A történelmi árról és az újraéledő hazugságokról

Öreg igazság, de mindig érvényes: az erkölcstelenségnek mindig, de mindig meg kell fizetni az árát. Mivel ezt a tételt sokan félreértelmezik, így azzal kezdem, hogy fűzök hozzá némi magyarázatot, miközben fülig ér a szám, amiért a Pesti Srácok nevű szennyportált bezárták, menesztették a teljes stábot és a hazugsággyár muftija, Hurth Gergely pedig el sem tudja képzelni, mit csinál majd ezután.

Szóval: meg kell fizetni az árát – ez az élet egyetemes törvénye, ami senkit soha nem kerül el. Lehet, hogy késve érkezik a csekk, de megérkezik. Amikor azonban arról beszélünk, hogy az „ár", akkor azt is meg kell értenünk, hogy ez sosem egy igazságos ár, sosem piaci ár. Azt fizeted, amit az élet diktál. Hogy lett olyan operatőr, világosító, takarítónő, aki most a Pesti Srácok bezárása után munka nélkül marad, és ez nem fair? Lehet, de akkor is így alakul az ár, akár akarod, akár nem.

A Pesti Srácok most megfizetheti az árat, és ha szikrányi bölcsesség lenne bennük, nem is igazán tiltakoznának. Sokkal súlyosabb annak az ára, amit nekünk kell majd megfizetnünk, amiért hagytuk, hogy így legyen. A Pesti Srácok csak egy a szakajtónyi orbánumok közül, akik éjt nappallá téve bombáztak minket az Orwellt is alulmúló orosz propagandával, csak egy vékony, és nem is túl jelentős szelete annak a holdingnak, amelyik polgártársaink agyának átmosására vállalkozott, nem kevés sikerrel. A Mediaworks, a sajtóorbánumok egyszerű talpasai most fizetik ezt az árat, de kétségünk se legyen, előbb-utóbb nekünk is be kell tenni a magunkét ebbe a bizonyos kasszába, mert valahol mi is hibásak voltunk, vagyunk és remélhetőleg többé nem leszünk, amiért hagytuk idáig süllyedni hazánkat.

Közös jellemzője ennek az árnak, hogy szokták történelminek nevezni, a történelem pedig egy olyan karma, ami kurvának állt, így a díjszabása is annak megfelelő. Az első világháborúban az osztrákok császára mellé álltunk – csak úgy zengtek az akkor még magyar városok utcái - Kolozsvár, Kassa - a „megállj, megállj, kutya Szerbia"-tól, miközben gyilkolni indultunk annak a Bécsnek a kedvéért, amelyik leverte forradalmunkat. Fölöttébb érdekes, hogy pont a Wass Albertet panteonba emelő politikai tábor követte el 100 évvel később ugyanezt a hibát. Wass ugyanis remekül írja le, amikor az öreg negyvennyolcas huszár kolozsvári ablakából nézi a lelkes ifjúságot, amelyik alig várja, hogy hadba induljon Szerbia ellen – "bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek", mormogja szakállába könnyek között. A nemzeti tudatállapotunk megrepedt állapotának történelmi ára meg is érkezett, úgy hívják, úgy hívjuk mai napig, hogy Trianon. Semmit sem tanultunk belőle, olyannyira nem, hogy a második világháború idején lelkesen gyilkoltuk le saját zsidó polgártársainkat, hogy aztán az inga kilengését úgy állítsuk meg, hogy deportálni kezdtük a svábokat is. Két olyan nemzetisége volt a történelmi Magyarországnak, amelyik soha nem akart saját államot Magyarország területének rovására, és két olyan nemzetisége volt a történelmi Magyarországnak, amelyiket sikeresen tudtuk integrálni: a zsidók és a svábok. Hát nem pont őket intéztük el olyan gyönyörűen?

Jött is a történelmi ár, '56, majd az utána emigráló százezrek, és Isten úgy gondolta, ha nem tanultunk a korbácsból, akkor majd tanulunk a mézesmadzagból, és elküldötte nekünk Kádárt büntetésül. Ez volt a történelmi próbatételünk, csak annyit kellett volna, hogy félszelet kenyérért, a jólét kádári illúziójáért ne adjuk el gerincünkért.

Eladtuk.

Így hát büntetésül visszakaptuk Kádárt 2010-ben Viktor Orbán képében, aki mindhárom nagy történelmi bűnünket egyszerre jelenítette meg. Átirányította hazánkat az oroszpártiak táborába, annak is leghangosabb, legvérmesebb csatlósállamává - még Kádár sem volt ennyire puhagerincű Moszkvával szemben, mint ez a felcsúti gazember. Ismét egy gyilkos hatalom mellé álltunk, minden erkölcsiséget félretéve, ismét azok mellé álltunk, akik gyilkolták nagyapáinkat, akik megerőszakolták nagyanyáinkat.

És, akárcsak Kádár esetében, most is a jólét volt a viszonyítási szempont – ne vigyék a pénzünk Ukrajnába, mintha a mi pénzünk lenne, mintha bárki el akarta volna vinni, de cserébe államilag raboltuk el az ukránok aranyrudjait és készpénzét. És igen, kiszorítottuk az élet minden területéről azokat a honfitársainkat, akik továbbra sem akarnak Magyarország területén saját országot – a cigányokat. Eszköz lettek, droggal mesterségesen lesüllyesztett massza, akiknek szavazatát bármikor meg lehet venni egy kiló krumplival, és egyetlen jó dolog, amit nem Viktor Orbánnak köszönhetünk, hogy nem próbálta meg integrálni őket.

A három történelmi bűn egyben ért utol minket és épphogy be tudtuk húzni a vészféket!

Csakhogy ennek az árát mi, mindannyian meg fogjuk fizetni, mert a jelek szerint a társadalom semmit sem értett meg az erkölcsi törvények idő és hely feletti voltából. Nem az a tragédia, hogy voltak, akik hazudtak. Hazudtak mindig és mindenhol. A tragédia az, hogy mi ezt csak azért vettük be, mert olcsóbb volt elhinni, mint szembenézni. Egy nép erkölcsi állapota nem a Nemzetvezető szónoklataiban m,egbúvó gazságokban mérhető, hanem abban, amit eltűr és abban, amit ebből a tűrésből örökül hagy az utókornak.

A történelmi árat nem lehet kikerülni azzal, ha boldogok vagyunk a Pesti Srácok bezárásától, hanem azzal, és csakis azzal, ha börtönbe küldjük őket!  Börtönbe, és velük együtt azokat is, akik nemcsak írták a cikkeket, hanem finanszírozták őket, börtönbe azokkal, akik az ehhez szükséges pénzt az adófizetők zsebéből lopták ki, börtönbe az összessel, aki felelős volt ezért a pokoli időszakért. Nyilván nem egyformán bűnös mindenki, de a kötelezően járó büntetés nélkül sosem lesz igazság, igazság nélkül pedig érkezni fog a történelmi ár, ami nemhogy nem igazságos és nem olcsó, de cserébe egyformán rokkanunk bele mindannyian.

És majd megint úgy teszünk, mintha nem értenénk, mi történt.

Karczag Anna