Tömegesen alkalmaz ukránokat a Fidesz
Söprögetés a Fidesz háza táján - egy csoportban osztotta meg az alábbiakat egy résztvevő (sajnos a beállítása nem engedi tagelni). Az alábbi remek találatot *A szakértő megmondja* Facebook-oldalnak köszönhetjük.
"Ha már a Fidesz azzal riogat mindenkit, hogy a Tisza Világ appot ukránok fejlesztették (nem, de ez nyilván nekik nem lényeg) és szegény szomszéd ország programozói és IT munkásai automatikusan negatív kontextusban jelennek meg, akkor gondoltam, megnézem, hogy vajon a Fideszben és holdudvarában vannak-e ukrán kapcsolatok.
1.) Van ukrán alkalmazottja a 4IG-nek
2.) Vannak ukrán alkalmazottjai a magyar kormánnyal 2010 óta több milliárd forint értékben dolgozó nemzetközi tanácsadó cégnek, a McKinsey-nek.
3.) Az EPAM, amely a világ egyik vezető IT fejlesztő cége, és a magyar kormány 2016-ban több milliárd forinttal támogatta a szegedi letelepedésüket, több mint 14 ezer ukrán alkalmazottat foglalkoztat.
4.) A NOKIA, amellyel a Fidesz-kormány 2013-ban stratégiai partnerséget kötött, szintén foglalkoztat ukrán munkaerőt.
5.) Az IBM, amely több magyar minisztérium és állami vállalat IT beszállítója, több mint 100 ukrán munkatársat foglalkoztat.
6.) A One Magyarország Zrt. (korábbi nevén Vodafone Hungary), amely telefonszolgáltatóként nem csupán állami beszállító, de részben állami tulajdon is, szintén alkalmaz ukrán munkatársakat. Igaz, csak kettőt, de az egyikük például fejlesztő.
És csak kicsit kapargattam meg a jéghegyet. Volna ott még "csontváz" bőven. Természetesen azzal, hogy egy magyar cég vagy szervezet ukrán szakembereket alkalmaz, a valóságban semmi gond nincsen, csak a Fidesz végtelen képmutatására szeretném felhívni a figyelmet."
FORRÁS: A szakértő megmondja
Did you like this article?
Support our work with a small donation
Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR
Gesta recommendations:

Amikor az RM"D"SZ druzsbával aprítja a demokráciát: vagyon- és érdeknyilatkozatok titkosítva
A történet 2025. május 29-én kezdődött, amikor a román Alkotmánybíróság meghozta a 297-es számú döntését. A lényege egyetlen mondatban összefoglalható: a tisztségviselők vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatai többé nem tehetők közzé sem az intézmények honlapján, sem az integritási ügynökség (ANI) portálján. Benyújtani továbbra is kötelező őket – de ezután már csak az ügynökség láthatja, a polgár…

A legfőbb ügyész is elhagyta a süllyedő hajót, de előtte még kamuzott egy jó nagyot
Nagy Gábor Bálint az MTI-hez is eljuttatott közleményben azt írta: az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere – fűzte hozzá. „Ennek egyértelművé tétele érdekében ma – az…

Habemus Bókam, ha-ha-ha
"Habemus Bókam!” – írta Orbán Viktor, s ezzel egyetlen, gondosan idétlen mondatba sikerült belesűrítenie mindazt, ami a Fidesz végjátékáról tudható: a hatalom vallásos önimádatát, a történelmi szerepjátékot, a nyelvi műveletlenséget és a személyi kultusz egyre öblösebb provincializmusát. Kezdjük a latinnal, bár kétséges, hogy az alkotói folyamat során bárki eljutott idáig. A Habemus papam azt…

Szele Tamás: A terror ébredése?
Si vis pacem, para bellum, mondták a rómaiak, aki békét akar, felkészül a háborúra. A fentiek ismeretében azt mondanám: nem árt egy kis készülődés. Egy kis fokozott figyelem. Az ördög nem alszik.

Tusványos: Toró és Németh végighazudták a megnyitót
Hivatalosan is megnyitották Tusványost, a Fidesz erdélyi nyári táborát – amelyet csak azért nevezünk így, mert a szervezők már rögtön azzal a hazugsággal nyitottak, hogy mintegy véletlenül, némileg ugyan a saját hibájukból, de eddig észre sem vették, hogy fideszes tábor lennének, szóval tökéletesen véletlenül, esetleg a fenyvesek Soros Györgyének aknamunkája miatt, de a közönségben az a kép…