Két hrivnyánként gyűjtött telefont az anyukájának - az oroszok nyolcévesen megölték
Dmitro Koszjanov örökre nyolcéves marad.
2013. július 30-án született Harkivban, és ahogy nőtt, egyre inkább az édesapja kiköpött mása lett: ugyanazok az arcvonások, ugyanaz a szőke haj. Az édesanyjához, Olenához azonban egészen különleges kapcsolat fűzte. A család úgy emlékszik rájuk, mintha a köldökzsinórt valójában soha nem vágták volna el közöttük.

Dmitro hétéves volt, amikor elhatározta, hogy új okostelefont vesz az anyukájának. Pénze természetesen nem nagyon volt, ezért elkezdett gyűjteni. Apránként, két hrivnyánként rakosgatta félre, amit kapott. Az „r” hangot ekkor még nem tudta rendesen kimondani, ezért amikor a keresztanyjától két hrivnyát kért a telefonalapba, a saját kis gyereknyelvén „gloséjt” mondott, amin mindig mosolyogtak a felnőttek. A pénzzel egyébként is komolyan bánt. Egyszer fagylaltot szeretett volna venni, de két hrivnyája hiányzott hozzá, ezért kölcsönkérte a szomszédtól. Megvette a fagylaltot, aztán rögtön hazaszaladt a pénzért, mert eszébe sem jutott, hogy a tartozást majd máskor adja meg. Otthon az édesapjával közös szenvedélyük volt a kisautók gyűjtése. Dmitro kollekciója idővel már az apjáénál is nagyobb lett. A szomszédok udvarias, jószívű gyerekként emlékeztek rá, aki mindenkinek köszönt, és ha játék közben véletlenül nekiment valakinek, rögtön bocsánatot kért. Veleszületett szívbetegsége miatt sokáig sportolni sem engedték. Hétéves korában végre megkapta az engedélyt, és taekwondózni kezdett. A csoportjából elsőként neki lett saját kimonója, amire annyira büszke volt, hogy otthon is abban járkált. Edzésen viszont végül egyszer sem viselhette.
Aztán eljött 2022. február 24.
Az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát, Dmitro családja pedig Harkiv Szaltivka nevű városrészében találta magát, amely rövidesen az orosz támadások egyik legkeményebben sújtott területévé vált. Egy panelházban éltek, a bombázások idején pedig a pincébe húzódtak. A szülei visszaemlékezése szerint Dmitro meglepően nyugodtan viselte mindazt, ami körülötte történt. Nem rettegett a robbanásoktól, miközben odafent lassan megszűnt az a világ, amelyben addig egy nyolcéves gyereknek az volt az egyik legfontosabb dolga, hogy kisautókat gyűjtsön, taekwondózzon és két hrivnyánként félretegyen egy telefonra az anyukájának. Március 7-én a család úgy döntött, hogy elég volt: elhagyják Harkivot. A csomagokat már összekészítették, ott álltak a folyosón, indulásra készen. Aztán visszajött az áram, és a családtagok bementek a saját szobáikba.
Ekkor hallották meg a lövedékek kilövésének tompa hangját.
Nagyjából 15–20 másodpercük maradt.
Az orosz lövedék a házuk lépcsőházába csapódott, és a robbanástól több emelet összeomlott. A családból mindenki megsérült, de Dmitro sérülései voltak a legsúlyosabbak. Egy televízió zuhant rá, az ütés pedig a falnak lökte. Egy repesz a gerincébe fúródott. A kisfiú életben maradt, és megkezdődött a versenyfutás az életéért. Szülei külföldi kezelést is megszerveztek neki, de a gerincébe fúródott repeszt nem lehetett eltávolítani, állapota miatt pedig nem tudták elszállítani.
Tíz napig feküdt az intenzív osztályon. 2022. március 17-én Dmitro Koszjanov meghalt. Nyolcéves volt.
A család a temetés után elhagyta Harkivot. Édesanyja, Olena a lányával külföldre ment, édesapja, Szerhij Dnyipróban maradt. Abból az életből, amelyet február 24. előtt éltek, szinte semmi sem maradt. A lakás megsemmisült, a család szétszakadt, az otthonuk odalett, és odaveszett benne mindaz, amit az ember egy életen át gyűjt össze úgy, hogy közben soha nem gondolja végig: egyszer akár egyetlen pillanat alatt eltűnhet. Ott maradt valahol Dmitro gyerekkora is, a kisautókkal, a kimonóval és azzal a félretett aprópénzzel, amelyből telefont akart venni az anyukájának.
Két hrivnya. Aztán még kettő. Aztán még kettő. Amíg összegyűlik egy telefon ára.
Dmitrónak erre már nem maradt ideje.
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.