Trump fegyvert kínált eladásra Kínának, Tajvanról pedig alkudozik

Donald Trump megkérdezte Hszi Csin-ping kínai elnököt, szeretne-e amerikai fegyvereket vásárolni – ezt nem valamelyik névtelenséget kérő kormányzati forrás, nem Trump egyik politikai ellenfele, és még csak nem is a „hazug liberális média” állítja, hanem David Perdue, az Egyesült Államok pekingi nagykövete mondta el a Fox News műsorában. Ha valóban így történt – márpedig egyelőre minden jel erre mutat –, akkor az amerikai elnök nem egyszerűen elengedett egy ostoba mondatot: fegyvereket ajánlott fel annak a kommunista diktatúrának, amelyet saját kormányzata az Egyesült Államok legfontosabb stratégiai versenytársának tekint, amely katonai erővel fenyegeti Tajvant, és amely Oroszország, Irán, valamint Észak-Korea legfontosabb hátországává vált.

David Perdue a vasárnapi televíziós interjúban így idézte fel Trump és Hszi Csin-ping találkozójának egyik epizódját:

„Trump elnök folyamatosan azt mondja: hé, mi a világ más országainak is adunk el fegyvereket. Egy adott pillanatban valóban megkérdezte Hszi elnököt, hogy szeretne-e vásárolni belőlük.”

Perdue nem árulta el, milyen fegyverekről lehetett szó, mikor hangzott el pontosan az ajánlat, mennyire gondolta komolyan Trump, és mit válaszolt rá a kínai államfő. Nem tudjuk tehát, hogy néhány kézifegyverről, katonai járművekről, légvédelmi eszközökről, repülőgépekről vagy csak Trump szokásos, minden stratégiai kérdést ingatlanügyletté silányító üzleti fecsegéséről volt szó. Azt azonban tudjuk, hogy Perdue az Egyesült Államok hivatalban lévő pekingi nagykövete, aki személyesen ismerte a tárgyalások tartalmát. Nem egy névtelen diplomata szólta el magát valamelyik washingtoni bár vécéjében, hanem a Trump-barát Fox News adásában beszélt az elnök ajánlatáról. A Fehér Ház ezután azt közölte a New York Timesszal, hogy az Egyesült Államok „nem tervezi” fegyverek eladását Kínának, a külügyminisztérium pedig közölte: az amerikai törvények tiltják az ilyen ügyleteket, és Kína számára nincs érvényes amerikai ajánlat. Ez azonban nem válasz arra, miért állította az Egyesült Államok saját nagykövete, hogy Trump feltette Hszinek a kérdést. Perdue szavait senki nem vonta vissza, őt nem cáfolták meg, és azt sem közölték, hogy félreértette volna az elnököt. A kormányzati magyarázat lényegében csak annyi, hogy jelenleg nincs hivatalos eladási terv. Az ügynek ezért két lehetséges olvasata van:

• vagy az Egyesült Államok pekingi nagykövete talált ki egy olyan történetet, amely saját elnökét veszélyes hülyének mutatja,

• vagy Trump valóban felvetette Hszi Csin-pingnek az amerikai fegyvervásárlás lehetőségét, mire a washingtoni külpolitikai és nemzetbiztonsági apparátus kénytelen volt rohammunkában közölni, hogy ilyesmiről szó sem lehet.

Egyik változat sem különösebben megnyugtató.

Az amerikai fegyverexportot szabályozó ITAR-rendszerben Kína azon országok között szerepel, amelyek esetében Washington főszabály szerint megtagadja a haditechnikai termékek és szolgáltatások exportengedélyét. Ugyanezen a listán található Belarusz, Kuba, Irán, Észak-Korea, Szíria és – külön szabályokkal – Oroszország is. A szabályozás nemcsak a fegyverek tényleges leszállítását tiltja: engedély nélkül nem szabad részletes eladási ajánlatot tenni vagy bemutatót tartani ezeknek az országoknak, amennyiben az már elegendő információt tartalmaz a teljesítményről, az árról és a szállíthatóságról ahhoz, hogy a vásárló dönthessen. Trump odavetett kérdése önmagában valószínűleg még nem meríti ki ennek technikai-jogi fogalmát, hiszen nem tudunk konkrét fegyvertípusról, árról vagy szállítási feltételekről, politikai szempontból azonban ennél is súlyosabb, ha az Egyesült Államok amúgy is dilinyós elnöke úgy beszél a kommunista Kína felfegyverzéséről, mintha golfklubtagságot vagy egy Trump Towerben található lakást próbálna rásózni régi ismerősére.

A fegyverexport ugyanis nem egyszerű kereskedelmi ügylet. Egy korszerű katonai rendszerrel együtt technológia, kiképzés, karbantartási tudás, szoftver, alkatrészellátás és sok esetben hadműveleti tapasztalat is gazdát cserél. Még egy szándékosan lebutított, régebbi amerikai rendszer tanulmányozása is értékes adatokat adhatna a kínai hadseregnek az amerikai műszaki megoldásokról, kommunikációs rendszerekről, érzékelőkről és gyártási eljárásokról, egy esetleges kínai vásárlás ezért akkor is hírszerzési ajándék lenne Pekingnek, ha Washington természetesen nem a legújabb lopakodó repülőgépeket és rakétákat csomagolná hozzá díszdobozban. Kína ráadásul nem szorul rá arra, hogy néhány amerikai fegyverrel mentse meg saját haderejét: a világ egyik legnagyobb hadiiparával rendelkezik, nukleáris fegyvereket, ballisztikus rakétákat, repülőgép-hordozókat, lopakodó vadászgépeket, drónokat és hadihajókat gyárt. Peking számára az amerikai fegyvervásárlás legnagyobb haszna éppen ezért nem feltétlenül maga a fegyver lenne, hanem a hozzáférés az amerikai technológiához, az amerikai beszállítókhoz, valamint az Egyesült Államok szövetségi rendszerének politikai szétverése.

Tajvan várhat, Hszi vásárolhat

Az ügyet az teszi igazán gyalázatossá, hogy miközben Trump Kínától azt kérdezgette, szeretne-e amerikai fegyvereket, hónapok óta visszatart egy mintegy 14 milliárd dolláros fegyvercsomagot Tajvantól, az országtól, amelyik arra készül, hogy túlélje Kína támadását. Peking egyre nagyobb katonai erőt összpontosít a sziget körül, rendszeresen tart éleslövészetekkel és rakétaindításokkal kísért hadgyakorlatokat, repülőgépei és hadihajói pedig szinte naponta felbukkannak Tajvan környezetében. Az Egyesült Államokat ugyanakkor a Taiwan Relations Act kötelezi arra, hogy biztosítsa Tajvan számára az önvédelemhez szükséges eszközöket, Trump azonban a tavasszal egyszerűen „nagyon jó alkualapnak” nevezte a 14 milliárd dolláros tajvani fegyvercsomagot, amelyről Hszi Csin-pinggel tárgyalhat. Magyarul: a támadással fenyegetett demokratikus ország biztonsága az amerikai elnök számára nem stratégiai kötelezettség, hanem zseton a pókerasztalon.

A kép így már egészen világos: Tajvannak hónapokig kell várnia a védekezéshez szükséges fegyverekre, mert Trump azok átadását Kínával szembeni alkualapként használja. Közben ugyanez a Trump megkérdezi annak a Kínának a vezetőjét, amelyik Tajvant lerohanni készül, hogy nem akar-e vásárolni néhány amerikai fegyvert. Ennél súlyosabban akkor sem lehetne aláásni az Egyesült Államok elrettentő erejét, ha az egész műveletet a kínai vezérkar kommunikációs osztálya tervezte volna meg. Pekingnek most már nem azt kell mérlegelnie, hogy Amerika minden körülmények között segít-e Tajvannak, hanem azt, milyen üzletet kell ajánlania Trumpnak azért, hogy ne segítsen. Ha pedig elég jó a megállapodás, talán még fegyvert is vásárolhat az amerikaiaktól ahhoz a háborúhoz, amelyben az amerikai fegyverekkel felszerelt Tajvant kellene legyőznie. A Fehér Ház szerint természetesen az amerikai Tajvan-politika nem változott, csakhogy a stratégiai elrettentés nem kizárólag törvényekből és hivatalos közleményekből áll, hanem abból is, mit hisznek az ellenfelek az amerikai elnök szándékairól. Ha Hszi Csin-ping azt látja, hogy Trump mindent üzleti ajánlatnak tekint, Tajvant pedig cserélhető alkujegynek, akkor Peking számára csökken egy támadás várható politikai kockázata.

Ne adj fegyvert Iránnak – inkább vásárolj tőlünk

A történet groteszkségét tovább fokozza, hogy ugyanez a David Perdue néhány nappal korábban arról beszélt: Trump világosan figyelmeztette Hszi Csin-pinget, hogy elfogadhatatlan lenne, ha Kína hírszerzési információval, alkatrészekkel vagy katonai felszereléssel segítené Iránt, tehát Trump álláspontja nagyjából így foglalható össze: Kína ne adjon fegyvert Amerika ellenfelének, ellenben vásároljon fegyvert közvetlenül Amerikától. A külpolitika mint használt autókereskedés: mindegy, ki viszi el az árut, csak legyen aláírva a szerződés, az elnök pedig elmondhassa, hogy minden idők legnagyszerűbb üzletét kötötte meg. Kína viszont nem egy semleges állam, amellyel Washingtonnak akad néhány nézeteltérése. Peking politikailag, gazdaságilag és technológiailag támogatja Oroszországot, életben tartja az orosz hadiipar számára nélkülözhetetlen kettős felhasználású termékek kereskedelmét, Iránnal stratégiai kapcsolatokat épít, Észak-Koreát pedig gazdaságilag továbbra is lélegeztetőgépen tartja. A négy diktatúra együttműködése nem formális katonai szövetség, de egyre világosabban összehangolt rendszerként működik a Nyugattal szemben. Ha Washington fegyvereket adna el Kínának, azzal nem egyszerűen a kínai hadsereget erősítené, hanem közvetve az egész Moszkva–Peking–Teherán–Phenjan tengely technológiai és katonai képességeit. Az amerikai kormány közben szankciókkal bünteti azokat a kínai vállalatokat, amelyek katonai vagy kettős felhasználású eszközökkel segítik Oroszországot és Iránt. Nehéz lenne ennél látványosabban kiüresíteni a saját exportkorlátozásait.

Az üzenetet nemcsak Kínában hallották meg. Hallotta Japán, Dél-Korea, Ausztrália és a Fülöp-szigetek is, vagyis azok az amerikai szövetségesek, amelyeknek Washington azt magyarázza, hogy több pénzt kell költeniük védelemre a kínai fenyegetés miatt. Hallotta Tajvan, amelynek közben Trump a védekezéshez szükséges fegyvereket is csak „alkualapként” hajlandó kezelni, és hallotta Moszkva is, ahol pontosan tudják: ezzel az amerikai elnökkel nem szövetségi rendszerekről, nemzetközi jogról és hosszú távú biztonságról kell tárgyalni, hanem arról, milyen üzletet lehet tenni elé, amelyet aztán saját győzelmeként adhat el. Nem tudjuk hogy, Trump komolyan gondolta-e az ajánlatot, ahogy azt sem, hogy Trump egyáltalán gondol-e valamit időnként, ahogy azt sem, milyen fegyvereket emlegetett, de ez nem menti fel őt.

• Ha komolyan gondolta, akkor az Egyesült Államok egyik legfontosabb exporttilalmát és teljes ázsiai stratégiáját akarta pillanatnyi üzleti ösztönből felrúgni.

• Ha trollkodni akart, akkor egy nukleáris nagyhatalom elnöke azzal szórakoztatta az Egyesült Államok legveszélyesebb stratégiai ellenfelét, hogy amerikai fegyvereket ajánlott neki, miközben ugyanennek az ellenfélnek a követelésére halogatja Tajvan felfegyverzését.

És van egy harmadik lehetőség is: Trump számára a kettő között nincs lényegi különbség. Az amerikai elnök nem szövetségeseket, ellenfeleket és stratégiai érdekeket lát, hanem eladókat, vásárlókat, árucikkeket és pillanatnyi alkupozíciókat. Ma Tajvan a tárgyalási zseton, holnap egy fegyverrendszer az eladó termék, holnapután pedig valamelyik amerikai szövetséges biztonsága kerülhet fel az árlistára, és mindehhez nem kell egyebet tennie, csak kellően nagy trollságot mondjon bele az éterbe.

Ugat