Băsescu megmondja a tutit: „Románia nem Belgium"
Traian Băsescu volt államfő szombat este megszólalt a hónapok óta húzódó kormányválságban: szerinte Nicușor Dannak sürgősen ki kell jelölnie egy miniszterelnök-jelöltet, mert az ország nem működhet sokáig ügyvezető kabinettel. „Románia nem Belgium" – fogalmazott, arra utalva, hogy ott elvannak száz-kétszáz napig kormány nélkül, mert az ország „megy magától", nálunk viszont enélkül nem lehet előrejutni. A megállapítás pontos, és különös súlyt ad neki, hogy éppen azon a napon hangzik el, amikor a román légierő két nap alatt a második orosz drónt lőtte le a saját légterünkben.
A Bolojan-kormányt 2026. május 5-én — azaz jelen cikk írásakor már hetvenhét napja — buktatta meg egy bizalmatlansági indítvány. Azóta Románia ügyvezető, korlátozott jogkörű kabinettel működik, amelyben még hét miniszter ideiglenes megbízatása is lejárt már június 10-én. Az elnök aznap azt ígérte, „ésszerű határidőn belül" lesz új kormány. Azóta eltelt bő két hónap.
A jelöltállítási kísérletek krónikája már-már komikus lenne, ha nem lenne tragikus. Június 4-én Eugen Tomacot jelölték, majd a jelöltségét június 14-én visszavonták; helyette Adrian Veșteát állították, akinek a kabinetjét a parlament leszavazta. Június 23-án az elnök formális konzultációt hívott össze — és utána hetekig nem jelölt senkit. A pártok patthelyzetben: a PNL Siegfried Mureșant, a PSD Sorin Grindeanut javasolja, és egyik tábor sem hajlandó a másik jelöltje mögé állni. A parlament ráadásul augusztus 31-ig nyári vakáción van. Vagyis a válság nemcsak megoldatlan, hanem gyakorlatilag be van fagyasztva - a történelmi kánikula idején. Ez csak annyira képzavar, mint maga a helyzet. Ebben a helyzetben szólalt meg Băsescu, és a lényegre tapintott.
A volt államfő a România TV-ben azt mondta: őszintén nem érti a késlekedés okát. Épp ezért többször is kérte nyilvánosan, hogy szülessen meg a második jelölés, amely a parlament elé kerülhet — még akkor is, ha csak azért, hogy megnyíljon az út olyan megoldások felé, amelyekre eddig nem volt többség. Ilyen megoldás lehetne például az előrehozott választás. Băsescu figyelmeztetett: Románia nem engedheti meg magának, hogy hosszú ideig ügyvezető kormánnyal működjön.
„Nem maradhatunk 2028 őszéig ideiglenes kabinettel. A kormány kérdését a lehető leggyorsabban meg kell oldani"
— fogalmazott. Szerinte, ha más változat nincs, az elnöknek a két nagy párt javaslata közül kellene választania: a PNL Siegfried Mureșant, a PSD Sorin Grindeanut ajánlotta, és az elnöknek e kettő egyikét kellene kijelölnie, hogy kormányt alakítson.
„Románia nem Belgium. Belgiumban elvannak száz, kétszáz napig kormány nélkül, tárgyalnak, csakhogy Belgium megy magától. Nálunk kormány nélkül nem lehet túl messzire jutni"
— mondta a volt román elnök. A hasonlat pontos: Belgium egy évtizedes tapasztalattal, stabil intézményrendszerrel, kiszámítható gazdasággal a háta mögött valóban kibírja a hosszú patthelyzeteket. Románia ezzel szemben egy törékeny államszerkezettel, uniós pénzektől függő költségvetéssel és egy háború tőszomszédságában fekvő határral nem.
A lista, amely miatt ez nem elvont vita
Băsescu fel is sorolta, mi az, ami emiatt áll vagy csúszik. A SAFE-program végrehajtása. A PNRR lebonyolítása. A mezőgazdaság problémái, az aszály és az árvizek kezelése. És a béreket rendező szalarizálási törvény. Külön kiemelte az árvizeket:
„Katasztrofális áradások voltak. Ki mozdította akár egy ujját is a kormányból?"
— kérdezte. És hozzátette: nulladik rangú sürgősség, hogy legyen kormány, főleg úgy, hogy közben a bérezési törvényről vitázunk, miközben nincs kabinet.
Ez az a pont, ahol a válság kilép az elvont politikai játszmák világából, és belép a hétköznapokba. Egy ügyvezető kormány nem hozhat érdemi döntéseket, nem indíthat nagy beruházásokat, nem nyúlhat a költségvetéshez. Vagyis miközben a lakosság a Bolojan-féle megszorításokat nyögi, aközben nincs olyan teljes jogkörű testület, amely a beígért reformokat végigvinné vagy az árvízkárokat kezelné.
A háttér, amely mindent kontrasztosabbá tesz
Miközben a politikai osztály hetvenhét napja képtelen kormányt alakítani, aközben a Fekete-tengeren Oroszország megfojtotta az ukrán exportfolyosót, a Duna román szakasza fölött két nap alatt két orosz drónt lőttek le, és Cosmin Popa történész figyelmeztetett: Moszkva pontosan azt teszteli, mennyire ellenálló egy társadalom és annak vezetése. Nos, milyen üzenetet küld egy olyan ország, amelynek a legdrámaibb biztonsági kihívása közepén nincs teljes jogkörű kormánya, amely dönthetne a védelmi beruházásokról, a drónelhárításról, a keleti szárny megerősítéséről?
A vezérkari főnök tegnap arról beszélt, hogy meg kell találni a forrásokat a fenyegetések kezeléséhez. A védelmi miniszter arról, hogy olcsóbb drónelhárító rendszerekre van szükség, amelyekre eddig nem volt figyelem. Ezek mind olyan döntések, amelyek pénzt, jogszabályt és politikai felhatalmazást igényelnek — vagyis pontosan azt, amit egy ügyvezető kabinet nem tud biztosítani. A drón, amely a delta fölött repül, nem várja meg, amíg a PNL és a PSD megegyezik. Ugyanez igaz a gazdaságra. Az Eurostat adatai szerint Románia faragta le a legnagyobbat a hiányán az egész unióban — de a hitelminősítők már jelezték, hogy a „befektetésre ajánlott" besorolás elvesztése megnehezítené az ország finanszírozását. Egy ország, amely elveszíti a kormányzóképességét, pontosan ezt kockáztatja.
Băsescunak abban igaza van, ami a lényeg: a mostani helyzet tarthatatlan. Egy ország nem működhet hónapokig teljes jogkörű vezetés nélkül, főleg nem akkor, amikor egyszerre kell szembenéznie egy biztonsági, egy gazdasági és egy klímaválsággal. A kérdés nem az, hogy kinek a jelöltje lesz a kormányfő — Mureșan vagy Grindeanu —, hanem hogy egyáltalán lesz-e valaki, mielőtt a helyzet visszafordíthatatlanná válik. A politikai osztály eközben úgy viselkedik, mintha ráérne. A pártok a saját jelöltjükhöz ragaszkodnak, az elnök a biztos többségre vár, a parlament nyaral, a miniszterek ideiglenesek. És miközben ez a lassú, méltóságteljes tánc zajlik Bukarestben, a határ menti égbolton F-16-osok kergetik az orosz drónokat, a Duna vízszintje történelmi mélységbe süllyed, az árvízkárosultak pedig várják, hogy valaki „megmozdítsa az ujját".
Băsescu mondata tehát nem sértés, hanem diagnózis: Románia nem Belgium. És nem csak azért, mert gyengébb — hanem mert veszélyesebb helyen fekszik, és rosszabb pillanatot választott arra, hogy vezető nélkül maradjon.
Forrás: G4Media
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Ziua în care UDMR a înghițit toată presa maghiară din Transilvania
Stau aici, în fața tastaturii, de mai bine de o oră, și mâinile încă îmi tremură — de furie. De furia aceea rece, limpede, care urcă din stomac atunci când privești cum vocea unei întregi comunități este lichidată, iar ucigașii nici măcar nu se grăbesc, pentru că știu că nu-i oprește nimeni. Nu crima în sine este cel mai cumplit, ci nesimțirea ei. Ritmul. Rânjetul. Lăsați-mă să vă spun ce s-a…

Harmincezer észak-koreai jön ukránt gyilkolni, plusz félmilliós mozgósítást tervez Moszkva
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti beszédében közölte: megbízható hírszerzési jelentések szerint Oroszország őszre újabb mozgósításra készül, és Észak-Koreától további harmincezer katonát vár. A voronyezsi régióban júniustól folynak az előkészületek a fogadásukra, Phenjan pedig új rakétaindító állványokat is átad Moszkvának. A háttérben pedig ott vannak a számok, amelyek mindent…

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.