A Brexit végül nem az EU-t törte szét, hanem Nagy-Britanniát

A Brexit egyik nagy orosz reménye az volt, hogy az Európai Unió majd szépen elkezd szétesni, mint rosszul összerakott IKEA-szekrény költözés közben. Moszkvának mindig is ez volt az érdeke: nem egy egységes uniós tömbbel tárgyalni, hanem külön-külön államokat zsarolni, venni, puhítani, leválasztani, aztán mindegyiknek külön elmagyarázni, hogy a gáz, az olaj, a piac, a béke és a józan ész természetesen Oroszországból érkezik. Csakhogy a Brexit után nem az EU kezdett szétesni, hanem maga az Egyesült Királyság jutott oda, hogy Skócia, Wales és Észak-Írország vezetői már közösen akarnak előbb függetlenedni, majd csatlakozni az EU-hoz.

Cardiffban John Swinney skót miniszterelnök, Rhun Iorwerth walesi kormányfő és Michelle O’Neill északír kormányfő közös nyilatkozatban követelték, hogy Westminster készüljön fel az alkotmányos változásokra, és ne akadályozza meg Skócia, Wales és Észak-Írország önrendelkezését. A Guardian beszámolója szerint ez az első alkalom, hogy a három kormány élén egyszerre olyan politikai erők állnak, amelyek hosszabb távon ki akarják vezetni saját országukat az Egyesült Királyságból.

A történetben az európai szál sem mellékes. Skócia és Észak-Írország 2016-ban az EU-ban maradásra szavazott, miközben Anglia és Wales többsége a kilépést támogatta; Skóciában mindössze 38 százalék szavazott a Brexitre, Észak-Írországban 44,2 százalék, Walesben viszont 52,5 százalék. Vagyis Wales külön történet, ott nem lehet egyszerűen ugyanazt a sérülést ráhúzni a helyzetre, mint Skócia vagy Észak-Írország esetében. Csakhogy a mostani walesi vezetés már Európában képzeli el Wales jövőjét, és a brit közvélemény is sokat változott: a YouGov friss mérése szerint Angliában, Walesben és Skóciában is többségben vannak azok, akik szerint hiba volt kilépni az EU-ból.

Westminster természetesen nem lelkesedik. A brit kormány álláspontja szerint a miniszterelnök az Egyesült Királyság egysége mellett áll, és nem alkotmányos vitákkal vagy újabb népszavazásokkal akar foglalkozni, hanem a gazdasági biztonsággal. Ez szép mondat, csak éppen ugyanaz a London mondja, amely a Brexit óta folyamatosan azzal szembesül, hogy a brit állam nem egyetlen politikai test, hanem több nemzeti akarat kényelmetlen együttélése. A brit alsóház összefoglalója szerint Észak-Írország esetében a törvény kifejezetten tartalmazza az elvet, hogy csak a lakosság többségének beleegyezésével maradhat vagy távozhat az Egyesült Királyságból, míg Skócia esetében a brit Legfelsőbb Bíróság 2022-ben kimondta: Edinburgh egyoldalúan nem írhat ki függetlenségi népszavazást.

London tehát jogilag még fogja a gyeplőt, politikailag viszont egyre nehezebb úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. A Brexit visszaadta az irányítást, mondták annak idején Farage-ék és a többi birodalmi nosztalgiából élő ideológia-árus, csak azt felejtették el hozzátenni, hogy nem biztos, hogy ugyanannak az országnak adja vissza. A kilépés után Észak-Írországban újra előkerült a határ kérdése, Skóciában megerősödött az az érv, hogy London a skótok akarata ellenére rángatták ki őket az EU-ból, Walesben pedig a korábbi Brexit-szavazat ellenére is megjelent az európai visszakapcsolódás politikai nyelve.

Az orosz műveletek hatása nem úgy működik, hogy hétfőn beindítanak egy kampányt, kedden összeomlik Brüsszel, szerdán pedig Lavrov pezsgőt bont. A rombolás lassabb, makacsabb és sokszor kerülőúton ér célba. A Brexit valóban meggyengítette Európát, kivette az EU-ból az egyik legfontosabb katonai és diplomáciai hatalmat, évekre lekötötte Londont, és megmutatta, hogyan lehet identitáspolitikai hisztériából államszervezési katasztrófát csinálni, csakhogy közben az is kiderült: az EU nem omlott össze, ellenben Nagy-Britannia belső törésvonalai látványosan szétnyíltak.

A vége persze nem holnap lesz, és nem is biztos, hogy a skót, walesi vagy északír függetlenségi tervek mindegyike célba ér. De az irány világosabb, mint valaha: a Brexit nem lezárta a brit alkotmányos kérdést, hanem kinyitotta, ha pedig Skócia vagy egy egyesült Írország az EU felé indul vissza, akkor az orosz műveleti gondolkodás egyik legnagyobb vicce az lesz, hogy a brit kilépéssel nem Európa szétesését gyorsították fel, hanem újabb európai visszarendeződéseket készítettek elő. Persze Moszkvában ettől még nem lesznek idegesek, hisz pontosan tudják: az általuk elindított mérgezés hatása nem múlik el attól, hogy az első adag nem pontosan úgy öl, ahogy tervezték.