélte meg, hogy „támogatható”. Hogy miért? Nos, ez nem igazán derül ki, mert a nagy általánosságokon túl semmiféle magyar érdek nem szerepelt a tárgyalási pontok között.

ugar
Szele Tamás: Irán mesterterve

Szele Tamás: Irán mesterterve

Sose feledjük Helmuth von Moltke híres tételét, mely szerint nincs haditerv, amely túlélné az ellenséggel való első harcérintkezést.

zona
Washington kimondta: Európa csak a negyedik az Egyesült Államok stratégiai fontossági sorrendjében

Washington kimondta: Európa csak a negyedik az Egyesült Államok stratégiai fontossági sorrendjében

Az Egyesült Államok saját területének védelmét, a nyugati féltekét és a csendes-óceáni térséget is fontosabbnak tartja Európánál – jelentette ki Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet. A diplomata szerint ez nem jelenti Európa elhagyását, Washington azonban azt várja az európai szövetségesektől, hogy nagyobb részt vállaljanak saját kontinensük védelméből.

ugar