RMDSZ-levél Orbánnak és a következmények: így változott meg a Bihari Napló
A Magyar Hang által közölt dokumentumok és értesülések alapján egy több évre visszanyúló történet rajzolódik ki a Bihari Napló körül, amelyben az RMDSZ nyomásgyakorlása és személyi átalakítások egyaránt szerepet kaptak.
A Lukács Csaba által jegyzett, 2026. március 28-án cikk szerint 2019 decemberében RMDSZ-es politikusok és Bihar megyei vezetők levélben fordultak Orbán Viktorhoz. A 2019-ben iktatott (I-1/ME/2499) dokumentumban azt kifogásolták, hogy a lap nem biztosít kellő megjelenést az Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusainak, sőt bizonyos kérdésekben – például az államelnök-választás idején Kelemen Hunor esélyeinek megítélésében – kifejezetten szembement a párt narratívájával. Kritikát fogalmaztak meg amiatt is, hogy a lap interjúsorozatot közölt Zatykó Gyulaval, Ilie Bolojan tanácsadójával, miközben RMDSZ-es vezetők alig kaptak megszólalási lehetőséget.
A levél alázatos hangnemben kérte a miniszterelnök beavatkozását, és több vezető politikus – köztük Cseke Attila, Biró Rozália, Szabó Ödön és Pásztor Sándor – valamint 27 polgármester és alpolgármester írta alá. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a beadványt Semjén Zsolthoz továbbította véleményezésre, és a Magyar Hang információi szerint a konfliktus végül a panaszosok számára kedvező módon rendeződött. A Magyar Hang által közölt információkat a napi tapasztalatok is megerősítik: a Bihari Napló ma már semmi olyan tartalmat nem közül, amely egy mikromilligramnyit is káros lehetne az RMDSZ-nek - nincs kritika, nincs az RMDSZ-en kívüli politikai térről szóló beszámoló - és nincs már a lap élén az a Kristály Lehel, aki a lap politikai lojalitását a helyi magyarság tájékoztatásáról szóló kötelesség elébe helyezte.
A történet azonban már korábban, 2019-ben is látványos fordulatot vett. A Magyar Hang akkori beszámolója szerint a KESMA-hoz került lap élén vezetőváltás történt: a több mint 25 évig főszerkesztőként dolgozó Rais W. István távozott, helyére pedig Kristály Lehel került, aki korábban a Bálványosi Szabadegyetem sajtófőnöke volt, és dolgozott a Ripost szerkesztőjeként is. A kiadó, az Inform Média Lapkiadó Kft., amely több magyarországi és partiumi lapot birtokol, 2018 novemberében került a Mediaworks tulajdonába. A főszerkesztőváltás azért is keltett feltűnést, mert Rais W. István vezetése alatt a Bihari Napló a romániai magyar napilapok között egyedüliként nemcsak megőrizte, hanem növelni is tudta példányszámát. A váltást követően ugyanakkor személyi változások sora indult el: távozott például a 24 éve a szerkesztőségben dolgozó Szeghalmi Örs is, akiről – a beszámolók szerint – még búcsúztatás sem jelent meg a lapban.
A Magyar Hang szerint mindez illeszkedik abba a szélesebb folyamatba, amelyben a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány-hoz köthető médiában – már 2018–2019-től kezdődően – fokozatosan „megbízható” emberekkel töltötték fel a szerkesztőségeket. A 2019 decemberi RMDSZ-es levél és az azt követő intézkedések így egy már zajló átalakulási folyamatba illeszkednek, amely végül a lap szerkesztőségi irányvonalának átrendeződéséhez vezetett. A Bihari Napló nyomatott kiadása óta a tetszhalott állapotába került: napilapból hetilappá váltak, a példányszámuk pedig meredeken zuhan - idő kérdése, hogy mikor szűnik meg a nyomatott lap kiadása, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarság nyugati széle - Partium. Bánság, Szatmár - írott magyar szó nélkül marad.
FORRÁS:
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.