Az öreg hajóskapitány mindent lát - Băsescu diagnózisa a román válságról
Traian Băsescu leült a Recorder „Outsider Politic" című műsorába, és bő egyórás interjúban vette végig a román válságot: miért esett neki a PSD Bolojannak, miért béna Nicușor Dan, miért nem meri megteremteni az előrehozott választás eszközét, miért „tehetséges sarlatán" Georgescu, és mit rontott el a NATO-csúcson Trump. A volt elnök szava súlyos — még akkor is, ha érdemes emlékezni rá, hogy ő maga sem a makulátlanság mintaképe.
Kezdjük egy képpel, mert Băsescu még mindig tud képet festeni. A kormányválság szerinte azzal kezdődött, hogy Ilie Bolojan pusztán jelezte: talán megnyirbálja a helyi bárók pénzét. Erre a PSD elindította a leváltását. Băsescu metaforája: Bolojan felkapcsolta a villanyt, és egyetlen piros patkányt vett észre — miközben ott volt egy egész kamra tele piros és sárga patkányokkal, jól összekeveredve. A PSD és a PNL húsz éve közös listákon, közös érdekekben mozog, Bolojan pedig, aki egyik napról a másikra lett antiPSD, 2007-ben még a kormány főtitkáraként segített Băsescu felfüggesztésében, 2009-ben Geoanăt támogatta, 2012-ben a Băsescu-ellenes tábort. Az „elvi" PSD-ellenesség Băsescu olvasatában nem meggyőződés, hanem stratégia: Bolojan 2030-ban elnök akar lenni, és ehhez most kell antiPSD-nek látszania — hogy aztán majd találjanak közös nyelvet, ha úgy hozza az érdek.
Magyar felirat bekapcsolható
Az interjú legkeményebb szála a jelenlegi elnökről szól, és Băsescu itt nem kímél. Szerinte Dan alapvető politikai logikai hibát követett el: nem akadályozta meg a bizalmatlansági indítványt Bolojan ellen, mert rosszul mérte fel a következményeit — „egyedül csinálta, mert matematikus." A matematikai logika, mondja Băsescu, önmagában kevés; politikai logika is kell hozzá. Dan legnagyobb mulasztása szerinte, hogy nem emelte fel a telefont, és nem hívta fel Bolojant a kormányfőjelölés ügyében — ez lett volna a „lojális intézményközi együttműködés", ehelyett a Veștea- és Tomac-manőverekkel kommunikációs katasztrófát okozott.
De a legfontosabb vád az előrehozott választás körül forog. Băsescu szerint Dan súlyosan téved, amikor kijelenti: „nem akarok feltételeket teremteni az előrehozott választáshoz." Az előrehozott választás lehetősége ugyanis eszköz — méghozzá kemény eszköz —, amelyet nem feltétlenül kell bevetni, de létre kell hozni, hogy a kezében legyen a pártokkal szemben. „Nem szolgálhatja az országot" — mondja Băsescu az elnökről, aki egy belső válság közepén képtelen kormányt biztosítani. Ő maga, teszi hozzá, mindig másnap kijelölte a jelölteket, mert nem az elnök dolga a többséggel bíbelődni, hanem az alkotmányos kötelesség teljesítése.
Itt érdemes megállni egy pillanatra, mert ez a szál pontosan egybecseng azzal, amit erről a válságról korábban mi is írtunk: mindenki fél az előrehozott választástól, és mindenki a régi nagykoalíció valamilyen formáját tákolja össze, hogy elkerülje a nép szavazatát. Băsescu ugyanezt mondja, csak elnöki tapasztalattal a háta mögött.
Georgescu: tehetséges sarlatán — Moszkvából vagy a Dâmbovița mellől?
A műsor egyik legérdekesebb része Georgescuról szól, és Băsescu itt egy provokatív tézist tol előre. Georgescu szerinte „tehetséges sarlatán" — nem is akárki, hanem karizmatikus szélhámos, aki a brutális változás iránti vágy „elegáns" arca lett, míg Potra és társai adták a nyers, fenyegető oldalt. De a kulcsmondat az eredetről szól: Băsescu szerint a Georgescu-jelenség „dâmbovițai alkotás" — vagyis belföldi, bukaresti gyártmány, üzletemberek és „nem kizárható, hogy titkosszolgálati emberek" keze nyomán —, nem pedig moszkvai pénzből működő operáció. „A moszkvai pénz nem valami ízléstelen dâmbovițai mese" — fogalmaz, azt sugallva, hogy az orosz szálat eltúlozzák.
Itt viszont kötelességünk jelezni: ez Băsescu véleménye, és nem áll összhangban a bizonyítékokkal. A francia Viginum és számos román oknyomozó portál IP-címekkel, levelezésekkel és a hirdetésekre költött pénz útjának követésével kétséget kizáróan igazolta, hogy az Orosz Föderáció beavatkozott a 2024-es román elnökválasztásba. A belföldi és a moszkvai szál nem zárja ki egymást — sőt, az orosz hibrid hadviselés éppen úgy működik, hogy helyi szereplőket, helyi elégedetlenséget, helyi hálózatokat használ fel. Băsescunak igaza lehet abban, hogy a Georgescu-projektnek voltak hazai gazdái; de tévedne, ha ebből azt vezetné le, hogy Moszkva nem volt benne. A kettő együtt igaz.
Băsescu egyébként optimista: szerinte előrehozott választáson az AUR harminc százalék alatt maradna, mert a románok „nem elég hülyék ahhoz, hogy szélsőbaloldali jelszavakkal, ingyen nacionalizmussal, fasiszta köszönéssel és a magyar sírokon való tapossással át lehessen verni őket." Reméljük, igaza van — bár a 2024-es tapasztalat óvatosságra int.
A titkosszolgálatok, Kövesi és az „elkapart EADS-dosszié"
Az interjú harmadik nagy szála a mélyállamé. Băsescu — aki maga sem áll gyanú felett ezen a téren — azt állítja, hogy sosem kért a szolgálatoktól „aljasságot", és tanúként Maiort, az egykori SRI-főnököt idézné. De a legizgalmasabb, amit Kövesiről és az EADS-dossziéról mond: az EADS-ügyben (a határvédelmi szerződés körüli korrupciógyanús ügyben) a SRI szerinte olyan alaposan dokumentálta a pénzmozgást, hogy tudni lehetett, kitől kihez ment a pénz — Kövesi bejelentette, hogy „jön az EADS", aztán soha nem jött, a dossziét pedig 2018 végén ejtették. „Melyik gombot nyomták meg?" — kérdezi Băsescu, és nyíltan azt sugallja, hogy Kövesi külső nyomásra hagyta abba, bár a nyomás forrását nem tudja megnevezni.
Kövesiről egyébként vegyes a mérlege: elismeri, hogy bátor ügyész volt és pozitív szereplője a korrupcióellenes harcnak, de azt is, hogy „látványosságot csinált" a letartóztatásokból — a bilincsben, kamerák előtt kivezetett, még el sem ítélt emberekből —, és ezzel hiteltelenítette az egész korrupcióellenes küzdelmet. A mai igazságszolgáltatásról lesújtó a véleménye: húsz év alatt eljutottunk a „letartóztató" igazságszolgáltatástól az „elévültető, kegyelmező" igazságszolgáltatásig. Ma minden elévül, minden peres ügy évekig húzódik — egy hetvenöt éves ember, mondja magáról, biztos lehet benne, hogy egy megkezdett per nem éri meg élve a végét.
Pahonțu, a NATO-csúcs és Ukrajna kihúzott esélye
Băsescu tagadja, hogy valaha egy asztalnál ült volna Lucian Pahonțuval, az SPP főnökével — „nincs az a négycsillagos tábornok, aki azt mondhatná, hogy meghívtam az asztalomhoz." A Nicușor Dan melletti hírhedt brüsszeli fotóról azt mondja: Pahonțunak ott semmi keresnivalója nem volt, és ha meghívták, vissza kellett volna utasítania. A legendákat, hogy Pahonțu politikai döntésekbe avatkozna, nem hiszi — szerinte inkább a politikusok hízelegnek neki, aztán terjesztik a meséket.
A külpolitikai zárás a legkeserűbb. Băsescu szerint az amerikaiak nem hagyják el Európát — a jelenlétük az USA saját biztonságát szolgálja —, de a csapatlétszámot akár 68 ezerről pár százra csökkenthetik, megtartva az infrastruktúrát. Trump iráni beavatkozását kudarcnak látja: a rezsim megerősödött, a Hormuzi-szoros, amely korábban soha nem volt kérdés, most súlyos probléma, az öbölállamok pedig látták, hogy az USA nem tudja garantálni a biztonságukat. Ukrajnáról pedig kimondja a lényeget: az ankarai csúcs dokumentumaiból kihúzták Ukrajna NATO-tagságának esélyét — a 2008-as bukaresti csúcson még bennmaradt a perspektíva, most már utalás sincs rá. Ez szerinte az ára volt annak, hogy elinduljanak az amerikai–orosz–ukrán tárgyalások. Ukrajna a NATO helyett az EU-t kaphatja — meg a Patriot-gyártási licencet, ami Băsescu szerint bizonyítja, hogy Trump végre megértette: nem egy gyenge ország elnöke ül vele szemben, hanem egy hősiesen küzdő nemzeté.
A vén kapitány mérlege
Az interjú végén a gyorskérdéseknél kiderül, hogy Băsescu Siegfried Mureșant szeretné miniszterelnöknek (mert ő a Parlament EU-tárgyalója, és megoldaná a PNRR-pénzek ügyét), Messit többre tartja Ronaldónál, és Argentínát várja világbajnoknak. A politikai memoárból pedig kihullik néhány gyöngyszem: a 2005-ös előrehozott választási kísérlet azért bukott meg, mert „Patriciu másképp akarta"; Ciolacuról ma is azt hiszi, hogy nincs érettségi diplomája; a PSD-t szerinte ma „Craiovából", a Lia Olguța Vasilescu–Claudiu tandemtől irányítják, nem Grindeanutól.
Băsescu interjúját érdemes megnézni — nemcsak azért, mert a legélesebb szem a román politikában, hanem mert pontosan az a fajta öreg róka beszél belőle, aki a rendszert belülről építette, ezért ismeri minden rejtett járatát. Ez egyszerre teszi hitelessé és gyanússá a szavát. A diagnózisai éleslátóak; de ne feledjük, hogy az orvos, aki most a betegséget nevén nevezi, annak idején maga is részt vett a kórokozó tenyésztésében. A „játékos elnök" fogalmát nem véletlenül ő találta ki — magára.
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Dekonstrukció és sivárság - Biró A. Zoltán érdekgépezete
Fura írás jelent meg a Transtelexen — fura, mert első olvasatra mélynek és elemzőnek tűnik, csakhogy a felszínt megkaparva bizony elég sekélyes mederbe tévedünk. Biró A. Zoltán „Az RMDSZ olyan rendszert épített, amelyet nehéz kívülről megingatni" című írása igazából tipikus. Az erdélyi, szellemi értelemben mindenképp félperiférián vegetáló értelmiségi se ide, se oda, se hús, se hal elmélkedése —…

Patkányok és a süllyedő hajó - Pankotai Lili végigveszi a Fidesz szétesését
Van valami mélységesen igazságszolgáltató abban a képben, ahogy egy rezsim nem drámai összeomlással, hanem lassú, cseppfolyós szétmállással ér véget. Pankotai Lili friss videója pontosan ezt a pillanatot kapja el: azt a nem túl heroikus, sokkal inkább szánalmas fázist, amikor a hatalom emberei már nem harcolnak a hajóért, hanem sorban ugranak róla — ki-ki a maga mentőcsónakjába, lehetőleg minél…

Szele Tamás: Az antiszemiták napja
Ronda, mocskos folt az antiszemitizmus a magyar közéleten, közbeszéden. Mossuk le, míg nem késő, és tegyünk róla, hogy utóbb se jelenhessen meg újból.

Az AUR hall téged! kampányba kezdtek az oroszbarátok
Miközben a PSD a liberális proxyjain keresztül próbálja megtörni a PNL ellenállását, miközben Kelemen Hunor álságos „fegyverszüneti" kormányról beszél, hogy nehogy megerősödjön az AUR — az AUR közben csinál valamit, amit a többiek elfelejtettek: dolgozik. Nyár van, kánikula, parlamenti szünet — és az AUR képviselői mégis a településeket járják.

Puccs készül a PNL-ben, vért izzadnak egy újabb PSD-koalícióért
A PNL-en belüli, PSD-barát frakció hétfőn kiáltványt tett közzé, amely egyetlen gondolatra épül: „kompromisszum" a nemzet érdekében, azaz kormány a PSD-vel. A retorika ismerős — kísértetiesen egybecseng Kelemen Hunor nemrégiben tett „béküljünk meg" javaslatával. És mindkettőnek ugyanaz a valódi tétje: nehogy előrehozott választás legyen. Kezdjük a szöveggel, mert a puccsisták legalább vették a…