Bonyolult időket élünk, és az RMDSZ magunkra hagyott minket

Bonyolult és nehéz időszakot élünk meg mi, a magyarság azon része, amelyet a sors és a történelem ítélete Románia határai közé szorított. Az ország ugyanis változik, és egyre kevésbé tűnik úgy, hogy egy szem képviseletünk képes lekövetni ezeket a változásokat – és még akkor a válaszadási képességekről szót sem ejtettünk. Az utóbbi pár hónapban azonban olyan mélyrepülést mutatott be az RMDSZ, amilyent én nem hittem, hogy valaha látni fogok, valaha is megtapasztalok.

Úgy voltam vele, mint az erdélyi magyarok többsége: ha áruló is, ha mocskos, korrupt bagázs is a tulipánok pártja, de legalább eszük, intelligenciájuk van, értik a hatalmi játékok csínját-bínját. Aztán kiderült, hogy ez sincs így – gyakorlatilag úgy néz ki, mintha az RMDSZ az utolsó éveit élné, és már semmit sem akarna, csak nyugodtan elrepülőzgetni Mükonoszra, eltenni még néhány milliót (euróban), óvni, vigyázni és szaporítani a zsákmányt.

A jelek azonban már korábban itt voltak velünk: Hunor a 2025-ös kormányalakítás hajrájában egyenesen az áfaemelés mellett kardoskodott, ma pedig adócsökkentéssel akarja hitegetni a szavazótábort, szinte naponta említi a nyugdíjak indexálását, mert az erdélyi magyar szavazótábor idős – azon túl, hogy Orbán Viktornak sem jött be a 14. havi nyugdíjcsel, Romániában felelős erő nem emelhet nyugdíjakat. Ahogy minimálbért sem. De ez még csak hagyján, ami ezután jött, az igazán arra mutat, hogy az UDMR ténylegesen román párt lett, abból is a legrosszabb, és nyíltan részt vesz az illiberális román autokrácia kiépítésében. Mintha azt, amit Orbán Viktor nem tudott Magyarországon befejezni, most az RMDSZ segítene kiépíteni a PSD-nek és az AUR-nak Romániában. Íme néhány példa:

A parlament illetékes bizottságában az RMDSZ egyenesen megzsarolta a többi párt képviselőit: amennyiben bekerül az integritási törvénybe a pénzügyi érdekeltség nyilvánossá tételének kötelezettsége, akkor az RMDSZ nem szavazza meg a törvényt. Ez volt az az integritási törvény, amelynek elfogadása PNRR-s mérföldkő volt, és sok millió euró járt érte. Végül olyan integritási törvényünk lett, amilyet az RMDSZ akart – a pénzügyi érdekeltség nincs benne, így nem tudhatjuk meg, hogy képviselőinknek hol van bankszámlájuk, milyen cégekben érdekeltek, és honnan kapnak jutalékot, osztalékot stb. Ugyanez az integritási törvény az, amelyik aztán visszamenőleges hatályú intézkedést tartalmazott, amikor a parlament elé került – egy közös PSD–AUR-móka és kacagás után Dominic Fritzet nyírták ki. Az ügy az Alkotmánybíróság elé került, ahol Asztalos Csaba RMDSZ-es delegált voksa döntőnek bizonyult, így a törvény jogerőre emelkedett, Fritz elvesztette temesvári polgármesteri mandátumát, és a képviselők titkolózása jogerőre emelkedett. Asztalos később azzal magyarázta, hogy ha nemmel voksolt volna, akkor szavazategyenlőség alakul ki – igen, jópofa érv egy olyan jogi vitában, amelyben most már az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság is érdeklődve vizsgálódik.

Szeptemberben aztán a háznagyi pozíció megőrzéséért cserébe az RMDSZ beszavazott egy AUR-ost és egy SOS-est a képviselőház vezetésébe. Egyúttal ez azt is jelentette, hogy PNL-s és USR-s képviselők estek ki onnan.

A képviselőház új vezetése aztán villámgyorsan kinevezte a közmédia élére azt a Sorina Mateit, aki oroszbarát hamis hírek terjesztését végezte szolgalelkűen, majd az átmeneti időszak után, amely tegnap járt le, immár véglegessé vált igazgatói pozíciója. Az egész nem történhetett volna meg, ha a képviselőház vezetésébe nem jutnak be az AUR és az SOS emberei, köszönhetően az RMDSZ-nek. (Ma jött a hír, hogy a Számvevőszék elnökét is odaszavazták egy PSD-nek, ezt hónapokkal ezelőtt jeleztük!)

Ugyanez a képviselőházi vezetés dönt a napirendi pontokról, így aztán sorban jöttek elő a parlamentben az olyan ügyek, amelyek az erdélyi magyarság idegeinek borzolásán kívül semmire sem jók: volt már zászlócsókolós törvény, emlékszünk? Hogy minden téren és mindenhol ki kell állítani a román zászlót – AUR-os törvényjavaslat, lehetett vele hergelni az embereket, magyarokat és románokat egyaránt, de csak azért kerülhetett a parlament elé, mert az RMDSZ ilyen alakokat segített annak vezetésébe. Ennek a mintájára, mintegy folytatásaként érkezett Dan Tănasă, aki a Bálványos településnévből akart Bălvănișt kreálni, hivatalosan, önkormányzatilag, törvényileg, a Román Akadémia véleményével megtámogatva, ahonnan Ioan Aurel-Pop, a nyugati román emigrációról egykoron a Szekunak jelentő akadémiai elnök szívesen ad ki bármiféle igazolást, ha az a nagyromán és a terjeszkedő orosz birodalmi nézeteknek megfelel. A Bălvăniș azért kerülhetett a parlament elé, mert az RMDSZ a háznagyi pozícióért cserébe AUR-os és SOS-es képviselőket szavazott be – megérte?

Nekik igen, hiszen az AUR-os magyarellenes dührohamok úgy kellenek az RMDSZ-nek, mint egy falat kenyér az éhezőnek, mint sivatagnak a víz, és így tovább. Ugyanis ezen kívül nincs más válasz, nincs vízió, nincs magyarázat – a Majális utcából szürke november lett, esős, sáros, fagyos, hideg, rideg, és Hunorék nem találják a választ arra, hogy mi történt Budapesten április 12-én – igaz, ennek csapásai egyelőre nem érik az RMDSZ-t, de a szerbiai választások már intő jelet küldenek számukra. A Vajdasági Magyar Szövetség ugyanis a korábbi hat helyett csak két képviselőt tudott bejuttatni a szerb törvényhozásba, mértékadó számítások szerint a délvidéki magyarság (mert ez a helyes megnevezésük, nem vajdasági, hiszen a mai régió arról a Szerb Vajdaságról kapta nevét, amelyet a szerbek kiáltottak ki 1848-ban, miután levágott magyar fejekkel pakolták körbe a zentai Szentháromság-szobrot, de ha harmincvalahány év demokráciája nem tudta elhozni a szemantikai forradalmat, akkor ezt nem most fogom én kirobbantani) miközben az Egyetemisták Listáján ugyancsak két magyar jutott be, és a szavazatok területi eloszlásából az is látszik, hogy a magyarlakta régiók is jelentős számban szavaztak a szerbiai változásra, persze a VMSZ a Vučićtyal való folytonosság mellett tette le a voksát, és persze riogatott.

Azt gondolná az ember, hogy Hunorék tudnak más kárán tanulni, és belátják, hogy Románia változik, hogy nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig – ez utóbbit ők is megígérték a 2024-es elnökválasztás után. Itt is érdemes megállni – az erdélyi magyarok tekintélyes részének körében népszerű ez a Moszkvából ideszalajtott Georgescu, és az RMDSZ nem tud választ adni erre az oroszbarátságra, nem kardoskodik azért, hogy végre hozzák nyilvánosságra azokat a jelentéseket, amelyek alapján eltörölték a 2024-es első fordulót, de ez már csak tényleg a vájtfülűek számára lenne érdekes. De lényeg, a lényeg: 2024 novembere után egymást érték a fogadkozások Hunorék részéről is, miszerint megértették a társadalom üzenetét, és tudják, hogy változtatniuk kell – és utána pont fix ott folytatták, ahol abbahagyták, így odatojták ránk és nekünk elnökjelöltként azt a Crin Antonescut, aki a marosvásárhelyi orvosi kar magyar nyelvű karának elszabotálójaként szerzett magának kétes hírnevet, de Hunorék arra sem voltak restek, hogy ezt a vérsovén fickót levigyék Szentgyörgyre, hadd kérjen magának kenyeret románul.

És még mindig nincs vége: az Ugar augusztusban írt arról, hogy az elmaradt oltások miatt veszettség terjed a haszonállatok és a házi kedvencek körében, majd szeptemberben jeleztük, hogy a járvány elérte Hargita megyét is – ma pedig hoztuk a hírt, miszerint Hargita megyében már majdnem annyi gócpont van, mint euró Antal Lóci zsebében, és az RMDSZ által a helyi hatalmi székekbe ejtőernyőzött illetékesek pusztán tanácsokkal tudnak szolgálni, de ebben legalább rosszabbak, mintha a gyergyói gazda az AI-t kérdezné meg. Nem tudták megállítani Parajd zuhanását, a sóbányából a minap bocsátották el a bányászok egy részét, a többi felkészül, ők is sorra kerülnek.

És mindezekre rakódik rá, mint díszszalvéta a szartortára, a közigazgatási reform. Hunorék nem is olyan rég támogatási szerződést kötöttek Niculescuval, annak kormányát támogatják, tartózkodnak a bizalmatlansági indítványoktól, azokat nem szavazzák meg, de hogy milyen partikuláris magyar érdek vezérelte őket, arról nincs szó – számtalan tárgyban született cikkünk után sem tette elérhetővé az RMDSZ, hogy mit kap cserébe a kormány támogatásáért.

A közigazgatási reformról sokat írtunk az elmúlt napokban, és még fogunk is, mert egyelőre még jó irányba is eldőlhetnek a dolgok, úgy értem, ha jól sakkoznánk, akkor még autonómia is lehetne belőle – de facto, ha nem is de jure –, illetve megmenthető lenne több magyar önálló közigazgatási egység, de azt is szögezzük le, hogy ezzel az RMDSZ-szel nem lehet. Ez így nem fog sikerülni, mert nem sikerülhet! Egypártunk eddig csak annyit tudott kinyögni magából, hogy Torockói Nyilatkozat, amelyben olyan dolgokat ígértek meg, amelyek benne vannak abban a kormányprogramban, amelynek támogatására szerződést kötöttek Niculescuval – csakhogy akkor még szó sem volt 3000-es lakosságszámhatárról, talán a megyék összeolvasztásáról sem, és Benea legutóbbi interjúja óta tudjuk, hogy nuku népszavazás, az nem lesz.

A történelem általában megbünteti a rossz döntéseket, de a rossz döntésekből később még lehet jó eredmény – egy utólagos alkalmazkodás révén. A történelem azonban ennél sokkal kegyetlenebbül bünteti a nem döntést – a halogatás, amelynek Pató Pál csak olimpikonja, de a magyarok körében ez nemzeti sport, a történelem szempontjából megfizetendő dolog – és a történelmi számla mindig kegyetlen, sosem igazságos, cserébe pontosan érkezik.

Nincs már időnk – ezt kéne minél többen megértsük, mert az RMDSZ már nem fogja.

Karczag Anna