Tiltott fegyvert vetettek be az oroszok: "mindent szétmart, még a bakancsomat is"

Tiltott fegyver oltotta ki az életét. A „Gracs” hívójelű Danyilo Kandyba már gyerekkora óta katona szeretett volna lenni.

Alig 11 évesen már saját maga készített puskaport otthon, később megtanult lőni és elsősegélyt nyújtani. A 9. osztály után katonai líceumban folytatta tanulmányait.

A 18. születésnapján szerződést írt alá a Nemzeti Gárdával. Első bevetésére 19 évesen, 2022-ben, Vuhledarnál került sor.

A teljes körű orosz invázió kitörésekor is a fronton szolgált. Amikor később hazatért, szembesült a tragikus hírrel: édesapja az Azovsztal védelme közben esett el. Egy időre visszatért a civil élethez, de gyermekkori álmát nem tudta feladni. Humanitárius aknamentesítőként dolgozott a Herszoni területen. Ekkor ismerte meg szerelmét, Karinát.

735483097_27027279153640710_5476626400356920266_n.jpg

A háború azonban nem engedte el. Ezért csatlakozott az ukrán katonai hírszerzéshez (HUR), ahol a legnehezebb műveletekben is részt vett – a Kinburni-félszigettől egészen Vovcsanszk és Pokrovszk harcaiig. 2025 júliusában egy katonák által használt épületet ért orosz támadás, amely során a beszámolók szerint tiltott vegyi anyagot, klórpikrint vetettek be. Danyilo testének 80 százaléka megégett. Később úgy emlékezett vissza: „Mindent szétmart, még a bakancsomat is.”

Németországban próbálták megmenteni az életét, de az orvosok minden erőfeszítése ellenére 2025. augusztus 3-án örökre megállt a szíve.

Did you like this article?

Support our work with a small donation

Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR

Gesta recommendations:

Szele Tamás: Jelentés Teheránból

Szele Tamás: Jelentés Teheránból

Ha Iránban nem lett volna háború, a régi rezsim nézne szembe a régi problémákkal. Ha sikerül a rendszerváltás – ami Turmp és Erdogan miatt maradt el – egy új rezsim kéne szembenézzen új problémákkal. Ezzel szemben most ebben a semmilyen állapotban, ami se háború, se béke, a megújuló régi rezsim néz szembe régi és új problémákkal egyaránt. És ezeknek a problémáknak a legnagyobb részét saját magának köszönheti.

zona
Így nem jött el az iráni háború vége

Így nem jött el az iráni háború vége

2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael koordinált légicsapásokat indított Irán ellen: közel 900 becsapódás 12 óra alatt, célpontként az iráni rakétarendszerek, légvédelem, katonai infrastruktúra és a politikai vezetés. A háborút „Ramadan-háborúnak" is nevezik; az amerikai hadműveleti neve Operation Epic Fury, az izraelié Operation Roaring Lion volt.

ugar
Nicușor Dan felfedezi, hogy a szisztém erősebb nála

Nicușor Dan felfedezi, hogy a szisztém erősebb nála

Nicușor Dan egy év alatt megtette azt az utat, amit a román politikusok általában egy ciklus alatt szoktak bejárni: a rendszerkritikus aktivistából a rendszer védelmezője lett. Legalábbis ami a titkosszolgálatok feletti civil kontrollt illeti. Ez önmagában nem is annyira meglepő, de meglepő az a sebesség, amellyel megtörtént.

ugar
Negyven ballisztikus egy éjszaka és mégis tüntetnek – az ukrán demokráciát a háború sem tudja megölni

Negyven ballisztikus egy éjszaka és mégis tüntetnek – az ukrán demokráciát a háború sem tudja megölni

Miközben az elmúlt éjjel mintegy negyven orosz ballisztikus rakéta csapódott Kijevre – a háború kezdete óta a legnagyobb ilyen támadás –, és több tízezren a metróaluljárókban vészelték át a poklot, az ukránok reggel megint kimentek tüntetni. Nem a kormány ellen, nem előrehozott választásokért: egyetlen menesztett miniszterért és a hadsereg főparancsnokának távozásáért. Aki érteni akarja, mi az a…

ugar
Kattant a bilincs a Tate-fivéreken, és a román igazságszolgáltatás pofára esése

Kattant a bilincs a Tate-fivéreken, és a román igazságszolgáltatás pofára esése

Miamiban kattant a bilincs a Tate-fivéreken – és a román igazságszolgáltatás megint főszerepben Ötvenkilenc vádpont, hét áldozat, egy szentpétervári fórum – a Tate-ügy, ahol minden szál összeér A britek kérték, az amerikaiak letartóztatták – és közben Bukarest hallgat

ugar