Fogreszelés, nemi erőszak, mellbimbó-tekergetés - Putyin pribékjeinek halálgyára Donyeckben

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni: Oroszország ukrajnai háborúja nem területszerző, hódító háború, pontosabban nem csak az, hanem népirtás is egyben. A szláv háborús doktrínának megfelelően, mindenkit meg kell ölni, különösen a gyerekeket, hogy felnőve ne tudjanak bosszút állni és a nőket, hogy ne tudjanak gyereket szülni, aki majd bosszút állna.

A koncepciót ismerhetjük a balkáni háborúk során tanúsított szerb viselkedésből is, Oroszország azonban mindezeket a tizedik hatványon műveli. Alább egy orosz fogságban szenvedő, kamuvádak alapján 18 évre ítélt ukrán nő történetét olvashatjátok, aki hónapokat töltött a hírhedt „Izolácijában”, ami a kínzások és kegyetlenségek központjaként ismernek.

Natalia Vlasova évek óta raboskodik a megszállt Donyeckben. Most, más ukránokkal együtt, 18 év börtönre ítélték, nővére, Olena viszont megosztotta történetét az Ukrainska Pravdával.

Vlasovát terrorizmussal vádolták, valamint azzal, hogy megpróbálta meggyilkolni Vaszilij Jevdokimovot, akit „Lenin” hívójeléről ismernek, és a szakadár Donyecki Népköztársaság (DNR) különleges műveleti erőinek vezetője, személye egyébként az „Izoljacija” börtönben történt kínzásokkal is kapcsolatba hozható.

A 42 éves ukrán nőt 2019 (!!!) márciusában tartóztatták le a DNR fegyveresei az Olenivka ellenőrzőponton, azzal a gyanúval, hogy együttműködik az ukrán hírszerzéssel. Letartóztatása után bekötött szemmel, verve vitték a Donyecken található hírhedt „Izoljacija” börtönbe, amely a kínzások és visszaélések központjaként ismert.

„Ez a hely a halálgyár nevet kapta” – vallotta Vlasova 2024. június 17-én a bíróság előtt. „A börtön főnöke Jevdokimov volt. Egyszer könyörögtem, hogy szökés közben lőjenek le, de nem – Jevdokimov azt válaszolta, hogy szenvednem kell.”

Vlasova részletesen beszámolt a börtönben elszenvedett kínzásokról:

„Jevdokimov személyesen körömreszelővel reszelte a fogaimat, csavargatta a mellbimbóimat, és megpróbált egy üveget a hüvelyembe erőszakolni. Emlékeztetnék rá, hogy ő saját magát áldozatnak tekinti.”

A folyamatos bántalmazás idővel teljes beletörődést váltott ki belőle.

„A kínzások során, amikor már elviselhetetlenné vált, eljutottam egyfajta érzéketlen közönyig. Már nem számított, mi történik, vagy mi jön ezután.”

A pszichológiai fenyegetések csak fokozzák a traumát:

„A legrosszabb az volt, amikor azt mondták, tudják, melyik óvodába jár a gyermekem, és megfenyegették, hogy adnak neki egy robbanóanyaggal teli játékot. Kétségem sem volt afelől, hogy képesek lennének megtenni.”

Vlasova elmondta, hogy többször is csoportosan megerőszakolták ittas férfiak.

„Megpróbáltak megfosztani az emberi mivoltomtól, és mindent elpusztítani, ami bennem emberi.”

Állítása szerint orvosi személyzet is közreműködött a rabok életben tartásában, hogy a kínzások folytatódhassanak.

„Amikor elvesztettem az eszméletemet, egy orvos ammóniával élesztett fel. Volt, hogy még le sem vetkőztettek vagy tettek az asztalra, már nyomta is az orromhoz a vattát, amit ammóniába mártott. Lehetetlen volt lélegezni.”

A fizikai erőszakon túl megalázó bánásmód is mindennapos volt:

„A legkisebb megaláztatásuk az volt, hogy koszos tányérokon adták az ételt, rajta mások maradékaival, vagy nem ürítették ki a vödört, amit a cellában vécéként használtam.”

„Csak őrülteknek tudom őket nevezni” – mondta Vlasova. „Örömöt találni abban, hogy egy meztelen, megkötözött nőt kínoznak, és mindenféle perverziót elkövetni rajta – ez túl van azon, amire egy normális ember képes lenne.”

Az ukrán főügyészség szerint legalább 71 helyszínen tartanak fogva ukránokat – mind az orosz megszállás alatt álló területeken, mind pedig Oroszországban –, jelentette a ZMINA Ukrán Emberi Jogi Központ. A cikkben szereplő Vlasova tartózkodási helyszíne jelenleg ismeretlen, a fentiek a 2025 januári állapotot tükrözik.

FORRÁS: UNITED24

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar
Fogreszelés, nemi erőszak, mellbimbó-tekergetés - Putyin pribékjeinek halálgyára Donyeckben