Pókháló Putyin körül: az ukrán dróncsapások értelmezése

Amint arról minden UGAR-olvasó értesülhetett, Ukrajna elképesztően sikeres dróntámadást hajtott végre oroszországi légitámaszpontok ellen, amelynek során több tucat repülőgépet tett használhatatlanná. Az okozott anyagi káron túl azonban több szempont is arra utal, hogy a háború egyik fordulópontját láthattuk a minap – amely a globális aktorok védelmi képességeinek további fejlesztésére is jelentős hatással lehet.

Egy másik ország katonai reptereit elérni nem könnyű feladat, ha pedig éppen háborúban állunk vele, akkor még annyira sem. A katonai repterek körül még békeidőben is működik a légvédelem, háborús időszakban meg pláne – nevezzék akár „különleges katonai műveletnek”, akár háborúnak.

A legfontosabb tényező, amit az ukrán dróncsapások kapcsán ki kell emelnünk, tehát az: megtörtént. Megtörtént az, hogy a világ második legerősebb hadseregének otthont adó Oroszország területére becsempésztek több tucat drónt, amelyeket célzottan irányítottak katonai repülőterekre, megsemmisítve vagy megrongálva közel negyven légi harci eszközt – köztük olyan gépeket is, amelyeket Moszkva már nem gyárt, így azok javítása vagy pótlása erősen kérdéses.

A kivitelezés sem mindennapi

Az eddigi információk alapján arra kell következtetnünk, hogy az akció jelentős részét Oroszországon belül hajtották végre. A drónokat ugyanis faházakba rejtették, ezeket a faházakat teherautókra pakolták, a teherautókat pedig a repterek közelében parkolták le. Ezután távirányítással kinyitották a faházak tetejét, és útjukra engedték a drónokat – a többi pedig már történelem…

Csakhogy ezeket a faházakat nem lehetett csak úgy Ukrajnából Oroszországba átcsempészni. Mi több, ennyi drónt sem lehet átvinni azon a határon, amely két egymással éppen háborúban álló országot választ el. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy kerülő úton vitték-e be őket, vagy helyben, Oroszországban rakták össze az egész logisztikát, de az akció irányítása bizonyosan Oroszországban történt. És itt jön az újabb csavar az eddig sem egyszerű történetben: az ukrán titkosszolgálat szerint az akciót egy moszkvai, az FSZB székházához közeli irodából irányították.

Hogy Oroszországban hosszabb időt tölthettek az akció előkészítésével és végrehajtásával, az abból is következik, hogy az SZBU közölte: az összes emberüket időben kivonták Putyin országából. Ami persze lehet dezinformáció is, de akár fél-beismerés is: ott voltunk az orrotok előtt, és nem tudtatok elkapni.

A katonai kár jelentős

Ennyi gépet egy nap alatt kiiktatni külön bravúr –, de ennél is nagyobb jelentőséggel bír az, hogy a nukleáris triád egyik ága súlyos, abszolút értékben mérhető károkat szenvedett el. A nukleáris triád azt jelenti, hogy Moszkva három irányból képes atomcsapást indítani: szárazföldről, tengeralattjáróról, és a levegőből.

A hírek szerint ennek a triádnak a légi komponensét érte a legsúlyosabb veszteség – az eszközök 34 százalékát elvesztették. Legyen ez az arány bármennyire is hihetetlen – bár őszintén, miért ne lehetne hihető –, a Nyugat közvetve olyan stratégiai előnyhöz jutott a nukleáris fegyverkezés területén, amilyenre még a hidegháború alatt sem volt példa.

A levegőből indított atomrakéták ugyanis nehezebben bemérhetők és semlegesíthetők, mint a szárazföldről indítottak. Ráadásul nem minden légi töltet kompatibilis a földi vagy tengeralattjárós rendszerekkel – sőt, általában nem azok.

Moszkva nukleáris fenyegetése ugyan nem tűnt el, Putyin képes lenne bármikor egy jó kis nukleáris pusztításra – de az ehhez szükséges eszközei most már annyira korlátozottak, hogy ha valóban voltak ilyen tervei – márpedig tudjuk, hogy voltak –, azokat most újra kell kalibrálnia. Ezzel pedig a Nyugat is időt nyert – reméljük, hogy ki is használja.

Ha Franciaország – ahol Macron jelenleg a német kancellár támogatását is élvezi – a következő hónapokban valóban kiterjeszti a francia nukleáris védőernyőt Európára, akkor minden eddigi háborús stratégia újraírásra kerül. Amennyiben a nyugatiak végre megtalálják a tökeiket, nemcsak defenzív politikát folytathatunk tovább, akkor Oroszország tényleges legyőzése és Ukrajnából való teljes kiűzése is valós napirendi ponttá válhat.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar