Nem kérték az orosz útlevelet, megölték őket

Hihetetlenül szépek voltak. Fiatalok és szerelmesek. Az életük egyetlen dolog miatt szakadt félbe, de kegyetlenül: Anasztázia és Valerij Szakszahanszki nem voltak hajlandók a megszállókat szolgálni.

Három évvel ezelőtt, szeptember 15-re virradó éjszaka orosz megszállók törtek be a fiatal házaspár otthonába, a Herszon megyei Mali Kopanyban. Anasztáziát és Valerijt elhurcolták, kétéves kislányukat, Margaritát pedig egyedül hagyták a házban. A gyermek azon az éjszakán aludt, és még nem tudhatta, hogy utoljára látja a szüleit.

Másnap, az otthonuktól huszonöt kilométerre megtalálták Anasztázia holttestét. Többször rálőttek, a halálos lövések a fejét érték. Később Valerij holtteste is előkerült: testét brutálisan megcsonkították, arcán pedig mély bemélyedés maradt azoknak a kínzásoknak a nyomaként, amelyeket halála előtt el kellett szenvednie. A „bűnük” mindössze annyi volt, hogy nem akartak orosz útlevelet, és nem voltak hajlandók együttműködni a megszálló hatóságokkal. Nem árulták el hazájukat, nem hajtottak fejet, és nem akartak azok közé tartozni, akik elfoglalták a földjüket. Ezért megkínozták, majd hidegvérrel meggyilkolták őket.

Anasztázia a herszoni perinatális központ ápolónőjeként dolgozott. Kollégái kedves, őszinte és rendkívül jólelkű emberként emlékeznek rá. Sokat mosolygott, ezért egyszerűen csak „napsugárnak” nevezték. Valerij a herszoni hal- és vízvédelmi járőrszolgálatnál dolgozott. Felelősségteljes ember volt, aki mindennél jobban szerette hazáját és családját. Amikor Oroszország megindította Ukrajna elleni teljes körű invázióját, a házaspár kislányával együtt visszaköltözött szülőfalujába, Mali Kopanyba, de az orosz megszállás ott is utolérte őket. Anasztázia és Valerij soha nem titkolta, hogy Ukrajnát várják, és azt a napot, amikor ismét ukrán zászló lobog majd a településen. Tudták, hová tartoznak, és nem engedték, hogy a megszállók megtagadtassák velük mindazt, amik voltak.

Anasztázia Szakszahanszki huszonöt éves volt, Valerij Szakszahanszki harmincnégy. Azért ölték meg őket, mert hűségesek maradtak Ukrajnához. Ma három éve annak, hogy meghaltak. Emlékezzünk Anasztáziára és Valerijre, arra a fiatal családra, amelynek még élnie kellett volna: gyermeket nevelni, terveket szőni, együtt megöregedni és egyszerűen csak boldognak lenni. Oroszország egy kétéves kislányt hagyott anya és apa nélkül, két fiatal embert pedig azért kínzott meg és gyilkolt meg, mert nem voltak hajlandók fejet hajtani a megszállók előtt.

Az életüket elvehették, de azt nem tudták elérni, hogy megtagadják Ukrajnát. Emlékezzünk rájuk, és arra a rettenetes árra is, amelyet az ukrán családok fizetnek, amikor az orosz megszállás betör az otthonukba. Soha ne feledjük azokat, akiket Oroszország azért ölt meg, mert ragaszkodtak ahhoz a legelemibb jogukhoz, hogy önmaguk és ukránok maradjanak.