Trump ismét megtalálta az olajválság felelősét: naná, hogy Ukrajna

Donald Trump ismét felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy állítsa le az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat, mert azok szerinte „világszintű problémát” okozhatnak. Az amerikai elnök közben azt is megfejtette, hogy a baj valójában nem a Közel-Keleten keresendő, ahol az Egyesült Államok háborút indított Irán ellen, a Hormuzi-szoros forgalma összeomlott, az olaj ára pedig elszállt, hanem Ukrajnában, amely történetesen éppen az orosz hadigépezet üzemanyag-ellátását próbálja szétverni. Trump szerint Zelenszkij „más dolgokat is tehetne”. Ebben kivételesen igaza van. Tehetne. Csak azok után Ukrajna már ugyanaz a terrorista állam lenne, mint Oroszország.

Donald Trump idióta, ezen lassan már ugyanúgy nincs mit elemezni, mint azon, hogy esik-e lefelé a feldobott tégla, csakhogy továbbra is ő az Egyesült Államok elnöke, ezért sajnos egyáltalán nem mindegy, milyen hülyeséget mond bele a kamerákba. Most éppen arról beszélt az újságíróknak, hogy megkérte Volodimir Zelenszkijt: „lassítsa” az orosz olajfinomítók bombázását, mert ezek a támadások globális üzemanyag-ellátási problémát okozhatnak. Trump szerint Zelenszkij erre azt válaszolta, hogy „valószínűleg megtesszük”, csakhogy ezt egyelőre kizárólag Trump elbeszéléséből tudjuk. Sem az ukrán elnök, sem az elnöki hivatal nem erősítette meg, hogy Kijev valóban beleegyezett volna az orosz finomítók elleni hadjárat visszafogásába. Tekintve, hogy Trump valósággal ugyanolyan viszonyban áll, mint Putyin a szabad választásokkal, egyelőre kezeljük fenntartásokkal, hogy Zelenszkij pontosan mit is ígért neki.

Az amerikai elnök így magyarázta meg követelését:

„A nagy probléma az, hogy megtámadják az oroszországi finomítókat. Ez valójában nem közel-keleti probléma, hanem inkább Oroszországhoz kapcsolódik, mert Ukrajna és Oroszország harcol egymással, Ukrajna pedig az orosz dízelfinomítókat támadja, amelyek az üzemanyag jelentős részét előállítják.”

A mondat szinte tökéletes összefoglalása annak, milyen az, amikor valaki egyszerre hazudik, terel, mossa tisztára az agresszort, és próbálja saját külpolitikai katasztrófáját rákenni arra az országra, amelynek ötödik éve kell megvédenie magát az orosz invázióval szemben. Trump hozzátette, hogy Zelenszkij „más dolgokat is tehetne”.

Igen, Donald, valóban tehetne. Lebombázhatna például egy moszkvai gyermekkórházat. Ballisztikus rakétákkal látogathatna meg néhány nagynevű szentpétervári egyetemet. Szervezetten rabolhatna el orosz gyerekeket, majd átnevelőtáborokban magyarázhatná el nekik, hogy szüleik, nyelvük és nemzetük valójában nem létezik. Belgorodtól Magadanig találomra gyilkolhatna civileket, kínozhatna hadifoglyokat, kivégezhetné a magukat megadó katonákat, színházakat, iskolákat és lakóházakat bombázhatna, majd minden egyes támadás után közölhetné, hogy kizárólag katonai célpontokat ért találat. Mindezekkel Ukrajna egyetlen olyan határt sem lépne át, amelyet az orosz rezsim korábban már ne taposott volna szét bakancsban. Kijev sokáig, nagyon sokáig gyilkolhatna orosz civileket, mire arányaiban egyáltalán megközelítené azt, amit Moszkva Ukrajnában művelt.

Csakhogy Ukrajna nem ezt teszi. Nem azért, mert ne lenne rá technikai lehetősége, hanem azért, mert nem akar terrorista állammá válni. Nem akarja lemásolni Oroszországot, és nem akarja azt a világot felépíteni, amelyben Putyin és immár Trump is otthon érzi magát. Kijev olyan olajfinomítókat támad, amelyek az orosz hadsereg üzemanyag-ellátását, a katonai repülést és közvetve az egész háborús gazdaság működését szolgálják. A múlt héten megtámadott moszkvai Gazprom Nyefty-finomító például a jelentések szerint a főváros üzemanyagigényének mintegy 40 százalékát, a moszkvai régió benzin- és repülőgépüzemanyag-szükségletének pedig körülbelül 70 százalékát fedezi. Vagyis nem valamilyen ártatlan vidéki benzinkutat bombáznak kedvtelésből. Ukrajna az orosz háborús gépezet egyik ütőerét próbálja elvágni, azt a rendszert, amely a tankokat, a teherautókat, a bombázókat és a megszálló hadsereg logisztikáját mozgásban tartja. Trump pedig azt kéri az áldozattól, hogy ezt hagyja abba, mert az agresszor üzemanyag-termelésének kiesése kellemetlen lehet a világpiac számára.

Közel-Kelet?
Nincs itt semmi látnivaló!

Az Egyesült Államok Trump döntése alapján, szövetségeseinek érdemi bevonása nélkül háborút indított Irán ellen, a hét hónapja tartó konfliktus pedig súlyosan megzavarta a Hormuzi-szoros hajóforgalmát. Békeidőben ezen a vízi útvonalon halad át a világ tengeri olajkereskedelmének mintegy ötöde. A háború, a blokád, a hajók elleni támadások és a szoros körüli bizonytalanság közvetlenül megemelte az olaj, a benzin és a dízel árát. Irán néhány nappal ezelőtt hétnapos menetrendet ajánlott a Hormuzi-szoros újranyitására és a tárgyalások folytatására. Teherán azt kérte, hogy Washington oldja fel az iráni kikötők tengeri blokádját, függessze fel az olajexportra vonatkozó szankciókat, szabadítson fel mintegy 12 milliárd dollár befagyasztott iráni vagyont, és tartsa be a tűzszünetet. Már annak hírére esett az olaj világpiaci ára, hogy egyáltalán létezhet diplomáciai kiút, a Brent hordónkénti ára pedig száz dollár alá került. Trump erre közölte: elutasítja az ajánlatot, majd arról beszélt, hogy a novemberi félidős választások után ismét megkezdhetik Irán bombázását. Vagyis az amerikai elnök saját kezével félrelöki azt a javaslatot, amely megnyithatná a világ egyik legfontosabb olajszállítási útvonalát, majd előáll a kamerák elé, és közli, hogy az üzemanyagválság valójában nem közel-keleti probléma. Az ukránok a hibásak, amiért bombázzák az őket megtámadó ország katonai ellátását biztosító finomítókat. Ehhez már nem egyszerűen pofátlanság kell, hanem az a különleges trumpi képesség, amellyel az ember előbb felgyújtja a konyhát, elzárja a vizet, kidobja az ablakon a poroltót, majd a szomszédot hibáztatja a füstért.

Putyin és Trump között ezen a ponton már nem módszertani különbséget látunk, hanem legfeljebb zászlót, nyelvet és hajszínt. Mindketten a megtámadott féltől követelnek engedményt, mindketten saját erőszakuk következményeit másokra hárítják, mindketten úgy beszélnek országokról és emberéletekről, mintha azok egy ingatlanüzlet tételei lennének, és mindketten akkor neveznek valamit békének, amikor az ellenfél abbahagyja a védekezést. Ukrajnát eközben orosz rakéták és drónok támadják, nyugati szövetségesei hátba szúrják, az amerikai elnök pedig arra kéri, kímélje meg az agresszor háborús gazdaságát, nehogy drágább legyen a dízel.

Annyian bombázzák, támadják, árulják el és vádolják ezt a szerencsétlen népet, hogy az ember lassan valóban arra gondol: talán ők Isten új kiválasztottjai. Korábban leginkább a zsidó népet érte ennyi alaptalan vád, üldözés, pogrom és támadás, miközben a világ újra és újra azt magyarázta az áldozatnak, miért kellene kevésbé határozottan védekeznie. Most ugyanezt Ukrajnával játsszuk el. Az agresszor bombázhat, gyilkolhat, gyermekeket rabolhat és egész városokat törölhet el, de amikor az ukránok felrobbantanak egy finomítót, amelyből az orosz tankok és bombázók üzemanyaga érkezik, előlép Donald Trump, a béke önjelölt Nobel-díjasa, és rendre utasítja őket. Mert Zelenszkij valóban tehetne mást is. Például feladhatná országát, átengedhetné a megszállóknak az ukránokat, és megvárhatná, amíg Moszkva befejezi azt, amit Bucsa, Mariupol és Herszon már megmutatott.

Valószínűleg ez lenne az egyetlen olyan ukrán lépés, amellyel Trump végre elégedett lenne.

Ugar