Nagyváradon tüntetett a CitizenGO Magyarország

Néhány CitizenGO Magyarország-aktivista gyűlt össze hétfőn déli időben Nagyvárad főterén, a városháza előtt, hogy szolidaritásukat fejezzék ki Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát iránt, akit a nagyváradi önkormányzat a Mihai Eminescu Főgimnázium épületéből kíván kilakoltatni.

A bejelentett időponthoz képest fél óra késéssel vette kezdetét a demonstráció: az aktivisták tájékoztató standot állítottak fel, szórólapokat osztogattak, és párbeszédbe elegyedtek az arra járókkal, sajnálatos módon kevés helyi lakos csatlakozott hozzájuk. Teleki Béla, a CitizenGO kampányfelelőse hangsúlyozta: a premontreiek nagyváradi jelenléte nem csupán egyházi kérdés.

"A premontreiek nagyváradi jelenléte nem pusztán egyházi ügy, hanem közös történelmünk és identitásunk része. Célunk, hogy ez a téma a közvélemény és a döntéshozók figyelmének középpontjában maradjon"

- mondta Teleki.

A szervező szerint a CitizenGO folytatja erőfeszítéseit az apát kilakoltatásának megakadályozása érdekében, amelyet „igazságtalan" és „korrupt" döntés eredményének tart. Az önkormányzatot azzal vádolja, hogy „jogellenesen sajátította ki" a kolostort, miközben véleménye szerint „az ügy érdemben még nem dőlt el véglegesen".

"Nem egy törvénytelen foglalóról van szó, hanem egy katolikus főpapról, akinek joga van évszázados kolostorában élni"

- fogalmazott Teleki, hozzátéve, hogy az apát által kiszolgált helyi közösségnek is kellene beleszólnia egy ilyen súlyú ügybe, nem pedig háttéralkuk révén meghozott döntések elé kell állítani.

A nagyváradi bíróság január végén alapfokon helyt adott az önkormányzat kérelmének, és elrendelte Fejes Rudolf Anzelm kilakoltatását. Az ítélet ugyan nem jogerős, azonban mivel az önkormányzat sürgősségi eljárást kért, az ennek ellenére végrehajtható. A kilakoltatás első kísérlete február 23-án vallott kudarcot, amikor hívek tucatjai álltak élő sorfalat a templom előtt - akkor az önkormányzat hivatalosan lefújta a kilakoltatást, arra hivatkozva, hogy az épületegyüttesben található iskolában még folyik az oktatási tevékenység, és a kilakoltatás zavarná azt. A tavaszi szünidő április 3-án, pénteken kezdődik - ez a katolikus nagypéntek - és április 14-ig tart. Minden valószínűség szerint ebben az időszakban próbálják meg ismét kilakoltatni Fejes Rudolf Anzelm apátot. Az apát maga így összegezte helyzetét:

„Ma engem tesznek ki, holnap bárkit, aki ellenáll a politikai alkudozásnak."

A premontreiek 1130 óta, azaz az Árpád-házi királyok ideje óta vannak jelen Szent László városában, így az ügy nemcsak egyházi probléma, hanem a magyar kulturális és vallási örökség elleni támadás. A premontrei apátság védelmében nagyváradi civilek riadóláncot szerveztek, ennek a részleteiről az alábbi linkre kattintva tudhatsz meg többet.

Forrás: ebihoreanul

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát

Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

ugar•
Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia

Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

zona•
 Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

ugar•
A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

ugar•
Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.

ugar•