A ruszkij mir árnyékában:a NATO már a balti civilek kimenekítésére készül egy orosz támadás esetén

Lengyelország és Litvánia közös, határokon átnyúló evakuációs tervet készít arra az esetre, ha egy súlyos válság vagy orosz katonai támadás miatt civileket kellene kimenekíteni a balti államokból. A terv szerint Litvánia, Lettország és Észtország lakosságának egy részét a lengyel határon keresztül vinnék biztonságosabb területre, miközben ugyanazon az útvonalon kellene északi irányba felvonulniuk a NATO erősítéseinek is. A program kidolgozását Vilmantas Vitkauskas, a litván Nemzeti Válságkezelési Központ vezetője jelentette be. A lengyel és litván szakemberek jelenleg az eljárásokat, a rendelkezésre álló szállítási kapacitást, az utak és vasutak áteresztőképességét, valamint a lengyelországi befogadás feltételeit vizsgálják, a részletes műveleti tervet pedig a két ország közötti hivatalos megállapodás után készítik el.

A gyakorlatban nem egyszerűen arról van szó, hogy háború esetén néhány buszt elindítanak Vilniusból Varsó felé. Több százezer ember rendezett mozgatásához előre kijelölt gyülekezési és nyilvántartási pontokra, üzemanyagra, buszokra, vasúti szerelvényekre, ideiglenes szállásokra, egészségügyi ellátásra és olyan kommunikációs rendszerre lenne szükség, amely akkor is működik, ha az elektromos hálózatot, a mobiltelefon-rendszereket és az internetkapcsolatot már támadás érte. A tervezés a szeptember 25-én kezdődött, október 3-ig tartó Vyčio Skliautas 2026 litván válságkezelési gyakorlat része. Mintegy háromezer állami és önkormányzati tisztviselő, rendőr, katona, intézményi és vállalati szakember, valamint civil szervezeti munkatárs vesz részt rajta, hozzájuk pedig körülbelül ezer önkéntes csatlakozott. Lengyelországból húszfős szakértői küldöttség érkezett Litvániába. A gyakorlat során nemcsak papíron tologatják a nyilakat: tesztelik a lakossági riasztórendszereket, a gyülekezési pontokat, a kitelepítettek nyilvántartását, az autóbuszos és vasúti szállítást, valamint azt is, hogyan lehet nagyobb embercsoportokat egymást követő közigazgatási régiókon keresztül eljuttatni a lengyel határig. Lengyelország Podlasie vajdasága eközben a balti államokból érkező civilek fogadására, ideiglenes elhelyezésére és továbbszállítására készül.

A litván hatóságok hangsúlyozzák, hogy a gyakorlat nem egy közvetlenül küszöbön álló támadás bejelentése. Ez igaz, de nem is egyszerű katasztrófavédelmi rutin. Európa évtizedeken át még annak gondolatát is kerülte, hogy egy NATO-tagállamot katonai támadás érhet, most pedig már azt számolják, hány busz fér át a lengyel–litván határon, miközben az ellenkező irányból harckocsikat, lőszert és légvédelmi rendszereket kell feljuttatni a frontra.

A Suwałki-folyosón múlhat a balti államok szárazföldi kapcsolata

A terv legérzékenyebb pontja a Suwałki-folyosó, a Lengyelországot és Litvániát összekötő, nagyjából száz kilométer széles területsáv. Ettől nyugatra található az erősen felfegyverzett orosz kalinyingrádi exklávé, keletre pedig Belarusz, amely gyakorlatilag Moszkva katonai hátországává vált. Ez az egyetlen szárazföldi összeköttetés a három balti állam és a NATO többi része között. Ha az orosz és belarusz erők lezárnák vagy tűz alatt tartanák a térséget, Litvánia, Lettország és Észtország közúton és vasúton elszakadhatna Lengyelországtól és a nyugati szövetségesektől. A NATO továbbra is használhatná a balti kikötőket és repülőtereket, csakhogy ezeket egy háború első óráiban várhatóan rakéta-, drón- és kibertámadások érnék. A Suwałki-folyosón ezért egyszerre kellene dél felé menekíteni a civileket, és észak felé mozgatni a NATO katonáit, harckocsijait, légvédelmi rendszereit, üzemanyagát és lőszerét. Ugyanezeket az utakat használnák a mentők, a rendőrség, a tűzoltóság és az utánpótlást szállító polgári járművek is. Egyetlen lerombolt híd, néhány útra zuhant kamion, egy kibertámadás miatt leálló vasúti irányítás vagy a lakosság pánikszerű menekülése órák alatt megbéníthatná az egész folyosót. Ezért nem elég katonákat és fegyvereket telepíteni a keleti szárnyra, hanem a civil forgalmat is előre meg kell szervezni, különben a menekülő lakosság akaratlanul is eltorlaszolhatja a szövetséges erők legfontosabb felvonulási útvonalát. Az ukrajnai háború megmutatta, milyen gyorsan válhatnak a békeidőben elegendőnek látszó utak, vasutak és határátkelők kezelhetetlen szűk keresztmetszetté. Litvánia már elkészítette saját belső evakuációs tervét is. Vilnius lakóit szükség esetén három fő irányba indítanák el: délen Lengyelország felé, északon Panevėžys és Šiauliai, nyugaton pedig Kaunas és Klaipėda irányába. A lengyel útvonal azért különösen fontos, mert ezen keresztül lehetne a veszélyeztetett lakosság egy részét a balti hadszíntéren kívülre juttatni.

A balti államok számára a civil védelem nem elméleti kérdés. Oroszország katonai létesítményeket, repülőtereket és rakétarendszereket tart fenn Kalinyingrádban, Belaruszban pedig orosz csapatok, repülőgépek és fegyverrendszerek állomásoznak, Moszkva emellett légsértésekkel, kibertámadásokkal, szabotázsakciókkal, a migráció politikai fegyverként való használatával és a kritikus infrastruktúra elleni műveletekkel folyamatosan teszteli a NATO keleti tagállamait. A NATO eközben új parancsnoki struktúrát készít elő a balti térség védelmére: a tervek szerint egy második hadtestparancsnokság felelne Lettország és Észtország megerősítéséért, ami háború esetén akár 40–60 ezer katona gyors térségbe vezénylését is lehetővé tenné, ennek azonban csak akkor van értelme, ha az utak, hidak, vasutak és logisztikai csomópontok használhatók maradnak. A balti evakuációs terv ezért nem a vereségre való készülődés, hanem a védelem egyik feltétele. A civilek időben történő kimenekítése csökkenti a várható áldozatok számát, tehermentesíti a hadsereget és megakadályozza, hogy a pánikszerű menekülés megbénítsa a katonai műveleteket. A hír valódi jelentősége mégis az, hogy Európa keleti részén már nem azt kérdezik, elképzelhető-e egy orosz támadás, hanem azt számolják, hány embert, milyen útvonalon és mennyi idő alatt lehet elvinni előle.

Ugar