Ugar
Rovatok betöltése...

Mindenki mindenkivel, senki senkivel – kormányalakítás román módra

Románia politikai élete ismét bizonyítja, hogy a Balkán ott kezdődik, ahol a logika véget ér. A bizalmatlansági indítvány elsöpörte a kormányt, a pártok egymásnak feszültek, mindenki mindenkivel szemben határozatot hozott, és most ott állunk, ahol a legjobb román politikai drámák mindig végződnek: a teljes káosz kellős közepén, ahol mégis valahogy összeáll valami.

A PSD nem akar az AUR-ral koalíciózni – de talán mégis. A PNL soha többet nem ül egy asztalhoz a PSD-vel – de lehet, hogy mégis leül.  Az USR kiáll az elvei mellett – miközben saját jelöltjét már régen maga alá temette. Ez a román politika: ahol az elvek rugalmasak, a határozatok elavulnak, mire kiszárad a tinta rajtuk, és ahol a "soha" általában azt jelenti, hogy "majd meglátjuk". És persze mindehhez ragaszkodunk a tévedésünk jogához is – mert Romániában ez alapvető emberi jog és lehetőség, amellyel a politikai osztály példamutató következetességgel él is. Az alábbi elemzésben végigvesszük, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett milyen kormányzati kombinációk jöhetnek szóba – és hogy melyiknek van valós esélye arra, hogy ne omoljon össze már az első szavazáson.

A PSD alakít kormányt az AUR-ral

Ennek a lehetősége fennáll. Érdekes módon, a PSD továbbra is azt szajkózza, hogy nem fog az AUR-ral szövetkezni, csakhogy a parlamenti matematika alapján vagy ismét a PNL-vel fog koalíciózni, vagy az AUR-ral. A PSD által bedobott kisebbségi kormányzás ötlete, amelyben Dragnea utódai az RMDSZ-el állnának össze egy kisebbségi kormányban, csak merő délibáb.

Ha a PNL tartja magát döntéséhez

A bizalmatlansági indítvány sikere után a PNL vezetősége elfogadott egy határozatot, miszerint többet soha nem lépnek koalícióra a PSD-vel. Amennyiben tartják magukat ehhez, akkor a politikai válság eszkalálódik, és nehezen látni azt, hogy 60 nap alatt miképpen lesz majd új kormány. Ha ennyi idő alatt sem tud új kormány alakulni, akkor jöhetnek az előrehozott választások. Persze az is előfordulhat, hogy

a PNL nem tartja magát a döntéséhez

Hangok már vannak a liberális táboron belül: Predoiu máris arról beszél, hogy tárgyalni kell, alkudozni és kormányon maradni. Bolojan is kevésbé volt szigorú ma, mint volt tegnap, és szigorúbb volt ma, mint vélhetően holnap lesz. A kérdés ebben az esetben az, hogy ki ajánl miniszterelnököt? A PSD vagy a PNL? Kérdés továbbá az is, hogy ki fogja az illetőt megszavazni, ugyanis az USR...

Az USR szintén blokád alá vonná a PSD-t

Románia progresszív pártja, amely elkötelezett az antikorrupciós harc iránt, mára teljesen beleszokott a Dâmbovița-parti fanarióta politikába. Saját államfőjelöltjüket, Lasconi asszonyt megpuccsolták, hogy helyet adjanak Nicușor Dannak, akit valamiért a maguk közül valónak éreztek. A puccs ára az lett, hogy ők most épp olyan alkudozásokba kényszerülnek, amelyeket korábban megvetettek. Történetük az orosz pszichológiai hadviselés élőben előadott kicsapódása: amikor felvállaltál egy erkölcsileg, morálisan disszonáns helyzetet – akár csak azért, hogy a pillanatnyit jót segítsd érvényesülni – akkor ez a disszonancia szép lassan téged emészt fel. Az USR bevállalta, hogy megpuccsolja saját, kétségtelenül tiszta és rendszerellenes jelöltjét, most pedig nézi, ahogy gyakorlatilag nélküle zajlanak a politikai csaták és a merényletek - pedig frakciójuk létszáma alapján nélkülük nehéz lenne Nyugat-barát kormányt alakítani. Az USR szintén határozatban döntött arról, hogy a PSD-vel nem lépnek koalícióra.

És, ha az USR nem szavazna meg egy olyan miniszterelnököt, akit a PSD is, akkor az eddigi nyilatkozatok és a parlamenti matematika alapján a következő forgatókönyvek lehetségesek:

PSD–AUR kormány

Amennyiben úgy a PNL, mint az USR képviselői tartják magukat döntésükhöz, és nem szavaznak meg semmilyen olyan kormányt, amelynek tagja a PSD, pontosabban szólva: nem lépnek koalícióra a PSD-vel, nem delegálnak minisztereket, államtitkárokat egy új kormányba, akkor a PSD és az AUR közös kormányzása nagy eséllyel megtörténik. Hogy ezt hogyan nevezik majd el, az már másodlagos kérdés: lehet, hogy az AUR kívülről támogatja majd a PSD-t, lehet hivatalos koalíció is stb. George Simion, az AUR elnöke ugyanakkor szintén kijelentette, hogy a PSD-vel nem lépnek koalícióra, de Simion többször szegte meg a szavát, mint bárki más a román politikában, és ez nem egy gyenge mezőny ilyen szempontból. Tehát: ha a PNL és az USR tartja magát a PSD-vel szembeni döntéseihez, és az AUR is úgy dönt, hogy nem lép koalícióra a szocdemekkel, akkor 60 napon belül csak egy lehetséges mód van egy új kormányra, ez pedig a technokrata kormány. Ami egy illúziónak tűnik jelenleg, ugyanis a korábbi technokrata kormány idején volt egy Dacian Cioloș, aki ezt el tudta vállalni. Ma nem látszik olyan személy, aki párton kívüli és kellő ismertséggel, támogatással bírna egy politikai támogatást csak szűken élvező kormány vezetésére. Persze ehhez ismerni kéne, és jól kéne ismerni, felmérni az AUR valós érdekeit.

Az AUR érdekei

A szélsőjobbosok vágya egyértelmű: előrehozott választás. Amennyiben ezt elérik, valószínűleg tarolni fognak, a jelenleginél mindenképp erősebb frakcióval ülnek majd vissza a parlamentbe, és erősödésük elsősorban a PSD rovására történik majd, plusz a nyugatias pártokban csalódott szavazók távolmaradása szintén nekik kedvez. Az AUR tehát aszerint fog cselekedni, hogy mennyire viheti közelebb a folyamatokat az előrehozott választáshoz, illetve, ha ez nem látszik kivitelezhetőnek, akkor mennyit tud harapni a PSD szavazótáborából, és csak harmadik szempontjuk az esetleges kormányra kerülés - ugyanakkor ez nagyon hamar első szemponttá is válhat. Ráadásul ott lebeg a példa a szemük előtt: a PSD ősellensége, a PNL szintén koalícióra lépett a szocdemekkel, majd ez lett a PNL halála is egyben – sok szavazójuk ezt már egyszerűen nem nyelte le, főleg azt nem, hogy még közös listán is indultak korábban. Az AUR pedig könnyen gondolhatja úgy: mint 30 százalék feletti párt, ha kormányra lép a PSD-vel együtt, akkor most fordítva történik minden, ők fogják megenni az immár alig 15 százalékos PSD-t. Plusz kapnak egy csomó prefektusi, alprefektusi helyet és egy csomó állami cégben igazgatói pozíciókat, államtitkárokat, minisztériumokat.

Visszaáll az eddigi koalíció

Talán ennek van most a legnagyobb valószínűsége. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is valami ilyesmiről mesélt, számára az lenne a legjobb, ha a belső puccsal megbuktatott miniszterelnök híján más személy, de ugyanazt a koalíciót vezetné majd tovább. Ennek van realitása: a PNL, vagyis annak vezetősége döntést hozott arról, hogy a PSD-vel soha többet, Romániában semmi sincs kőbe vésve. Az USR-t nem számolva nagyjából 235 mandátuma lenne egy PSD–PNL–RMDSZ koalíciónak – ami épp hogy meghaladja a kormányzáshoz minimálisan szükséges 233-at. Azzal viszont számolni kell, hogy a PNL-ben nagy felháborodást okozna, ha ismét a PSD-vel koalícióznak, várhatóan kettészakadna a párt, de ez még nem jelenti azt, hogy a liberálisok parlamenti frakciójából is masszívan lépnének ki a képviselők - amennyiben mégis, akkor azokat pótolni kell. A román politikai hagyományok szerint a kisebbségek frakciója általában támogatja a kormányt, ők 17-en vannak. Ha ők mind az egészben beállnak egy ilyen koalíció mögé, akkor a liberálisok 74 fős frakciójából ne távozzanak többen, mint 17 fő, és így, mégha hajszál híján is, de megvan a koalícióhoz szükséges minimális többség. Törékeny lesz, de lesz. Ebben az esetben további kérdés, hogy mit csinál az USR? Frakciója 59 főt tesz ki, ha visszalépnek a koalícióba, akkor kényelmes többség is meglesz, de náluk ez kevésbé valószínű, mint a liberálisoknál. Egy ilyen lépés az USR-nek már nemcsak a szakadását, hanem a végét is jelentené, ráadásul politikailag nekik ez már végképp nem éri meg, ugyanis két év múlva ismét választások jönnek, és ha a PSD–PNL–RMDSZ–USR koalíció maradna, akkor egyetlen ellenzéki erőre tudnának voksolni majd a szavazók, ez pedig az AUR. Az USR-ből könnyen lehet, hogy néhány képviselő kilép és megszavazza a PSD-s koalíciót, de ezek száma jóval kevesebb lesz, mint a liberálisok esetében. Mivel a román politika részben személyiségfüggő is, Bolojan további lépései is okozhatnak meglepetéseket. Egy valószínű forgatókönyvnek tűnik, hogy a PNL-ben győzedelmeskedik a Predoiu–Thuma vonal, és visszalépnek a koalícióba, ekkor Bolojan és pár híve elhagyja a frakciót (de csak annyian, hogy az új kormánynak maradjon többsége) és az USR-vel együtt létrehozzák azt az ellenzéket, ami nem az AUR. Amennyiben így tesznek, akkor a kb. 30 százalék garantált számukra a következő választáson.

És az RMDSZ?

Nyugi, ők okozhatják a legkisebb meglepetést - kormányon lesznek mindenképp. Mert, ahogy a román vicc is mondja, Romániában azért tartanak választásokat, hogy nép eldönthesse, kivel kormányozzon az RMDSZ.

Karczag Anna

Dokumentum betöltése...