Virális poszttól a hallgatásig: hová tűnt Alkonyi Zalán?

Nem tudjuk, mi történt Alkonyi Zalánnal? A fickó az MCC tanulója, Oroszország-szakértő, és volt egy posztja, amelyben sok érdekességet, igazán új dolgot nem mondott, viszont azért vált virálissá a magyar térben, mert mindezt egy MCC-s, „házon belüli” ember mondta. Alkonyi Zalán a virális posztja után nem sokkal közzétett két videót is, amelyekben szó szerint remeg – bár nem derül ki egyértelműen, hogy kitől és miért fél.

A videók közzététele után jött még egy rövid poszt Zalántól, amelyben közli, hogy most elvonul szakdolgozatot írni, nem ad interjút, nem nyilatkozik, nem szól bele a választási kampányba stb. Mindezt úgy, hogy alig pár órával korábban, az említett videókban a nyilvánosság segítségét kéri. Nem tudjuk, mi lelte Zalánt. Megfenyegették? Mentálisan összeomlott? Mindkettő? Egyik sem? Akárhogy is, jó lenne szem előtt tartani: aki ismeri, hívja fel, akár naponta többször is, és próbáljunk egymásra vigyázni.

Azt azért nem átallom ideírni, hogy vannak gyanús elemek is Zalán viselkedésében:

  • Az egyik az, hogy úgy tűnt el, mint Simicska: „atombombát” ígért, aztán pukkanás sem lett.

  • A másik pedig a posztjának egy mondata:

„Én nem haragszom az oroszokra. Az érdekeiket követik. Tudom tisztelni azt, aki kemény csatát vív, és nem burkolózik a gyáva hallgatás mögé.”

Ezekben a tőmondatokban azért van néhány ijesztő tényező is: mindenki rágja meg magának, mit jelent a „kemény csata”, amit az oroszok vívnak, mit jelent az, hogy „nem burkolózik gyáva hallgatás mögé”, és azt is érdemes végiggondolni, mit jelenthet az, hogy az oroszok „az érdekeiket követik”. Mindazonáltal itt vannak a korábbi videói, amelyeket a Facebookról ugyan törölt, de a TikTokon fennmaradtak az utókornak.

Zalán nem azért vált észrevehető szereplővé ebben az információs háborúban, amit mondott, hanem azért, mert ő az MCC hallgatója, ösztöndíjasa, tehát belső ügyekre rálátó ember. Mint ilyen, tudhat neveket, összefüggéseket, szervezeteket. Aki dolgozott már ebben az OSINT-szektorban, az tudja: a legnehezebb nem is a személyek felfedése, hanem a köztük lévő kapcsolatok feltérképezése, majd a háló felrajzolása – Zalánnak mindez ott lehet a telefonkönyvében. Mindenesetre a "Надо продать душу дьяволу и жить спокойно." "El kell adnod a lelked az ördögnek, és békében kell élned" Facebook-mottója az ő esetében valósággá is válhatott - Nietzsche szavaival élve: belenézett a mélységbe, és a mélység visszanézett rá.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Dróntámadások a Fekete-tengeren: 21 eltűnt tengerész, Bulgária a NATO-hoz fordulna

Dróntámadások a Fekete-tengeren: 21 eltűnt tengerész, Bulgária a NATO-hoz fordulna

Bulgária az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, és a NATO szerződésének 4. cikkelye szerinti szövetségesi konzultáció kezdeményezését is fontolgatja, miután valószínűleg orosz drónok hétfőről keddre virradó éjjel a bolgár partok közelében két kereskedelmi hajót támadtak meg, és az egyik elsüllyedt. Iliana Jotova bolgár államfő szerdán a Nova TV-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy Szófia…

ugar•
Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát

Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

ugar•
Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia

Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

zona•
 Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

ugar•
A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

ugar•