Radu Hossu: Trump az ukránokra kenné az olajárrobbanást, miközben az iráni háború lökte fel az árakat

Radu Hossu szerint Donald Trump azért próbálja az ukrán finomítótámadásokat felelőssé tenni az amerikai üzemanyagárak emelkedéséért, mert attól tart, hogy az Iránnal vívott háború politikai árát a novemberi választásokon neki kell majd megfizetnie. Hossu úgy látja, az amerikai elnök kommunikációs trükkel próbálja felcserélni az okot és az okozatot: azt sugallja, hogy az orosz finomítók elleni ukrán csapások hajtják felfelé az energiaárakat, miközben Hossu szerint a mostani drágulás mögött elsősorban az iráni háború, a Hormuzi-szoros lezárása, a Báb el-Mandeb hajózási útvonal kiesése, valamint a közel-keleti olaj- és gázszállítások körüli bizonytalanság áll.

Érvelésének kiindulópontja az ukrán finomítóhadjárat 2024. januári kezdete. Egy általa idézett CNN-elemzés szerint Ukrajna 2026 júniusáig összesen 305 alkalommal támadott orosz finomítókat, és már 2024 márciusára, 23 csapás után az orosz finomítói kapacitás mintegy 15 százalékát sikerült kiiktatnia. Hossu nem tagadja, hogy ebben az időszakban emelkedett az olaj ára: a WTI hordónkénti jegyzése körülbelül 74 dollárról 79 dollárra nőtt. Szerinte azonban éppen az ármozgás nagysága a fontos, mert miközben az ukránok egymás után támadták a legnagyobb orosz finomítókat, a drágulás mindössze néhány dollár volt, ráadásul ugyanebben az időszakban az európai TTF földgáz ára 30 euró/MWh környékéről 27 euróra csökkent.

A későbbi folyamat Hossu szerint még nehezebben egyeztethető össze Trump állításával. Az ukrán támadások folytatódtak és egyre intenzívebbé váltak, miközben a WTI ára 2025. november 6-ra 58,9 dollárra esett. Hossu állítása szerint ekkorra már az orosz finomítói kapacitás több mint negyede kiesett, vagyis éppen akkor volt az általa vizsgált időszak legalacsonyabb olajára, amikor Ukrajna rekordintenzitással támadta az orosz olajipari infrastruktúrát. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy önmagában az orosz finomítók rombolása nem magyarázza a világpiaci nyersolajár későbbi robbanásszerű emelkedését.

Hossu külön kitér a 2025 júniusában lezajlott, tizenkét napos amerikai–iráni konfliktusra is, amikor Trump utasítására az Egyesült Államok csapást mért Fordóra és más iráni nukleáris létesítményekre. Az amerikai elnök akkor azt állította, hogy ezeket sikerült megsemmisíteni. Hossu adatai szerint a konfliktus idején a WTI hordónkénti ára nagyjából 62 dollárról 78 dollárra ugrott, majd egy hónappal a háború után visszasüllyedt 65 dollár környékére, később pedig tovább csökkent egészen a novemberi 58,9 dolláros szintig. Számára ez az epizód már önmagában azt mutatja, milyen gyorsan és milyen nagyságrendben reagál az olajpiac egy olyan közel-keleti katonai konfliktusra, amely közvetlenül veszélyezteti a világ legfontosabb energiaszállítási útvonalait.

A döntő összehasonlítást azonban 2026 adja. Hossu szerint januárban a WTI körülbelül 65 dollárba került, február 20-án pedig nagyjából 67 dolláron állt. Három nappal az új iráni háború kezdete előtt, amikor a piacon már terjedtek a konfliktusra utaló információk, és Trump egyre fenyegetőbb nyilatkozatokat tett, az ár 75 dollárra emelkedett. Hossu ezt állítja szembe a 2024 eleji ukrán finomítóhadjárattal: négy nap alatt, még a háború tényleges kitörése előtt körülbelül akkora áremelkedés következett be, mint 2024-ben négy hónap és 23 orosz finomítók elleni ukrán csapás során.

A háború megindulása után az emelkedés már sokkal drámaibb lett: Hossu szerint 2026 márciusának elejére a WTI elérte a hordónkénti 100 dollárt, miközben az európai TTF földgáz ára a február 20-i 33 euró/MWh körüli szintről 55 euró közelébe ugrott. Éppen a földgáz ármozgását tartja különösen fontos ellenpéldának arra az állításra, hogy az ukránok orosz finomítók elleni támadásai okozzák a jelenlegi energiadrágulást, hiszen az orosz olajfinomítók elleni csapások nem magyarázzák, miért drágult meg szinte ugyanabban a pillanatban ilyen mértékben az európai földgáz is. Hossu ebből azt a következtetést vonja le, hogy az energiaárak megugrását elsősorban a közel-keleti háború és az ellátási útvonalakat fenyegető kockázat árazása hajtotta.

Érvelésének másik fontos pontja 2026 júniusa. Hossu szerint az év során ekkor volt a legalacsonyabb a WTI ára, körülbelül 70 dollár hordónként, miközben Oroszország éppen az egyik legsúlyosabb üzemanyagválságát élte át, és állítása szerint az orosz finomítói kapacitás csaknem 40 százaléka kiesett az addigi legerősebb ukrán támadássorozat következtében. Vagyis Hossu összevetésében éppen akkor volt viszonylag olcsó az olaj, amikor Ukrajna a legnagyobb mennyiségben és intenzitással támadta az orosz finomítókat. Ha Trump magyarázata lenne a döntő tényező, Hossu szerint ennek éppen fordítva kellene látszania az árakon.

A jelenlegi, szeptemberi helyzetben viszont egészen más tényezők torlódnak egymásra. Hossu azt írja, hogy a Hormuzi-szoros lezárult, miközben az Irán által támogatott húszik – akik már márciusban azzal fenyegetőztek, hogy az amerikai–iráni háború folytatása esetén lezárják a Báb el-Mandebet – ezt a hajózási útvonalat is lezárták, és támadás érte azt a szaúdi vezetéket is, amelyen keresztül olajat szállítottak. Ebben a helyzetben a WTI ára Hossu szerint már a hordónkénti 107 dollárt is elérte. Vagyis az általa felrajzolt idővonalon a legnagyobb olajár-emelkedések nem az ukrán finomítótámadások legintenzívebb időszakaival, hanem az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti nyílt katonai konfliktusokkal, illetve a közel-keleti szállítási útvonalak veszélybe kerülésével esnek egybe.

Hossu egy Claude segítségével elkészített grafikonon is egymás mellé helyezte az olajár változását és az amerikai–izraeli–iráni konfliktusok időszakait, majd arra kéri olvasóit, hogy maguk nézzék meg, mely eseményekkel esnek egybe a nagy árugrások. A bejegyzésének állítása tehát nem az, hogy az orosz finomítók elleni ukrán támadásoknak semmilyen piaci hatásuk nincs – maga is elismeri, hogy a 2024 eleji hadjárat kezdetén a WTI ára emelkedett –, hanem az, hogy a rendelkezésére álló idősor alapján nem ezek magyarázzák a 2026-os árrobbanás nagyságrendjét. Saját összevetésében a legerősebb ukrán finomítóhadjárat idején az olaj ára még csökkenni is tudott, míg az Irán körüli katonai eszkalációk során néhány nap vagy hét alatt több tíz dollárral drágult egy hordó.

Ebből jut el politikai következtetéséhez: Hossu szerint Trump azért próbálja az ukrán támadásokra terelni a figyelmet, mert az amerikai választók számára a benzinkúton megjelenő ár sokkal közvetlenebb politikai kérdés, mint a Hormuzi-szoros geopolitikája, és az elnöknek a novemberi választások előtt érdeke leválasztani a drágulást saját iráni háborújáról. A bejegyzés végén ezért lényegében egyetlen kérdésre egyszerűsíti le az egész adatsort: ha az olajár legnagyobb ugrásai rendre az amerikai–izraeli–iráni konfliktusokkal esnek egybe, miközben az ukrán finomítótámadások legintenzívebb időszakában ennél lényegesen alacsonyabb árakat is láttunk, akkor valóban Ukrajna támadásai okozzák-e a mostani drágulást, vagy Donald Trump próbálja másra áthárítani saját közel-keleti háborújának gazdasági következményeit?