Washington és London lecsapott Ilan Sor "A7" hálózatára, Budapest mikor lép?
Az amerikai pénzügyminisztérium október elején „Economic Outcast” fedőnéven akciót indított az A7 nevű hálózat ellen, amelyet a világ egyik legösszetettebb párhuzamos bankrendszereként írnak le, az amerikai Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) pedig egyenesen jelentős transznacionális bűnszervezetté nyilvánította. A mechanizmus élén a moldovai származású, szökésben lévő oligarcha, Ilan Sor áll, akit hazájában már jogerősen elítéltek egy nagyszabású bankcsalásért, és aki korábban több nemzetközi szankciós listán szerepelt. Az amerikai lépéssel párhuzamosan az Egyesült Királyság is 38 új szankciót vezetett be. ezek az orosz háborús gazdaságot működtető pénzügyi platformokat, olajvállalatokat és hajókat célozzák, köztük azokat a szereplőket is, amelyek Sor hálózatán keresztül bonyolítottak tranzakciókat.
Az amerikai hatóságok szerint az A7 kifejezetten arra épült, hogy a szankciók alatt álló szereplők legális kereskedelemnek álcázva mozgathassák a pénzüket. A hálózat harmadik országokban bejegyzett fedőcégek tucatjain keresztül működött, ezeket az úgynevezett alügynököket közvetlenül Sor emberei irányították, akik a bankszámlákhoz kifejezetten erre a célra kialakított VPN-kapcsolatokon keresztül fértek hozzá, hogy elrejtsék valódi tartózkodási helyüket. A tiltott ügyleteket hamis kereskedelmi dokumentumokkal, meghamisított export-import nyilvántartásokkal és megtévesztő áruleírásokkal fedték el. A rendszer része volt egy A7A5 nevű, rubelfedezetű kriptotoken is, amelyet a hálózathoz tartozó Old Vector LLC bocsátott ki, és amely lehetővé tette a tiltott tőke nemzetközi mozgatását, a szankciókkal sújtott infrastruktúra-szolgáltatóknak pedig közvetlen hasznot hozott. A méretek lenyűgözőek: a hálózat 2026 elején saját állítása szerint naponta több mint kétezer tranzakciót bonyolított, összesen több mint 7500 milliárd rubel, nagyjából 91,5 milliárd dollár értékben, ami Oroszország 2025-ös külkereskedelmének mintegy 13 százalékát tette ki.
Az amerikai pénzügyi bűnüldöző hivatal, a FinCEN vizsgálata szerint Sor gépezete messze túlnőtt az orosz érdekeken, és Teherán, valamint szövetségesei számára is létfontosságú csomóponttá vált. Az A7 biztonságos fizetési útvonalakat kínált az iráni jegybanknak, az Iszlám Forradalmi Gárdának és olyan terrorszervezeteknek, mint a Hamász. Az egyik alügynök mintegy 140 millió dollárt kapott közvetlenül az iráni nyersolaj illegális szállításában részt vevő cégektől, további 1,6 millió dollár pedig iráni fegyvervásárlásokra ment. A hálózat kapcsolatban állt a legnagyobb iráni kriptotőzsdével, a Nobitexszel, és zsarolóvírusos csoportok, valamint a globális digitális platformokat támadó észak-koreai hackerek kifizetéseit is ő bonyolította. Scott Bessent pénzügyminiszter szerint Washington lebontja azt a pénzügyi infrastruktúrát, amely Iránnak és más ellenfeleknek lehetővé teszi a szankciók kijátszását, és aki Amerika ellenfeleinek tiltott finanszírozásában segédkezik, az elveszíti hozzáférését az amerikai pénzügyi rendszerhez. Az A7 és alügynökei, valamint a többségi tulajdonukban álló cégek amerikai joghatóság alá tartozó vagyonát befagyasztották, a FinCEN bejelentői programja pedig jutalmat ígér azoknak, akiknek az információi egymillió dollárt meghaladó bírsághoz vezetnek.
A brit csomag ugyanebbe az irányba mutat, de szélesebb fronton. London feketelistára tette a Zarubezsnyeft és az INK Capital vállalatot, így a korábbi intézkedésekkel együtt már az orosz olajtermelési kapacitás több mint 90 százaléka brit szankciók alá esik. Újabb, sokszor hamis lobogó alatt közlekedő, elöregedett hajókat is a listára vett, így a szankcionált orosz hajók száma meghaladja a hatszázat. Két fizetési platformot és három, kirgizisztáni kapcsolatokkal is rendelkező kriptotőzsdét blokkolt, mert az A7 tranzakcióit bonyolították. Tizenhét céget és magánszemélyt pedig kizárt a nemzetközi piacokról, mert az orosz drón- és ballisztikusrakéta-gyártáshoz szükséges elektronikai alkatrészeket és szerszámgépeket szállítottak.
Sor pályája jól mutatja, hogyan lesz egy helyi csalóból a Kreml stratégiai eszköze. Neve először a 2014-es moldovai bankcsalás, az úgynevezett „ellopott milliárd” kapcsán vált ismertté, ezért távollétében tizenöt év börtönre ítélték, később oroszbarát politikusként és a moldovai választások befolyásolására épített hálózatok szervezőjeként vált hírhedtté, mára pedig egy olyan földalatti bankrendszer irányítója lett, amely a moszkvai és a teheráni rezsim számára egyaránt kritikus infrastruktúrának számít. Romániában az ő neve azért is cseng ismerősen, mert a ReporterIS oknyomozó portál szerint az oroszbarát Călin Georgescu „Élelem, víz, energia” programja szinte szó szerint Sor egyik korábbi projektjének másolata.
Hogy az A7 lekapcsolása valóban érzékeny csapás lesz-e Moszkvára és Teheránra, az nagyban függ attól, mennyire követik Washington és London példáját azok az országok, ahol a hálózat alügynökei működtek, mint például Magyarország, ahol Budapesten legalább egy esetben már felbukkant a Sorhoz köthető hálózat.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Ezerhatszáz név a feketelistán: mit tartalmaz az EU eddigi legnagyobb Oroszország elleni szankciós döntése?
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei október 12-én Luxemburgban csaknem 1600 orosz magánszemélyt és vállalatot vettek fel a szankciós listára. Ez a háború kezdete óta a legnagyobb egyszeri bővítés, és az orosz hadiipar, különösen a drónok és a ballisztikus rakéták gyártási láncának szereplőit célozza. Kaja Kallas, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy fogalmazott, hogy a…

Ukrajna mellett a németek többsége, Moszkva mellett az AfD tábora
A németek közel kétharmada fenntartaná vagy növelné az európai államok Ukrajnának nyújtott katonai támogatását – derül ki a ZDF közszolgálati televízió legfrissebb Politbarometer-felméréséből. A Forschungsgruppe Wahlen kutatása szerint a megkérdezettek 30 százaléka erősebb katonai segítséget szeretne, 33 százalék a jelenlegi szint megtartását támogatja, és ugyancsak 33 százalék csökkentené a…

Friss, meleg és kellően ostoba: így néz ki egy tankönyvi orosz álhír
Igazi, hamisítatlan orosz álhír érkezett, friss, meleg, és éppen kellően ostoba ahhoz, hogy érdemes legyen bemutatni olvasóinknak. Az orosz csatornák egy nevét nem vállaló, az orosz fegyveres erők kötelékében szolgáló hölgy információira hivatkozva – milyen szerencse, hogy a román nyelvben a katonának is van neme, különben a forrásról még ennyit sem tudnánk – arról számolnak be, hogy Kijivben…

Szele Tamás: Halottgyalázás Mariupolban
Egyszóval: Mariupolban már megint minden másképpen volt. Ahogy Bucsában, ahogy Kramatorszkban, Kremencsukban, Irpinyben... a sor végtelen. A hazugság viszont nem lehet halhatatlan. Nem tarthat örökké. És nem is fog.

Két évtized nyelvháborúja után: mit jelent az ukrán kisebbségi oktatási törvény a kárpátaljai magyaroknak?
Az ukrán parlament, a Verhovna Rada október 12-én elfogadta a nemzeti kisebbségek és az őshonos népek oktatási jogainak biztosításáról szóló, 16119-es számú törvényt. A javaslatot az UNIAN és az Ukrinform beszámolója szerint 266 képviselő támogatta, holott az elfogadáshoz a 450 fős alkotmányos létszám többsége, vagyis 226 szavazat is elég lett volna. A háború és az orosz megszállás miatt jelenleg…