Brovdy "Magyar" Róbert: "A drón a harmadik évezred pestise"

Robert „Magyar” Brovdi, az ukrán Pilóta Nélküli Rendszerek Erőinek parancsnoka a The Telegraphnak adott nagy, exkluzív interjújában egyszerre beszélt arról, hogyan változtatták meg a drónok magát a háborút, hogyan sikerült Ukrajnának felszámolnia a „biztonságos hátország” fogalmát Oroszország európai részén, és milyen következő orosz emberhullámra készülnek a fronton. Brovdi szerint Putyin 2026 végéig akár 300 ezer új, jelentős részben megfelelő kiképzés nélkül frontra küldött embert mozgósíthat. Ennél is messzebbre mutató figyelmeztetése azonban a mesterséges intelligenciáról szólt: úgy látja, az emberiség kezdi elveszíteni az ellenőrzést az AI fejlődése fölött, amely az egyre autonómabb pilóta nélküli fegyverrendszerekkel összekapcsolva olyan folyamatot indíthat el, amelynek végpontját ma még senki sem látja. A drónt ezért mindenkinél keményebben éppen a drónháború egyik legismertebb ukrán parancsnoka nevezte el: szerinte ez „a harmadik évezred pestise”.

Brovdi a NATO-t sem kímélte. Szerinte a szövetség korlátozott mozgékonysága, lassú döntéshozatala és a tagállamok egymástól eltérő politikai érdekei súlyosan akadályozzák Európát abban, hogy olyan katonai elrettentést építsen ki, amely mellett Moszkvában már egy NATO-tagállam elleni provokáció gondolata is értelmetlennek tűnne. Úgy fogalmazott, hogy „a NATO-ban mindig lesznek saját Orbánok”, majd Robert Ficót hozta fel jelenlegi példaként, de hozzátette: máskor német, francia vagy más tagállami belpolitikai érdekek béníthatják meg a közös fellépést. Nagy-Britanniának külön üzenetet is küldött: Londonnak szerinte végig kell vinnie az önálló pilóta nélküli rendszerek erőinek létrehozását, mert ebben a technológiai versenyben az elvesztegetett időt már nem egyszerű késésnek tekinti. „A döntések halogatása egyszerűen halálos” – foglalta össze a problémát.

Az ukrán drónerők parancsnoka szerint az orosz hadsereg a következő hónapokban akár 300 ezer új katonát is a frontra küldhet, ráadásul olyan ütemben, amely mellett ezeknek az embereknek jelentős része megfelelő kiképzés nélkül kerülhet közvetlenül a harctérre. Az ukránok azonban nem most szembesültek ezzel a veszéllyel: saját adataik alapján már szeptemberben érzékelik az orosz élőerő növekedését, és hónapok óta arra készülnek, hogy Putyin a választások után felpörgeti a részben rejtett mozgósítást. A parancsnok szerint október, november és december folyamán összesen mintegy 300 ezer új embert képes Oroszország mozgósítani, felszerelni és a frontra irányítani, a probléma pedig éppen az, hogy Moszkva siet: nem feltétlenül akarja kivárni sem a megfelelő kiképzést, sem a hadműveletek szempontjából kedvezőbb következő tavaszt. Az ukrán válasz erre nem az, hogy ugyanennyi katonát próbáljanak szembeállítani velük, hanem hogy még nagyobb mértékben támaszkodjanak arra a fegyverre, amely az interjú szerint már most az ellenséges célpontok több mint 85 százalékának megsemmisítéséért felel: a drónokra.

Az interjú elején a parancsnok egy fontos arányt mond: saját drónerőinek erőfeszítései 95 százalékban közvetlenül a front taktikai övezetére összpontosulnak, és mindössze öt százalék jut a műveleti és stratégiai mélységben végrehajtott csapásokra. Ez azért érdekes, mert a hírekben értelemszerűen az utóbbiak látványosabbak: az orosz olajfinomítók, hadiipari üzemek, logisztikai létesítmények vagy Moszkva környéki célpontok elleni támadások kerülnek címlapra. A napi háborút azonban továbbra is az a jóval kevésbé látványos munka dönti el, amelyben a drónok közvetlenül az orosz gyalogságot, járműveket, állásokat és más taktikai célpontokat támadják. Szerinte a pilóta nélküli rendszerek már egész hagyományos fegyvernemeket helyettesítenek, részben még a gyalogság feladatait is átveszik, és fejlődésüknek még csak a kezdetén járunk. A technológia olyan gyorsan változik, hogy a drón szerinte ha nem is az egyetlen, de a harctér domináns eszközévé válhat, miközben az ember szerepe egyelőre továbbra is meghatározó marad a döntéshozatalban és az eszközök irányításában.

A mélységi csapásoknak viszont más a funkciójuk. A parancsnok szerint ezek egyik stratégiai célja egyszerűen átvinni a háborút Oroszország területére, mert Moszkva korábbi háborúinak egyik sajátossága éppen az volt, hogy az orosz hátország lakossága nagyrészt kívül maradhatott a háború fizikai valóságán. Szerinte ez 2026-ra megváltozott: az ukrán mélységi műveletek gyakorlatilag felszámolták a biztonságos hátország fogalmát Oroszország európai részén. Ezekkel a támadásokkal egyszerre próbálják gyengíteni a háború finanszírozási forrásait és az orosz fegyvergyártást, valamint hatni az orosz társadalom pszichológiai állapotára. Az interjú szeptember 20-án készült, és a parancsnok éppen az aznapi, Moszkva térségét érő támadást hozza fel példának, amely szerinte hadiipari létesítményeket célzott alig mintegy 15 kilométerre a Kremltől. Az ilyen műveleteket egy új hadviselési doktrína bizonyítékának tekinti: egy flottával alig rendelkező ország tengeri drónokkal és más eszközökkel támadja az orosz árnyékflottát, szárazföldi hadművelet nélkül próbálja elszigetelni a Krímet, miközben olyan célpontokra is képes csapást mérni, amelyek több ezer kilométerre vannak az ukrán határtól.

Ebből vezeti le azt is, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti esetleges energetikai fegyvernyugvásról egyáltalán azért lehet beszélni, mert Ukrajna már rendelkezik olyan képességgel, amely fájdalmat tud okozni az orosz energetikai rendszernek. Katonaként nem akarja megmondani, milyen megállapodást kellene kötni, azt viszont állítja, hogy az ukrán haderő pilótái, eszközei, felhalmozott tapasztalata és harci gyakorlata szükség esetén már egész területek vagy ágazatok működésének blokkolását lehetővé tevő műveletekre is képessé teszi az országot. A fegyveres erők feladatát ebben úgy fogalmazza meg, hogy katonai nyomással kell erős tárgyalási pozíciót teremteniük azoknak a politikusoknak, akik valamilyen tűzszünetről vagy legalább részleges fegyvernyugvásról tárgyalnak.

A drónháború mögött matematika van

Az interjú egyik érdekesebb része nem is valamelyik konkrét fegyverről, hanem arról szól, miért tudott Ukrajna ilyen gyorsan alkalmazkodni a modern háborúhoz. A parancsnok szerint a teljes körű invázió után a civil világból érkező emberek nem pusztán új technológiákat hoztak be a hadseregbe, hanem más gondolkodásmódot is: matematikát, tervezést, mérhetőséget, ellenőrzést, gyors elemzést és rövid döntési ciklusokat. Ahelyett, hogy egy probléma hosszú parancsnoki és bürokratikus láncokon haladna keresztül, a technológiai fejlesztést a lehető legközelebb vitték a frontra, így a mérnök közvetlenül beszélhet azzal a pilótával, aki az eszközt ténylegesen használja. Ha az oroszok előállnak egy új megoldással, az ukrán mérnökök napok vagy hetek alatt megkapják a harctéri tapasztalatokat, amelyek alapján megkezdhetik az ellenintézkedés fejlesztését. Szerinte ez a sebesség az egyik jelenlegi ukrán versenyelőny.

Jó példának tartja erre az orosz sugárhajtású Shahed-változatok megjelenését. A technológiai háborúban folyamatosan rövid „ablakok” nyílnak: valamelyik fél megszerez egy új képességet, amely egy ideig előnyt biztosít számára, majd az ellenfél heteken vagy néhány hónapon belül megtalálja az ellenszerét. A sugárhajtású Shahed szerinte jelenleg éppen egy ilyen, Oroszország számára megnyílt technológiai ablak, amelyet Ukrajna még nem zárt be teljesen, de már nem pusztán fejlesztési programokról van szó: ukrán mérnökök a katonákkal együttműködve elkészítették az első sugárhajtású Shahedek elleni elfogóeszközöket, megtörténtek az első indítások, és sikeres lelövésekről is beszél. Ezért úgy véli, csak idő kérdése, hogy erre az új orosz fenyegetésre is megfelelő válasz szülessen.

„A drón a harmadik évezred pestise”

Miközben azonban ő maga vezeti azt a fegyvernemet, amely ennek a technológiai forradalomnak az egyik legfontosabb szereplője, egyáltalán nem tekint optimistán a folyamatra. Az interjú egyik legerősebb mondata szerint „a drón a harmadik évezred pestise”. A mesterséges intelligencia és az autonóm fegyverrendszerek összekapcsolását különösen veszélyesnek tartja. Az AI szerinte szinte észrevétlenül egyfajta digitális panoptikummá vált, amely a modern ember életének egyre több területére lát rá, miközben elképesztő sebességgel normalizál olyan dolgokat, amelyek egy évvel korábban még fantasztikumnak tűntek. Ezt az Overton-ablak megnyílásához hasonlítja: nem egyszerűen új képességek jelennek meg, hanem a társadalom hozzászokik ahhoz, amit korábban elfogadhatatlannak vagy elképzelhetetlennek tartott.

A valódi veszély szerinte akkor jelentkezik, amikor ezt összekapcsoljuk a pilóta nélküli és robotizált rendszerekkel. Ha a drón egyre nagyobb autonómiát kap, miközben az AI egyre nagyobb döntési képességgel rendelkezik, az emberiség olyan fegyvert hozhat létre, amelynek ellenőrizhetősége egyre kérdésesebb. Nem akar időpontot jósolni, mert szerinte az AI fejlődési sebessége mellett minden ilyen jóslat találgatás lenne, de úgy látja, hogy az Egyesült Államok és Kína között már zajlik a verseny a mesterséges intelligencia fölötti technológiai fölényért, miközben nincs valódi nemzetközi megállapodás a fejlődés lassításáról vagy szabályozásáról. Az Egyesült Államok inkább gyorsítja a fejlesztést, Kína pedig nagyrészt csendben dolgozik, ezért annak tényleges képességeiről csak akkor fogunk biztosat tudni, amikor azok eredményei megjelennek. A katonai drónok számára mindez óriási lehetőséget jelent, civilizációs szempontból viszont szerinte olyan folyamat, amely fölött az emberiség fokozatosan elveszítheti az ellenőrzést.

Putyin 300 ezer új embert küldhet a frontra

Innen tér át az interjú arra, ami a videó címének központi állítása lett. A parancsnok szerint Putyin azért fokozza az ukrán városok és civil infrastruktúra elleni támadásokat, mert saját társadalmának valamilyen eredményt kell felmutatnia, miközben a fronton 2025 vége óta nem tudott az elköltött emberélettel, haditechnikával, pénzzel és idővel arányos sikert elérni. A civil területek elleni csapásokat ezért nem egyszerű katonai műveletnek, hanem terrornak nevezi, amelynek célja a lakosság morális és pszichológiai állapotának rombolása, a normális városi élet ellehetetlenítése és az infrastruktúra pusztítása. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy Oroszország folyamatosan növeli katonai képességeit és fegyvertermelését, tehát a veszély ettől még nem csökken.

Saját előrejelzése szerint az orosz választások után Putyin gyorsan fog cselekedni. Eddig a hadsereg utánpótlásának jelentős részét szerződéses katonák és olyan emberek adták, akik legalább formálisan pénzért vállalták a szolgálatot; a parancsnok szerint azonban már most folyik egy rejtett mozgósítás, amely a választások után nyíltabb és kényszerítőbb formát ölthet. Rendkívül durva nyelven beszél erről: az orosz mozgósítottakat „biológiai anyagnak” nevezi – rögtön hozzáteszi, hogy elnézést kér a kifejezésért –, és azt állítja, hogy megfelelő felkészítés nélkül fogják őket a frontra szállítani, ahol nagy részük meghal. Az ukrán drónerők ezért már a következő hónaptól jelentős orosz létszámnövekedésre számítanak.

A konkrét becslése mintegy 300 ezer ember 2026 végéig, vagyis október, november és december alatt. Szerinte Oroszország ekkora embermennyiséget még képes rövid idő alatt mozgósítani, valamennyire felszerelni és a frontra küldeni, megfelelő kiképzésükre viszont már nem feltétlenül jut idő. Ez Ukrajna számára egyáltalán nem „könnyű séta” lesz, hangsúlyozza többször is, hanem súlyos megpróbáltatás, amelyre azonban előre készülnek. A saját műveleti adataikban szerinte már látszik a folyamat: szeptember első felében 25 százalékkal több orosz katonát öltek meg, mint augusztus első felében, amit ő annak jeleként értelmez, hogy a rejtett mozgósítás már most több orosz élőerőt juttat a harctérre.

A sürgetésnek szerinte hadműveleti oka is van. Közeledik az ősz és eltűnik a növényzet biztosította természetes fedezék, márpedig a hagyományos hadviselés logikája szerint ilyenkor nehezebbé válik a támadás. Putyin azonban szerinte nem akar a következő tavaszig várni, mert politikailag azt ígéri, hogy eléri a Donbasz közigazgatási határait. Ezért arra számít, hogy Moszkva hullámokban fogja előreküldeni az újonnan mozgósított embereket, és rendkívül magas veszteségeket fog vállalni. Saját csoportjáról azt állítja, hogy drónerői jelenleg naponta körülbelül egy zászlóaljnyi orosz katonát ölnek meg.

Miért segít az Ukrajnának, ha az orosz parancsnokok hazudnak?

A beszélgetés egyik kevésbé látványos, katonailag viszont érdekes része az információs csendről szól. A parancsnok szerint több ukrán művelet azért sikerült, mert nem beszéltek róla menet közben. Az orosz helyi parancsnokok ugyanis szerinte gyakran nem képesek teljesíteni a rájuk bízott feladatokat, ezért felfelé nem létező sikerekről számolnak be. Ha az ukrán fél közben nem teszi nyilvánossá, mi történik valójában, az orosz felső vezetés egy ideig a saját parancsnokai hamis jelentéseiből indul ki, Ukrajna pedig csendben dolgozhat tovább ugyanabban a szektorban, sőt bizonyos esetekben előre is nyomulhat. Ezért vallja azt az elvet, amelyhez később a NATO kapcsán is visszatér: előbb megcsinálni valamit, és csak utána beszélni róla.

Az ukrán oldalon ezzel szemben a háború digitalizálása éppen azt szolgálja, hogy a felsőbb vezetés minél kevésbé függjön a kozmetikázott helyi jelentésektől. A műveleteket rögzítik, archiválják és elemzik, így a parancsnoki rendszer sokkal pontosabban látja, mi történik egy adott frontszakaszon. Úgy fogalmaz: ezzel egyre kevésbé fordulhat elő, hogy a térképen ukránnak tekintett területről utólag derüljön ki, hogy valójában már nincs ukrán ellenőrzés alatt.

Nem hisz abban, hogy egy tűzszünet véget vetne a háborúnak

Amikor a háború befejezéséről kérdezik, tudatosan katonai és nem politikai választ ad. Nem hisz abban, hogy maga a háború véget érne akkor sem, ha sikerülne megállapodni a harcok felfüggesztéséről. Nem lát olyan katonai helyzetet, amelyből jelenleg belátható időn belül valódi lezárás következne, mert Oroszország továbbra is jelentős erőforrás- és mozgósítási fölénnyel rendelkezik, miközben Ukrajna mozgósítási lehetőségei korlátozottabbak. Ebből három közvetlen katonai prioritást vezet le. Az első az ukrán személyi állomány megőrzése. A második a taktikai tűzerő további növelése, különösen azért, mert várakozása szerint Putyin nagy mennyiségű új gyalogságot fog a frontra küldeni. Nagyszabású harckocsi- vagy gépesített rohamokat jelenleg nem tart a fő fenyegetésnek; szerinte a következő időszakban sokkal inkább az orosz élőerő tömeges pusztítása lesz a feladat. A harmadik prioritás az orosz légvédelemben és más védelmi rendszerekben olyan folyosók nyitva tartása, amelyeken keresztül a mélységi csapásmérő drónok rendszeresen, nagy számban és nagy távolságra bejuthatnak Oroszország területére. Mindez ugyanahhoz a politikai célhoz vezet vissza: a fegyveres erőnek olyan katonai helyzetet kell létrehoznia, amelyből az ukrán politikai vezetés erősebb pozícióból tárgyalhat.

„A NATO-ban mindig lesznek Orbánok”

A NATO-ról már kifejezetten keményen beszél. Amikor a riporter az Európában megszaporodó hibrid műveletekről, szabotázsakciókról és orosz provokációkról kérdezi, azt mondja: kevésnek tartja, ha a NATO vezetői lényegében azt ismételgetik, hogy tudatában vannak a keleti fenyegetésnek és felkészültek rá. Szerinte amíg ez nagyrészt az aggodalom retorikája és a jövőbeli veszélyeken való „meditálás” marad, addig a NATO gyenge szereplő. A szövetség mérete, a tagállamok eltérő politikai érdekei és a döntéshozatal lassúsága szerinte önmagában strukturális hátrány. Itt hangzik el az interjú egyik politikailag legerősebb mondata: „A NATO-ban mindig lesznek saját Orbánok.” Rögtön hozzáteszi, hogy jelenleg szerinte Robert Fico tölti be ezt a szerepet, aki arról beszél, hogy a NATO évek óta provokálja Oroszországot az ukrajnai háború folytatására; máskor német, francia vagy más tagállami belpolitikai érdekek lassíthatják a közös fellépést. Ezek a „NATO-s Orbánok” szerinte megakadályozzák, hogy a szövetség olyan gyorsan erősödjön meg, hogy Putyin számára már maga egy NATO-tagállam elleni provokáció gondolata is katonailag értelmetlen legyen.

Különösen veszélyesnek tartja azt a hajlamot, hogy az orosz drónok NATO-országok – többek között Románia, a balti államok vagy Németország – környékén történő megjelenését véletlen eseményként próbálják megmagyarázni. A drón szerinte egy integrált rendszerben rendkívül pontos eszköz, ezért súlyos hiba automatikusan véletlennek tekinteni az ilyen eseteket. A folyamatos magyarázatkeresés szerinte sokszor valójában csak a komoly politikai és katonai döntések elhalasztására szolgál. Figyelmeztetése különösen érdekes: a háború elején a világ előbb mosolygott, majd hangosan nevetett azon, hogy az orosz hadsereget a világ második legerősebb haderejeként emlegették, de a háború közben Oroszország technológiai, létszámbeli és fegyverzeti tapasztalatot halmoz fel. Szerinte eljöhet az a pont, amikor már senkinek nem lesz kedve nevetni. A NATO tábornokainak ezért egyetlen költői kérdést tesz fel: „Biztosan meg tudnak majd birkózni vele?”

Már 3000 kilométerre is elérnek

Az ukrán mélységi csapásmérés technológiai határáról azt mondja, hogy a drónok már körülbelül 3000 kilométeres mélységbe is eljuttathatók, és innen elsősorban idő és további műszaki fejlesztés kérdése a hatótáv növelése. A drónháborút a világ egyik legaszimmetrikusabb katonai modelljének tartja: viszonylag olcsó eszközök rendkívül drága, stratégiai jelentőségű célpontokat képesek elérni. Rögtön hozzáteszi azonban, hogy ez az előny nem kizárólag Ukrajnáé. Oroszország ugyancsak elképesztő sebességgel fejleszti saját technológiáit, és éppen ezért tartja veszélyesnek, hogy a NATO alkalmazkodása ehhez képest lassú. Ukrajna szerinte ma már olyan harctéri tudásbázissal rendelkezik, amelyből a NATO-nak közvetlenül lehetne tanulnia. Több évnyi modern drónháborúból óriási mennyiségű adat és tapasztalat gyűlt össze, és az ukránok öt elsődleges lépést is kidolgoztak, amelyeket szerintük minden NATO-országnak végre kellene hajtania saját védelme érdekében. Ezek közül az interjúban különösen a pilóta nélküli rendszerek önálló erőinek létrehozását emeli ki. Amikor Nagy-Britannia korábbi kormánya bejelentette egy ilyen szervezet létrehozását, az ukrán parancsnoki ponton állva tapsoltak; a brit kormányváltás után azonban szerinte a folyamat lelassult és részben más irányt vett, amit elvesztegetett időnek tart. Nagy-Britanniának szerinte minden képessége meglenne ahhoz, hogy ezen a területen az egyik vezető NATO-hatalom legyen.

Ezután egy érdekes információt is elárul: tudomása szerint négy NATO-tagállam már dolgozik saját pilóta nélküli erőinek szervezeti és működési architektúráján, csak egyikük sem beszél róla nyilvánosan. Ezt kifejezetten helyesnek tartja. Az ő katonai filozófiája szerint a komoly dolgokat csendben kell megcsinálni, és csak az eredmény után érdemes beszélni róluk. A brit példával éppen azt akarja szemléltetni, milyen kockázatos előbb politikai bejelentést tenni, majd hagyni, hogy egy kormányváltás vagy belpolitikai vita megakassza a végrehajtást. A NATO nehézkességére szerinte részleges megoldást jelenthetnek a kisebb, politikailag egységesebb együttműködések, például a brit vezetésű Joint Expeditionary Force, a JEF. Úgy fogalmaz, hogy ebben legalább nincsenek „Orbánok”: olyan észak- és kelet-európai államokat fog össze, amelyek közül több közvetlenül Oroszországgal vagy Belarusszal határos, ezért a fenyegetésről alkotott képük is közelebb áll egymáshoz. A határvédelem, a drónvédelem és az új technológiák adaptálása egy ilyen kisebb körben szerinte gyorsabban és rugalmasabban történhet, mint a teljes NATO-ban. A brit belpolitikába ugyanakkor nem akar beleszólni; hangsúlyozza, hogy ukrán katona, ezért saját országa háborújára koncentrál. A mondanivalójának lényege szerinte nem valamiféle szenzációs cím, hanem az, hogy magyarázatok keresése helyett cselekvési precedenst kell teremteni, amely a többi szövetségest is mozgásra készteti.

És közben maradt a művészet

Az interjú végén egészen más hangra vált a beszélgetés. A parancsnokot arról kérdezik, maradt-e hely az életében a művészet számára. Azt mondja, hogy igen: a családja, gyermekei és felesége mellett továbbra is ez életének egyik meghatározó része, a háború alatt pedig egyfajta művészetterápiává is vált számára. Segít időnként kiszakadni a háborúból, ugyanakkor a körülötte szolgáló katonákat is közelebb hozza a kortárs művészethez; olyan emberek kezdtek érdeklődni iránta, akik korábban szinte semmit sem tudtak róla. Külön beszél Nagy-Britanniáról is, amelyhez a háború előtt jelentős részben éppen a művészeten keresztül kötődött. A londoni Royal Academy of Arts épületét a Piccadillyn saját bevallása szerint sokkal gyakrabban látogatta, mint a brit luxusáruházakat, és nagyra értékeli azt a szerepet, amelyet a brit galériák és aukciósházak az ukrán kortárs művészet nemzetközi bemutatásában játszanak. Egy régi álma ráadásul a háború alatt is tovább épül: Ukrajnában szabadtéri szoborparkot hoznak létre, amelynek munkálatai csak 2022-ben, a teljes bizonytalanság időszakában álltak le rövid időre. Ő maga a háború alatt mindössze egyszer tudott odalátogatni, a projektet azonban társai továbbviszik. Kedvenc ukrán művészeként Anatolij Krivolapot nevezi meg, aki az interjú előtt két nappal ünnepelte nyolcvanadik születésnapját; személyesen nem tudott ott lenni, ezért videóhívásban köszöntötte.

A beszélgetés végül ugyanazzal a kegyetlen matematikával zárul, amellyel a háborúról szóló része kezdődött. A riporter ismét rákérdez a számlálóra. Az interjú elején 167 volt rajta. Néhány mondat után 18-al nőtt. Mire a beszélgetés végére érnek, 207-et mutat. A parancsnok számára ez lényegében az egész interjú sűrítménye: a modern háborúban a drón egyszerre technológia, ipari termék, matematikai adatpont és olyan fegyver, amely mögött minden egyes számlálómozdulat egy ember halálát jelenti. És miközben arra számít, hogy Putyin az év hátralévő részében akár 300 ezer új embert küldhet ebbe a rendszerbe, egyáltalán nem állítja, hogy Ukrajnának könnyű dolga lesz, ellenkezőleg: szerinte súlyos új szakasz következik. Az ukrán válasz azonban már nem elsősorban az, hogy emberrel válaszoljanak az emberre, hanem hogy technológiával, drónnal, adattal és egyre gyorsabb döntési ciklussal próbálják semlegesíteni Oroszország létszámfölényét.

Ugar