Mașca: miért herdáljátok a közpénzt és mire?

Dan Mașca marosvásárhelyi önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzésében két friss költségvetési tételt vesz elő, és mindkettőnél azt kérdezi, mi indokolja a közpénz elköltését, illetve miért ilyen módon születnek ezek a döntések.

Az első ügy egy 150 ezer lejes költségvetés-kiegészítés: ebből finanszíroznák Marosvásárhely részvételét egy 2026. október 5–7. között Münchenben megrendezett ingatlanpiaci vásáron. Mașca szerint az önkormányzati képviselőknek megküldött előterjesztésből nem derül ki kellő részletességgel, hogy a város pontosan milyen projektekkel jelenne meg, mit kívánna ott befektetőknek kínálni, és egyáltalán mi teszi szükségessé az újabb 150 ezer lej elköltését.

Mașca mindezt összeköti a Visit Mureșnek korábban juttatott négymillió lejjel is, a szervezetet pedig egyenesen az RMDSZ által irányított civil szervezetként írja le. Szerinte, ha már ekkora közpénzt kapott a Visit Mureș, akkor akár ebből is finanszírozhatnák a müncheni megjelenést, összegyűjthetnék a város és a befektetőket kereső helyi magánszereplők ingatlanprojektjeit, majd ezeket egységesen képviselhetnék a vásáron. Mașca nem magát a befektetőkeresést kifogásolja, hanem azt, hogy szerinte ennek átláthatóan, megfelelő előkészítéssel kellene történnie, nem pedig az általa „RMDSZ–PSD-féle improvizációnak” nevezett módszerrel. Azt is megjegyzi, hogy létezik román–német kereskedelmi kamara, amely a Messe München romániai érdekeit képviseli, ezért ha valóban jelentős magáningatlan-kínálat vár befektetőkre, annak tulajdonosai maguk is megjelenhetnének. A háttérben szerinte az RBLS Marosvásárhely tanácsadói szerepvállalásáról is szó van, miközben a vásárra a városháza, a Maros Megyei Tanács és az UMFST is kijutna; Mașca azt találgatja, hogy a felkínált beruházások között lehet-e az Állami Színház mögötti innovációs központ vagy az orosz piac átalakítása.

A bejegyzés második része a 2026-os kulturális pályázatok elbírálására fordított pénzekről szól. Mașca szerint az önkormányzat további összeget akar biztosítani a zsűrizésre, miközben egyes helyi képviselők a havi tiszteletdíjuk mellett jelentős pénzekhez jutottak azzal, hogy kulturális pályázatok bíráló- és fellebbviteli bizottságaiban vettek részt. Állítása szerint az eredetileg egyszeri pályázati elbírálás helyett havonta újabb, „sürgősséginek” minősített eljárások jelentek meg, amelyekért ismét díjazás jár, noha a prefektúra is jelezte, hogy ezek egy része nehezen tekinthető valódi sürgősségnek. A most rendelkezésre álló keretből Mașca szerint 250 ezer lejt fordítanának erre, ő pedig az egész konstrukciót rendkívül keményen minősíti: olyan közpénzköltésként ír róla, amelyet ugyan formálisan jogszerűvé tesznek, de ettől szerinte még pazarlás marad.