Van az európai diplomáciának egy egészen különleges képessége: amikor már a sokadik orosz drón repked NATO-határok környékén, amikor GPS-jeleket zavarnak, kritikus infrastruktúrát térképeznek fel, kibertámadások követik egymást, és lassan külön dosszié kellene ahhoz, hogy számon tartsuk az Európában történt szabotázsakciókat és azok előkészítését, akkor összeülünk, majd határozottan megállapítjuk,

Románia ismét ott áll egy európai pénzekkel kapcsolatos határidő előtt, ahol a román állam rendszerint állni szokott: az utolsó pillanatban, félig kész házi feladattal, egymásra mutogató minisztériumokkal és azzal a halvány reménnyel, hogy Brüsszelben talán valaki még egyszer megsajnál bennünket. Ezúttal 770 millió eurónyi PNRR-pénz forog kockán, és mindössze néhány nap maradt arra, hogy megszüles

Tarr Zoltán tulajdonképpen saját kormányát – és saját magát – alázta porig, amikor nemcsak leejtette a szappant az erdélyiek főnöke előtt, hanem le is hajolt érte. Mert igaz ugyan, hogy eszközként IS használt minket Viktor Orbán, de ne tegyünk úgy, mintha ez az erdélyi magyarok többségének akaratával szemben történt volna – nem, az erdélyi magyarok többsége akkor is, ma is Viktor Orbán rajongója, és hosszú története van annak, hogy ez miért alakult így, de ennek a történetnek nem az fog véget vetni, hogy Tarr Zoltán bocsánatért esedezik. Az már csak külön fűszer ebben a zagyva csemegeboltban, hogy Tarr Zoltánon kívül csakis RMDSZ-es vezetők voltak jelen az eseményen. Így esett meg az, hogy Tarr Zoltán bocsánatot kért Kelemen Hunortól, vagy épp Péter Ferenctől, Maros megye tanácselnökétől, aminél lejjebb aligha lehet süllyedni, de meggyőződésem, hogy az említett tulipános korifeusok is csak néztek, mint a moziban, mert ekkora önmegalázásra ők sem számítottak, cserébe viszont gondolták, hogy lesz valamiféle üzenet, hogy többet ne lopjanak a magyar adófizetők pénzén megvásárolt médiaintézményeket vagy egyebeket, úgy mint szálloda, repülőtér, sörgyár, de Tarr Zoltán jött, látta őket, és bocsánatot kért.

Van az a pillanat, amikor egy politikus reakciója érdekesebb annál, mint a hír amire reagál. Călin Georgescu esetében most nagyjából itt tartunk: a román elnöki hivatal közölte, hogy készül a régóta ígért jelentés a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének hátteréről, csakhogy a dokumentum nem áll meg ennél az egyetlen választásnál. Húsz év orosz hibrid műveleteit és befolyását akarják végignézn

Van abban valami egészen huszonegyedik századi, amikor az ember épít egy körülbelül félmilliárd dolláros radart azért, hogy észrevegye a felé repülő ballisztikus rakétákat, majd az ellenség fogja magát, odaküld valamit – rakétát vagy drónt, ezt a mai napig nem sikerült teljes bizonyossággal tisztázni – és kilövi magát a radart.

Szóval, ez még csak nem is a teljes lista. Nem tudjuk, hány felderítő műveletet nem vettünk észre, hány kibertámadás maradt rejtve a nyilvánosság elől, hány szabotázst könyveltünk el balesetként, hány hamis történet eredetét nem sikerült visszafejteni, és hány olyan művelet előkészítése zajlik most, amelyről csak hónapokkal vagy évekkel később fogjuk megtudni, mi volt. Azt viszont már most tudjuk, hogy a Kreml egyik legfontosabb európai erőforrása nem valamely titkos fegyver, hanem a következmények hiánya. Miközben Ukrajna valódi rakétákat kap valódi városokra, Európa még mindig gyakran úgy viselkedik, mintha a megfelelő válasz egy újabb elemzés, egy újabb diplomáciai tiltakozás és egy újabb gondosan megfogalmazott közlemény volna.

Van Transznisztriában, alig néhány kilométerre az ukrán határtól egy szovjet lőszerraktár, amelyről több mint húsz éve azt mesélik Moldovának és a nagyvilágnak, hogy ha az egyszer felrobban, akkor nagyjából vége mindennek. Hiroshima, földrengés, regionális ökológiai katasztrófa, tízezrével veszélyeztetett emberek – az évtizedek során minden előkerült, ami egy rendes apokalipszishez szükséges, mikö

Vitalie Cojocari vendége volt Anatol Șalaru, Moldova korábbi védelmi minisztere, akivel az orosz hibrid hadviseléstől és az Európában végrehajtott vagy előkészített szabotázsakcióktól kezdve a cobasnai lőszerraktáron és egy esetleges újabb orosz mozgósításon keresztül egészen az ukrajnai háború katonai és belpolitikai helyzetéig jut el a beszélgetés. Șalaru több ponton keményen fogalmaz, és az int

Aleksandar Vučić Szerbiájában lassan nem az a kérdés, hogy szabad-e kellemetlen dolgokat írni a hatalomról, hanem az, hogy mennyibe kerül annak, aki megteszi. Nyolc nemzetközi sajtó- és jogvédő szervezet augusztus 21-én közös figyelmeztetésben számolt be arról, hogy az országban az elmúlt hónapokban tovább romlott az újságírók helyzete: megszaporodtak a halálos és szexuális erőszakkal fenyegető üz

Birchall külön oda is szúr az öt bíróból álló többségnek, akiket „az öt nagyszerűnek” nevez, és lényegében a saját indoklásuk nyelvezetét parodizálva vezeti le, miért nem panaszkodhatnának retroaktivitásra. A javaslat természetesen elsősorban politikai és jogi fricska, nem pedig kész jogszabálytervezet, és Birchall valódi célja éppen az ellentmondás bemutatása: ha a CCR által felállított elv valóban olyan kifogástalan, amilyennek a többségi indoklás állítja, akkor annak működnie kellene akkor is, amikor nem Dominic Fritz mandátumáról, hanem az alkotmánybírák saját pénzéről van szó, mert jogállamban az elveknek van egy meglehetősen kellemetlen tulajdonságuk: nem csak akkor érvényesek, amikor nekünk kedveznek.

A keleti NATO-országok idegessége ráadásul nem valamiféle elméleti félelem attól, hogy Trump egyszer talán rossz lábbal kel fel, mert az amerikai katonai jelenlét csökkentése már folyamatban van. A Reuters július közepén arról számolt be, hogy Washington csendben visszavágta katonai jelenlétét Kelet-Európában, különösen a Baltikumban, és egy Lengyelországba tervezett jelentős amerikai csapatrotációt is váratlanul töröltek. Észtország védelmi minisztere szerint az országban állomásozó amerikai erők létszáma jelentősen csökkent, ami érthetően nem váltott ki különösebb ünneplést azokban az államokban, amelyek földrajzi helyzetükből adódóan Oroszországot nem csak külpolitikai tanulmányokból ismerik.

Összegezve: a romáén jogrendszert putyini mintára átalakító legfontosabb pozíciókban levő szereplők közül kettő magyar döntött úgy, hogy nem a demokrácia mellett, hanem az ellen áll ki. Tényleg feltétlenül szükséges, hogy ez a tulipán elérje az öt százalékot?

Orbán Viktor már nincs kormányon, a tizenhat év alatt felépített politikai-gazdasági rendszer azonban nem párolgott el vele együtt áprilisban, és különösen nem tűntek el azok a nemzetközi üzleti kapcsolatok, befektetések és személyi hálózatok, amelyeket a NER az elmúlt években módszeresen épített. Éppen ezért különösen érdekes, ami most Szerbiában történik: miközben Magyarországon az új kormány és

Romániában megint eljutottunk oda, amikor a kormányzat megpróbálja rendbe tenni az állami bérezés évek óta toldozott-foldozott rendszerét, és természetesen azonnal kiderül, hogy a „rendbetétel” szó a közalkalmazottak számára egészen mást jelenthet attól függően, hogy valaki intenzív osztályon dolgozik, egy egyetemen tanít, kutatóintézetben dolgozik, minisztériumban ül, diplomataként szolgál külföl

Romániában hamarosan jóval nehezebb lehet politikai pártot alapítani, miután az Állandó Választási Hatóság, az AEP új párttörvény-tervezete a jelenlegi háromról százra emelné az ehhez szükséges alapító tagok számát. Első pillantásra ez akár jelentéktelen technikai módosításnak is tűnhet, elvégre egy húszmilliós országban egy magát valamirevaló politikai mozgalomnak tartó társaság talán csak képes

Egy Berlin közelében megtalált, titkos fegyverrejtekhely önmagában is komoly ügy lenne, a történet azonban ennél jóval nyugtalanítóbb, mert a német hatóságok nem egyszerűen illegálisan tárolt fegyverek után nyomoznak, hanem azt próbálják kideríteni, hogy a rejtekhelyet egy későbbi erőszakos művelet előkészítésére hozták-e létre, és hogy lehetett-e az egész akciónak orosz hírszerzési háttere. A Bra

Az oltásokkal kapcsolatos, bizonyítottan hamis állítások tudatos terjesztését ugyanis nem feltétlenül kellene ugyanabba a kategóriába sorolni, mint azt, amikor valaki azt állítja az interneten, hogy a szomszédja ronda kalapot hord. Ha valaki tudatosan olyan hamis egészségügyi állításokat terjeszt, amelyek alkalmasak arra, hogy tömegesen visszavessék egy halálos fertőző betegség elleni oltottságot, miközben a tudományos bizonyítékok ennek az ellenkezőjét támasztják alá, akkor legalább a jogi felelősség lehetőségéről el kellene kezdeni értelmesen beszélni.

Lengyelországban őrizetbe vettek egy 63 éves ukrán állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy orosz titkosszolgálati megrendelésre megpróbált felrobbantani egy ukrán hadiipari szereplőt. A történet már önmagában is súlyos, de van benne egy különösen fontos részlet: a merényletet nem Lengyelországban, hanem Ukrajnában, Kijev közelében készítették elő, a feltételezett elkövető pedig az akció kudarc

Nehéz eldönteni, hogy Radu Miruță védelmi miniszter egyszerűen túlságosan optimista, teljes ismeretlenség uralkodik-e a fejében az RMDSZ politikáját illetően, vagy esetleg ez az egész csak egy elegáns politikai figyelmeztetés volt a magyar érdekképviselet felé. Miruță ugyanis pénteken Temesváron arról beszélt, hogy a következő kormányban a PNL, az USR és az RMDSZ már nem fér meg egy szobában a PSD

Van az a pont, amikor az ember már nem tudja eldönteni, hogy egy történetet olvas, vagy egy politikai szatíra forgatókönyvét, amelyet valaki egy különösen rossz napján írt meg. Romániában most éppen ez a helyzet: augusztus 23-án a Comana kolostornál mellszobrot avatnának Radu Theodoru egykori vezérőrnagynak, annak a tábornoknak, aki haláláig kapcsolatban állt a szélsőséges, oroszbarát körökkel, és